Szűrő
  • Temetői Járat

    BALMAZÚJVÁROS

    Tájékoztatjuk Tisztelt Utasainkat, hogy a Halottak napi forgalom lebonyolításához autóbusz-közlekedésünket az alábbiak szerint biztosítjuk 2015. október 31-én, és 2015. november 1-én

     

    Vasútállomástól

    indul

    Temetőtől

    indul

    IlI-I.-es

    útvonal

    08:40

    10:10

    Il.-es

    útvonal

    09:30

    11:05

     

     

     

    IlI-I.-es

    útvonal

    13:20

    14:50

    Il.-es

    útvonal

    14:10

    16:00

    A temetői járat útvonala megegyezik a helyi járati autóbusz útvonalával.

    Debrecen, 2015. október hó 26.

    ÉMKK. Zrt.

  • Ifjúsági Garancia Program

    „Ifjúsági Garancia Program”
     
    Magyarország Kormánya kiemelt céljának tekinti a munkanélküli fiatalok számának visszaszorítását, ezért – összhangban az Európai Unió elvárásaival – megkezdte Ifjúsági Garancia Akciótervének megvalósítását.
     
    Az Ifjúsági Garancia Rendszer bevezetésével hazánk is vállalta, hogy a 25 év alatti fiataloknak a munka, illetve tanulás világába történő be- vagy visszajuttatáshoz konkrét lehetőség felajánlását garantálja. A fiatalok számára országosan egységesen a járási hivatalok foglalkoztatási osztályai szolgálnak az Ifjúsági Garancia Rendszerébe való belépési pontként. A program célcsoportjába olyan 25 év alatti fiatalok tartoznak, aki nem dolgoznak, és nem tanulnak.
     
    A program lényegi célkitűzése, hogy a fenti fiatalok számára a foglalkoztatási osztály meghatározott időn belül valamilyen konkrét lehetőséget ajánljon fel az elhelyezkedésre, munkatapasztalat-szerzésre, vagy a tanulásra. A cél, hogy a nem foglalkoztatott fiatalok minél kevesebb időt töltsenek munkanélküliségben, illetve inaktivitásban tanulás nélkül, és hogy ennek érdekében személyre szabott segítséget kapjanak munkaerő-piaci helyzetük javításához.
     
    Az egyéni programok személyre szabott humánszolgáltatási elemeket, valamint munkaerő-piaci képzést, önállóan vagy a képzést követően elhelyezkedéshez nyújtott támogatási formákat, illetve a tanulást, vagy a foglalkoztatást segítő egyéb kiegészítő  támogatásokat foglalnak magukban. A foglalkoztatást elősegítő támogatások közvetve a programban foglalkoztatóként megjelenő vállalkozásokat is segítik.
     
    További információért kérjük, bizalommal forduljon a Hajdú-Bihar Megyei Kormányhivatal Foglalkoztatási Osztály kollégáihoz!
     
     
    Balmazújváros, 2015-09-21
     
     
     
    Dr. Veres Margit 
      polgármester
     
  • Árverési Hirdetmények

    A Nemzeti Földalapkezelő Szervezet (a továbbiakban: NFA, Kiíró) a Nemzeti Földalapról szóló 2010. évi LXXXVII. törvény (a továbbiakban: Nfatv.) 18. § (1) bekezdés a) pontja, valamint a Nemzeti Földalapba tartozó földrészletek hasznosításának részletes szabályairól szóló 262/2010. (XI. 17.) Korm. rendelet (a továbbiakban: Korm. rendelet) 29. § (1) bekezdése alapján nyilvános árverés keretében értékesíti a Magyar Állam tulajdonába és a Nemzeti Földalap vagyoni körébe tartozó, jelen hirdetmény elválaszthatatlan mellékletét képező táblázatban szereplő földrészleteket.

  • Áramszünet - Semsey Kastély

    Kedves Látogatók!
     
    A Semsey Kastély október 19-én és október 30-án technikai okok miatt zárva tart! 
  • Áramszünet közlés

