Szűrő
  • Lakossági Kérdőív

    Hajdú-Bihar Vármegye Önkormányzata és a HBMFÜ Hajdú-Bihar Vármegyei Fejlesztési Ügynökség Nonprofit Kft. a
    TOP_PLUSZ-3.1.3-23-HB2-2023-00001 azonosítószámú projekt keretében a meglévő Szolgáltatási Út Térkép (továbbiakban: SZÚT) és a Vármegyei Esélyteremtő Paktum (továbbiakban: VEP) felülvizsgálatát és módosítását vállalta.
    A SZÚT deklarált célja az, hogy feltárja a vármegyében a szolgáltatási hiányokat és azokra aztán adekvát válaszokat, intézkedési javaslatokat lehessen adni ezáltal járulva hozzá a társadalmi felzárkózás elősegítéséhez.
    Az elkészítésre kerülő vármegyei szintű dokumentumok esetében a legszélesebb körű adatszolgáltatásra van szükség a
    szolgáltatási hiányosságok, hiányterületek pontos meghatározása érdekében.

    A SZÚT esetében a következő tématerületek vizsgálatára kerül sor:
    * egészségügy alap- és szakellátás;
    * szociális alap- és szakellátás;
    * gyermekjóléti alapellátás és gyermekvédelmi szakellátás;
    * oktatás, képzés;
    * lakhatás, közszolgáltatások, infrastruktúra;
    * közösségi programok.

    Kérjük segítse munkánkat az alábbi lakossági kérdőív kitöltésével.

    A lakossági kérdőív elérhetősége:
    LAKOSSÁG KÉRDŐÍV

  • Rendőrségi felhívás! Kiberbűnözők telefonálnak a Microsoft nevében

    Legyen óvatos a kéretlen telefonhívások esetén! Nem mindig igaz, amit a kijelzőn látunk!

    Több bejelentés is érkezett a KiberPajzs alapító partneréhez, az NBSZ NKI-hoz, a Microsoft nevével visszaélő angol nyelvű telefonhívásokkal kapcsolatosan.

    A csalók azt állítják, hogy a Microsoft technikai támogató részlegéről telefonálnak, és arról szeretnék meggyőzni az áldozatot, hogy számítógépét valamilyen veszély fenyegeti (például, hogy az vírusos lett), amit segítenek elhárítani. A hívások során a csalók angolul beszélnek, azonban a hívószámot meghamisítják (ezt a csalási technikát hívószám-spoofing-nak is nevezik), ami magyar telefonszámként jelenik meg a hívott félnél. Az NBSZ NKI-hoz jelentett esetekben a csalóknak jellemzően nem sikerült rászedniük a hívott feleket, akik többnyire egyszerűen csak bontották a vonalat, azonban így is volt olyan, aki csak akkor kapcsolt, amikor a csalók már a bankkártya adatait kértek tőle. Érdemes tehát felhívni a figyelmet arra, hogy a kiberbűnözők nemcsak bankok dolgozóinak, hanem call centerek (ügyfélszolgálat) munkatársainak is kiadják magukat.

    Mire megy ki a játék?

    Hasonlóan az AnyDeskes csalásokhoz a csalók megpróbálják rávenni az áldozatot arra, hogy telepítsen egy programot az eszközére. A mostani esetek során ez nem az AnyDesk, hanem a RemoteApp volt, egy azon szoftverek közül, amivel egy csaló átveheti az irányítást az áldozat számítógépe felett.

    Ezzel a hozzáféréssel telepíthet akár káros programokat is (éppen ezzel fertőzve meg a számítógépünket), így még könnyebben győzi meg az áldozatot arról, hogy a számítógépen kritikus problémák vannak, amelyeket sürgősen javítani kell. Ezután előbb-utóbb arra terelik az áldozatot, hogy adja meg bankkártya adatait vagy lépjen be a netbankjába, amihez így a csaló is hozzáférhet.

    Mire figyeljünk?

    • A Microsoft soha nem kezdeményez kéretlen telefonhívásokat, hogy személyes vagy pénzügyi adatokat kérjen, illetve, hogy technikai segítséget adjon a számítógép javításához, és soha nem fogja kérni, hogy kriptovaluták (például Bitcoin) vagy ajándékkártyák formájában fizessünk a támogatásért.
    • Amennyiben kicsit is gyanús egy bejövő hívás, a legegyszerűbb védekezési mód, ha azonnal bontjuk a vonalat, és ha mégis kétség merült fel bennünk, hívjuk fel a szolgáltató hivatalos ügyfélszolgálatát!
    • Fontos, hogy a szolgáltatót ne azon a számon hívjuk vissza, amiről az imént kerestek bennünket, hanem például keressünk rá a szolgáltató weboldalára, ahol a kapcsolat/kontakt menüpont alatt vagy az oldal impresszumában szereplő elérhetőséget keressük!
    • Azt se fogadjuk el, ha az ügyintéző felajánlja, hogy „átkapcsol" minket egy másik kollégához, ez csupán egy trükk, és a maguk is „call centerként" működő kiberbűnözők egy másik tagjával fogjuk folytatni a beszélgetést!
    • Végezetül: ne telepítsünk mások kérésére programot se a számítógépünkre, se a telefonunkra! A csalásokfajtákról tudjon meg többet a https://kiberpajzs.hu/csalastipusok oldalon.

