Szűrő
  • Nyitott szertárkapu program

    Május 26-án, vasárnap ismét kinyílnak a laktanyák szertárkapui. A tűzoltók várják a gyerekeket, családokat gyereknap alkalmából.

    Vasárnap délelőtt tíz órától kinyitnak a Hajdú-Bihar vármegyei hivatásos, önkormányzati és önkéntes tűzoltólaktanyák. Egészen délután négy óráig próbariasztásokon keresztül mutatják be az egységek azt, hogy mi történik, amikor tűzesethez, balesethez riasztják őket.

    Megtekinthetőek, bizonyos esetekben kipróbálhatóak is lesznek a speciális eszközök és felszerelések, valamint a kicsik akár magukra ölthetik a tűzoltók öltözékét is.

    A vármegyeszékhely laktanyája különleges vendéget is fogad a délelőtti bemutatóra. A debreceni tűzoltók felkérték Micskó Benjámint, Benit, hogy egy pár órára csatlakozzon hozzájuk és segítsen egy mentési bemutatóban. A tűzoltók civilben is támogatják Beni felépülését, arra kérik a látogatókat és a tűzoltókat szerető állampolgárokat, hogy álljanak ők is a Mentsük meg Benit! kampány mellé.

    A debreceni tűzoltólaktanyában lehetőség lesz adományozni Beni kezelésére, illetve az alábbi számlaszámon is támogathatják a kisfiút.

    Mentsük meg Benit Alapítvány

    11600006-00000001-99666337

    Hajdú-Bihar vármegyében látogatható önkéntes, önkormányzati és hivatásos tűzoltóságok listája:

    ( A Magyar Református Szeretetszolgálat Mentőkutyás, Önkéntes Kutató-mentőcsoport és Tűzoltó Egyesülete a debreceni hivatásos tűzoltók laktanyájában várja az érdeklődőket.)

    Püspökladányi HTP   4150 Püspökladány Kossuth u. 10.

    Berettyóújfalui HTP  4100 Berettyóújfalu Széchenyi u. 86.

    Hajdúnánási HTP       4027 Debrecen, Böszörményi út 45-56.

    Debreceni HTP          4027 Debrecen, Böszörményi út 45-56.

    Hajdúböszörményi KvŐ        4220 Hajdúböszörmény Kert u. 24.

    Hajdúszoboszlói KvŐ            4200 Hajdúszoboszló, Rákóczi utca 7.

    Nyíradonyi KvŐ        4254 Nyíradony, Árpád tér 4/a.

    Komádi Önkormányzati Tűzoltóság 4138 Komádi Köztársaság u. 28.

    Önkormányzati Tűzoltóság Egyek    4069 Egyek Fő u. 3.

    Önkormányzati Tűzoltóság Balmazújváros  4060 Balmazújváros Debreceni u. 12.

    Önkormányzati Tűzoltóság Létavértes         4281 Létavértes Kossuth utca 4.

    Földes Önkéntes Tűzoltó Egyesület 4177 Földes, Karácsony Sándor tér 5.

    Kabai Önkéntes Tűzoltó Egyesület   4183 Kaba, Szabadság tér 1.

    Nagyrábé Önkéntes Tűzoltó Egyesület        4173 Nagyrábé, Rétszentmiklósi 1/c.

    Püspökladányi Szent Flórián Önkéntes Tűzoltó és Sport Egyesület          4150 Püspökladány, Kossuth 10.

    Hajdú Speciális Kutató-mentő Egyesület     4133 Konyár Szőlőskert u. 12.

    Önkéntes Tűzoltó Egyesület Létavértes       4281 Létavértes Kossuth utca 4.

    Hajdúszoboszlói Önkéntes Tűzoltó Közhasznú Egyesület  4200 Hajdúszoboszló, Rákóczi u.7.sz

  • Nyitott szertárkapu program

    Május 26-án, vasárnap ismét kinyílnak a laktanyák szertárkapui. A tűzoltók várják a gyerekeket, családokat gyereknap alkalmából.

    Vasárnap délelőtt tíz órától kinyitnak a Hajdú-Bihar vármegyei hivatásos, önkormányzati és önkéntes tűzoltólaktanyák. Egészen délután négy óráig próbariasztásokon keresztül mutatják be az egységek azt, hogy mi történik, amikor tűzesethez, balesethez riasztják őket.

    Megtekinthetőek, bizonyos esetekben kipróbálhatóak is lesznek a speciális eszközök és felszerelések, valamint a kicsik akár magukra ölthetik a tűzoltók öltözékét is.

    A vármegyeszékhely laktanyája különleges vendéget is fogad a délelőtti bemutatóra. A debreceni tűzoltók felkérték Micskó Benjámint, Benit, hogy egy pár órára csatlakozzon hozzájuk és segítsen egy mentési bemutatóban. A tűzoltók civilben is támogatják Beni felépülését, arra kérik a látogatókat és a tűzoltókat szerető állampolgárokat, hogy álljanak ők is a Mentsük meg Benit! kampány mellé.

    A debreceni tűzoltólaktanyában lehetőség lesz adományozni Beni kezelésére, illetve az alábbi számlaszámon is támogathatják a kisfiút.

    Mentsük meg Benit Alapítvány

    11600006-00000001-99666337

    Hajdú-Bihar vármegyében látogatható önkéntes, önkormányzati és hivatásos tűzoltóságok listája:

    ( A Magyar Református Szeretetszolgálat Mentőkutyás, Önkéntes Kutató-mentőcsoport és Tűzoltó Egyesülete a debreceni hivatásos tűzoltók laktanyájában várja az érdeklődőket.)

    Püspökladányi HTP   4150 Püspökladány Kossuth u. 10.

    Berettyóújfalui HTP  4100 Berettyóújfalu Széchenyi u. 86.

    Hajdúnánási HTP       4027 Debrecen, Böszörményi út 45-56.

    Debreceni HTP          4027 Debrecen, Böszörményi út 45-56.

    Hajdúböszörményi KvŐ        4220 Hajdúböszörmény Kert u. 24.

    Hajdúszoboszlói KvŐ            4200 Hajdúszoboszló, Rákóczi utca 7.

    Nyíradonyi KvŐ        4254 Nyíradony, Árpád tér 4/a.

    Komádi Önkormányzati Tűzoltóság 4138 Komádi Köztársaság u. 28.

    Önkormányzati Tűzoltóság Egyek    4069 Egyek Fő u. 3.

    Önkormányzati Tűzoltóság Balmazújváros  4060 Balmazújváros Debreceni u. 12.

    Önkormányzati Tűzoltóság Létavértes         4281 Létavértes Kossuth utca 4.

    Földes Önkéntes Tűzoltó Egyesület 4177 Földes, Karácsony Sándor tér 5.

    Kabai Önkéntes Tűzoltó Egyesület   4183 Kaba, Szabadság tér 1.

    Nagyrábé Önkéntes Tűzoltó Egyesület        4173 Nagyrábé, Rétszentmiklósi 1/c.

    Püspökladányi Szent Flórián Önkéntes Tűzoltó és Sport Egyesület          4150 Püspökladány, Kossuth 10.

    Hajdú Speciális Kutató-mentő Egyesület     4133 Konyár Szőlőskert u. 12.

    Önkéntes Tűzoltó Egyesület Létavértes       4281 Létavértes Kossuth utca 4.

    Hajdúszoboszlói Önkéntes Tűzoltó Közhasznú Egyesület  4200 Hajdúszoboszló, Rákóczi u.7.sz

  • Hajdúböszörmény, Balmazújváros csomópont lezárása

    BALMAZÚJVÁROSI KÖZŐS ÖNKORMÁNYZATI HIVATAL 4060 Balmazújváros, Kossuth tér 4-5.

    tárgy: Hajdúböszörmény, Balmazújváros csomópont lezárása

    Hegedűs Péter polgármester

    Tisztelt Hegedűs Péter polgármester Úri

    2023-ban indult Magyarország történetének eddigi legnagyobb gyorsforgalmi útfelújítása, amely 2025-ig tart, 538 km-t, az MKIF Zrt. által üzemeltetett, fenntartott pálya 43%-t érinti. A 2024. évi szintrehozási munkálatok március 25.-én kezdődnek az M3-as autópályán.

    Ezúton szeretnénk tájékoztatni, hogy 2024. május 21.-én lezárásra kerül a főváros felé tartó oldalon a Hajdúböszörmény, Balmazújváros csomópont, így nem lehet használni. Az főváros, illetve az M3-as autópálya felé tartók a 3323. számú főúton keresztül a Hajdúnánás / Nyíregyháza csomópontban tudnak felhajtani az M35-ös autópályára. A települést az M3-as felől érkezők a Hajdúnánás / Balmazújváros, illetve a Hajdúböszörmény / Balmazújváros csomóponton keresztül tudják megközelíteni, míg az országhatár felől érkezők kizárólag a Hajdúnánás / Nyíregyháza / Balmazújváros lehajtót tudják használni. Terveink szerint a zárás kb. június 21-ig lesz érvényben.

    Az utazóközönséget is tájékoztatjuk az Útinformon, a honlapunkon (www.mkif.hu), illetve Facebook oldalunkon keresztül.

    Kérjük a fentiekben foglaltak szíves tudomásulvételét.

    Kelt: Budaörs, 2024. 05.15. napján

    MKIF Magyar Koncessziós Infrastruktúra Fejlesztő Zrt.

    képviseletében:

    Kertesi Tamás

    műszaki vezérigazgató - helyettes

  • Értesítés intézkedési terv elfogadásáról

     
  • A Magyar Államkincstár (MÁK) ellenőrizte az Önkormányzatot. Az ellenőrzés megállapításairól tájékoztatjuk a lakosokat.

    TÁJÉKOZTATÁS a Magyar Államkincstár OPSZEF/526-3/2024. iktatószámú ellenőrzési jelentéséhez

     

    Tisztelt Lakosság!

    A Magyar Államkincstár 2022. költségvetési év szabályszerűségi pénzügyi ellenőrzése eredményeként tett megállapításaira az Intézkedési tervet elkészítettük, melyet határidőre megküldtünk a részükre.

    Az Államkincstár által tett megállapítások folyamatosan kerülnek javításra, melynek végső határideje: 2024.11.30.

    1. év végén az ÁFA könyvelése nem a megfelelő sorra történt, ez javításra került. Az átvezetés pénzforgalmi változással nem járt, se plusz, se mínusz nem keletkezett, csupán adminisztrációs javítást igényelt.

    A szabályzatok aktualizálása folyamatban van, mely a gyakori és szinte naponta változó jogszabályok miatt egyébként is állandó pontosítást igényel.

    Az ellenőrzés sem büntetőjogi, sem polgári jogi felelősségre vonással nem járt, súlyos, nem javítható szabálytalanságot nem tárt fel.

    Balmazújváros, 2024. május 14.

    Tisztelettel:

     Balmazújváros Város Önkormányzata

    Hegedüs Péter

    polgármester

  • válasz költségvetéssel kapcsolatban érkezett levélre

     
  • SEGÍTSEN ÖT NAPRA! FELHÍVÁS

    Testvértelepülésünk, Técső város polgármestere kéréssel fordult Balmazújváros Város Önkormányzata felé. Kéri, hogy a técsői, háborúban harcoló katonák gyermekei és belső menekültek családjaiból származó gyermekek számára biztosítsunk pihenésre és/vagy rehabilitációra lehetőséget.

    Balmazújváros Város Önkormányzata felhívással fordul a Tisztelt Lakosság felé, hogy idén nyáron, - aki teheti - 5 napra fogadjon be családjába egy Técsőn élő gyermeket.

    Várjuk a segítő szándékú családok jelentkezését a hivatal@balmazuivaros.hu e-mail címre!

    Balmazújváros, 2024. május 3.

    Hegedűs Péter

    polgármester

  • Mosatási Értesítő (2024.05.02-2024.05.03)

    Értesítés!!!

    A Tiszamenti Regionális Vízművek Zrt. értesíti a Tisztelt Felhasználókat, hogy

    2024.05.02-től 2024.05.03-ig 0700 órától 1600 óráig

    az egészséges ivóvíz biztosítása érdekében

    Balmazújváros település ivóvízhálózatán csőhálózat mosatást

    végez.

    A munkálatok átmeneti enyhe nyomáscsökkenéssel, vízzavarosodással járhatnak.

    A TRV Zrt. a Tisztelt Felhasználók megértését és szíves

    türelmét kéri.

  • Pünkösd vasárnap is nyitva lesz a piac

    Tájékoztatjuk a Tisztelt lakosságot, hogy 2023. május 28. (Pünkösd vasárnap) a balmazújvárosi piac NYITVA tart.

  • Jelentkezz Tűzoltónak!

     

     

     

     

     

     

     

     

     

     

     

     

    Az Önkormányzati Tűzoltóság Balmazújváros felvételt hirdet beosztott tűzoltó munkakörre. Minden érdeklődő jelentkezését várjuk, aki elkötelezett a Tűzoltó Hivatás iránt

    Az állományba vétel feltétele:
    • 18. életév betöltése
    • magyar állampolgárság
    • alkalmassági vizsgálaton való megfelelés
    Előny: "C" kategóriás jogosítvány

    Amennyiben érdeklődik a tűzoltó szakma iránt, jelentkezni, bővebb tájékoztatást kérni +3620/ 224-18-00 telefonszámon vagy a balmaz105@gmaiLcom email címen lehet.

  • NYÁRI ÜGYELETI REND (Óvoda)

    Az Egyesített Óvoda és Bölcsőde Intézmény nyári ügyeleti rendje, -mely a hivatos ügyek intézésének időpontja - a következő:

    2023. június 29-én (csütörtök)

    8-

    - 12-ig

    2023. július 13-án (csütörtök)

    8-

    - 12-ig

    2023. július 27-én (csütörtök)

    8-

    - 12-ig

    2023. augusztus 10-én (csütörtök)

    8-

    -12-ig

    2023. augusztus 24-én (csütörtök)

    8-

    -12-ig

     

    Ügyintézés helye:

    az intézményi székhely óvoda irodája

    (Balmazújváros, Vörösmarty u. 34-36.)

    Telefon: 06/52/370-316

    Balmazújváros, 2023. május 12.

    Tarné Szabados Erzsébet intézményvezető

  • Segítse Ön is a szúnyogok elleni védekezést!

  • Agrárium 2023 - Gazdaságszerkezeti összeírás

  • MAGYAR TŰZOLTÓK NAPJA

    A hagyományoknak megfelelően 1991 óta minden évben a mai napon tartják „A magyar tűzoltók napját”. Ez a nap Szent Flórián napja is, aki a tűzoltók védőszentje, valamint megtestesítője a tűzoltói munka lényegének, a bátorságnak, az önfeláldozásnak, a becsületnek és az emberek megsegítésének.