    Közterület Házszám/Üzlet Időszak
    Kastélykert u. Üzletek: Ital diszkont, Ital trafik, Lajter bútorbolt, Bordás cukrászda, Virágbolt, Élelmiszerbolt, Pékárubolt, Kastélykert sörözõ, Béres zöldséges, Kerékpár szaküzlet, MÁV ÁLLOMÁS utasellátó,; 2015. október 19.-én 8:00-tól:16:30-ig
    Kastélykert u. Penny Market; 2015. október 19.-én 8:00-tól:16:30-ig
    Kastélykert u. 9,10,11, (társasházak!); 2015. október 19.-én 8:00-tól:16:30-ig
    Kastélykert u. Garázssor; 2015. október 19.-én 8:00-tól:16:30-ig
    Kastélykert u. 1b, 4,5,; 2015. október 19.-én 8:00-tól:16:30-ig
    Kossuth tér Polgármesteri hivatal, Kormányhivatal,; 2015. október 19.-én 8:00-tól:16:30-ig
    Kossuth tér Délibáb presszó; 2015. október 19.-én 8:00-tól:16:30-ig
    Veres Péter u. 1-5 szám között: Forma Fitness, COOP ABC, OTP BANK, Kínai üzlet, Takarékszövetkezet, Iradaház, ROSSMAN,Százszorszép üzlet, TELENOR, Zöldséges, Könyvesbolt,; 2015. október 19.-én 8:00-tól:16:30-ig
    Debreceni u. Semsey kastély 2015. október 19.-én 8:00-tól:16:30-ig
    Debreceni u. 2 szám alatt lévõ társasház (6db lakás); 2015. október 19.-én 8:00-tól:16:30-ig
    Szabadságsor 1-21-ig; 2015. október 19.-én 8:00-tól:16:30-ig
    Soós I. u. 1-26-ig; 2015. október 19.-én 8:00-tól:16:30-ig
    Kastélykert u. Üzletek: Ital diszkont, Ital trafik, Lajter bútorbolt, Bordás cukrászda, Virágbolt, Élelmiszerbolt, Pékárubolt, Kastélykert sörözõ, Béres zöldséges, Kerékpár szaküzlet, MÁV ÁLLOMÁS utasellátó,; 2015. október 30.-án 7:00-tól:19:00-ig
    Kastélykert u. Penny Market; 2015. október 30.-án 7:00-tól:19:00-ig
    Kastélykert u. 9,10,11, (társasházak!); 2015. október 30.-án 7:00-tól:19:00-ig
    Kastélykert u. Garázssor; 2015. október 30.-án 7:00-tól:19:00-ig
    Kastélykert u. 1b, 4,5,; 2015. október 30.-án 7:00-tól:19:00-ig
    Kossuth tér Polgármesteri hivatal, Kormányhivatal,; 2015. október 30.-án 7:00-tól:19:00-ig
    Kossuth tér Délibáb presszó; 2015. október 30.-án 7:00-tól:19:00-ig
    Veres Péter u. 1-5 szám között: Forma Fitness, COOP ABC, OTP BANK, Kínai üzlet, Takarékszövetkezet, Iradaház, ROSSMAN,Százszorszép üzlet, TELENOR, Zöldséges, Könyvesbolt,; 2015. október 30.-án 7:00-tól:19:00-ig
    Debreceni u. Semsey kastély 2015. október 30.-án 7:00-tól:19:00-ig
    Debreceni u. 2 szám alatt lévõ társasház (6db lakás); 2015. október 30.-án 7:00-tól:19:00-ig
    Szabadságsor 1-21-ig; 2015. október 30.-án 7:00-tól:19:00-ig
    Soós I. u. 1-26-ig; 2015. október 30.-án 7:00-tól:19:00-ig

     

  • EBZÁRLAT (2015. október 06.-tól 2015. október 27.-ig)

    A Hajdú-Bihar Megyei Kormányhivatal Hajdúböszörményi Járási Hivatala (a továbbiakban: Járási Hivatal) részéröl elsőfokú élelmiszerlánc-felügyeleti hatósági jogkörben eljárva meghoztam az alábbi

    HATÁROZATOT.

    A Járási Hivatal Élelmiszerlánc-biztonsági és Állategészségügyi Osztályának illetékességi területén

    működő valamennyi települési Önkormányzat (Hajdúböszörmény, Hajdúdorog, Balmazújváros, Hortobágy, Tiszacsege, Egyek, Újszentmargita) teljes közigazgatási területére a

    2015. október 06.-tól 2015. október 27.-ig

    tartó időszakra

    ebzárlatot és legeltetési tilalmat rendelek e).

    Az ebzárlat és legeltetési tilalom végrehajtásakor a „A veszettség elleni védekezés részletes szabályairól” szóló 164/2008 (XII. 20.) FVM rendelet (továbbiakban: Rendelet) 12. §-ában leírtaknak megfelelően kell eljárni, különös tekintettel a kővetkezőkre:

    Az ebzárlat tartalma alatt tartási helyén minden kutyát és macskát elzárva, illetőleg a kutyákat megkötve úgy kell tartani, hogy azok más állattal vagy emberrel ne érintkezhessenek; zárt udvarban a kutyák elzárását vagy megkötését mellőzni lehet, ha azok onnan ki nem szökhetnek. Kutyát tartási helyéröl csak pórázon vezetve és szájkosárral szabad kivinni. A település területéről kizárólag érvényes veszettség elleni védőoltással rendelkező kutyát vagy macskát és csak a hatósági állatorvos kedvező eredményű vizsgálata után és engedélyével szabad kivinni.

    Az érvényes veszettség elleni védőoltással rendelkező

    • vadászebek

    • a fegyveres erők és fegyveres testületek ebei

    • a katasztrófa-mentő ebek

    • a segítő és terápiás ebek, valamint a látássérült embereket vezető ebek

    rendeltetési céljuknak megfelelő használatuk idejére mentesek a fenti korlátozások alól.

    Az ebzárlat alatt befogott kóbor húsevőket hatósági megfigyelés alá kell helyezni az ebzárlat időtartalmára.

    Az ebzárlat alatt húsevő állatok összevezetésével járó rendezvény nem tartható.

    A legeltetési tilalom ideje alatt az állatok legeltetését a lakott településen belül az erre kijelölt helyen, ilyen hely hiányában a lakott település határától számított 1000 méteren belül kell megszervezni.

    Az állatok vándorolva történő legeltetése tilos!

    A legeltetési tilalom nem vonatkozik az állandóan legelőn tartott, illetve a mai napig legelőre kihelyezett állományokra.

    Határozatomat a fellebbezésre való tekintet nélkül előzetesen végrehajthatnak nyílvánítom,

    Jelen eljárás díj** és illetékmentes.

    Határozatom ellen annak kézhezvételétől számított 15 napon belül a Hajdú-Bihar Megyei Kormányhivatal Élelmiszerlánc-biztonsági, Növény- és Talajvédelmi Főosztályához (4030 Debrecen, Diószegi u. 30.) címzett, de Hivatalomhoz (4220 Hajdúböszörmény, Bocskai tér 1 sz,) 2 példányban benyújtott fellebbezéssel lehet élni. A döntés elleni jogorvoslati eljárás díja 10000 Ft, azaz tízezer forint. A jogorvoslati díj befizetését igazoló bizonylatot a fellebbezési kérelemhez csatofni kelt.