    forrás: kiberpajzs.hu

    Balmazújvárosi Rendőrkapitányság

  • 2024.01.24-i képviselő-testületi rendkívüli ülésre módosított meghívó és utólagos előterjesztés

     
  • Védje, őrizze értékeit, szeretteit biztonsági kamerával!


    A kamera számos hasznos tulajdonsággal rendelkezhet. Önmagában azon túl, hogy megelőző jelleggel biztosíthatja illetéktelen személyek távoltartását, alkalmas lehet távoli eléréssel állapot ellenőrzésére, illetve esetleges rendőrségi eljárásban elkövető felkutatására, jogsértő cselekmények bizonyítására, de akár eltűnt személyek felkutatásának támogatására is.
    Napjainkban - a technika fejlődésével - jó minőségű felvételt biztosító, sokoldalúan használható, egyszerűen szerelhető kamerákat lehet beszerezni, elérhető áron.
    Kamerák beszerzésénél érdemes az alábbiakat figyelembe venni:
    - A védendő terület elhelyezkedését, méreteit a kamerák számának meghatározásához.
    - A kamera felbontását, mely lehetőség szerint minimum 2 megapixel legyen.
    - Jó minőségű éjszakai felvételt készítésen, mely érdekében beépített lámpával is rendelkezzen.
    - Távoli elérést tudjon biztosítani.
    - Felvétel rögzítésére elegendő tárolókapacitása legyen.
    - Forgatható kameránál áramszünet esetén a kamera ne álljon vissza alaphelyzetbe.
    - A telepített programja magyar nyelvű legyen és képes legyen a felvételek visszanézésekor a lejátszás gyorsítására.

     

    Amennyiben nincs lehetőség az adott területen villamos hálózatra történő csatlakozásra, beszerezhetőek akkumulátorral üzemelő, napelemmel töltődő kamerák is, melyek alkalmasak lehetnek például közmű nélküli ingatlanok, tanyák, legelőterületek, gépparkok megfigyelésére.

    A kamerák beállításával, elhelyezésével kapcsolatban fontos kritérium, hogy nem szolgálhat mások jogosulatlan megfigyelésére, illetve jogszabály alapján a kamerával megfigyelt területen jól látható helyen figyelem felhívó táblát kell elhelyezni.

    Tegyen Ön is lépéseket biztonsága érdekében, szerezzen be biztonsági kamerát!

    Balmazújvárosi Rendőrkapitányság

     

     

     

  • Felszólítás veszettség-esetek

    Értesítjük a lakosságot, hogy az utóbbi hónapokban több veszettség-esetet is megállapítottak a keleti országrészben (amire lehetett is számítani az ukrajnai helyzet miatt). A megbetegedést rókában, és a háziállatok közül főleg kutyában mutatták ki, de szarvasmarha és egy esetben fertőzött denevérrel érintkező macska is megbetegedett.

    A megnövekedett fertőzésveszély miatt felhívjuk a figyelmet a kutyák veszettség elleni oltására, (ami az év bármely szakában elvégezhető), és hogy elütött, elpusztult vagy gyanúsan szelíd rókához ne nyúljanak kézzel.

    Ha esetleg valaki ilyen elpusztult rókához hozzányúlt (akár hónapokkal ezelőtt is!), mielőbb jelentkezzen háziorvosánál!

  • Lakossági fórumra hívtam a BFC elnökét, Országgyűlési Képviselő Urat.

     
  • Kiemelt illetménnyel kezdhetik katonai pályájukat a tatai tüzérek

    Ismét kiemelt ajánlattal várja a katonának jelentkezőket a Magyar Honvédség. A Lynx után most a PzH2000-es önjáró lövegek leendő kezelőszemélyzete is bruttó 737 ezer forintos illetménnyel kezdheti meg katonai pályáját Tatán.

    Az „Embert a vasra!” toborzókampány folytatását november 16-án jelentette be Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter Bakonykútiban, a Magyar Honvédség központi gyakorlóterén, a PzH 2000-es, 150 milliméteres önjáró lövegek éleslövészetén.