    Szirénájukat hallva azonnal tudjuk, hogy segíteni indulnak. Tűzesetek, balesetek, viharkárok és még sorolhatnánk, hol számíthatnak a bajbajutottak a tűzoltókra. A készenléti szolgálat a mai ünnepen is működik, ahogyan az év minden napján. Külön köszönjük a balmazújvárosi és az ország valamennyi tűzoltójának áldozatos munkáját!

                                                                   Balmazújváros Város Önkormányzata

  • FELHÍVÁS - A Magyar Növényvédő Mérnöki és Növényorvosi Kamara Hajdú-Bihar Megyei Területi Szervezete 80 órás növényvédelmi alaptanfolyamot (zöldkönyves) hirdet

    Magyar Növényvédő Mérnöki és Növényorvosi Kamara

    Hajdú-Bihar Megyei Területi Szervezete

    *4032 DEBRECEN Füredi út 76.1/7.

    É/70-433-4027

    Email: novkamara.hbm2@gmail.com   

     F  E  L  H  Í  V  Á  S

    A Magyar Növényvédő Mérnöki és Növényorvosi Kamara Hajdú-Bihar Megyei Területi Szervezete 80 órás növényvédelmi alaptanfolyamot (zöldkönyves) hirdet:

     

    A képzés helyszíne: Debrecen

     

    Jelentkezési határidő: 2022. május 27.

     

    Jelentkezni lehet és jelentkezési feltételek, további információk: 

    • Nánási Viktória, növényorvos, Magyar Növényvédő Mérnöki és Növényorvosi Kamara Hajdú-Bihar Megyei Területi Szervezete, irodavezetőjénél kizárólag e-mailben: novkamara.hbm2@gmail.com

    Feltételek: jelentkezési lap megküldése a megadott határidőig e-mailben.

    Javasoljuk, hogy akik 2022 első félévében szeretnének hatósági engedélyhez jutni, vegyenek részt az alapképzésen, mert a járványügyi korlátozások miatt az ősz folyamán nem tudjuk, hogy alakul az oktatási helyzet.

     

  • Tour de Hongrie Balmazújvároson!

    A Tour de Hongrie Magyar Kerékpáros Körverseny 

    2022. május 12-én (csütörtök) 17:16 perckor

     halad át Balmazújvároson a Kossuth tér érintésével.

    Várjuk a lelkes szurkolókat, bátorítsuk közösen a Tour de Hongrie versenyzőit!

    tdh

  • TÁJÉKOZTATÓ -  M35 autópálya – 354. sz. FŐút csomópont átépítése - TELJES PÁLYAZÁR

    A beruházó Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. megbízásából a Duna Aszfalt Zrt. kivitelezésében valósul meg a M35 autópálya – 354. sz. főút csomópontjának átépítése.

    A kivitelezési munkák során a meglévő középfeszültségű légvezeték, a csomópontot érintő szakaszán kiváltásra kerül.

    A kiváltási munkák az M35 autópályát a 354 sz. főút, valamint a 33. sz. főút közötti szakaszon az alábbiak szerint érintik:

    • M35 autópálya 36+897 km szelvényében a meglévő légvezetékek elbontásával a főpályát és a gyűjtő – elosztó pályát teljes szélességben.
    • M35 autópálya 36+962 km szelvényében új légvezetékek építésével a főpályát és a gyűjtő – elosztó pályát teljes szélességben.

    A kivitelezési munkák során az érintett főpálya és gyűjtő-elosztó pályaszakaszokat teljes szélességében le kell zárni.

    A teljes pályazár tervezett időpontja: 2021. május 30. (vasárnap) 6.00 – 10.00 közötti időszak.

    A teljes pályazár bevezetése során az alábbi autópálya helyszíneken lesznek bevezetve leterelési pontok:

    • 1. kiterelési pont:

    M35 autópálya 23+486 km szelvényében, szelvényezés szerinti jobb pálya, 24. számú (hajdúböszörményi) csomópontban terelés Budapest irányából Hajdúböszörmény felé.

    • 2. kiterelési pont:

    M35 autópálya 40+600 km szelvényében, szelvényezés szerinti bal pálya. Terelés Berettyóújfalu irányából a gyűjtő – elosztó pályára.

    • 3. kiterelési pont:

    35402 j. út 2+200 szelvényében, 38. számú csomópont. Terelés Berettyóújfalu irányából a 33. sz. főút irányába.

    • 4. kiterelési pont:

    354 sz. főút 3+268 szelvényében, szelvényezés szerinti bal pálya. Terelés Nyíregyháza irányából a 35. sz. főút irányába.

    A leterelési pontokon kialakításával egy időben az alábbi helyszíneken lesznek bevezetve lezárási pontok:

    • 1. lezárási pont:

    3318 j. út – 35435 j. utak csomópontja. 3318 j. út 7+815 km szelvényében az M35 jelű autópálya felhajtó ágának zárása.

    • 2. lezárási pont:

    35 sz. főút – 3549 j. utak csomópontja. 35 sz. főút 77+310 km szelvényében a 354 sz. főút felhajtó ágának zárása.

    • 3. lezárási pont:

    33 sz. főút – 35411 j. utak csomópontja. 33 sz. főút 103+335 km szelvényében a M35 jelű autópálya felhajtó ágának zárása.

    A terelési/lezárási munkákat a Duna Aszfalt Zrt. megbízásából a Magyar Közút Nzrt. végzi rendőri biztosítással.

    Kérjük, hogy a terelési/zárási pontoknál figyelmesen, a kihelyezett jelzőtábláknak és rendőri utasításoknak megfelelően vezessenek.

    Türelmüket előre is köszönjük!

     

    Tiszakécske, 2021. május 16.

    Melléklet: Áttekintő térkép

  • Pünkösdöljünk véradással

    „Ismét hosszú hétvége áll előttünk, segítsünk szinten tartani a vérkészleteket és adjunk vért az ünnep előtt vagy után, éljünk azzal, hogy megnyitották kapuikat a közintézmények és kulturális terek” – kérik a Vöröskereszt Hajdú-Bihar megyei véradásszervezői.

    Új helyszínen adhatnak vért Debrecenben a donorok. Május 25-én a Görögkatolikus Turisztikai Látogatóközpont ad helyet a véradásnak pótolva a járvány miatt kieső véradóhelyszínek egyikét. Az ünnep előtt, 21-én, Hajdúhadházon várják a véradókat a Magyar Pünkösdi Egyház épületében. Így véradással – három beteg embertársuk megsegítésével – is megemlékezhetnek az ünnepről a donorok. Pünkösd utáni héten is szükség van véradókra, hogy mihamarabb feltölthessék a szakemberek a vérkészleteket a hosszú hétvége után – emlékeztetnek rá a Magyar Vöröskereszt Hajdú-Bihar Megyei Szervezetének önkéntesei és munkatársai, és javasolják a donoroknak, hogy éljenek azzal, hogy újra megnyitják kapuikat a Vöröskereszt véradásainak a közintézmények és kulturális terek. Mindenkit, aki 18-65 év közötti, egészséges, súlya nagyobb 50 kilógrammnál, és az elmúlt 56 napban nem adott vért, szeretettel várnak a kitelepült véradásokon a Vöröskereszt önkéntesei és munkatársai.

     

    Csak donoroknak: meglepetések, ajándékok

    A véradás hőstett, melyet szerény névtelenségben, ismeretlen, beteg embertársaikért és azért tesznek meg a donorok, hogy hazánkban a vérkészletek folyamatosan biztonságos szinten álljanak. A vöröskereszt önkéntesei és munkatársai, ezért, amikor csak tehetik, kifejezik a véradóknak tettük erkölcsi értékét. Ebben a hónapban a legtöbb véradáson – Balmazújvároson, Debrecenben, Hajdúhadházon, Hajdúszoboszlón, Szerepen és Sárrétudvarin – apró plüss- és édességajándékokra vagy apró meglepetéseket tartalmazó zsákbamacskára számíthatnak a véradók. A hagyományokhoz híven Hajdúszoboszlón, a hónap utolsó lakossági véradásán (május 28-án) Póka György festményét sorsolják ki a véradók között, és minden véradó kap csokoládét. 

    Menetrendszerű véradás

    Június elsején a debreceni MÁV Állomáson várják meglepetések a donorokat, mégpedig menetrendszerűen, mert a tervek szerint az állomás ad helyet ezen túl a korábban hóeleji véradásként ismert hagyománynak. Rendszeres debreceni véradóhellyé válik a – már említett – Görögkatolikus Turisztikai Látogatóközpont is, ahová kéthetente költözik ki a Magyar Vöröskereszt Debrecen Területi Szervezetének véradása.

    Magyar Vöröskereszt Hajdú-Bihar Megyei Szervezetének véradásai

    DÁTUM

    IDŐPONT

    TELEPÜLÉS

    HELYSZÍN 

     CÍM

    2021.05.20.

    12:00-17:00

    Balmazújváros

    Művelődési Ház

    Kossuth tér 18.

    2021.05.21.

    15:00-18:00

    Hajdúhadház

    Magyar Pünkösdi Egyház

    Nagyág u. 1.

    2021.05.25.

    14:00-18:00

    Debrecen 

    Turisztikai Látogató Központ

    Attila tér 5.

    2021.05.26.

    09:00-12:00

    Derecske

    Művelődési Ház

    Köztársaság u. 107.

    2021.05.27.

    11:00-17:00

    Hajdúböszörmény

    Tungsram Operations Kft.

    Kinizsi u. 1. 

    2021.05.28.

    10:00-18:00

    Hajdúszoboszló

    Kovács Máté Művelődési Központ

    Szilfákalja u. 2.

    2021.05.31.

    09:00-11:00

    Szerep

    Könyvtár

    Nagy u. 34.

    2021.05.31.

    12:00-14:00

    Sárrétudvari

    Művelődési Ház

    Kossuth u. 93.

    2021.06.01.

    14:00-17:00

    Debrecen

    MÁV Állomás

    Petőfi tér 10.

  • Az uszoda beruházással kapcsolatban Balmazújváros Város Önkormányzatát terhelő visszafizetési kötelezettség legfontosabb dokumentumai

    A lakosság tájékoztatása érdekében közzétesszük az uszoda beruházással kapcsolatban Balmazújváros Város Önkormányzatát terhelő visszafizetési kötelezettség legfontosabb dokumentumait.

  • ÉRTESÍTÉS (HHG Kft)

    ÉRTESÍTÉS

     

    Értesítjük Balmazújváros Tisztelt lakosságát és a jogi személyeket, hogy

    2020. június 1-én (Pünkösdhétfőn) a hulladékszállítás az ünnepre való tekintettel elmarad!

    Helyette: 2020. május 30-án, szombaton történik a hulladékszállítás.

    A megszokott helyen az elszállítani kívánt hulladékot kérjük helyezzék ki.

                                                  

    Hajdúsági Hulladékgazdálkodási Nonprofit Kft.

     

     

  • Járóbeteg szakellátás rendelési idők szakrendelésenként 2020 05.18-05.24

    Járóbeteg szakellátás rendelési idők szakrendelésenként

    2020.05.25-05.31

    A rendelési időket mindig egy hétre fogjuk tudni megadni.

    Kérjük betegeinket, hogy panaszukkal továbbra is először telefonon egyeztessenek háziorvosukkal vagy a szakrendelés orvosával, aki a további teendőkről minden esetben tájékoztatást fog adni.

    A páciensek részére a portán leadott dokumentumokat délután 3-tól 4 óráig lehet átvenni

    Amennyiben orvosi vizsgálatra, kezelésre időpontot kap, azt kérjük pontosan tartsa be, mert késés esetén új időpontot kell adnunk.

    Szakrendelés

    Rendelési idő

    Belgyógyászat I

    Minden nap 8.00-14.00 között

    Belgyógyászat II

    Hétfő, Szerda:8.00-11.00 előjegyzett betegek fogadása,

    11.00-12.00 között telefonos konzultáció, időpont egyeztetés

    Kedd: 10-13 előjegyzett betegek fogadása

    Péntek :10.00-12.00 között telefonos konzultáció, időpont egyeztetés

    Sebészet

    Hétfő: 15.00-17.00 Dr. Szikora Miklós

    Kedd: 7.00-13.00 Dr. Takács Ferenc

    Szerda: 15.00-17.00 Dr. Szikora Miklós

    Csütörtök: 7.00-13.00 Dr. Takács Ferenc

    Péntek: 10.00-12.00 Dr. Szikora Miklós

    Nőgyógyászat

    Hétfő: 15.30-17.30

    Fül-orr-gége

    Kedd: 15.00-18.00, Szerda: 15.00-18.00

    Szemészet

    Hétfő: 9.30-13.30

    Kedd: 9.30-13.30

    Csütörtök: 12.00-16.00

    Péntek: 9.30-13.30

    Ideggyógyászat

    Hétfő,szerda, csütörtök:8.00-13.00

    Ortopédia

    Hétfő, szerda, péntek: 7.30-13.00 

    Kedd, csütörtök: 14.30-18.00

    Reumatológia

    Hétfő, szerda: 12.00-14.00

    Kedd, csütörtök, péntek:8.00-10.00-ig

    Laboratórium

    Vérvételi időpontok: ½ 8-tól ½ 9-ig szakorvosi beutalóval érkezők, ½ 9-től ½ 10-ig háziorvosi beutalóval érkezők, ½ 10-től 10-ig gyermekorvosi beutalóval érkezők és a csak fizetős vizsgálatot kérők ½ -ig szakorvosi beutalóval½

    Röntgen

    Hétfőtől péntekig:

    7.30-9.00: telefonon tanácsadás, időpont egyeztetés, leletkiadás

    9.00-12.00-ig röntgen felvételek készítése egyeztetett időpontban

    Ultrahang

    Orvos által elrendelt esetekben előre egyeztetett időpontban

    Hétfőtől csütörtökig: 10.00-15.00-ig

    Fizioterápia, gyógytorna

    A fizioterápiás és gyógytorna kezelések korlátozott keretek között elindulnak a megfelelő óvintézkedések betartása mellett. Kérjük a betegeket, hogy panaszukat először telefonon egyeztessék Dr. Szikora Miklóssal vagy Dr. Szabó Zoltánnal, aki a további teendőkről minden esetben tájékoztatást fog adni.