    A jogorvoslati eljárás díját a Hajdú-Bihar Megyei Kormányhivatal Élelmiszerlánc-biztonsági, Növény- és Talajvédelmi Főosztálya Magyar Államkincstárnál vezetett, 10034002-00301741-00000000 számlájára, átutalás vagy a számlára történő készpénzbefizetés útján kell megfizetni. A fizetési megbízás közlemény rovatában fel kell tüntetni a fellebbezéssel támadott határozat számát, a Jogorvoslati eljárási díj” megnevezést és az ügyfél adószámát, illetve adóazonosító jelét

    A fellebbezés elektronikus úton történő benyújtására nincs lehetőség.

    Jelen határozat jogerőssé válik, amennyiben ellene nem fellebbeztek és a fellebbezési határidő letelt.

    INDOKOLÁS

    A Járási Hivatal így határozott, mivel a korábbi évek gyakorlatának megfelelően Hajdú-Bihar megye területén 2015. október 06. - 11. között kerül sor a vadon élő húsevők őszi veszettség elleni, szájon át történd immunizálására (az oltóanyagot tartalmazó csalétek repülőgépes kiszórására). A vakcinázás hatékony és biztonságos végrehajtása érdekében a Rendelet 8. §. (5) bekezdése szerint: „A vakcinázás kezdetétől számított huszonegy napig az érintett területeken az illetékes járási főállatorvos ebzárlatot és legeltetési tilalmat köteles elrendelni."

    A Járási Hivatal határozatát az „Élelmiszerláncról és hatósági felügyeletéről” szóló 2008. évi XLVI. törvény (továbbiakban Élt Tv.) 25.§ (1) bekezdésében, 26. § (1) bekezdés d) pontjában, 27,§J1) bekezdés d) pontjában és 51. § (3) bekezdésének c) - d) pontjában, valamint "A megyei kormányhivatalok mezőgazdasági feladatainak meghatározásáról" szóló 68/2015, (Hl. 30.) Kormányrendelet (továbbiakban Korm. rendelet) 5. § (5) bekezdésében biztosított jogkörében eljárva, a Rendelet 8. §. (5) bekezdése álapján eljárva, a Korm. rendelet 2. számú mellékletében meghatározott illetékességi területen hozta meg.

    A határozat kiadása „A közigazgatási hatósági eljárás és szoigáitatás általános szabályairól" szóló 2004. évi CXL törvény (továbbiakban; KÉT) 71. § (1) bekezdésének és 72. § (1) bekezdésének megfelelően történt.

    Jelen döntés kiadmányozására a Hajdú-Bihar megyei Kormányhivatal Kiadmányozási Szabályzatáról szóló 13/2015. (Vili.3.) HBMKH Kormánymegbízott! Utasítás alapján a Hajdú-Bihar Megyei Kormányhivatal Hajdúböszörményi Járási Hivatala Élelmiszerlánc-biztonsági és Állategészségügyi Osztály vezetője jogosult

    A határozatot fellebbezésre tekintet nélkül végrehajthatóvá nyilvánítása az Élt. Tv. 4 fejezet 42. § (t) bekezdés d) pontja alapján történt, mivel az elrendelt intézkedések a helyi zárlatnak és községi zárlatnak megfelelő járványügyi intézkedésnek minősülnek.

    A Járási Hivatal a jogorvoslat lehetőségét a KÉT 98. § (1) és a 99. § (1) bekezdése alapján biztosította, a Korm. rendelet 4. § (2) bekezdése szerint. A fellebbezés elektronikus úton történő benyújtásának lehetőségének kizárása a technikai feltételek hiánya miatt történt.

    A jogorvoslati eljárás díjáról szóló tájékoztatás „A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal, valamint a megyei kormányhivatalok mezőgazdasági szakigazgatási szervei előtt kezdeményezett eljárásokban fizetendő igazgatási szolgáltatási díjak mértékéről, valamint az igazgatási szolgáltatási díj fizetésének szabályairól” szóló többször módosított 63/2012. (VII. 2.) VM rendelet 4. § (3) bekezdésének megfelelően történt.

     

  • TISZTELT LÓTARTÓK!

    TISZTELT LÓTARTÓK!

     


     

    Ezúton is felhívom figyelmüket, hogy a 41/1997 (V.28.) FVM rendelettel kiadott Állategészségügyi Szabályzat 195. § értelmében 3 évente kötelező elvégezni minden 6 hónaposnál idősebb ló fertőző kevésvérűségre és takonykórra irányuló vérvizsgálatát, melynek díja az állattartót terheli. Hajdú-Bihar megyében ez évben vált esedékessé a vérvizsgálatok elvégzése.

    A vérvizsgálat elvégzését indokolja még az aktuális járványügyi helyzet is, nevezetesen hogy az utóbbi időben hazánkban is egyre több esetben került megállapításra a fertőző kevésvérűség,

    Felhívom továbbá az állattartók figyelmét, hogy Lóútlevelet is csak negatív eredményű vérvizsgálat megléte esetén lehet kiváltani.

    2015. október 07.-án (szerdán) 8:00 és 11:00 között Balmazújvároson a vasútállomás állatrakodójánál lesz lehetőség a kötelező vérvétel elvégeztetésére. A helyszínen a Magyar Lótenyésztők Országos Szövetségének tenyésztési felügyelője is jelen lesz, aki szükség esetén „A lófélék egyedeinek azonosításáról” szóló 110/2013. (IV. 9.) Korm. rendelet 4. § (3) bekezdésében foglaltaknak megfelelően lóazonosítást és -jelölést fog végezni. Ilyen esetben ezt követően történik meg a kötelező vérvétel.

    Kérem, hogy minden érintett állattartó jelenjen meg a helyszínen a vérvizsgálatra kötelezett lovaival és az állatok azonosításhoz szükséges dokumentumokat (fedeztetési jegy, Lóútlevél, stb.) is hozza magával.