    A Panzerhaubitze 2000 (PzH) önjáró löveg egy nagy páncélvédettségel rendelkező, támogató fegyverrel felszerelt lánctalpas jármű, napjaink egyik leghatékonyabb tüzérségi eszköze. A Lynxhez hasonlóan a PzH kezeléséhez is a modern haditechnikát értő és kezelni képes fiatalokra van szükség.

    A bekerüléshez az alábbi feltételeknek kell megfelelni:

    • 18. betöltött életév,
    • cselekvőképesség,
    • büntetlen előélet,
    • magyar állampolgárság megléte,
    • minimum 8 általános iskolai végzettség.

    Ezeken túlmenően fontos a jó fizikai teherbírás, a magas stressz- és monotonitástűrő képesség valamint bírni kell a bezártságot is.

    Bevonulás: 2024. február 12-13., Tata, MH Klapka György 1. Páncélosdandár

    Alapvetően minden jelentkező előzetesen részt vesz egy komplex alkalmassági vizsgálaton. Ennek részeként többek között laborvizsgálatokat (köztük drogtesztet), valamint EKG-t  is végeznek, továbbá pszichológiai elbeszélgetésre is sor kerül. Megvizsgálják a bevonulók fizikai állóképességét is, hogy a kiképzés végén tudják-e majd teljesíteni a szerződéses katonákra vonatkozó követelményeket. Egy meghatározott szintidőn belül kell lefutniuk 3200 métert, valamint megfelelő számú felülést és fekvőtámaszt vagy húzódzkodást kell csinálni 2-2 percben.

    Akik a felmérések során a legjobbnak bizonyulnak, aláírják szerződésüket, és azonnal megkezdik alapkiképzésüket Tatán, a vitéz Barankay József 1. Önjáró Tüzérosztály állományának tagjaként.

    Az első 2 hét a beilleszkedésről szól. Ezt követően kezdődik meg a 8 hetes alapkiképzés, mely során az újoncok elsajátítják többek között a katonai élet szabályait, az alaki fogásokat, a különböző fegyverek kezelését és harcászati ismereteket szereznek. Ebben az időszakban csak hétvégi hazautazásra van lehetőség. A hétköznapok reggeltől estig a komoly fizikai és mentális kihívásokkal teli felkészülésről szólnak majd, de ezt a kiemelt helytállást anyagilag is elismeri a Magyar Honvédség, a leendő tüzérek bruttó 737 ezer forintos alapilletményt kapnak már a kiképzés első napjától.

    A kiképzés sikeres teljesítése után az újoncok esküt tesznek, és megkezdik szolgálatukat első beosztásukban. A teljesítményük és képességeik alapján dől majd el, kiből lehet például lövegparancsnok, vezető, irányzó, vagy radarkezelő.

    Aki szeretne részt venni a magyar tüzérség megújításában, keresse fel országszerte bármelyik toborzóirodát vagy az iranyasereg.hu oldalt.

    Az „Embert a vasra!” elnevezésű toborzókampányt először augusztus 11-én hirdette meg a honvédelmi miniszter. Akkor a hódmezővásárhelyi, Lynx harcjárművekkel felszerelt gránátos zászlóaljba várták a leendő katonákat, havi bruttó 737 ezer forintos kezdőfizetéssel. A Magyar Honvédség „Hiúza” és a kiemelt illetmény ígérete megtette hatását, akkor többszázan jelentkeztek, hogy a kemény kiképzés teljesítésével gépesített lövész katonák legyenek.

  • FELHÍVÁS   A Magyar Növényvédő Mérnöki és Növényorvosi Kamara Hajdú-Bihar Megyei Területi Szervezete 80 órás növényvédelmi alaptanfolyamot (zöldkönyves) hirdet

    Magyar Növényvédő Mérnöki és Növényorvosi Kamara

    Hajdú-Bihar Megyei Területi Szervezete

    *4032 DEBRECEN Füredi út 76.1/7.

    Email: novkamara.hbm2@gmail.com   

     

     

    F  E  L  H  Í  V  Á  S

     

    A Magyar Növényvédő Mérnöki és Növényorvosi Kamara Hajdú-Bihar Megyei Területi Szervezete 80 órás növényvédelmi alaptanfolyamot (zöldkönyves) hirdet:

     A tanfolyam várható időpontja megfelelő létszám esetén (15 fő) Debrecenben:

    2024. január 29 – február 5.

    (8 nap, azaz 8 x 10 óra)

     

    A képzés helyszíne: Debrecen

     

    Jelentkezési határidő: 2024. január 24.