    Bőrgyógyászat

    Hétfő: 8.00-9.00-ig telefonos tanácsadás, időpont egyeztetés, 9.00-14.00-ig előjegyzett betegek fogadása Kedd: 8.00-9.00-ig telefonos tanácsadás, időpont egyeztetés, 9.00-12.00-ig előjegyzett betegek fogadása
    Csütörtök: 8.00-9.00-ig telefonos tanácsadás, időpont egyeztetés, 9.00-10.30-ig előjegyzett betegek fogadása

    Urológia

    Hétfő, csütörtök 14.30-16.00

    Pszichiátria

    Hétfő: 15.00-18.00 Dr. Molnár Éva

    Kedd: 9.00-13.30 Dr. Dallos Erzsébet

    Szerda: 8.00-15.30 Dr. Simon Noémi

    Kardiológia

    szünetel

    Gasztroenterológia

    szünetel

    Pszichológia

    szünetel

  • Kérdőív (Észak-Hajdúsági Foglalkoztatási Paktumiroda)

    Tisztelt Hölgyem/Uram!


     

    Engedje meg, hogy az Észak-Hajdúsági Foglalkoztatási Paktumiroda megbízásából felkérjem munkaerőpiaci, illetve helyi gazdaságfejlesztést támogató, online kérdőíves felmérésünkben való részvételre.

    Jelen felmérés a Balmazújvárosi, Hajdúböszörményi és Hajdúnánási járásban található vállalkozások konkrét munkaerőpiaci igényeinek, fejlesztési elképzeléseinek, valamint lehetséges együttműködési szándékainak feltérképezését szolgálja az Észak-Hajdúsági Foglalkoztatási Együttműködés keretein belül. Az Észak-Hajdúsági Foglalkoztatási Együttműködés célja a térségi foglalkoztatottság és versenyképesség növelése, a munkaerőpiac menedzsmentjének kialakítása a kereslet és kínálat folyamatos összehangolása mellett. Ezen célok eléréséhez elengedhetetlen a térség munkaerőpiaci igényeire reflektáló intézkedések bevezetése, melyek eredményessége a szükségletek minél pontosabb felmérését igényli. A kérdőív emellett a vállalatok fejlesztési terveit is monitorozza, melyek megismerése nagymértékben hozzájárul a helyi gazdaságfejlesztést szolgáló beavatkozások megfelelő, keresletvezérelt előkészítéséhez.

    Ezúton kérjük, hogy szakítson időt a felmérésben való részvételre, mert az Ön tapasztalataira és véleményére is szükségünk van ahhoz, hogy pontos képet kaphassunk a térség jelenlegi munkaerőpiaci igényeiről és a vállalati szféra fejlesztési elképzeléseiről.

    A kitöltést a következő linkre kattintva tudja elkezdeni: https://www.surveymonkey.com/r/6TCNXCK

    A kérdőív kitöltése önkéntes, válaszait csak összesítve, nem azonosítható módon publikáljuk. Kitöltési határidő: 2019. május 10.

    Közreműködését előre is köszönjük!


     

    Tisztelettel:

    Vágner Noémi

    Paktumirodai koordinátor

     

     

  • Meghívó a II. balmazújvárosi Bakafesztivál sajtótájékoztatójára

    Balmazújváros a Bakafesztiválnak második alkalommal ad otthont,  
    amelyen katonáinkra és hősies küzdelmeikre emlékezünk. 2017-ben nagy  
    sikert aratott városunk rendezvénye, amelynek hozománya, hogy idén még  
    több egyesület és közel 150 hagyományőrző jelezte részvételi szándékát  
    a szervezőknek. Balmazújváros Város Önkormányzata, a Veres Péter  
    Kulturális Központ, a Balmazújvárosi Városgazdálkodási Nonprofit  
    Közhasznú Kft., valamint a Had és - Kultúrtörténeti Egyesület  
    szervezésében legendás zenekarok, katonai hagyományőrzők, és számos  
    izgalmas program várja majd a kilátogatókat.  A sok-sok koncert és  
    bemutató mellett a gyerekeknek 2018-ban is külön programokkal  
    kedveskednek a házigazdák. Ennek apropóján Balmazújváros Város  
    Önkormányzata sajtótájékoztatót tart.

    A sajtótájékoztató ideje: 2018. június 1. 11:00
    A sajtótájékoztató helyszíne: Városháza Díszterme (Kossuth tér 4-5.)

  • Járdalapok kedvező áron!

    Balmazújváros Város Önkormányzata által indított helyi sajátosságokra épülő közfoglalkoztatási programok által gyártott betonelemek, és drótfonatok kaphatóak.


    Járdalapok

    40 cm X 40 cm-es 600.- Ft / db

    40 cm X 20 cm-es 300.- Ft / db

     

    1,6 mm drótból készült drótfonat

     

    1 m-es 550.- Ft / m

    1,2 m-es 650.- Ft / m

    1,5 m-es 780.- Ft / m

    1,7 m-es 900.- Ft / m

     

    Térkő

    20 cm X 10 cm X 6 cm-es   3.000.- / m2

    20 cm X 10 cm X 8 cm-es   4.000.- / m2

    A termékek Balmazújváros, Liszt Ferenc u. 72 szám alatti telephelyen megvásárolhatóak hétfőtől-péntekig 7:00 – 15:00 óra között.

     

    Érdeklődni lehet az alábbi telefonszámon:

    06-70/930-3606

    Az árak az ÁFÁ-t tartalmazzák.

    Az árak vonatkozásában a változtatás jogán fenntartjuk, kérjük a vásárlás előtt érdeklődjön a helyszínen vagy a hirdetett telefonszámon.

     

  • Javaslatkérés

    Balmazújvárosi Közös

    Önkormányzati Hivatal

    Takács Erika közművelődési vezető főtanácsos

    4060 Balmazújváros, Kossuth tér 4 -5.

     

     

    Tárgy: javaslatkérés

     

    Tisztelt Honlapunkat Olvasó!

     

     

    Balmazújváros Város Önkormányzata a 15/2016. (IV. 27.) sz. rendelete értelmében kitüntető díjak, címek adományozásával kívánja méltó módon kifejezésre juttatni elismerését és nagyrabecsülését azoknak, akik a helyi közügyek valamely területén kimagasló teljesítményt nyújtottak, illetve a város fejlődésének elősegítésében huzamosabb időn át kiemelkedően munkálkodtak, tevékenységükkel hozzájárultak Balmazújváros anyagi, szellemi értékeinek gyarapodásához.

    Ezt a célt szolgálja a ,,Balmazújváros Kultúrájáért”, a ,,Balmazújváros Városért”, a ,,Balmazújváros Szolgálatáért”, a „Balmazújváros Sportjáért", a „Az év sportolója Balmazújváros 2018. év" , valamint a ,,Balmazújváros Díszpolgára”kitüntető címek, díjak odaítélése.

     

    A rendelet 3. § bekezdése értelmében e szép elismerésekből évente egy-egy adományozható. A kitüntető címek, díjak átadására minden évben a ,,Város napja” alkalmából szervezett ünnepségen kerül sor.

     

    A kitüntetésben részesülő személyekre javaslatot tehet:

    - a polgármester,

    - az országgyűlési képviselő

    - a települési képviselő

    - gazdálkodó szervezet

    - egyesület, társadalmi szervezet, alapítvány kuratóriuma

    - helyi nemzetiségi önkormányzat

    - az önkormányzati költségvetési szerv vezetője.

     

    Arra kérem Önt, hogy a tudomására jutott információk, illetve a 2018. év eddigi sporteredményei alapján tegyen írásos felterjesztést a képviselő testületnek. Minél többen élnek javaslattevő jogukkal, annál inkább megalapozottá válik e szép elismerések "társadalmi rangja".

     

    Együttműködését előre is köszönöm, válaszát, javaslatát várom 2018. június 12-ig (kedd) az alábbi elérhetőségek valamelyikén:

    Balmazújvárosi Közös Önkormányzati Hivatal

    Takács Erika

    4060 Balmazújváros, Kossuth tér 4 -5.

     

    e-mail: terika@balmazujvaros.hu

     

    A 2018. június 20-ai testületi ülés döntésének eredményeként 2018. augusztus 18-án kerül sor a díjak, címek átadására.

     

     

     

    Balmazújváros, 2018. május 23.

     

     

    Üdvözlettel:

     

    Takács Erika

     

     

  • K Ö Z L E M É N Y (Értesítés eljárás megindításáról)

    A Hajdú-Bihar Megyei Kormányhivatal Debreceni Járási Hivatal Környezetvédelmi és Természetvédelmi Főosztálya (környezetvédelmi hatóság) értesíti az érintett ügyfeleket - a létesítmény hatásterületén lévő ingatlanok tulajdonosait, valamint az ingatlan-nyilvántartásba bejegyzett jogszerű használóit - valamint a nyilvánosságot, hogy a Hortobágyi Nemzeti Park Igazgatóság (4024 Debrecen, Sumen u. 2.) által tervezett „A Hortobágy és Nagykunság természetvédelmi tájegységek vizes élőhelyeinek természetvédelmi célú helyreállítása” című projekt megvalósítása érdekében 2018. május 4. napján előzetes vizsgálati dokumentációt nyújtottak be a Főosztályra, így az előzetes vizsgálati eljárás HB- 03/KTF/03801/2018. iktatószámon 45 napos ügyintézési határidővel elindult.
     
    A hatásterület vélelmezett határa: 291 m. Az érintett települések: Újszentmargita, Tiszacsege, Hortobágy, Nagyhegyes, Nádudvar, Nagyiván, Püspökladány, Balmazújváros, Hajdúszoboszló, Kunmadaras.
     
    A tárgyi hatósági eljárás megindításáról a társadalmi szervezeteket jelen hirdetmény elektronikus úton történő megküldésével értesítem. A környezetvédelmi hatóság tájékoztatja az eljárás megindításáról értesített társadalmi szervezeteket, hogy amennyiben ügyfélként részt kívánnak venni az eljárásban, azt jelezzék a Főosztály felé. A társadalmi szervezet nyilatkozatot tehet, amennyiben a környezet védelméről szóló 1995. évi Lili. törvény 98. § (1) bekezdésén alapuló ügyféli jogállását a szervezet környezetvédelmi érdekek képviseletére vonatkozó célját rögzítő alapszabálya másolati példányának benyújtásával igazolja. Az ügyféli jogállás igazolásához kérem továbbá a szervezet nyilvántartásba vételéről szóló bírósági végzésnek a benyújtását is.
     
    Tájékoztatom továbbá az érintett nyilvánosságot, hogy a Hajdú-Bihar Megyei Kormányhivatal Debreceni Járási Hivatal Környezetvédelmi és Természetvédelmi Főosztálya ügyfélfogadási időben a döntéshozatalhoz szükséges információkat, azok rendelkezésre állását követően hivatalában elérhetővé teszi. (4025 Debrecen, Hatvan u. 16., 403. szoba, ügyintéző: Dr. Kalászné Bélics Zsuzsanna, tel.: 52- 511-000)
     
    Az elektronikus úton közzétett előzetes vizsgálati dokumentáció elérési helye:
     
     
    Felhívom a nyilvánosság figyelmét, hogy a telepítés helyével kapcsolatos kizáró okokra, a környezeti hatásvizsgálat szükségességére, illetve a környezeti hatástanulmány tartalmára vonatkozóan a Főosztály közleményének megjelenését követő huszonegy napon belül közvetlenül a Főosztályhoz észrevételt lehet tenni.
     
    A Főosztály - jelentős környezeti hatás feltételezése esetén - a határozatában meghatározhatja a környezeti hatástanulmány tartalmi követelményeit
     
    Ha nem feltételezhető jelentős környezeti hatás, akkor a Főosztály tájékoztatást ad arról, hogy a tevékenység milyen egyéb engedélyek birtokában kezdhető meg.
    Ha az előzetes vizsgálat során a tevékenység környezetvédelmi engedélyezését kizáró ok merül fel, ennek a tényét rögzíti és megállapítja, hogy az adott tevékenység kérelem szerinti megvalósítására engedély nem adható.
     
    Debrecen, 2018. május 11.
     
    Dr. Hajdú Sándor járási hivatalvezető nevében és megbízásából
     
    Dr. Szilágyi Zoltán osztályvezető
     
    H
    Ha nem feltételezhető jelentős környezeti 
    hatás, akkor a Főosztály tájékoztatást ad arról, hogy a tevékenység milyen egyéb engedélyek birtokában kezdhető meg.
    Ha az előzetes vizsgálat során a tevékenység környezetvédelmi engedélyezését kizáró ok merül fel, ennek a tényét rögzíti és megállapítja, hogy az adott tevékenység kérelem szerinti megvalósítására engedély nem adható.
     
    Debrecen, 2018. május 11.
     
    Dr. Hajdú Sándor járási hivatalvezető nevében és megbízásából
     
    Dr. Szilágyi Zoltán osztályvezetőa nem feltételezhető jelentős környezeti 
    hatás, akkor a Főosztály tájékoztatást ad arról, hogy a tevékenység milyen egyéb engedélyek birtokában kezdhető meg.
    Ha az előzetes vizsgálat során a tevékenység környezetvédelmi engedélyezését kizáró ok merül fel, ennek a tényét rögzíti és megállapítja, hogy az adott tevékenység kérelem szerinti megvalósítására engedély nem adható.
     
    Debrecen, 2018. május 11.
     
    Dr. Hajdú Sándor járási hivatalvezető nevében és megbízásából
     
    Dr. Szilágyi Zoltán osztályvezető

     

  • Időközi polgármester választás kitűzése

    Határozat:

  • Meghívó - Helyi Választási Bizottság ülésére

    MEGHÍVÓ
     
    Ezúton tisztelettel meghívom a 2018. május 14. napján (hétfőn) 13.30 órakor tartandó Helyi Választási Bizottság ülésre.
    Az ülés helye: Balmazújvárosi Közös Önkormányzati Hivatal Díszterme
     
    Napirend:
    1.) Időközi polgármester választás dátumának kitűzése, továbbá a választás eljárási határidőinek és határnapjainak megállapítása
     
    Balmazújváros, 2018. május 10.
     