    Felhívom továbbá a lótulajdonosok figyelmét, hogy „A tartási helyek, a tenyészetek és az ezekkel kapcsolatos egyes adatok országos nyilvántartási rendszeréről” szóló 119/2007. (X. 18.) FVM rendelet 4. § (1) bekezdésének c) pontja értelmében az állattartónak be kell jelentenie és az Országos Adatbázisban nyilván kell tartani minden olyan tartási helyet, illetve tenyészetet, ahol legalább egy lóféle állatot tartanak.

    Azokra az állattartó udvarokra, ahol nem történik meg a lovak kötelező vérvizsgálata forgalmi korlátozás kerül elrendelésre, és a tulajdonossal szemben jelentős összegű élelmiszerlánc-felügyeleti bírság is kiszabható!


     

    Dr Szegedi László

    járási főállatorvos


     

  • Szauna Maraton - november 8-9.

    Ismét Szauna Maraton a Kamilla Fürdőben!

    RÉSZLETEK

  • Temetői Járat

    Temetői Járat

    Balmazújváros

     

    Tájékoztatjuk Tisztelt Utasainkat,

    hogy a Halottak napi forgalom lebonyolításához

    autóbusz-közlekedésünket az alábbiak szerint biztosítjuk

    2014. november 1-én, és 2014. november 2-án

     

     

    Vasútállomástól
    indul

    Temetőtől
    indul
    III-I.-es útvonal 08:40 10:10
    II.-es útvonal 09:30 11:05
         
    III-I.-es útvonal 13:20 14:50
    II.-es útvonal 14:10 16:00

    A temetői járat útvonala megegyezik a helyi járat autóbusz útvonalával.

    Debrecen, 2014. október hó 22.

    Hajdú Volán Zrt.

    Debrecen

     

  • BALMAZÚJVÁROSI REFORMÁTUS EGYHÁZKÖZSÉG IDŐSEK OTTHONA KOMPLEX ÉPÜLETENERGETIKAI FELÚJÍTÁSA, MEGÚJULÓ ENERGIA ELLÁTÁS TELEPÍTÉSE

     
     
     
     
     
     
     
     
     
     
     
     
    2014 | 10 | 31
    Balmazújvárosi Református Egyházközség
     
    BALMAZÚJVÁROSI REFORMÁTUS EGYHÁZKÖZSÉG IDŐSEK OTTHONA
     
    SAJTÓKÖZLEMÉNY
     
    BALMAZÚJVÁROSI REFORMÁTUS EGYHÁZKÖZSÉG IDŐSEK OTTHONA KOMPLEX 
    ÉPÜLETENERGETIKAI FELÚJÍTÁSA, MEGÚJULÓ ENERGIA ELLÁTÁS TELEPÍTÉSE
     
    A Balmazújvárosi Református Egyházközség Uniós támogatást nyert a KEOP-5.5.0/B/12 „Épületenergetikai fejlesztések megújuló energiaforrás hasznosításával kombinálva” című pályázati kiíráson az Új Széchenyi Terv keretében. A fejlesztés teljes költsége 102.843.724,- Ft volt, mely 100%-ban európai uniós vissza nem térítendő támogatásként lehetővé tette az Egyházközség számára, hogy a tervezett energetikai fejlesztést megvalósítsa.
     
    A projekt fő célkitűzése a Balmazújvárosi Református Egyházközség tulajdonában lévő Idősek Otthona épületének hőtechnikai és energetikai korszerűsítése, valamint a gazdaságos üzemeltetés érdekében megújuló energiaforrás beépítése volt. Az épület szigetelése a projekt megkezdése előtt nem felelt meg a hatályos hőtechnikai követelményeknek,  elavult, fenntartása és üzemeltetése gazdaságtalan volt.
    A projekt megvalósítása során nem csak az épület homlokzatának és a tető szigetelésének korszerűsítésére került sor, hanem az intézmény világításának korszerűsítése is megtörtént. A régi lámpatestek energiatakarékos rendszerre történő cseréjével jelentős energia-megtakarítás realizálódott. A fejlesztéssel az épület nyílászárói is megújultak: a projekt megvalósítása előtti, rosszul szigetelt ablakok helyett, a mai kor energetikai elvárásainak megfelelő szerkezetek kerültek beépítésre.
    Az épület melegvíz ellátásának megoldásához napkollektorok, elektromos áram termelésének kisegítésére napelemek kerültek beépítésre, hasznosítva a megújuló energiaforrások nyújtotta lehetőségeket. A fűtéskorszerűsítés során a kondenzációs gázkazánok alkalmazása hozzájárult a szabályozási veszteség és az esetleges túlfűtés csökkentéséhez.
    A projekt megvalósítása, az Otthon épületének energetikai modernizálása nem csak az ott lakók kényelmi színvonalának emelését célozta meg. Az intézmény most már olyan környezettudatos, az energiafelhasználás szempontjából gazdaságos működésre képes, amely megfelel korunk környezeti fenntarthatósága által megfogalmazott elvárásoknak is.
  • Dr. Vekerdy Tamás előadása

    Tisztelt Érdeklődők!

    Tájékoztatjuk Önöket, hogy az előadás betegség miatt elmarad és egy későbbi időpontban kerül megrendezésre.

    Megértésüket köszönjük!

  • Ismét Szauna Maraton a Kamilla Gyógyfürdőben!