     

    Jelentkezni lehet és jelentkezési feltételek, további információk:

     

     

    • Nánási Viktória, növényorvos, Magyar Növényvédő Mérnöki és Növényorvosi Kamara Hajdú-Bihar Megyei Területi Szervezete, irodavezetőjénél kizárólag e-mailben: novkamara.hbm2@gmail.com
  • Gázmotor projekt magvalósulásának lépései

  • MEGHÍVÓ lakossági fórumra (2024.01.19.)

    MEGHÍVÓ

    Balmazújváros Város Önkormányzata nevében tisztelettel meghívom

    2024. január 19-én (péntek) 17:30-tól

    tartandó

    LAKOSSÁGI FÓRUMRA

     

    Témák:

    1. A megépült Munkásszálló kapcsán felmerült lakossági kérdések.
      Meghívott vendég:

    -     Bana László Dryvit Profi Kft. ügyvezetője

    1. A TOP-3.2.2-15-HB1-2016-00004 azonosító számú Középületek fűtési- és villamosenergia igényének kielégítése termálvíz hasznosításával Balmazújvároson elnevezésű projekt, /Gázmotor projekt/ jelenlegi állásának összefoglalása.

    Meghívott vendég:

    -     Dr. Tiba István Csaba országgyűlési képviselő, a BFC elnöke

    Helyszín:

    Veres Péter Kulturális Központ

    Pódium terem

    4060 Balmazújváros, Kossuth tér 18.

    Balmazújváros, 2024. január 10.

    Tisztelettel:

    Hegedüs Péter

    polgármester

  • Fogadóóra (főépítész)

    Tájékoztatjuk a Tisztelt Lakosságot, hogy Főépítész Úr 2024.01.05 (pénteki) napon tart városunkban fogadóórát.

  • Tisztelt Lakosság!

    Tisztelt Lakosság!

    A mai napon, 2024. január 2. napján technikai okok miatt a Balmazújvárosi Közös Önkormányzati Hivatal 12 órától zárva tart.

    Megértésüket köszönjük!

    Balmazújváros, 2024. január 02.

     

    Dr.. Korpos Szabolcs jegyző

  • Ügyeleti tájékoztatás

    ugyeleti

  • FELHÍVÁS - 80 órás növényvédelmi alaptanfolyam

    Magyar Növényvédő Mérnöki és Növényorvosi Kamara

    Hajdú-Bihar Megyei Területi Szervezete

    *4032 DEBRECEN Füredi út 76.1/7.

    É/70-433-4027

    Email: novkamara.hbm2@gmail.com      

     

     

    F  E  L  H  Í  V  Á  S

     

    A Magyar Növényvédő Mérnöki és Növényorvosi Kamara Hajdú-Bihar Megyei Területi Szervezete 80 órás növényvédelmi alaptanfolyamot (zöldkönyves) hirdet:

     

    A képzés helyszíne: Debrecen

     

    Jelentkezési határidő: 2023. február 01.

     

    Jelentkezni lehet és jelentkezési feltételek, további információk:

      

    • Nánási Viktória, növényorvos, Magyar Növényvédő Mérnöki és Növényorvosi Kamara Hajdú-Bihar Megyei Területi Szervezete, irodavezetőjénél kizárólag e-mailben: novkamara.hbm2@gmail.com

     

  • Pályázati felhívás - balmazújvárosi 4394/8 helyrajzi számú kivett, ipartelep művelési ágú, 18.113 m2 nagyságú a valóságban Balmazújváros Böszörményi út 65/B. szám alatt lévő ingatlan értékesítése tárgyában

    PÁLYÁZATI FELHÍVÁS

    Balmazújváros Város Önkormányzata a balmazújvárosi 4394/8 helyrajzi számú kivett, ipartelep művelési ágú, 18.113 m2 nagyságú a valóságban Balmazújváros Böszörményi út 65/B. szám alatt lévő ingatlan értékesítésére pályázatot ír ki.

    A pályázatot kiíró szerv megnevezése, székhelye:

    Balmazújváros Város Önkormányzat Képviselő-testülete (4060 Balmazújváros, Kossuth tér 4-5.)

    A pályázat célja, jellege, a fordulók száma és az. hogy a pályázó titkosan vagy névmegielölésével pályázhat:

    A balmazújvárosi 4394/8 helyrajzi számú kivett, műhely művelési ágú, 18.113 m2 nagyságú, a valóságban Balmazújváros Böszörményi út 65/B. szám alatt lévő ingatlan értékesítésére pályázatot ír ki a Képviselő-testület.

    •    A pályázat nyilvános.

    •    A pályázat egyfordulós.

    •    A pályázó név megjelöléssel pályázhat.

    Az értékesítésre, hasznosításra szánt vagyon megjelölése, szükség esetén annak kikiáltási ára:

    A balmazújvárosi 4394/8 helyrajzi számú kivett, ipartelep művelési ágú, 18.113 m2 nagyságú, a valóságban Balmazújváros Böszörményi út 65/B. szám alatt lévő ingatlan értékesítése.