    Szabó Istvánné HVB elnök
  • Pötyi Szálló 2018. évi szolgáltatási díjai


     

    Pötyi Szálló

    www.potyiszallo.com

    2018. évi szolgáltatási díjai
    Érvényes: 2018. 03. 01-től

    Megnevezés

    Ár

    Bruttó/Nettó ár/IFA

    Általános szolgáltatási díj

    2.900 Ft/fő/éj

    bruttó 2.550 Ft, nettó 2.161 Ft,

    350 Ft IFA

    65. élet év felett

    2.200 Ft/fő/éj

    bruttó 1.850 Ft, nettó 1.568 Ft,

    350 Ft IFA

    Mozgáskorlátozott vendégek

    2.200 Ft/fő/éj

    bruttó 1.850 Ft, nettó 1.598 Ft,

    350 Ft IFA

    Osztálykirándulás 1 éj esetén

    2.200 Ft/fő/éj

    nettó 1.865 Ft, IFA nincs 18. év alatt

    Osztálykirándulás 2 éjszakától

    1.900 Ft/fő/éj

    nettó 1.610 Ft, IFA nincs 18. év alatt

    Minimum 4 éjszakás foglalás esetén táborok, képzések stb., minimum 20 fő esetében

    2.600 Ft/fő/éj

    bruttó 2.250 Ft, nettó 1.907 Ft,

    350 Ft IFA

    Telt házas (min. 28 fő) foglalás esetén

    2.600 Ft/fő/éj

    bruttó 2.250 Ft, nettó 1.907 Ft,

    350 Ft IFA

    Egyéjszakás ár

    3.150 Ft/fő/éj

    bruttó 2.800 ft, nettó 2.373Ft,

    350Ft IFA

    (november 1. – február 28. között)


     

    Kedvezmények:

    • 20 fő feletti foglalás esetén 1 fő ingyenes (ha nem éri el a 4 napot)

    • össszefüggő hat éjszaka után a hetedikért nem kell fizetni (magánszemély)

    Különleges esetekben egyéni ármegállapítás alkalmazható. (Pl. város vagy vállalati érdek, marketing, munkáltató, magánszemély két hetet meghaladó foglalása, különleges csoportok fogadása stb.)

    Francia ágyas szobák

    Megnevezés

    Ár

    Bruttó/Nettó ár/IFA

    Egy éjszakás ár

    1 fő 4.000 Ft/éj

    bruttó 3.650 Ft, nettó 3.093 Ft, 350 Ft IFA

    Kettő vagy több éj

    1 fő 3.600 Ft/éj

    bruttó 3.250 Ft, nettó 2.754 Ft, 350 Ft IFA

    Két fő esetében

    7.000 Ft/éj

    bruttó 6.300 Ft, nettó 5.339 Ft, 2*350 Ft IFA


     

    OXENWEG - Rendezvényterem

    • Nappali rendezvény: bruttó 10.000 - 30.000 Ft között (a rendezvény létszámától és jellegétől függően)

    • Esti-éjszakai rendezvény: bruttó 20.000 - 40.000 Ft között (a rendezvény létszámától és jellegétől függően)


     

    Bővebb információért forduljon munkatársainkhoz!

    Cím: 4060 Balmazújváros, Kölcsey utca 10.

    Telefon: +36 (52) 821-030, +30 / 270 - 1542
    E-mail: potyiszallas@gmail.com

     

  • Megújult Városkártya!

    Tisztelt Balmazújvárosi Lakos!

     

    Igényelhető a megújult Városkártya! A kártyához kizárólag balmazújvárosi lakosok juthatnak hozzá, mely számos új szolgáltatással fog bővülni. Erről folyamatos tájékoztatást fogunk nyújtani honlapunkon.

    Amennyiben még érvényes Városkártyája van, díjmentesen biztosítjuk Ön számára a megújult kártyát. Az igénybevételhez új belépési nyilatkozat kitöltése szükséges.

    Az újra regisztrációt következő helyeken és időpontokban teheti meg június 1-ig:

    Városi Egészségügyi Szolgálat, II. emelet, Titkárság:

    Hétfő - Csütörtök: 10:00 - 12:00

    14:00 - 16:00

    Péntek: 10:00 - 12:00


     

    Kamilla Gyógyfürdő:

    Hétfő - Péntek: 16:00 - 20:00

    Szombat: 12:00 - 20:00

    Vasárnap: 12:00 - 20:00


     

    Árak:

    • Felnőtt lakosaink bruttó 1000 Ft,

    • Nyugdíjasok (utolsó nyugdíjszelvény bemutatásával) bruttó 500 Ft,

    • 18 éven aluliak bruttó 500 Ft-os

    áron vásárolhatják meg a városkártyát.

     

    További tájékoztatást és belépési nyilatkozatot kérhetnek lakosaink a két regisztrációs pont valamelyikén.

    2018. június 1. napját követően a regisztráció lehetőségének pontos menetéről újabb tájékoztatást fogunk nyújtani.

     

  • INGYENES LAKOSSÁGI ELEKTROMOS ÉS ELEKTRONIKAI HULLADÉKOK GYŰJTÉSE

     
    2017. MÁJUS 27. (szombat)
     
    8:00 – 16:00
     
    Helyszín: BALMAZÚJVÁROSI PIAC
     
    A begyűjtés napján a begyűjtő pontra mindenki elhozhatja működésképtelen, használaton kívüli, árammal működő eszközeit, berendezéseit!
     
    A háztartásokban sok veszélyesnek számító hulladék is képződik, amelyeket nem szabad a szemétgyűjtőbe dobni, ugyanakkor szállításuk gondot okoz.
     
    Akadályozzuk meg, hogy valamelyik árokparton, erdőszélen kössenek ki ezek a berendezések.
     
    Tegyünk együtt a tiszta, élhető környezetért!
     
    Balmazújvárosi Városgazdálkodási Np. Kh. Kft.
    4060 Balmazújváros, Vasút sor 1/a.
    Tel.: 06/70/932-4500 vagy 06/52/580-678
  • Tartalékosokat vár a honvédség

    Tartalékos katonákat toboroz a Magyar Honvédség a nemrégiben útjára indult új szolgálati forma, az önkéntes területvédelmi tartalékos rendszerbe. A honvédség mindazok jelentkezését várja, akik elkötelezettek, és tenni szeretnének saját lakókörnyezetük biztonságáért.
     
    Minden nemzet hadereje a hivatásos katonákon túl a felkészült és sokoldalú tartalékos erőre épül. A professzionális haderőként működő Magyar Honvédség tartalékállományát önkéntes tartalékosok biztosítják. A tartalékos rendszer korábbi formáját 2011-ben alakították át és újították meg, ekkortól beszélhetünk önkéntes műveleti, valamint önkéntes védelmi tartalékos katonákról. A folyamat azonban nem ért véget, hiszen idén tavasztól lehetőség van önkéntes területvédelmi tartalékosnak is jelentkezni.
    Az új szolgálati forma célja, hogy az ország összes járása rendelkezzen felszerelt és kiképzett tartalékos katonákkal, akik saját járásukban erősíthetik Magyarország védelmét anélkül, hogy lakóhelyüktől hosszabb időre el kellene szakadniuk. Ez a kötelék egyúttal önvédelmi képességet jelent majd helyi szinten a megyének, a településnek és a lakosságnak is.
    A rendszerhez bárki csatlakozhat, aki elmúlt 18 éves, büntetlen előéletű és legalább általános iskolai végzettséggel rendelkezik. A területvédelmi tartalékos szolgálatra azok is jelentkezhetnek, akik civil foglalkozásuk vagy iskolai tanulmányaik mellett szeretnék kamatoztatni tudásukat országunk védelmében. A területvédelmi tartalékosok a lakóhelyük szerinti járásban kapják meg kiképzésüket, és itt is vethetők be különböző feladatokra. A területvédelmi tartalékos század tagjai a felkészítések alkalmával olyan kiképzést, tudást kapnak, mely a helyi közösség védelmi képességét növeli, legyen szó honvédelmi vagy katasztrófavédelmi helyzetről. Miután protokolláris feladataik is lehetnek, jelenlétük emelheti helyi szinten az ünnepi megemlékezések, koszorúzások színvonalát.
    A területvédelmi tartalékos az önként vállalt szolgálatért különböző juttatásban részesül: a szerződéskötési- és rendelkezésre állási díj mellett a tényleges szolgálatteljesítés időtartamára illetményre, laktanyai elhelyezésre, térítésmentes élelmezésre és ruházati ellátásra, továbbá utazási költségtérítésre jogosul.
    Azok az állampolgárok, akik tartalékos katonaként szeretnének részt venni a haza szolgálatában, a megyeszékhelyeken lévő toborzó ügyfélszolgálatok mellett a Kormányablakokban is jelentkezhetnek személyesen. Emellett kapcsolatba léphet a toborzó szervekkel és regisztrálhat a www.iranyasereg.hu oldalon, ahol részletes információkat olvashat a Magyar Honvédségben vállalható katonai szolgálat további lehetőségeiről.
     
    MH Katonai Igazgatási és Központi Nyilvántartó Parancsnokság
    2. Katonai Igazgatási Központ
    4026. Debrecen, Péterfia u. 58/A
    Telefon: (52) 314-200; (30) 815-0998
    E-mail: hajdu.toborzo@mil.hu
     
    Nyitva tartás:
    Hétfő: 08:00-12:00; 13:00-17:30
    Kedd: 08:00-12:00
    Szerda: zárva
    Csütörtök: 08:00-12:00; 13:00-15:30
    Péntek: 08:00-12:00
     
  • Álláshirdetés - Telefonos operátor - 8 órás foglalkoztatás

    Álláshirdetés

     

    Telefonos operátor - 8 órás foglalkoztatás

     

     

    Az Egyesület Budapestre és Debrecenbe telefonos operátori pozícióra, kizárólag

    8 órás, teljes munkaidős munkavégzésre keres

    megváltozott munkaképességű személyeket.

     

     

    Kizárólag olyan munkavállalók jelentkezését várjuk, akik megfelelnek az alábbi feltételeknek:

    - Jó kommunikációs készség

    - Felhasználói szintű számítógépes ismeretek

     

    Call center- ben szerzett korábbi munkatapasztalat előnyt jelent.

     

    Versenyképes fizetést biztosítunk, irodáink könnyen megközelíthető helyen vannak, ugyanakkor nem teljesen akadálymentesek, így sajnos kerekesszékkel nem megoldható a bejutás.

     

     

    Jelentkezni önéletrajzzal a következő e-mail címen lehet: titkar@egyse.hu

     

     

    Várjuk jelentkezését!

    Egyesület a Sérült Emberekért”

  • Európa-nap Magyarországon

     

     

    2017. április 29. és május 17. között

     

    Országszerte színes Európa-napi programokkal, nyereményjátékkal várja a családokat április 29. és május 17. között az Európai Bizottság Magyarországi Képviselete, az Európai Parlament Tájékoztatatási Irodája és a Europe Direct tájékoztató hálózat.

     

    Milyen lesz az idén hatvan éves európai integráció jövője?

    Miként ad új lendületet a foglalkoztatásnak, a növekedésnek és a beruházásnak az Európai Unió? Hogyan járul hozzá az Európai Unió Magyarország megújulásához?

    Milyen lehetőségeket kínál az idén 30 éves ERASMUS + program?

    Többek között ezekre a kérdésekre ad majd választ az ország 19 városában megrendezendő Európa-napi rendezvénysorozat.

     

    Az ingyenes gyermek- és családi programok mellett az Európa-napokon a Europe Direct irodák munkatársai adnak tájékoztatást az EU-val kapcsolatos kérdésekben, legyen szó oktatásról, munkavállalásról, utazásról, vagy az Unió céljairól.

     

    A programot idén is kvízekkel, játékokkal színesítjük. Az Európa-totót helyesen kitöltők között egy 4 napos, 2 személyes máltai utazást sorsolunk ki.

     

     

    Európa-napi rendezvények:

     

    Május 5.: Békéscsaba – Csaba Center; Szolnok - Kossuth tér 1.

    Május 6. Somoskő – Váralja; Szekszárd - Béla király tér

    Május 7.: Budapest – Szabadság tér

    Május 8.: Debrecen - Fórum Üzletház előtti tér

    Május 9.: Eger - Dobó tér; Kecskemét - Piaristák tere

    Szombathely - Fő tér Szeged - Szent-Györgyi Albert Agóra

    Május 11.: Miskolc - Városház tér; Győr - Volt Megyeháza előtti tér

    Kaposvár - Európa park

    Május 14.: Veszprém - Fortuna-udvar

    Május 17.: Nyíregyháza - Szabadság tér 9.

     

     

    Az Európa-nap története Robert Schuman 1950. május 9-én tett nyilatkozatáig nyúlik vissza. A francia külügyminiszter ebben olyan politikai és gazdasági együttműködést vázolt fel Európa számára, amely elképzelhetetlenné teszi a kontinens országai közötti háborút. Ez a nyilatkozat vezetett az Európai Gazdasági Közösséget létrehozó 1957-es római szerződések aláírásához, így a mai Európai Unió megszületéséhez is.

    Az évfordulót az EU 28 tagállamában, valamint a világszerte megtalálható európai külképviseleteken is Európa-napként, az európai béke és egység napjaként ünneplik.

     

     

     

    Európai Parlament Tájékoztatási Irodája Magyarországon

    Budapest, 1024 Lövőház u. 35.

    Telefon: +36 1 411 3540 /

    +36 1 411 3560

    E-mail: epbudapest@ep.europa.eu

  • Mezőgazdasági összeírás Balmazújvároson

  • Javaslattétel kitűntetésre

    Tisztelt Honlaplátogató!

    Balmazújváros Város Önkormányzata a 15/2016. (IV. 27.) sz. rendelete értelmében kitüntető díjak, címek adományozásával kívánja méltó módon kifejezésre juttatni elismerését és nagyrabecsülését azoknak, akik a helyi közügyek valamely területén kimagasló teljesítményt nyújtottak, illetve a város fejlődésének elősegítésében huzamosabb időn át kiemelkedően munkálkodtak, tevékenységükkel hozzájárultak Balmazújváros anyagi, szellemi értékeinek gyarapodásához.

    Ezt a célt szolgálja a ,,Balmazújváros Kultúrájáért”, a ,,Balmazújváros Városért”, a ,,Balmazújváros Szolgálatáért”, a „Balmazújváros Sportjáért", a „Az év sportolója Balmazújváros 2016. év" , valamint a ,,Balmazújváros Díszpolgára”kitüntető címek, díjak odaítélése.

    A rendelet 3. § bekezdése értelmében e szép elismerésekből évente egy-egy adományozható. A kitüntető címek, díjak átadására minden évben a ,,Város napja” alkalmából szervezett ünnepségen kerül sor.

    A kitüntetésben részesülő személyekre javaslatot tehet:
    - a polgármester,
    - az országgyűlési képviselő
    - a települési képviselő
    - gazdálkodó szervezet
    - egyesület, társadalmi szervezet, alapítvány kuratóriuma
    - helyi nemzetiségi önkormányzat
    - az önkormányzati költségvetési szerv vezetője.