  • LEADER pályázatból valósult meg a Kézműves Közösségi Ház kialakítása

     
    Balmazújváros Város Önkormányzata a 35/2013. (V.22.) VM rendelet Helyi Vidékfejlesztési Stratégiák LEADER fejezetének végrehajtásához 2013-ban nyújtandó támogatások jogcím keretében pályázatot nyert a  Dózsa György u. 25. sz. ingatlanon lévő családi házból kézműves közösségi ház kialakítására. Az ingatlan Balmazújváros Város Önkormányzatának tulajdonában van, azonban az épület használatra került átadásra a Balmazújvárosi Általános Iskola részére. 
    A kézműves közösségi ház kialakításának célja a már meglévő épület funkcióátalakítása, abból a célból, hogy az iskolában tanuló diákok számára létrehozásra kerüljön egy közösségi tér. További cél a családi és egészséges életmódra nevelő tevékenység bevezetése, hogy az iskolában tanuló diákok könnyebben tudjanak szocializálódni a családközpontú társadalomba. 
    A kézműves közösségi ház kialakítása során két foglalkoztató, egy konyha, egy társalgó és egy vizesblokk került kialakításra.
    A felújítás eredményeként a foglalkoztatóban lehetőség adódik, a varrás, kötés, horgolás tanulására, dísztárgyak készítésére, szakköri és tanórai keretben egyaránt. A társalgóban kisebb csoportok részére nyílik lehetőség nyugodt, kényelmes beszélgetésre, az egyéni gondok megtárgyalására, egyéni foglalkoztatásokra. Itt alkalom adódik a szülőkkel való eszmecserére is. A helyiségek a délelőtt folyamán csoportos foglalkoztatásra is alkalmasak. Az igazi szakköri élet a délutáni időszakra tevődhet, így az épület kihasználtsága reggeltől estig folyamatos. 
    A felszerelt konyhában a tanulók háztartási ismereteket, az egészséges ételek elkészítésének tudományát, az esztétikus tálalást sajátíthatják el. Mindezzel javítva a későbbi életminőségüket, valamint megalapozhatják a családi életre való nevelést.
    A kézműves közösségi ház komplex fejlesztésnek minősül, abban a tekintetben, hogy a felújítás mellett eszközbeszerzés (konyhabútor, konyhai gépek, társalgó bútorzata) is megvalósult. Az iskola és udvara nemcsak az ott tanuló diákok számára jelent közösségi teret, hanem az egész város számára is, hiszen a reprezentációs helyszínként is szolgálhat, melyen a diákok szülei és családtagjai is részt vehetnek.
    A fejlesztés eredményeként kibontakoztatásra kerül a közösségi élet, erősödik a helyi identitástudat és tény, hogy az oktatási intézmény közösségeinek fejlesztésével hosszú távon is befektetünk az élhető közösségbe, hiszen gyermekeink a jövőnk zálogai.
     
    A projekt az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alap támogatásával valósult meg 5.888.343,- forint támogatási összeggel. 

    Építési, kivitelezési munkák:

  • Ebzárlat elrendelése (2014.10.07-től 2014.10.21-ig)

    Melléklet:
  • „Vállalkozások strukturált tapasztalatcseréje” című konferenciára

    MEGHÍVÓ
     
    A Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége tisztelettel meghívja Önt 
    a „Vállalkozások strukturált tapasztalatcseréje” című térítésmentes konferenciára
    (TÁMOP 2.5.3.C-13/1-2013-0001)
     
    IDŐPONT:   2014. október 14. (kedd) 9óra
     
    HELYSZÍN: Balmazújvárosi Közös Önkormányzati Hivatal - Tanácsterem
                        4060 Balmazújváros, Kossuth tér 4-5.
     
    8:00 - 9:00     REGISZTRÁCIÓ, WELCOME
    9:00 - 9:10     KÖSZÖNTŐ
                          BALMAZÚJVÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK POLGÁRMESTERE
    9:10 – 9:30    MEGNYITÓ
                          A PÁLYÁZAT BEMUTATÁSA, A VÁLLALKOZÁSOK HELYZETE 
                          HAJDÚ-BIHAR MEGYÉBEN
                          ELŐADÓ: GULYÁS SÁNDOR, 
                                           A VOSZ HAJDÚ-BIHAR MEGYEI SZERVEZETÉNEK ELNÖKE
    9:30 – 10:00  VÁLLALKOZÓI EGYÜTTMŰKÖDÉSEK – LEHETŐSÉGEK ÉS KIHÍVÁSOK
                          ELŐADÓ: ÁRVÁNÉ DR.VÁNYI GEORGINA ADJUNKTUS, 
                          DEBRECENI EGYETEM
    10:00–10:30  IPARJOGVÉDELMI ÉS INNOVÁCIÓS LEHETŐSÉGEK A HAZAI VÁLLALKOZÁSOKNÁL
                          ELŐADÓ: DR. BENE TAMÁS ÜGYVEZETŐ TECHNIOLÓGIA ÉS TUDÁSTRANSZFER KÖZPONT 
    10:30–11:00  KÁVÉSZÜNET
    12:00–12:30  “STARTRA KÉSZEN” – INDULNAK A SZÉCHENYI 2020 PÁLYÁZATOK 
                          ELŐADÓ: BÉRES ÁGNES VÁLLALKOZÁSFEJLESZTÉSI TANÁCSADÓ;
                          ECO-HELP 95’ Bt. ÜZLETVEZETŐ; HAJDÚ-BIHAR 
                          MEGYEI KERESKEDELMI ÉS IPARKAMARA ALELNÖK
    12:30–13:30  TAPASZTALATCSERE
    13:30–14:00  EBÉD
     
    A rendezvényről további felvilágosítás kérhető a VOSZ Észak-Alföldi Regionális tanácsadójától László 
    Enikőtől a 70/967-4509-es telefonszámon!
  • Szauna Maraton - nov. 30-dec. 1.

  • Önkormányzati termőföldek bérbeadása

    Önkormányzati termőföldek bérbeadása

     

     

    Balmazújváros Város Önkormányzata bérbeadásra meghirdeti a tulajdonában lévő alábbi mezőgazdasági hasznosítású földterületeket:

     

    -     0698/39 hrsz.-ú, 6. sorszámú szántóként hasznosított, 3890 m2 területnagyságú, 9,14 AK értékű ingatlan,

    -     0698/39 hrsz.-ú, 9. sorszámú szántóként hasznosított, 3951 m2 területnagyságú, 9,28 AK értékű ingatlan,

    -     0728/15 hrsz.-ú, 57. sorszámú szántóként hasznosított, 2877 m2 területnagyságú, 2,77 AK értékű ingatlan.