    Kikiáltási ár, mint minimálár:    nettó 116.030.000.- Ft

    (egyszáztizenhatmillió-harmincezer forint)

    Az értékesítés szabályai, ideértve az alkalmazható fizetési módot is:

    •    A pályázat benyújtásának határideje:    2022.    02.    28.

    •    A pályázat elbírálásának ideje:    2022.    03.    20.

    Adásvételi szerződés megkötésének határideje: az államot megillető elővásárlási jog gyakorlására külön törvényben meghatározott szerv (MNV Zrt.), nyilatkozata szükséges az adásvételi szerződéshez arról, hogy élni kíván-e az elővásárlási jogával. Az adásvételi szerződés megkötésének határideje a nyilatkozat megérkezésétől számított 30 napon belül. Amennyiben a nyilatkozat nem érkezik meg a kézbesítésétől számított 35 napon belül, abban az esetben a határidő leteltét követő 30 napon belül kell az adásvételi szerződést megkötni.

    Az ingatlan értékesítésére Balmazújváros Város Önkormányzat Képviselő-testületének az önkormányzat vagyonáról és a vagyongazdálkodás szabályairól szóló 15/2007.(V.24.) önkormányzati rendelet (továbbiakban: Vagyonrendelet) 6.§-ában és 1. számú mellékletében foglaltakat kell alkalmazni, azzal, hogy a pályázati eljárást bíráló bizottság az Önkormányzat Pénzügyi és Jogi Bizottsága bonyolítja le és előkészíti döntésre a Képviselő-testület részére.

    A fizetési mód átutalással történik az Önkormányzat számlájára.

    Az ajánlatok benyújtásának helye, módja és időpontja:

    Az ajánlatokat zárt borítékban, 2 példányban, cégszerű aláírással ellátva, lebélyegezve a Balmazújvárosi Közös Önkormányzati Hivatal Titkárság helyiségében (4060 Balmazújváros, Kossuth tér 4-5.) kell leadni a Hivatal nyitvatartási idejében hétfőtől-csütörtökig 7 óra 30 perctől-16 óráig, pénteken 7 óra 30 perctől- 13 óráig. A borítékra kérjük írják rá: „Balmazújváros Böszörményi út 65/B. szám alatt lévő ingatlan értékesítésére pályázat”.

    A pályázaton való részvétel feltétele, hogy a pályázó legkésőbb 2022.02.28. napjáig 10.000.000.-Ft, azaz tízmillió forint vagyoni biztosítékot átutaljon Balmazújváros Város Önkormányzata 11738091-15373175 számú költségvetési bankszámlájára. A közlemény rovatban kérjük feltüntetni: Balmazújváros Böszörményi út 65/B. pályázat.

    A vagyoni biztosíték összege a nyertes pályázó esetén beleszámít a vételárba. A vagyoni biztosíték összege a nem nyertes pályázó részére visszautalásra kerül a pályázat elbírálását követő 30 napon belül.

    Az ajánlatnak tartalmaznia kell az ajánlattevő nyilatkozatait:

    a. ) a pályázati felhívásban foglalt feltételek elfogadására,

    b. ) az általa vállalt szolgáltatásokra és kötelezettségekre,

    d. ) a vételár összegére,

    e. ) az ajánlati kötöttségre vonatkozóan.

    f. ) Az ajánlatnak tartalmaznia kell a pályázó számlaszámát.

    Az ajánlati kötöttség minimális időtartama:

    Az ajánlati kötöttség minimális időtartama 90 nap.

    Az Önkormányzat fenntartja a jogot a pályázat eredménytelenné nyilvánítására.

    Balmazújváros, 2022. január 24.

    Balmazújváros Város Önkormányzata Képviselő-testülete

  • FELHÍVÁS! TELEPÜLÉSI OLTÁSI AKCIÓNAPOK

    Tájékoztatjuk a Tisztelt Lakosságot, hogy folyó év január hónapjában Települési Oltási Akciónapok kerülnek megrendezésre, melyben telepélésünk háziorvosi praxisai is részt vesznek, az alábbi időpontok szerint:

     

    AKCIÓNAPOK
    tervezett oltási hétvége

    Járási hivatal

    Háziorvosi szolgálat orvosa

    2022. január
    7-8.

    2022. január
    14-15.

    2022. január
    21-22.

    2022. január
    28-29.

    Balmazújváros

    Dr. Diczházy Tünde

       

    X

     

    Balmazújváros

    Dr. Fekete Imre

    X

         

    Balmazújváros

    Dr. Kocsis Zsolt

    X

         

    Balmazújváros

    Dr. Mazurka Balázs

     

    X

       

    Balmazújváros

    Dr. Szikora Miklós

     

    X

       

    Balmazújváros

    Dr. Papp Imre

     

    X

       

    Balmazújváros

    Dr. Dobi Gyöngyi Lilla

       

    X

     

    Balmazújváros, 2022. január 6.