    Arra kérem Önt, hogy a tudomására jutott információk, illetve a 2016. év eddigi sporteredményei alapján tegyen írásos felterjesztést a képviselő testületnek. Minél többen élnek javaslattevő jogukkal, annál inkább megalapozottá válik e szép elismerések "társadalmi rangja".

    Együttműködését előre is köszönöm, válaszát, javaslatát várom 2016. május 31.-ig az alábbi elérhetőségek valamelyikén:

    Balmazújvárosi Közös Önkormányzati Hivatal

    Takács Erika

    4060 Balmazújváros, Kossuth tér 4 -5.

    e-mail: terika@balmazujvaros.hu

    A 2016 júniusi testületi ülés döntésének eredményeként 2016. augusztus 13-án kerül sor a díjak, címek átadására.

    Balmazújváros, 2016. május 17.

     

    Üdvözlettel:

    Takács Erika

     

     

    Ui.: Az eddig kitüntetettek névsorát a Kitüntetettek link alatt olvashatják.

     

  • TÁJÉKOZTATÁS Szünidei gyermekétkeztetésről (nyári)

    A Balmazújvárosi Közös Önkormányzati Hivatal tájékoztatja a Tisztelt Szülőt/Törvényes képviselőt, hogy a gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatásról szóló 1997. évi XXXI. törvény alapján a gyermek lakóhelye, vagy ha a gyermek életvitelszerűen a bejelentett tartózkodási helyén lakik, a tartózkodási helye szerinti települési önkormányzat a szünidei gyermekétkeztetés keretében a szülő, törvényes képviselő kérelmére a déli meleg főétkezést a hátrányos, halmozottan hátrányos gyermek részére ingyenesen biztosítja.

    Az ingyenes szünidei étkezés a nyári szünetben -

    a) a bölcsődei ellátásban, óvodai nevelésben részesülő gyermekek számára a bölcsődei ellátást nyújtó intézmény és az óvoda zárva tartásának időtartama alatt valamennyi munkanapon,
    b) az a) pont alá nem tartozó gyermekek számára
    ba) a nyári szünetben legalább 43 munkanapon, legfeljebb a nyári szünet időtartamára eső valamennyi munkanapon keresztül (2016. június 16. napjától 2016. augusztus 31. napjáig.) étel elvitelével vehető igénybe. Az étel felvételének helyszíne: 4060 Balmazújváros, Dózsa Gy. u. 17-23. (Balmazújvárosi Általános Iskola Székhely intézménye).

    A jogosultak részére a nyári gyermekétkeztetéshez ebédjegy kerül kiosztásra minden hét első munkanapján (hétfő) 9-11 óra között a Balmazújvárosi Kistérség Humán Szolgáltató Központ Család- és Gyermekjóléti Szolgálatnál a gyermek szülője/vagy törvényes képviselője részére. (Balmazújváros, Veres P. u. 8.) Az ebéd kiosztására a hét minden munkanapján  11 – 13 óráig kerül sor a fent megjelölt intézményben.

    Az ingyenes nyári gyermekétkeztetésben kizárólag az vehet majd részt, aki az igényelt napokra vonatkozó ebédjegyeket átvette, és az ebéd átvételekor az adott napra szóló ebédjegyet leadja. Balmazújváros Város Önkormányzata a nyári ingyenes gyermekétkeztetést valamennyi arra jogosult kiskorú gyermek részére biztosítja (5 hónapos kortól 18. éves korig.)

    A szünidei gyermekétkeztetés formanyomtatványon igényelhető, melynek benyújtási határideje 2016. május 31.


    A formanyomtatvány beszerezhető:

    • Balmazújvárosi Közös Önkormányzati Hivatal fsz. 9. illetve 10. számú irodájában (4060 Balmazújváros, Kossuth tér 4-5.)
    • Egyesített Óvoda és Bölcsőde Intézmény valamennyi intézményegységében
    • Balmazújvárosi Általános Iskola valamennyi feladat ellátási helyén
    • Balmazújvárosi Református Általános Iskola és Óvoda mindkét intézményegységében
    • Balmazújvárosi Kistérség Humán Szolgáltató Központ Család- és Gyermekjóléti Szolgálat (4060 Balmazújváros, Veres Péter utca 6-8.)
    • A nyomtatvány letölthető Balmazújváros honlapjáról is: www.balmazujvaros.hu
    • A szünidei gyermekétkeztetés igénybevételéhez szükséges nyilatkozat benyújtása személyesen a Balmazújvárosi Közös Önkormányzati Hivatal Hatósági Osztály Szociális Csoportján, valamint a Balmazújvárosi Kistérség Humán Szolgáltató Központ Család- és Gyermekjóléti Szolgálatnál (4060 Balmazújváros, Veres Péter utca 6-8.) lehetséges.

     

    Balmazújvárosi Közös Önkormányzati Hivatal

     

     

     

  • Felhívás! (Könyvtár)

    Felhívjuk a lakosság figyelmét, hogy

    2016. május 30. – július 02. között

    állományellenőrzés miatt a könyvtár zárva tart!

     

    Július 5-től a szokásos nyitva tartással várjuk olvasóinkat!

     

     

     

    Megértésüket köszönjük:

     

    A könyvtár dolgozói

     

     

    Nyitva tartás

    Hétfő: Szünnap

    Kedd: 08:00 - 18:00

    Szerda: 08:00 - 18:00

    Csütörtök: 08:00 - 16:00

    Péntek: 08:00 - 16:00

    Szombat: 08:00 – 12:00

     

    4060 Balmazújváros

    Dózsa György u. 1.

  • „Könyv@ok” olvasónapló pályázat eredményhírdetése

    A  LENGYEL  MENYHÉRT  VÁROSI  KÖNYVTÁR

    által  meghirdetett

    Könyv@ok”  olvasónapló pályázat

    eredményhirdetésének

     

     

    ideje:   2016. május 19. (csütörtök) 1630

    helye:  Felnőtt könyvtár olvasóterme

    vendégeink: Tarkabarkák

            Urbánné Lantos Éva és Urbán István bábszínészek

     

     

    Szeretettel várjuk a benevezett csapatok tagjait, a felkészítő tanárokat és minden kedves érdeklődőt.

     

     

                                                     A  KÖNYVTÁR  DOLGOZÓI      

     

        

     

                                                                            

  • Tájékoztató a 2015. évi Egységes Kérelem benyújtásáról

     
     
     
    Hajdú-Bihar Megyei Igazgatósága
    4032 Debrecen, Tessedik Sámuel u. 1., Tel.: 52/503-310, 52/485-749; Fax: 52/485-689
    E-mail: hajdubihar@nak.hu; www.nak.hu
     
     
    Tájékoztató a 2015. évi Egységes Kérelem benyújtásáról
     
    A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara falugazdászai április eleje óta a gazdálkodók igényeihez igazított ügyfélfogadási időben várják az ügyfeleket az egységes kérelem (EK) gördülékeny benyújtása érdekében.
     
    Magyarország - figyelembe véve a termelők érdekeit és az egységes kérelmek feltöltésében közreműködő Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) falugazdászainak a visszajelzéseit - akként döntött, hogy élni kíván az egységes kérelem benyújtására rendelkezésre álló határidő meghosszabbításával. 
     
    Mindezek alapján a 2015. évi egységes kérelmek beadására előírt határidők az alábbiak szerint módosulnak: 
    • a 2015. évi egységes kérelem benyújtására május 15-e helyett 2015. május 22-ig;
    • szankciómentes módosításra május 31-e helyett június 15-ig; 
    • a támogatási összeg munkanaponkénti egy százalékos csökkentését eredményező benyújtásra, módosításra június 9-e helyett június 16-ig van lehetőség. 
     
    A kérelem csak akkor nyújtható be, ha az igényelt támogatható terület összege meghaladja az 1 hektárt, ezen belül a minimális táblaméret 0,25 hektár lehet.
    A területalapú támogatást a terület jogszerű földhasználója igényelheti. Egységes kérelem benyújtására (módosítására) vonatkozó határidők módosításával automatikusan módosul a jogszerű földhasználat igazolásának határideje is 2015. június 16-ra. A jogszerű földhasználatra vonatkozó igazolást nem kell az egységes kérelemhez csatolni, de a földhasználat jogszerűségét igazoló dokumentumokat – helyszíni ellenőrzés esetén - be kell tudni mutatni az MVH ellenőreinek. 
     
    Állatalapú támogatások esetén az ENAR-ban bejegyzett állatok tartója jogosult a kérelem benyújtására. Az egységes kérelem benyújtására nyitva álló határidő módosításával párhuzamosan 2015. május 22-re módosulnak az egységes kérelem felületen igényelhető egyes állatalapú támogatási kérelmek benyújtási határideje is, így 
    - az átmeneti nemzeti támogatások szerinti anyatehén- és anyajuhtartás támogatás, 
    - a termeléshez kötött támogatások közül az anyatehén- és anyajuhtartás, a hízottbika tartás és a tejhasznú tehéntartás támogatás  igénylésének végső határideje is. 
     
    Fontos, hogy a 2015. évi egységes kérelem szerinti közvetlen támogatási jogcímeket kiváltó, általány jellegű, mezőgazdasági kistermelő támogatás igénylésének legvégső határideje változatlan marad, azaz azt 2015. augusztus 15-ig igényelhetik a termelők, feltéve, hogy május 22-ig egységes kérelmet nyújtanak be. 
     
    Az új EK jelentős változásokat hozott a gazdálkodóknak sok új feltételnek kell megfelelni és új támogatási jogcímeken is igényelhetnek támogatást.
    Fontos új elem a zöldítés: 10-30 hektár szántóterület esetén legalább 2 növény, 30 hektár szántó fölött legalább 3 növény termesztése szükséges, illetve 15 hektárt meghaladó szántóterületen legalább 5 % ökológiai célterületet kell kijelölni (EFA).
    Az állattartóknak újdonság, hogy a támogatási kérelem az egységes kérelemben nyújtható be, ezzel a papír alapú támogatásigénylés megszűnt.
    Szintén új elem, hogy a 2008. után a mezőgazdasági területek erdősítése jogcímben támogatási jogosultságot nyert ügyfelek, a már megvalósított erdőtelepítéssel érintett területekre 2015-től a jövedelempótló támogatás mellett egységes területalapú támogatást (SAPS) is igényelhetnek az egységes kérelem keretében.
     
    Az alábbi dokumentumok szükségesek az egységes kérelem benyújtásához
     
    MVH által 2009.évben vagy azt követően kiadott jelszó.
     
    Anyajuhtartás támogatás igénylése esetén az instruktori igazolás, szarvasmarhára vonatkozó jogcímek esetén a hatósági állatorvos vagy a járási főállatorvos által kitöltött K0795 nyomtatvány másolata, mely igazolja, hogy a tenyészetben lévő állomány gümőkór-, brucellózis- és leukózismentes.
    Tejhasznú tehén támogatást kistermelők is igényelhetnek, ebben az esetben a hatósági állatorvos vagy a járási főállatorvos által kiállított kistermelői igazolást kell csatolni.
     
    Termeléshez kötött zöldségnövény, ipari zöldségnövény, szemes vagy szálas fehérjetakarmány-növény termesztés támogatása esetében szükséges a termelő nevére kiállított számla. Egyszerűbb lett a minősített vetőmag igazolása. ennek keretében: 
    - nem szükséges a vetőmagcímke csatolása ha a termelő nevére kiállított számla tartalmazza a fémzárszámra vonatkozó adatokat, 
    - kibővítésre került a csatolható dokumentumok köre a szállítólevéllel és a minőségi bizonyítvánnyal is. 
    –termeltetővel vagy termelői csoporttal kötött szerződés és termeltető vagy termelői csoport által kiállított dokumentum (minimális tartalma: a termelő részére átadott szaporítóanyag mennyisége, a szaporítóanyag származásának megjelölése) másolata; 
    – szaporítóanyag saját előállítása esetén a szaporítóanyag minősítő bizonyítvány másolata (kivéve spárga, torma, mezei borsó termesztés).
    Az egységes kérelemre vonatkozó határidők meghosszabbításával a minősített vetőmag használatát igazoló dokumentumok (számla, szállítólevél, minőségi bizonyítvány stb.) csatolására 2015. június 15-éig lesz lehetőség, mely a már benyújtott egységes kérelem szankciómentes módosításának fog minősülni. 
    Fontos azonban kiemelni, hogy aki termeléshez kötött támogatást kíván igénybe venni, de még nem érkezett meg vagy várhatóan 2015. május 22-éig nem fog megérkezni a minősített vetőmag, akkor is adja be az egységes kérelmet 2015. május 22-éig, hiszen csak benyújtott kérelem módosítására van lehetőség 2015. június 15-éig.
     
    Debrecen, 2015. május 14.
     
    Tisztelettel: 
     
    Kissné Gyarmati Ágnes
     megyei igazgató
  • KISTÉRSÉGI ÜGYFÉLFOGADÁS - Egyenlő Bánásmód Hatóság

    Forduljon az Egyenlő Bánásmód Hatóság ügyfélszolgálatához, 
     
    ha 
    neme, 
    faji hovatartozása, 
    bőrszíne, 
    nemzetisége, 
    nemzetiségi vagy etnikai 
    kisebbséghez való tartozása, 
    fogyatékossága, 
    életkora, 
    egészségi állapota, 
    vallási- 
    vagy világmeggyőződése, 
    politikai vagy más véleménye, 
    anyanyelve, 
    családi állapota, 
    anyasága vagy apasága, 
    szexuális irányultsága, 
    nemi identitása, 
    vagyoni helyzete 
    vagy egyéb tulajdonsága miatt 
    hátrányos megkülönböztetés éri. 
     
    Ott vagyunk a közelében. 
     
    Keresse fel dr. Kovács Krisztián Hajdú-Bihar megyei egyenlőbánásmód referens ügyfélfogadását BALMAZÚJVÁROSON a Balmazújvárosi Kistérség Humán Szolgáltató Központban 2015. május 21-én 9.00 és 13.00 között a 4060 
    Balmazújváros, Veres P. u. 8. szám alatt. 
    E-mail: kovacs.krisztian@vipmail.hu 
    tel: 06/30-408-5619 
     
    Egyenlő bánásmód– mindenkit megillet
  • Tájékoztató - Tiszamenti Regionális Vízművek Zrt.

    Tájékoztató              

    Mint ismert 2015. január elsejétől Balmazújváros és Balmazújváros-Nagyhát településen is Társaságunk látja el a közüzemi ivóvíz- és szennyvíz-szolgáltatást.

