BALMAZÚJVÁROS ILLEGÁLIS HULLADÉKLERAKÓINAK FELSZÁMOLÁSA
A Vidékfejlesztési Minisztérium által „Az illegális hulladéklerakók felszámolásának feladatai” címmel meghirdetett pályázatra Balmazújváros Város Önkormányzata vissza nem térítendő támogatást nyert Balmazújváros kül- és belterületeinek illegális hulladékainak felszámolására.
A pályázat keretében a Kadarcs folyó medre és környéke már megtisztításra került. Ezen területről építési törmelékek kerültek elszállításra, melyet újrahasznosítanak, útalaphoz zúzalékot készítenek belőle.
A pályázat megvalósítása során Balmazújváros Város Önkormányzata együttműködik a Balmazújvárosi Környezetvédelmi Csoporttal (BAKCSO), mely szervezet az ember és a természet harmonikus együttélésének megteremtése érdekében tevékenykedik évek óta. A civil szervezet az Öko - Klub keretében környezetvédelmi előadásokat szervez a projekt zárásáig, amely előadássorozat kiterjed a környezet – és természetvédelem, a nevelés-oktatás és az ismeretterjesztés területére. Az előadások célja, figyelem felhívás az egyre súlyosbodó környezeti problémákra, a természeti erőforrásokkal való tudatos bánásmód, a környezet eltartó képességét nem veszélyeztető gazdálkodás, a fenntartható fejlődés elveinek jelentősége.
Az illegális hulladéklerakók felszámolása során eszmei értéket lehet meghatározni, amelynek mértékét jelentősen befolyásolja a társadalmi, önkéntes hozzájárulás és a civil szervezettekkel való együttműködés.
Elérhetőségek:
BAKCSO Egyesület Környezetvédelmi Akciócsoport: 06-30/270-86-01
Varga László, a Polgármesteri Hivatal munkatársa: 580-102/54 mellék
Varga László