                                                                                                         Tisztelettel:

                                                                                                                                                     Hegedüs Péter

                                                                                                                                                          polgármester

  • Tájékoztató a koronavírus oltási tervével kapcsolatban

  • Doni Hősök

    Don-kanyar. A kifejezés, mely a mai napig nézőpontok és látásmódok ütköztetését generálja, történészi vitákra ad alkalmat, de nem mentes a politikai és ideológiai csatározásoktól sem. Ugyanakkor 78 évvel ezelőtt ilyenkor, már javában zajlott az úgynevezett doni áttörés, mely kétség kívül a magyar hadtörténelem legnagyobb emberáldozatot követelő tragédiája. Nekünk, utódoknak, pedig kötelességünk, legalább ezen a napon az emlékezés.
    Az évforduló kapcsán szeretnék eloszlatni néhány, máig ható téveszmét, toposzt és bolsevik hazugságot. Hiszen az újabb kutatások, ideológiáktól mentesen, teljesen más tényekről árulkodnak.
    - "A 2. magyar hadsereget tudatosan rosszul felszerelve, így direkt halálra ítélve, áldozatnak küldték a frontra."
    A magyar királyi 2. honvéd hadsereg fegyverzetét és felszerelését a honvédség összes alakulatától egyenlő mértékben elvont anyagból és német kiegészítésből állították össze. Az ország rendelkezésére álló teljes fegyvermennyiség csaknem felét megkapta a frontra vonuló hadsereg. Egy 1942. február 10-én keltezett honvédelmi miniszteri rendelet a következőket írta elő: a szóban forgó alakulatok kellálladékát (előírt fegyverzeti és felszerelésbeli mennyiség) teljes mértékben fel kell tölteni; a rendelkezésre álló hadianyag közül hadihasználhatóság szempontjából a legjobbat kell adni; egyes anyagcikkekből – főleg ruházat – a rendszeresített kellálladékon felüli tartalék anyagot is be kell állítani. Tehát ilyen felszereléssel indították a keleti hadműveleti területre csapatainkat.
    - "A 2. magyar hadsereg tagjai gyáván menekültek a harcok elől, sőt fegyvereiket eldobálva rendezetlenül özönlöttek vissza."
    Az ismert körülmények ellenére a csapatok napokig tartották magukat. Sőt, egyes alakulatok olyan ragyogó fegyvertényekkel tűntek ki, melyek méltóak a magyar katonai hírnévhez. Véleményem szerint ide sorolandó, még a Don folyó partjához érés előtti, július elején történt tyimi áttörés, és a nyári hídfőcsaták egyes epizódjai is. Viszont a januári-februári események kapcsán szólni kell az egri „Dobó István” 14. honvéd gyalogezred hősies védekezéséről, Osztrogoszk és Ilovszkoje kitartó védelméről, majd a kitörésekről és Vargyassi Gyula vezérőrnagy vezette harccsoport helytállásáról is. De meg kell említeni azt a tényt is, hogy a zalaegerszegi 17/III. zászlóalj 1943. január 27-én, a honvéd alakulatok közül utolsóként hagyta el a Don menti állásait. A még hosszasan tovább sorolható fegyvertények, kicsit sem a „gyáva menekülést” támasztják alá.
    - "200.000 magyar katona halt meg a Don-kanyarban"
    A magyar királyi 2. honvéd hadsereg véres vesztesége összesen körülbelül 126 ezer főre tehető. Hozzávetőlegesen ez 50 ezer hősi halottat, 50 ezer sebesültet és 26 ezer hadifoglyot jelent. Tehát egyértelműen és szomorúan kijelenthető, hogy a Don-kanyarban nagyságrendileg 50 ezer magyar honvéd vesztette életét.
    - "Jány Gusztáv hadsereg-parancsnok hadparancsa, melyben gyáváknak nevezte a 2. magyar hadsereg tagjait"
    A magyar királyi 2. honvéd hadsereg parancsnokának, vitéz Jány Gusztáv vezérezredesnek valóban volt egy hadseregparancsa 1943. január 24-én, mely a következőképpen kezdődött. "A 2. magyar hds. elvesztette becsületét, mert kevés – esküjéhez és kötelességéhez hű – ember kivételével nem váltotta be azt, amit tőle mindenki joggal elvárhatott." Azonban azt már csak kevesen említik meg, hogy az említett parancsot visszavonta, majd április 4-én felülírta azt. "Az eddig beérkezett harcjelentésekből és egyéb adatokból megállapítom, hogy a 2. magyar hadsereg a téli hadműveletek folyamán becsületét nem vesztette el, hanem sokáig a Don-parton keményen állta a harcot, sőt a hadsereg egyes csapattestei és ennél magasabb kötelékei olyan ragyogó fegyvertényekkel tűntek ki, melyek a régi magyar katonai hírnévhez mindenben méltóak, és felveszik a versenyt bármely hadsereg kimagasló fegyvertényeivel."
    Végezetül pedig soroljuk fel a balmazújvárosi áldozatokat. A részletes gyűjtés Soróczki-Pintér Balázs helytörténeti kutató munkáját dicséri. Viszont túlélője is van városunknak, a Debreceni utcán lakó vitéz Radácsi Ferenc emlékeit "A bátorság mezsgyéi 1939-1956" című kötetben, 2015-ben adtam közre.
    Dudás József, Dudás András, Ecsedi József, Fige István, Fodor Lajos, Gál József, Gelbmann Oszkár, Gréger Ernő, Harangi Imre, Horváth József, Karádi János, Kertész János, Király János, Kónya Imre, Kónya Sándor, Kulcsár Sándor, Loós Mihály, Nádasdi István, Rózner Bálint János, Szabó Sándor, Tar János, Teichmann Sándor, Tóth János, Tóth Sándor, Varjas (Vágner) Imre, Zabos Péter
    Dicsőség a Hősöknek!
    Felhasznált irodalom:
    Babucs Zoltán, Maruzs Roland: Ahol Hősök születnek (második kiadás, 2007)
    Kiss Kálmán (szerk.): A bátorság mezsgyéi 1939-1956 (2015)
    Dr. Kolarovszki Tamás (szerk.): „Nem kérek kegyelmet…”- Jány Gusztáv a népbíróság előtt 1947. (2018)
    Molnár András (szerk.): Zalaegerszegi honvédek a Donnál (2013)
    Soróczki-Pintér Balázs: Balmazújvárosi honvéd és munkaszolgálatos veszteségek a Don-kanyarban (1942-1943) (2021)
    Szabó Péter: Magyarok a Don-kanyarban (2019)
    Zetényi-Csukás Ferenc: Horthy István elfeledett parancsnoka (2010)
    Demeter Pál
     