    A Tiszamenti Regionális Vízművek Zrt. Magyarország és az Észak-Alföldi Régió egyik jelentős víziközmű szolgáltatója. Az év eleji újabb csatlakozásoknak köszönhetően immár 6 megyében, csaknem 270 településen, közel 700 ezer lakos ivóvízellátását biztosítjuk amellett, hogy hozzájárulunk a régió mezőgazdasági és ipari vízigényeinek kielégítéséhez.

    Január elsejével 46 települést integrált vállalatunk a térségben. Jelenleg is végezzük a korábbi szolgáltatótól az üzemeltetési feladatok teljes körű átadás-átvételét. Balmazújváros közüzemi ivóvíz és szennyvíz szolgáltatásának ellátása társaságunkon belül a Hajdú-Bihar Megyei Üzemigazgatóságához tartozik. A szolgáltató váltás ellenére, a településen továbbra is biztosítjuk a személyes ügyintézés lehetőségét.

    Üzemegység vezető: Kerekes János                  06-70/412-2847

    A balmazújvárosi ügyfélszolgálati fiókiroda (4060 Balmazújváros, Nádudvari u. 10.) elérhetőségei:

    Telefonszám: +36 70/ 412-2902

    Hibabejelentés (csőtörés, egyéb meghibásodás esetén): +36 52/ 527 327

    Ügyfélfogadás rendje: Hétfő 12.30-18.00, szerda 8.00-12.00

    A kialakított ügyfélfogadás rendet a felhasználói igények és az ügyfél forgalom alakulása alapján a későbbiekben felülvizsgáljuk, és indokolt esetben módosítjuk.

    További ügyfélszolgálataink elérhetőségei:

     

    Hajdú-Bihari Ügyfélszolgálati Iroda (4034 Debrecen, Hét vezér u. 21.):                   

    Telefonszám: +36 52/ 527-358

    Ügyfélfogadás rendje:  Hétfő: 8.00-20.00, Kedd - Csütörtök: 8.00-16.00  

                                         Péntek: 8.00 – 14.00                   

    Központi ügyfélszolgálat (5000 Szolnok, Thököly út 83.):

    Telefonszám: + 36 40/ 180-124

    A TRV Zrt. üzletszabályzatát és a friss híreket nyomon követhetik a www.trvzrt.hu honlapon is.

     

    Szerződés:

    A törvényi előírások szerint azzal, hogy a felhasználók igénybe veszik a szolgáltatást, létrejön a szerződés, Társaságunk eddigi gyakorlatának megfelelően azonban minden új ügyfelével külön szerződést köt, melyeket május közepén kezdünk postázni. 

    Leolvasás:

    Vízmérő leolvasás a lakossági felhasználási helyeken felszerelt vízmérőknél havonta esedékes. A köztes időszakban havi részszámlák készülnek az átlagfogyasztás alapján. A leolvasás után postázzuk az elszámoló számlákat, mely tartalmazza a tényleges fogyasztás és a részszámlákban elszámolt díjak közötti különbözetet. Az aktuális számlát mindig a feltüntetett fizetési határidőn belül kell kiegyenlíteni.

    Lehetőség van arra is, hogy saját fogyasztási szokásait figyelembe véve felhasználónk határozza meg a havi részszámlákban számlázandó vízmennyiséget. Ezt az igényt telefonon, levélben, e-mailben vagy személyesen jelezhetik Társaságunk felé.

    Az egyedi bekötési vízmérővel, főmérővel rendelkező ügyfelünk kérhet havi, tényleges vízfogyasztás alapján készített számlát. Ebben az esetben szükséges a vízmérő havi leolvasása és a mérő állás minden hónap 20-ig történő bejelentése Társaságunknál.

    Számlázás:

    Új felhasználóink az első, TRV Zrt. által kiállított számlát várhatóan május végén kapják kézhez. Ezt követően az eltelt havi ciklusú fogyasztási időszakról háromhetente küldünk számlát mindaddig, amíg a számlázás utol nem éri a tényleges időszakot. Ezen számlák fizetési határideje nem egy időben, hanem a kiküldésnek, és a jogszabályi előírásoknak megfelelően kerül a számlán feltüntetésre.

    Amennyiben a számlák határidőre történő kiegyenlítése a szokásostól eltérő számlázás miatt nehézséget okozna, igény esetén részletfizetési lehetőséget biztosítunk, természetesen késedelmi kamat felszámítása nélkül.

    Díjfizetés:

    Ügyfeleink készpénz-átutalási megbízással (csekkel), csoportos beszedési megbízás útján, illetve saját számláról történő átutalással is kiegyenlíthetik számláikat. Azon felhasználóknak, akik korábban csoportos beszedés útján teljesítették fizetési kötelezettségüket, a változást a számlájukat vezető pénzintézetnél kell jelezniük. A csoportos beszedési megbízás megadásához szükséges banki azonosítónk: A11265832T216. Az új megbízásnál hivatkozásként a Vevő (fizető) azonosítót kell szerepeltetni, melyet a társaságunk által kibocsátott közüzemi számla fogja tartalmazni.

    Szolnok, 2015.04.29.                                   

     
  • Fogy az idő az egységes kérelem benyújtására

    Fogy az idő az egységes kérelem benyújtására

     

     

    A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara falugazdászai április eleje óta a gazdálkodók igényeihez igazított ügyfélfogadási időben várják az ügyfeleket az egységes kérelem (EK) gördülékeny benyújtása érdekében.

    Az egységes kérelem beadási határideje 2015. május 15.

    A 2015. május 16. és június 9. között történő benyújtás esetén a támogatási összeg munkanaponként a késedelmi szankcióval, 1 százalékkal csökken.

    A 2015. június 9-ét követően beadott egységes kérelmeket az MVH érdemi vizsgálat nélkül elutasítja. A benyújtott egységes kérelmet késedelmi szankció nélkül 2015. május 31-ig lehet módosítani.

    A kérelem csak akkor nyújtható be, ha az igényelt támogatható terület összege meghaladja az 1 hektárt, ezen belül a minimális táblaméret 0,25 hektár lehet.

    A területalapú támogatást a terület jogszerű földhasználója igényelheti, azaz aki 2015. június 9-én a földhivatali nyilvántartásban földhasználóként szerepel.

    Állatalapú támogatások esetén az ENAR-ban bejegyzett állatok tartója jogosult a kérelem benyújtására.

    Az új EK jelentős változásokat hozott: a gazdálkodóknak sok új feltételnek kell megfelelni és új támogatási jogcímeken is igényelhetnek támogatást.

    Fontos új elem a zöldítés: 10-30 hektár szántóterület esetén legalább 2 növény, 30 hektár szántó fölött legalább 3 növény termesztése szükséges, illetve 15 hektárt meghaladó szántóterületen legalább 5 % ökológiai célterületet kell kijelölni (EFA).

    Az állattartóknak újdonság, hogy a támogatási kérelem a termeléshez kötött anyatehén-tartás, hízottbika-tartás, az átmeneti nemzeti anyatehén-tartás valamint a termeléshez kötött anyajuhtartás és átmeneti nemzeti anyajuhtartás támogatási kérelem is 2015. április 1. és május 15. között nyújtható be az egységes kérelemben, ezzel a papír alapú támogatásigénylés megszűnt.

    Szintén új elem, hogy a 2008. után a mezőgazdasági területek erdősítése jogcímben támogatási jogosultságot nyert ügyfelek, a már megvalósított erdőtelepítéssel érintett területekre 2015-től a jövedelempótló támogatás mellett egységes területalapú támogatást (SAPS) is igényelhetnek az egységes kérelem keretében.

     

    Az alábbi dokumentumok szükségesek az egységes kérelem benyújtásához:

    MVH által 2009.évben vagy azt követően kiadott jelszó.

    Anyajuhtartás támogatás igénylése esetén az instruktori igazolás, szarvasmarhára vonatkozó jogcímek esetén a hatósági állatorvos vagy a járási főállatorvos által kitöltött K0795 nyomtatvány másolata, mely igazolja, hogy a tenyészetben lévő állomány gümőkór-, brucellózis- és leukózismentes.

    Tejhasznú tehén támogatást kistermelők is igényelhetnek, ebben az esetben a hatósági állatorvos vagy a járási főállatorvos által kiállított kistermelői igazolást kell csatolni.

    Zöldségnövény, ipari zöldségnövény, szemes vagy szálas fehérjetakarmány-növény termesztés támogatása esetében

    minősített szaporítóanyag használatát igazoló számla és vétőmag címke másolata;

    termeltetővel vagy termelői csoporttal kötött szerződés és termeltető vagy termelői csoport által kiállított dokumentum (minimális tartalma: a termelő részére átadott szaporítóanyag mennyisége, a szaporítóanyag származásának megjelölése) másolata;

    szaporítóanyag saját előállítása esetén a szaporítóanyag minősítő bizonyítvány másolata (kivéve spárga, torma, mezei borsó termesztés).

     

    A gazdaság minden mezőgazdasági parcelláját be kell jelenteni az egységes kérelemben, akkor is, ha támogatást nem igényel rá. A bejelentés elmulasztása szankciót vonhat maga után. Amennyiben a gazdálkodó a táblán öntözést végez vagy termesztő berendezés alatt termel, azt jelezni kell a megfelelő adatmezőben. A másodvetés tervezett időpontját is meg kell adni és későbbiekben a tényleges vetés adatait is be kell jelenteni az egységes kérelem felületén.

    Szeretnénk felhívni figyelmet, hogy a fenti információk, kötelezettségek nem teljes körűek, a pontos előírásokért, valamint a felmerülő kérdéseikkel, kérjük forduljanak bizalommal a NAK falugazdászaihoz (www.nak.hu), NAK Hajdú-Bihar megyei Igazgatóság ügyfélszolgálat: 4032 Debrecen, Tessedik Sámuel utca 1.

    A 2015. évi egységes kérelem igen összetett, benyújtása időigényes. Kérjük, a gazdálkodókat, hogy ne hagyják a benyújtási határidő végére a kérelmek kitöltését, mielőbb keressék fel a falugazdászokat időpont-egyeztetés céljából.




     

     

     

     

     

     



     


     

  • 2015. május 12-15. között zárva tart a kastély!

     Kötelező kártevő irtás miatt zárva tart a kastély.

  • Napisten kaput nyit (fürdőnk)

    Május utolsó szombatján megnyitja kapuit a Kamilla Fürdő strandja. 
    „A puszta oázisa” változatlan árakkal várja az idén is a nyári szabadtéri fürdőzés szerelemeseit.
     
     NYITVA TARTÁS
     
    H - V: 9.00 - 20.00 óráig          Pénztárzárás: 18.45          Medencezárás: 19.45
     
     
    Strand jegyár (csak a külső területre)
     
     
     
    Felnőtt városkártya nélkül 1300.-
    Nyugdíjas városkártya nélkül 1000.-
    Diák, gyermek városkártya nélkül 1000.-
    Családi (2 felnőtt+1 gyermek) városkártya nélkül 3000.-
    További gyermek városkártya nélkül    700.-
    Úszójegy 16 órától (egységesen) városkártya nélkül  500.-
     
    Felnőtt városkártyával  900.-
    Nyugdíjas városkártyával  700.-
    Diák, gyermek városkártyával  700.-
    Családi (2 felnőtt+1 gyermek) városkártyával 2000.-
    További gyermek városkártyával    500.-
    Úszójegy 16 órától (egységesen) városkártyával  400.-
     
    3 év alatt díjmentes a belépés!
     
     
    Strand bérletek (10+1 alkalomra, csak a külső területre):
     
    Felnőtt városkártya nélkül 12500.-
    Nyugdíjas városkártya nélkül 10000.-
    Diák városkártya nélkül 10000.-
    Úszóbérlet városkártya nélkül  5000.-
     
    Felnőtt városkártyával  9500.-
    Nyugdíjas városkártyával  6500.-
    Diák városkártyával  6500.-
    Úszóbérlet városkártyával  4000.-
     
    Más szolgáltatásokkal kombinált jegy- és bérletárainkról vendégeink tájékozódhatnak a www.kamillafurdo.hu honlapján és jegypénztáraknál.
     
     
    A nyitásra elkészültek az új úszómesteri standok, a lengőteke-pályák, a pihenő padok, a strand női és férfi mosdója. Az ősszel ültetett kőris és japán császár fák árnyasabbá varázsolták az oázis pázsitját. 
     
    Barátsággal várjuk a gyógyhatású vízre, sportolásra, pihenésre és családias környezetre vágyó Kedves Vendégeinket!
  • Hulladékszállítás értesítés

    ÉRTESÍTÉS

    Értesítjük Balmazújváros Tisztelt lakosságát és a jogi személyeket, hogy 2014. június 09-én (hétfőn) a hulladékszállítás az ünnepre való tekintettel elmarad!

    Helyette: 2014. június 07-én szombaton történik a hulladékszállítás.

    A megszokott helyen az elszállítani kívánt hulladékot kérjük reggel 6 óráig helyezzék ki.

    Hajdúsági Hulladékgazdálkodási Nonprofit Kft.

  • Tüdőszűrés 2014

    TÜDŐSZŰRÉS

     

     

    Értesítjük a Tisztelt Lakosságot, hogy Balmazújvároson a tüdőszűrésre

     

    2014. május 26. napjától  2014. június 20. napjáig munkanapokon 8-14 óráig

     

    kerül sor, szűrőbuszon, a Veres Péter  Kulturális Központ (Balmazújváros, Kossuth tér 18.) előtt.

     

    A szűrés a 40. évüket betöltött lakosok számára térítésmentes. A 40 év alatti lakosoknak 1700.- forintot kell fizetni a helyszínen. 

     

    A szűrővizsgálatra legutóbbi szűrőlapját, idézését, betegbiztosítási kártyáját, személyazonosító igazolványát és lakcímigazoló kártyáját szíveskedjen magával hozni.

     

     

     

    Balmazújváros Város Önkormányzata

     

  • Ingatlanértékesítés!

    Ingatlanértékesítés!

     

     

     

    Balmazújváros Város Önkormányzata nyílt, egyfordulós pályázat keretében értékesítésre meghirdeti a tulajdonában lévő:

     

    Balmazújváros, Batthyány utca 4. szám alatti ingatlant a rajta található felépítményekkel.

     

    Részletes pályázati feltételek átvehetők a Városháza (Balmazújváros, Kossuth tér 4-5.)
    I. emelet 11 irodájában. A pályázat benyújtási határideje: a hirdetmény közzétételétől számított 15. nap délelőtt 9.00 óra.
    Az ingatlanról további információ az 52/580-102 telefonszámon kérhető.