     

    Az ingatlanokra határozott idejű szerződés köthető, melynek időtartama 1 év.

     

    A pályázatok benyújtásának határideje: 2013. november 15. délelőtt 9.00 óra.

     

    Az ingatlanokról további információ a Városháza (4060 Balmazújváros, Kossuth tér 4-5.) emelet 11. irodájában, vagy 52/580-102 telefonszámon kérhető.

     

    Balmazújváros Város

    Önkormányzata    

  • Ingatlanértékesítés!

    Ingatlanértékesítés!

     

    Balmazújváros Város Önkormányzata nyílt, egyfordulós pályázat keretében értékesítésre meghirdeti a tulajdonában lévő:

     

       Balmazújváros, Böszörményi út 75. szám alatti ingatlant a rajta található felépítményekkel.

     

    A pályázat benyújtási határideje: a hirdetmény közzétételétől számított 15. nap délelőtt 9.00 óra.

     

    Részletes pályázati feltételek átvehetők a Városháza (4060 Balmazújváros, Kossuth tér 4-5.) I. emelet 11. irodájában.

     

                                           

     

                                                                              Balmazújváros Város Önkormányzata                                                                   

                                                                                                              

  • Akció hosszabbítás és ajándék testzsírmérés a Kamilla Gyógyászaton!

  • TÁJÉKOZTATÁS BURSA HUNGARICA ÖSZTÖNDÍJRÓL

    TÁJÉKOZTATÁS BURSA HUNGARICA ÖSZTÖNDÍJRÓL
     

     


    Balmazújváros Város Önkormányzata csatlakozott a hátrányos helyzetű, szociálisan rászoruló fiatalok számára kiírt Bursa Hungarica Felsőoktatási Önkormányzati Ösztöndíjrendszer 2014. évi fordulójához.


    Az ösztöndíjra kizárólag Balmazújváros Város Önkormányzat területén állandó lakóhellyel rendelkezők pályázhatnak. 


    A pályázók köre:


    Az ,,A" típusú pályázatra azok a hátrányos szociális helyzetű felsőoktatási hallgatók jelentkezhetnek, akik felsőoktatási intézményben (felsőoktatási hallgatói jogviszony keretében) teljes idejű (nappali tagozatos), alapfokozatot és szakképzettséget eredményező alapképzésben, mesterfokozatot és szakképzettséget eredményező mesterképzésben, egységes, osztatlan képzésben vagy felsőfokú, illetve felsőoktatási szakképzésben folytatják tanulmányaikat.
    Az ,,A" típusú ösztöndíj időtartama: 10 hónap, azaz két egymást követő félév.

    A ,,B" típusú pályázatra azok a hátrányos szociális helyzetű, a 2014/201515.tanévben utolsó éves,  érettségi előtt álló középiskolás, illetve felsőfokú diplomával még nem rendelkező felsőoktatási intézménybe felvételt még nem nyert, érettségizett fiatalok jelentkezhetnek, akik a 2014/2015. tanévtől kezdődően felsőoktatási intézmény keretében nappali tagozatos alapképzésben vagy felsőfokú szakképzésben kívánnak részt venni.

    A pályázók közül csak azok részesülhetnek ösztöndíjban, akik 2014-ben először nyernek felvételt felsőoktatási intézménybe és tanulmányaikat a 2014/2015. tanévben ténylegesen megkezdik.
    A ,,B" típusú ösztöndíj időtartama: 3x10 hónap, azaz hat egymást követő tanulmányi félév.

    A pályázat megtekinthető a Polgármesteri Hivatal hirdetőtábláján, illetve a www.balmazujvaros.hu weboldalon.

    A pályázat beadásához a Bursa Hungarica Elektronikus Pályázatkezelési és Együttműködési Rendszerében (a továbbiakban: EPER-Bursa rendszer) egyszeri pályázói regisztráció szükséges, melynek elérése:

    https://www.eper.hu/eperbursa/paly/palybelep.aspx

     

    A pályázói regisztrációt vagy a belépést követően lehetséges a pályázati adatok feltöltése a csatlakozott önkormányzatok pályázói részére. A pályázati űrlapot minden évben újra fel kell tölteni! A személyes és pályázati adatok ellenőrzését és feltöltését követően a pályázati űrlapot kinyomtatva és aláírva a települési önkormányzatnál kell benyújtaniuk a pályázóknak. A pályázat csak a pályázati kiírásban meghatározott csatolandó mellékletekkel együtt érvényes.

    A pályázatot írásban, a pályázati kiírásban szereplő határidőn belül, valamennyi csatolandó melléklettel együtt a Polgármesteri Hivatal I. em. 1. számú irodájába kell benyújtani.


    A pályázatok benyújtásának határideje: 2013. november 15.

     
    A pályázatok elbírálásának határideje: 2013. december 14.


    A pályázathoz kötelezően csatolandó mellékletek:

    • jövedelmi adatok valódiságát bizonyító okiratok (a havonta rendszeresen mérhető jövedelmeknél a kérelem benyújtását megelőző 3 hónap átlagát; nyugdíj, nyugdíjszerű ellátás, a Foglalkoztatási Törvény alapján kapott ellátások esetén a kérelem benyújtásának hónapjában folyósított ellátás összegéről; egyéb jövedelmek esetén a kérelem benyújtását megelőző 12 hónap átlagát)
    • a felsőoktatási intézmény által kitöltött eredeti jogviszony-igazolás,
    • halotti anyakönyvi kivonat másolata az árvaság igazolására,
    • születési anyakönyvi kivonat másolata, vagy iskolalátogatási igazolás az eltartott kiskorúakról,
    • tartósan beteg/fogyatékossággal élő pályázó esetén a szakorvosi igazolás, szakorvosi vélemény másolata,
    • tartós beteg vagy rokkant családtag esetén szakorvosi igazolás, szakorvosi vélemény másolata,
    • hallgatói jogviszony igazolás/vagy másolata a felsőoktatási jogviszonnyal rendelkező testvérről,
    • gyámhatóság vagy bíróság jogerős döntésének másolata az egyedül nevelés tényéről,
    • Tbj. megállapító határozata e jogcímen folyósított ellátásokról,
    • felsőoktatási intézmény igazolása a kollégiumi elhelyezésről vagy a kollégiumi igény elutasításáról,
    • albérleti szerződés albérletben lakás esetén.