    doni
  • Lengyel Menyhértre emlékezett a városvezetés

    Január 12-én Lengyel Menyhért író, publicista születésének 141. évfordulójára, a jelenleg érvényben lévő szabályok betartása mellett emlékezett a város vezetése. Hegedüs Péter Balmazújváros polgármestere és dr. Volosinovszki Vanda a Balmazújvárosi Közös Önkormányzati Hivatal aljegyzője, főhajtással és az emlékezés virágainak elhelyezésével tisztelgett a Híresháton született világhírű író, publicista, színműíró, forgatókönyvíró, Lengyel Menyhért szobránál.

     

    lengyel1

  • ONLINE NYÍLT NAP

    A Debreceni Egyetem Műszaki Karán

    1. január 14-én 16.00 órától (csütörtökön)

    online nyílt napot szerveznek, melynek speciális vendége Balmazújváros lesz.

    A nyílt nap linkje: https://eng.unideb.hu/hu/nyilt-napok

    A Kar beiskolázási műsorának linkje:

    https://www.youtube.com/watch?v=MAubVdpocIQ

    A dékáni köszöntőt követően a Kar bemutató filmje lesz látható, majd rövid Hallgatói; Hallgatói Önkormányzati tájékoztató. Ezt követik a Felvételi és Tanulmányi ügyek; Alaptárgyak a középpontban; Kérdezz-felelek témakörök.

    A balmazújvárosi diákok és szüleik részére 17.00 órától a tanszékvezetőkkel élő videós chat lehetőséget is biztosítanak, így közvetlenül tudnak beszélni és kérdést feltenni a link felhasználásával az érdeklődők.

    Reméljük sokan gondolják úgy, hogy élnek ezzel a rendkívüli lehetőséggel és részt kívánnak venni a rendezvényen. Bízunk benne, hogy az online nyílt nap során olyan információkat sikerül megszerezni, melyeket mérlegelve könnyebb lesz meghozni továbbtanulással kapcsolatos döntésüket a pályaválasztás előtt álló diákoknak.