     

    Balmazújváros Város Önkormányzata

  • Tisztelt Pályázóink!

    Tisztelt Pályázóink!

    Tájékoztatjuk Önöket, hogy 2013. június 17. napjától ismét megnyílik a LEADER Program 2013-as harmadik, egyben utolsó támogatási köre. A pályázatok elkészítéséhez, valamint elektronikus benyújtásához szükséges kapcsolódó dokumentumokat ezen az oldalon helyezzük el, folyamatos frissítéssel.

    Felhívjuk szíves figyelmüket, hogy egymás elválaszthatatlan részei a LEADER
    2013 rendelet <http://www.hortobagyileader.hu/hvs-felulvizsgalat/leader-2013_rendelet-4/>és
    az Intézkedési Terv és Projekt adatlap:
    <http://www.hortobagyileader.hu/hvs-felulvizsgalat/intezkedesi-terv-ih-altal-jovahagyova-2013_05_15/>

    A megfelelő tartalmú és minőségű pályázatok elkészítéséhez kérjük mindkettő alapos áttanulmányozását, és együttes alkalmazását, annak érdekében, hogy lehetőség szerint ne kerüljön sor érdemi vizsgálat nélküli elutasításra.

     

    Bíróné Nagy Csilla
    munkaszervezet vezető
    Hortobágyi LEADER Közhasznú Egyesület
    4071 Hortobágy, Czinege J. u. 1.szám
    Web: hortobagyileader.hu
    E-mail: hortobagyi.leader@gmail.com
    Fax/Tel.: 52/589-301
    Mobil: +36 30/523-98-55

  • Civil nap

  • Sajtóközlemény - Egészségpénztári ügyintézés a járásokban

    A  Hajdú-Bihar  Megyei  Kormányhivatal  Egészségbiztosítási  Pénztári  Szakigazgatási  Szerve 2013.  május  6.  napjától  az  egészségpénztári  ügyintézés  lehetőségét  a polgárokhoz  még közelebb, Hajdú-Bihar megye járási hivatalaiban is lehetővé teszi, kihelyezett ügyfélfogadás keretében.

    RÉSZLETEK

  • TÜDŐSZŰRÉS 2013

     

    TÜDŐSZŰRÉS

     

     

    Értesítjük a Tisztelt Lakosságot, hogy Balmazújvároson a tüdőszűrésre

     

    2013. május 29. napjától  2013. június 21. napjáig munkanapokon 8-18 óráig

     

    kerül sor, szűrőbuszon, a Veres Péter  Kulturális Központ (Balmazújváros, Kossuth tér 18.) előtt.

     

    Személyre szóló értesítőlapok a 30 év feletti korosztálynak kiküldésre kerülnek, mert számukra ingyenes és kötelező a vizsgálaton való részvétel. A 30 év alattiaknak a tüdőszűrő vizsgálatért térítési díjat kell fizetniük, melynek összege 850,-Ft.

     

    Mentesül a vizsgálat alól, aki

    ·     1 éven belül ilyen vizsgálaton igazoltan részt vett,

    ·     tüdőgondozó intézetben gyógykezelés alatt áll,

    ·     várandós nő.

     

    A szűrővizsgálatra legutóbbi szűrőlapját, idézését, betegbiztosítási kártyáját, személyazonosító igazolványát és lakcímigazoló kártyáját szíveskedjen magával hozni.

     

     

     

    Balmazújvárosi Közös Önkormányzati Hivatal

     


  • Vállalkozói és humánerőforrás fejlesztési pályázati fórum

     

     

    MEGHÍVÓ

     

     

    Széchenyi Programirodák létrehozása, működtetése

    VOP-2.1.4-11-2011-0001

    Széchenyi Programiroda Nonprofit Kft. Észak-Alföldi Programiroda

    tisztelettel meghívja Önt

    Vállalkozói és humánerőforrás fejlesztési

    pályázati fórumára

    Balmazújváros Város Polgármesteri Hivatala dísztermébe

    4060 Balmazújváros, Kossuth tér 4-5.

    2013. május 23-án, csütörtökön 15.00-től 16.15 óráig

    Program:

    1.    Megnyitó, Dr Tiba István polgármester, Balmazújváros

    2.    Miben segíthet az Önnek a Széchenyi Programiroda?

    Vállalkozz Itthon - Fiatalok vállalkozóvá válásának támogatása

    A TÁMOP-2.3.6/B pályázati kiírás bemutatása

    Előadó: Köszörüs Zoltán vállalkozásfejlesztési tanácsadó, SZPI

    3.    További pályázati lehetőségek a humán erőforrás fejlesztés területén

    Balogh Julianna humánerőforrásfejlesztési tanácsadó, SZPI

    4.    Futó pályázatok beszámolási elszámolási kérdései

    Kombinált mikrohitel pályázatokról általános előadás és konzultációs lehetőség

    Előadó és konzulens: Köszörüs Zoltán vállalkozásfejlesztési tanácsadó, SZPI

    TÁMOP pályázatokról általános előadás és konzultációs lehetőség

    Előadó és konzulens: Balogh Julianna humánerőforrásfejlesztési tanácsadó, SZPI

     

  • Ünnepi Könyvhét 2013

    MEGHÍVÓ


    A Lengyel Menyhért Városi Könyvtár szeretettel
    meghívja Önt, kedves családját és barátait!

     

    Pozsonyi József:
    „A balmazújvárosi német református egyház
    anyakönyvei 2.
    Házassági anyakönyvek 1765 – 1912”

    című kötetének bemutatójára.


    A szerzővel beszélget dr. Páll István PhD, etnográfus,
    Nyíregyháza Sóstói Múzeumfalu igazgatója.

     

    Ideje:
    2013. június 7.
    15.00


    Helye:
    Lengyel Menyhért Városi Könyvtár
    Balmazújváros, Dózsa György utca 1.

     

    Magyarország  lakossága  a  18.  évszázad  elejére jelentősen   lecsökkent.   A   másfél   évszázadig   tartó török      hódoltság      háborúi      elöl      az      emberek elmenekültek, sokan a harcokban vesztek el. A török kiűzését    követő    időszak    sem    hozott    békét    az országnak.   A   csaknem   nyolc   évig   tartó   Rákóczi-
    szabadságharc  (1703-1711)  és  az  1710-es  években dúló   kolera,   pestis   és   egyéb   járványok   tovább
    tizedelték a lakosságot.

     

    A     lakatlanná     és     pusztává     vált     területek újranépesítésében   jelentős   szerepet   játszottak   a Német   Birodalom   Felső-Rajna   menti   területeiről áttelepültek.  Ezt  a  folyamatot  már  egy  1689-ben kiadott császári-királyi telepítési pátens elindította. A német  lakosság  elvándorlási  készségét  fokozta  az ötévi,  esetleg  hosszabb  ideig  tartó  adómentesség, esetenként    más    egyéb    kedvezmények    ígérete. Mindemellett    a   Rajna-vidék   a   17–18.   évszázad fordulóján  sűrűn  lakott  –  már-már  túlnépesedett  – volt.   Az   ottani   lakosság   a   súlyos   adóterhek,   a magyartól eltérő  – a föld örökösök közti megosztása helyett – „törzsöröklés” szokása miatt és nem utolsó sorban  XIV.  Lajos  francia  uralkodó  sűrűn  indított hadjáratai elől menekülve szívesen kelt útra új hazát keresve  a  hírek  szerint  szabadabb  életet  biztosító, gazdag termőföldű Magyarországra.
     

    A  18.  évszázad  eleji  magánföldesúri  telepítések között  jelentős  volt  Orczy  István  báró  és  Ráday  Pál gróf Duna-menti birtokainak újranépesítése. Az 1720 körül Pfalzból Vadkert és Harta környékére telepedett németek egy jelentősebb csoportja 1765-ben tovább vándorolt,   áttelepedett   az   akkor   még   az   ország szívében  –  közepén  –  fekvő,  ma  mintegy  félszáz kilométerre a magyar-román országhatártól található Balmazújvárosba.   A   Duna-menti   főúri   birtokokra telepített   németség   végül   a   magyar   Nagyalföld Hortobágy  pusztájának  keleti  táján  talált  új  hazát magának. Nemzetiségi,  nyelvi,  vallási  identitásuk  megőrzéséért  évtizedekig  tartó  küzdelmet  folytattak.  Önálló egyházközségük  létrehozásáért,  és  saját  anyanyelvükön – németül – történő iskoláztatásért, misézésért
    írt  kérelmeik  szép  számmal  találhatóak  a  Tiszántúli Református Egyházkerület Levéltárában. Ezek egyikében – egy 1766. augusztus 11-én kelt kérelem elbírálására összehívott egyházkerületi gyűlés jegyzőkönyvében – olvasható a saját magukról írt  meghatározásuk:  „Balmaz  Újvároson  mostanában  megtelepedett hajdan Palatinátus-beli [ Pfalz latin neve ] azután pedig Vadkerti [ ma Soltvadkert ] , reformata keresztyén vallást valló német lakosok”.

     

    A  Balmazújvároson  területileg  is  viszonylag  elkülönülten, a „Németfalu”-nak nevezett településrészen letelepedett  német  gyülekezet  1801-től  vált  önálló egyházközséggé.  Első  lelkipásztoruk  a  Zürichből  származó   Johann   Heinrich   Fäsi   volt.   Anyakönyveiket 1801-től  1841-ig  német  nyelven,  gót  betűkkel vezették. A német gyülekezet önállósodása előtt a balmazújvárosi  magyar  református  egyház  anyakönyveibe jegyezték be a német gyülekezet tagjainak születését, házasságát és halálát. Az anyakönyvek egy része megsemmisült, vagy elkallódott. A levéltárban őrzött másodpéldányoknak  köszönhetően  csak  az  1765–1769, az 1808–1830 közötti születési, az 1831–1832, 1872–1874 közötti születési, házassági és halotti anyakönyvek  hiányoznak  véglegesen  mind  az  egyházi,  mind
    pedig a levéltári gyűjteményekből.

     

    A  most  megjelenő  háromkötetes  sorozatban  a balmazújvárosi  német  református  egyház  anyaköny-
    veit adjuk közre az állami anyakönyvezés bevezetéséig,  1895.  október  elsejéig.  Az  első  kötet:  „Születési anyakönyvek  1769–1897.”  címmel  2012-ben  jelent meg.  Ez  a  jelenlegi  kötet:  „Házassági  anyakönyvek
    1765–1912”  címmel  az  anyakönyvek  mellett  tartalmazza   mindegyik   –   1765/66-ban   Balmazújvárosra
    telepedett  –  német  család  családfáját  a  betelepülő őstől  többnyire  a  mai  leszármazókig.  A  várhatóan
    2013-ban  megjelenő  3.  kötet  „Halotti  anyakönyvek 1765–1898.”  a  balmazújvárosi  németek  történetével
    egészül ki. Az  anyakönyvek  megjelentetését  forráskiadványnak  szántuk,  a  családfák  és  a  kiegészítő  tanulmány csak a jobb eligazodás miatt került a kötetekbe.

  • Gyógyúszás a szünidőben!

    A Kamilla Gyógyfürdőben ingyenes gyógyúszás indult 18 év alatti gyermekek részére.

    RÉSZLETEK

  • Akciók a Kamilla Gyógyfürdőben

    A Kamilla Gyógy-, Termál- és Strandfürdő akciót hirdet közszolgálati dolgozók, közalkalmazottak és nyugdíjasok részére.

    Részletek a fürdő honlapján a Hírek, információk alatt

  • Tisztelt Vállalkozók!

     

    Tisztelt Vállalkozók!
     
    A Hajdú-Bihar Megyei Vállalkozásfejlesztési Alapítvány nevében ezúton hívjuk meg Önöket a vállalkozástámogató programokat bemutató szakmai fórumra, melyen ismertetésre kerülnek az Alapítvány 2013 májusában induló új támogatott hitelprogramjai is. 
     
    Rendezvény helyszíne és időpontja:
     
    Balmazújvárosi Közös 
    Önkormányzati Hivatal
     1. emelet - Nagyterem 
    Balmazújváros, Kossuth tér 4-5
    2013. május 15. 15:00 – 16:00
     
    Bővebb információ: www.hbmvk.hu ,
    Telefon: 52/500-330
    E-mail: info@hbmvk.hu
     
    Program: 
    - Köszöntőt mond: dr. Bencsik Judit aljegyző
    - A fórum előadóit bemutatja: Kelenföldiné Kovács Bernadett az Alapítvány Irodavezetője
    - új hitelkonstrukciók mikrovállalkozások részére (támogatott hitelek- alacsony kamattal)
    - mikrovállalkozások (egyéni vállalkozó, k ft. bt), valamint mezőgazdasági vállalkozások lehetőségei
    - likviditási gyors-hitelek, valamint a támogatási gyors-hitel konstrukciók formái
     
    Hajdú-Bihar Megyei Balmazújvárosi Közös
    Vállalkozásfejlesztési Alapítvány
    Önkormányzati Hivatal
     
  • A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság országos digitális átállásról szóló hirdetménye

    Mi a digitális átállás, és miért jó ez az érintetteknek?
    A televíziózás világszerte folyamatosan fejlődik, minősége egyre jobb lesz. Az analógról a digitális földfelszíni műsorszórásra való átállás Magyarországon is megvalósul még az idei – 2013. – évben. Ez azt jelenti, hogy az átállás időpontjától hazánkban kizárólag a digitálisan sugárzott adások lesznek majd elérhetőek, ami több előfizetési díj nélkül fogható csatornát, jobb kép- és hangminőséget és számos kiegészítő szolgáltatást (pl. elektronikus műsorújság, gyermekvédelmi zár, adás megállítása, nyelvválasztás) jelent a televíziónézők számára.

    Kik az érintettek?
    A digitális átállásban az analóg földfelszíni módon televíziót néző háztartások érintettek, azaz azok, akik jelenleg hagyományos szoba- vagy tetőantennát használnak és mindössze az M1, RTL Klub, TV2 és esetleg egy helyi televízió műsorait látják előfizetési díj nélkül.

    Aki kábeles vagy műholdas szolgáltatás előfizetője, esetleg IPTV-n keresztül televíziózik, annak az átállás során nincs teendője.

    Mi szükséges az átálláshoz?
    Az analóg földfelszíni módon televíziót néző háztartások hagyományos tévékészülékeit alkalmassá kell tenni a digitális műsorszórás vételére azért, hogy a nézők az új digitális technológiával, jobb minőségben televíziózhassanak.