     

     

     

     

     

  • Szauna Maraton!

  • III. Balmaz-Hajkarnevál Eredmények

    III. Balmaz-Hajkarnevál
    2013. október 06.
    Balmazújváros
     
    ORSZÁGOS FODRÁSZ-, SMINK- és MŰKÖRÖMÉPÍTŐ
    VERSENY
     
    EREDMÉNYEK
     
    TRENDI HAJVÁGÁS KATEGÓRIÁBAN:
     
    I. Molnár Henrik – Érd
    II. Lukács Gabriella – Debrecen
    III. Markovics Henrietta – Nyíregyháza
     
    I. Rácz Norbert - férfi hajvágás – Gádoros
    Több díjat a zsűri nem osztott ki.
          I.    Nagy Réka - Telekdi Kata Szakiskola és Szakközépiskola  - női hajvágás – tanuló 
    Több díjat a zsűri nem osztott ki.
    A zsűri tagjai voltak: Takács Barnáné, Szőke Szabolcs, Molnár György
     
    ESKÜVŐI KONTY KATEGÓRIÁBAN:
     
    I. Markovics Henrietta – Nyíregyháza
    II. Pálné Silling Erzsébet – Balmazújváros
    III. Fazekas Tímea - Hajdúszoboszló
    III. Andirkóné Papp Ildikó – Debrecen
     
    I. Hardi Henrietta – Adu Vállalkozói Szakközépiskola és Szakiskola - tanuló
    II. Takács Fruzsina - Telekdi Kata Szakiskola és Szakközépiskola  – tanuló 
    III. Simon Tamás - Telekdi Kata Szakiskola és Szakközépiskola – tanuló 
     
    A zsűri tagjai voltak: Arató Krisztián, Takács Barnáné, Papp Péter, Szőke Szabolcs, Molnár György
     
    MANIKŰR – MŰKÖRÖMDÍSZÍTŐ KATEGÓRIÁBAN:
     
    I. Dalmi Mónika – Püspökladány
    II. Farkas Szílvia – Debrecen
    III. Szilágyi Enikő – Hosszúpályi
     
    I. Bráner Angéla – Debrecen – tanuló
    II. Fejes Nikolett – Debrecen - tanuló
    III. Dobos Bernadett Mária – Debrecen – tanuló
     
    A zsűri tagjai voltak: Tar Jánosné, Toldi Katalin, Perge Szílvia
     
    SMINK KATEGÓRIÁBAN:
     
    I. Dávid Petra – Budapest
    II. Asztalos Krisztina – HódmezővásárhelyI.
    III. Vígh Mariann – Újszász
     
    I. Bauer Arabella – Könnyűipari Szakképző Iskola és Speciális Szakiskola – tanuló
    II. Horváth Brigitta - Telekdi Kata Szakiskola és Szakközépiskola – tanuló
    III. Drótos Tímea - Telekdi Kata Szakiskola és Szakközépiskola – tanuló
     
    A zsűri tagjai voltak: Sándor Zsuzsa, Toldi Katalin, Kissné Tóth Éva Edit
     
    FULL FASHION KATEGÓRIÁBAN:
     
    I. Nagy-Pál Máték és Kiss Lilla – Érd
    II. Kalmárné Nagy Ildikó és Balogh Alexandra – Heves
    III. Molnár Edit és Shönbeck Mónika – Linz
     
    A zsűri tagjai voltak: Kissné Tóth Edit, Toldi Katalin, Sándor Zsuzsa, Takácsné Julika, Molnár  
    György, Szőke Szabolcs, Arató Krisztián, Papp Péter
     
    GRATULÁLUNK MINDEN VERSENYZŐNEK!
     
    Köszönjük, hogy a szakképző iskolák szakoktatói, tanulói érdemesnek találták versenyünket arra, 
    hogy igen magas számban vegyenek részt a III. Balmaz- Hajkarneválon! Köszönjük a felkészítést, a 
    diákok munkáját és a szülők támogatását! 
    Köszönjük   a   felnőtt   kategóriában   indulók   aktivitását!   Időt,   energiát,   anyagiakat   nem   kímélve 
    vállalták a megmérettetést! Részvételükkel hozzájárultak versenyünk megrendezéséhez!
    Köszönjük a modellek idejét, kitartását, hisz nélkülük nem valósulhatott volna meg ,,mestereik 
    elképzelése”! Szépek és kedvesek voltak! Köszönjük!
    A verseny zsűritagjainak köszönhetően hisszük, hogy mindenki elégedetten távozott városunkból, 
    hisz a bemutatók, az építő kritikák hozzájárultak ahhoz, hogy a „szépségiparban” dolgozók képesek 
    legyenek az állandó megújulásra! 
    A külső szépség azonban mit sem ér a belső harmónia nélkül! Minden résztvevő nyert, hisz volt 
    bátorsága, fantáziája és belső tartása ahhoz, hogy vállalja a kíváncsi /avagy kíváncsiskodó szemek 
    kritikáját! A szakértő mesterek bírálatát! Köszönjük mindenkinek, hogy itt volt! 
    A kiállítók, a szponzorok, a díjazásban valódi segítséget nyújtó magánembereknek és cégeknek 
    Balmazújváros Város Önkormányzata és Közös Önkormányzati Hivatala nevében ezúton fejezzük 
    ki hálánkat!
    Gratulálunk a jók között a legjobbaknak!
    Balmazújváros jövőre is várja Önöket! 
    A IV. Balmaz – Hajkarnevál 2014. október 11-én (szombaton) kerül megrendezésre! 
    Ne feledjék bejegyezni a naptárukba!
     
    Takács Erika
  • Mindenszentek nyugalmáért

    Közeleg a Mindenszentek és a Halottak Napja, amikor a temetőkben meggyújtják az emlékezés lángjait. Természetesen a rendőrség idén is megkülönböztetett figyelmet fordít az ünnep nyugalmát veszélyeztető bűncselekmények megelőzésére.

  • Felhívás

    A  Balmazújvárosi Kistérség Humán Szolgáltató Központ a tél közeledtével a városban élő rászorulók megsegítésére adományt gyűjt. Amennyiben valaki fel tud ajánlani meleg ruhát, takarót, fűtésre alkalmas berendezést, tüzelőt, konzerveket, tartós élelmiszert, a Családsegítő Szolgálatnál leadhatja (Veres P. u. 8. sz.).

    Segítségüket köszönjük!

  • Tájékoztatás Bursa Hungarica ösztöndíjról

    Balmazújváros Város Önkormányzata csatlakozott a hátrányos helyzetű, szociálisan rászorult, felsőoktatásban tanulmányokat folytató, illetve felsőoktatásban tanulmányokat kezdeni kívánó fiatalok számára kiírt Bursa Hungarica Felsőoktatási Önkormányzati Ösztöndíjrendszer 2013. évi fordulójához.
    Az ösztöndíjban kizárólag Balmazújváros Város Önkormányzat területén állandó lakóhellyel rendelkezők részesülhetnek.

  • Temetői buszjárat halottak napján

  • A II.Balmaz-Hajkarnevál győztesei

    Október 14-én eredményesen lezajlott városunkban a II. Balmaz-Hajkarnevál. GRATULÁLUNK MINDEN VERSENYZŐNEK! Köszönjük, hogy részvételükkel elősegítették rendezvényünk sikerét! Jövőre újra várja Balmazújváros a megmérettetést vállaló tanulókat, gyakorló szakembereket! A verseny győztesei:

  • Balmazújváros volt a házigazda

    2012.október 13-án Balmazújváros volt a házigazdája a Tisza-tavi polgármester találkozónak. A rendezvényen Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszter ismertette a kormány terveit a jövő év  mezőgazdasági fejlesztéséről. Az előadásokat követően miniszter úrnak pódiumbeszélgetés formájában kérdéseket is feltehettek az érdeklődők, akik éltek is ezzel a lehetőséggel - különösen a polgármesterek, akik a mezőgazdasági közmunkaprogramok, kis- és közepes vállalkozások "helyzetbe hozása" kapcsán a foglalkoztatás elősegítése ügyében érdekeltek - hisz a gazdasági és jogszabályi környezet elsősorban a települések mindennapi életében csapódik le.

  • MEGHÍVÓ: megyei tervezés 2014-2020

    Meghívom Önt a Hajdú-Bihar Megyei Önkormányzat által 2012. október 18-án, Balmazújváros, Kossuth tér 4-5., Házasságkötő teremben megrendezésre kerülő Társadalmi Egyeztető Fórumra, melynek programja a következő:

  • Beszéljük meg közös dolgainkat!

    Hagyomány szerint idén ősszel is megtartjuk az UTCAFÓRUMOKAT.
    Téma:     - aktualitások a városban,      - egyebek.
    A fórumokon részt vesz dr. Tiba István polgármester és az adott körzet képviselője. Mindenkit szeretettel várunk!

  • Meghívó - Projektzáró rendezvény

    A HEXA-METAL Kft. ezúton tisztelettel meghívja az érdeklődőket új Szerelőcsarnokának ünnepélyes átadására. A rendezvény a Kft. telephelyén (4060 Balmazújváros, Bólyai u. 2.) kerül megrendezésre, 2012. október 19-én (pénteken), 11 órai kezdéssel.

  • Szavazzon Ön is alpolgármesterünkre!

    Újra megrendezésre kerül a Tisza-tavi Polgármesterek találkozója. A rendezvény csúcspontjaként a leadott voksok alapján a Szféra-Tisza Kft. által alapított díjjal jutalmazzák azokat az önkormányzati vezetőket, akik munkájukkal hozzájárultak a Tisza-tavi régió és a Tisza-tó fejlesztéséhez. Ők az Év Tisza-tavi Polgármestere, Alpolgármestere, Jegyzője díjat vehetik át. Szavazni a www.szferatisza.hu honlapon lehet október 11-ig.

    Szavazzon Ön is alpolgármesterünkre, Koroknai Imrére az alábbi linkre kattintva:

    SZAVAZOK

Balmazújvárosi Közös Önkormányzati Hivatal - 4060 Balmazújváros, Kossuth tér 4-5. - Tel.: (52) 580-102 Email: hivatal@balmazujvaros.hu
Egységes orvosi ügyelet:52/311-104 _____________________________ Mentőszolgálat hívószáma: 104 _____________________________ Gyógyszertári állandó ügyelet: (20)405-3827 - Bocskai u. 2-4.

____________________________

Balmazújváros Város
Önkormányzata


4060 Balmazújváros
Kossuth tér 4-5.


Telefon:+36(52)580-102
Fax:+36(52)370-035

Web: www.balmazujvaros.hu

 

 

Copyright © 2024 Balmazújváros. Minden jog fenntartva.
Ma: 2024-12-03 van. PointLink.