    A digitális földfelszíni műsorszórás zavartalan vételéhez Magyarországon jó állapotú tető- vagy szobaantenna, koaxiális levezető kábel, valamint hagyományos analóg vevőegységgel rendelkező tévékészülék esetén egy dekóder (jelátalakító) készülék, úgynevezett, set-top-box szükséges.

    Fontos tehát, hogy nem szükséges új tévékészüléket vásárolni, mivel a set-top-box segítségével a meglévő régebbi készülék is alkalmas a digitális jelek vételére.

    A legmodernebb tévéknél pedig külön set-top-boxra sincs szükség, mert azokba már beépítették a megfelelő digitális vevőegységet.

    Ha az ingyenesen fogható hét csatornánál is többet szeretne látni, akkor előfizethet valamelyik kábeltelevíziós, műholdas, IPTV-s vagy digitális földfelszíni szolgáltató csomagjára.

    Mikor lesz a digitális átállás?
    A lekapcsolási területeket az alábbi térképen lehet megtekinteni:

     
     
     

     

     

    1. ütem: 2013. július 31. a térképen világoskékkel jelölve.
    2. ütem: 2013. október 31. a térképen sötétkékkel jelölve.

     

    Ezen időpontokig tehát alkalmassá kell tenni az érintettek készülékeit a digitális adás vételére.

    Szociálisan rászorultak támogatása
    A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) egyszeri, vissza nem térítendő állami támogatást nyújt a szociálisan leginkább rászorultaknak a közszolgálati médiaszolgáltatások (M1, M2, Duna TV, Duna World) digitális vételének biztosítása érdekében. A támogatás a közszolgálati médiaszolgáltatások digitális vételének biztosításához szükséges eszközök beszerzését (set-top-box, antenna stb.) és azok beszerelését jelenti.

    Támogatottak köre
    Támogatásra kizárólag az jogosult, aki a támogatás igénylésének napján:
    • olyan háztartásban lakik, amely kizárólag analóg földfelszíni műsorszórási vétellel rendelkezik, és az állandó lakcíme is erre a háztartásra vonatkozik, és
    • rászorult, azaz
    a) rendszeres szociális segélyt;
    b) lakásfenntartási támogatást;
    c) ápolási díjat kap;
    d) időskorúak járadékában;
    e) saját jogon nevelési ellátásban;
    f ) fogyatékossági támogatásban;
    g) vakok személyi járadékában;
    h) saját jogon kapott hadigondozotti pénzellátásban;
    i) foglalkoztatást helyettesítő támogatásban részesül; illetve
    j) 2013. évben tölti be a 70. életévét (vagy ennél idősebb), és számára az ONYF által folyósított nyugellátás, nyugdíjszerű szociális ellátás, egészségbiztosítási ellátás együttes összege nem haladja meg a mindenkori nyugdíjminimum kétszeresét, azaz 57 000 forintot.

    Állami támogatás háztartásonként egy jogosult felhasználó számára adható.

    Háztartásonként több támogatási igény esetében az időben korábbit fogadja el az NMHH.

    A vissza nem térítendő állami támogatás 2013. április 30-tól igényelhető.

    Támogatás igénylése
    Amennyiben a felmérő a rászoruló felhasználót háromszori felkeresés során sem éri el, az NMHH postai úton küldi meg az igénybe vehető támogatási formákról és a támogatási jogosultság feltételeiről szóló tájékoztatót, valamint az igénylőlapot, melyet a támogatásra jogosult felhasználó a kézhezvételtől számított 15 napon belül küldhet vissza az NMHH-nak.

    A jogosult az általa kitöltött igénylőlapot átadhatja a felmérőnek, vagy a számára átadott válaszborítékban ingyenesen visszaküldheti az NMHH részére.

    Az a rászoruló, aki 2012. november 1-e után vált jogosulttá valamely fenti szociális, vagy nyugellátásra, illetve akit az NMHH felmérői valamely okból nem kerestek fel, 2013. április 30. napjától nyújthat be igénylőlapot a támogatás igénylése céljából a lakóhelyén jelzett lekapcsolási időpontot követő 30. napig.

    Az NMHH létrehozta a rászoruló felhasználók nyilvántartását, amelyben azok szerepelnek, akik a fent jelzett szociális, illetve nyugellátások valamelyikében részesülnek. Ez alapján a hatóság felmérői két ütemben, a lekapcsolási időpontokhoz igazodva (1. ütemben 2013. június 15-ig, a 2. ütemben 2013. augusztus 31-ig) felkeresik a rászorultakat, hogy tájékoztatást nyújtsanak a digitális átállásról, az állami támogatásra való jogosultság feltételeiről, az igénybe vehető választható támogatási formákról, és segítsenek az erre vonatkozó igénylőlap kitöltésében.

    Az igénylőlap letölthető a www.digitalisatallas.hu weboldalról, illetve ingyenesen visszaküldhető válaszborítékkal ellátott igénylőlap kérhető a 06-80/38-39-40-es zöldszámon.

    A kitöltött igénylőlap alapján bejegyzett támogatási igények esetén a digitális vétel biztosításához szükséges eszközök beszerzéséről és beszereléséről az NMHH gondoskodik.

    Az NMHH Önnek is segít az átállásban, hogy Ön is élvezhesse a digitális televíziózás előnyeit!

    Bővebb információkért forduljon hozzánk bizalommal!
    Ingyenes zöldszám: 06-80/38-39-40
    E-mail: digitalistv@nmhh.hu
    Levélcím: 4001 Debrecen, Pf. 230
    Honlap: www.digitalisatallas.hu

    A Hirdetmény a műsorterjesztés és a digitális átállás szabályairól szóló 2007. évi LXXIV. számú törvény, a közszolgálati médiaszolgáltatások digitális vételének biztosítása érdekében adható állami támogatás és az azzal összefüggő adatszolgáltatás, adatkezelés rendjéről szóló 4/2013 (I. 18.) számú NMHH-rendelet, illetve a közszolgálati médiaszolgáltató analóg műsorszórásának leállításáról szóló 5/2013. számú NMHH-rendelet alapján került összeállításra.

     

     

  • Balmazújváros Kártya tájékoztató

    2012. június 4-től igényelhető a Balmazújváros Kártya! A kártyához kizárólag balmazújvárosi lakosok juthatnak hozzá, városunk számos vállalkozásánál gyűjthetnek törzsvásárlói pontokat, ezzel erősítve a helyi szolgáltatók működését. Az összegyűjtött pontok ajándéktárgyakra, hasznos eszközökre, az Önkormányzat által szervezett rendezvényekre, fürdőbelépő kedvezményes vásárlására és egyéb kuponokra váltható be.

  • Tájékoztató - Államkincstár

    Tájékoztatjuk kedves Ügyfeleinket, hogy a Magyar Államkincstár Hajdú-Bihar Megyei Igazgatóság a családtámogatási ellátásokra vonatkozó igazolás (hatósági bizonyítvány) iránti kérelmek telefonon történő előterjesztésének lehetőségét kínálja ügyfelei számára.

  • Ebösszeírás

    Értesítjük a Tisztelt Lakosságot, hogy az ebek összeírására 2012. május 11-től várhatóan 2012. június 04-ig kerül sor. Az ebek összeírása kötelező! Kérjük, hogy az ebek oltási könyvét készítsék elő, mivel az összeíráshoz az abban szereplő adatokra szükség lesz.

  • Időközi választás kitűzése

    A Választási Bizottság 2012. május 08-ai ülésén Balmazújváros Város 5. számú egyéni választókerületének helyi önkormányzati képviselője halála miatt megüresedett helyi önkormányzati képviselői hely betöltésére időközi választást tűzött ki.

  • Rajzpályázat - a szavazás eredménye

    A „Tervezd meg Balmazújváros új fürdőjének kabalafiguráját!” című rajzpályázat véget ért! A három legtöbb szavazatot kapott rajz készítőjét értékes nyereményekkel jutalmazzuk.

  • Tavaszi lomtalanítás

    A 2012. évi tavaszi lomtalanítási napok és az ünnepnapok miatt áthelyezett szemétszállítási napok időpontjai.

  • Méhnyak-szűrő vizsgálat

    Ezúton értesítjük a 25-65 év közötti balmazújvárosi hölgyeket, hogy ez év áprilisában számukra behívólevelet küldünk méhnyak-szűrő vizsgálatra.

  • Eboltás

    Értesítjük a Tisztelt Lakosságot, hogy a kutyák veszettség elleni kötelező védőoltására az alábbi napokon kerül sor:

  • Civil szervezetek támogatása - 2012

    Az ISzK Bizottság 2012. március 13-i döntése értelmében a helyi civil szervezetek  a 2012-es év során az alábbi támogatásokban részesülnek:

  • Elfogytak a komposztládák

    Ezúton tájékoztatjuk a Tisztelt Érdeklődőket, hogy a nagyszámú rendelésnek köszönhetően a komposztáló keretek elfogytak, így jelenleg nem áll módunkban további igényléseket fogadni.

  • Az Nvrt. egyszerűsített magyarázata

    A nemdohányzók védelméről és a dohánytermékek fogyasztásának, forgalmazásának egyes szabályairól szóló 1999. évi XLII. törvény dohánytermék fogyasztásának és azzal kapcsolatos szankciók alkalmazásának egyszerűsített magyarázata

  • Hirdetmény a Bursa Hungarica ösztöndíjpályázatok elbírálásáról

    Balmazújváros Város Önkormányzatának Intézményfelügyeleti, Szociális és Közbiztonsági Bizottsága a 2011. november 29-én tartott ülésén elbírálta a BURSA HUNGARICA Felsőoktatási Önkormányzati Ösztöndíjpályázatra beérkezett pályázatokat.
  • Balmazújváros az Utazás Kiállításon

    2012. március 1-4. között 35. alkalommal került megrendezésre az Utazás Kiállítás Budapesten. A nagyszabású rendezvényen Balmazújváros másodjára vett részt, idén 22 ország több, mint 500 kiállítója között.

  • Változás a helyi buszjárat közlekedésében

    Tájékoztatjuk a Tisztelt Utazóközönséget, hogy 2012. február 22-től (szerda) Balmazújváros helyi járat közlekedésében az alábbi változásokat vezetjük be:

  • EGÉSZSÉGÜGYI RENDELET

    Balmazújváros Város Önkormányzata Képviselő-testületének 22/2011. (X. 26.) önkormányzati rendelete az egészségügyi alapellátást nyújtó szolgálatok körzeteinek meghatározásáról

    Balmazújváros Város Önkormányzat Képviselő-testülete a Magyar Köztársaság Alkotmányáról szóló 1949. évi XX. törvény 44/A. § (1) bekezdés a) pontja, valamint a helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV. tv. 16.§ (1) bekezdésének felhatalmazása alapján, figyelemmel az egészségügyről szóló 1997. évi CLIV. tv. 152. § (2) bekezdésében, valamint az önálló orvosi tevékenységről szóló 2000. évi II. tv. 2. § (2) bekezdésében foglaltakra, az egészségügyi alapellátást nyújtó szolgálatok körzeteinek kialakításáról az alábbi rendeletet alkotja:

    RENDELET MEGTEKINTÉSE (.pdf)

  • TÁJÉKOZTATÁS BURSA HUNGARICA ÖSZTÖNDÍJRÓL

    Balmazújváros Város Önkormányzata csatlakozott a hátrányos helyzetű, szociálisan rászorult fiatalok számára kiírt Bursa Hungarica Felsőoktatási Önkormányzati Ösztöndíjrendszer 2012. évi fordulójához.
    Az ösztöndíjban kizárólag Balmazújváros Város Önkormányzat területén állandó lakóhellyel rendelkezők részesülhetnek.

  • MEGTEKINTHETŐ A BURSA ÖSZTÖNDÍJPÁLYÁZAT SZABÁLYZATA

     

    Tisztelt Érintettek!

    Ezúton tájékoztatjuk Önöket, hogy honlapunkon, a Letöltések menüpont alatt megtekinthető a SZABÁLYZAT a Bursa Hungarica Felsőoktatási Önkormányzati Ösztöndíjpályázat elbírálásának rendjéről.

     

  • ÜGYELETI HÍVÓSZÁM VÁLTOZÁS!!!

    TISZTELT LAKOSSÁG!

    Az Országos Mentőszolgálat és az Ügyeleti szolgáltató tájékoztatja Önöket a központi orvosi ügyelet irányítási rendszerének változásáról.

    Egységes sürgősségi hívószámon kérhető segítség:

    Ügyeleti hívószám: 06-52/311-104
    Mentőszolgálat/mentési hívószám: 104

    KÉRJÜK OLVASSA EL A TELJES TÁJÉKOZTATÓT, AMELY FONTOS INFORMÁCIÓKAT TARTALMAZ!

  • BALMAZÚJVÁROS ILLEGÁLIS HULLADÉKLERAKÓINAK FELSZÁMOLÁSA

    {nomultithumb}

  • "Címerünk a magyar szürke" - különleges kiadvány

    Lepje meg szeretteit, vagy kedveskedjen saját magának ezzel a szép kiadvánnyal!

    A debreceni Pergő Hagyományőrző Műhely "Címerünk a magyar szürke" Magyarországon egyedülálló fajta- és hagyományőrző kiadványa, egy őshonos magyar állatfajta, a Magyar Szürke és a Magyar Népzene segítségével felhívja a figyelmet Magyarország csodálatos és kimeríthetetlen turisztikai lehetőségeire.

  • Igazgatási szolgáltatási díj

    Tájékoztatjuk a Tisztelt lakosságot, hogy a belügyminiszter 24/2011. (VII.21.) BM rendelete 2011. szeptember 5-én hatályba lép.

    Ezen rendelet értelmében a bejelentési engedélyek, valamit a szakhatósági állásfoglalások díjkötelesek.

  • Balmazújvárosi Termál-és Strandfürdő komplex fejlesztése

    {nomultithumb}

Balmazújvárosi Közös Önkormányzati Hivatal - 4060 Balmazújváros, Kossuth tér 4-5. - Tel.: (52) 580-102 Email: hivatal@balmazujvaros.hu
Egységes orvosi ügyelet:52/311-104 _____________________________ Mentőszolgálat hívószáma: 104 _____________________________ Gyógyszertári állandó ügyelet: (20)405-3827 - Bocskai u. 2-4.

____________________________

Balmazújváros Város
Önkormányzata


4060 Balmazújváros
Kossuth tér 4-5.


Telefon:+36(52)580-102
Fax:+36(52)370-035

Web: www.balmazujvaros.hu

 

 

Copyright © 2025 Balmazújváros. Minden jog fenntartva.
Ma: 2025-01-09 van. PointLink.