                                                                                             Balmazújváros Város Önkormányzata

     

    Online nyílt nap - 2021.01.14. (csütörtök) 

    Speciális vendég: Balmazújváros

    KezdésTémaLinkElérhetőség, egyéb információkKapcsolattartó
    16:00
    Dékáni köszöntő, tájékoztató Webex husigeza@eng.unideb.hu
    tkiss@eng.unideb.hu
    kocsisi@eng.unideb.hu
    //husigeza@eng.unideb.hu/" style="box-sizing: border-box; background-color: transparent; color: rgb(22, 160, 133); text-decoration: none; font-weight: bold;">Dr. habil. Husi Géza dékán
    Dr. T. Kiss Judit Oktatási dékánhelyettes
    Prof. Dr. Kocsis ImreTudományos dékánhelyettes
    Hallgatói rövid tájékoztató
    Általános kérdések és válaszok formájában
    Hallgatók és a Hallgatói Önkormányzat
    Webex mkhok@eng.unideb.hu Hallgatói Önkormányzat
    Felvételi és Tanulmányi ügyek
    Alaptárgyak a középpontban
    Kérdezz-Felelek
    Webex E-mail Glevitzky Béla
    Prof. Dr. Kocsis Imre
     Élő szak bemutató és élő chat - Kérdezz-felelek
    Szülőknek és középiskolásoknak
    LinkElérhetőség, egyéb információkKapcsolattartó
    17:00 Építészmérnöki szak
    Építészmérnöki Tanszék
    Webex Meeting number: 174 617 5562
    Meeting password: djSpzafg243
    Honlap
    Szentirmai Tamás DLA, egyetemi docens, tanszékvezető
    Építőmérnöki szak
    Építőmérnöki Tanszék
    Webex Honlap Dr. Kovács Imre, főiskolai tanár, tanszékvezető
    Létesítménymérnöki szak 
    Épületgépészeti - és Létesítménymérnöki Tanszék
    Webex E-mail
    Honlap
    Dr. Csáky Imre, egyetemi docens, tanszékvezető
    Gépészmérnöki szak
    Gépészmérnöki Tanszék
    Webex Meeting number: 174 887 6087
    Meeting password: c9Xx6etHAG2
    Honlap
    Dr. Mankovits Tamás, egyetemi docens, tanszékvezető
    Környezetmérnöki szak
    Környezetmérnöki Tanszék
    Webex Meeting number: 174 087 1480
    Password: TiEc5pqwD53
    Honlap
    Dr. Kocsis Dénes, egyetemi docens, tanszékvezető
    Járműmérnöki szak
    Légi- és közúti járművek Tanszék
    Webex Honlap Dr. Husi Géza dékán, egyetemi docens, tanszékvezető
    Mechatronikai mérnöki szak
    Mechatronikai Tanszék
    Webex Meeting number: 174 633 3252
    Password: iGStNrJm548
    Honlap
    Dr. Szemes Péter Tamás, egyetemi docens
    megbízott tanszékvezető
    Műszaki menedzser szak
    Műszaki Menedzsment és Vállalkozási Tanszék
    Webex Meeting number: 174 424 7489
    Password: PxMMpQtP375
    Honlap
    Dr. T. Kiss Judit, egyetemi docens, tanszékvezető
    Alaptárgyak (matematika, mérnöki fizika, informatika)
    Műszaki Alaptárgyi Tanszék
    Webex Honlap Prof. Dr. Kocsis Imre, egyetemi tanár, tanszékvezető
  • Csak szűk körben emlékezett a város

    Január 6-án Veres Péter író és politikus születésének 124. évfordulójára a megszokottól eltérően, szűk körben emlékezett meg idén Balmazújváros vezetése.

    A hatályban lévő szabályok betartása mellett reggel 8 órakor a Veres Péter Kulturális Központ előtt található szobornál, majd 8.15-kor a Kadarcs utcai Emlékháznál helyezett el koszorút Hegedüs Péter, Balmazújváros polgármestere és dr. Volosinovszki Vanda aljegyző. A koszorúzáson meghívott vendégek nem voltak jelen

  • KÖZHÍRRÉ TÉTEL (BAL/1256-9/2020)

    KÖZHÍRRÉ TÉTEL (BAL/1256-9/2019)

  • HIRDETMÉNY (BAL/1256-8/2020)

    HIRDETMÉNY (BAL/1256-8/2020)

  • KÖZHÍRRÉ TÉTEL (BAL/1256-6/2020)

     

  • HIRDETMÉNY (BAL/1256-5/2020)

     Ügyiratszám (ÉTDR azonosító): 201900089620 
     Iratazonosító: IR-000568948/2020 
     Iktatószám: BAL/1256-5/2020 
     Ügyintéző: Boruzs Andrea 
     Elérhetősége: +3652580102, epitesugy@balmazujvaros.hu 
     
    „Az általános közigazgatási rendtartásról” szóló 2016. évi CL. törvény (a továbbiakban: Ákr.) 88. § (1) bekezdés c) pontja és a „az építésügyi és építésfelügyeleti hatósági eljárásokról és ellenőrzésekről, valamint az építésügyi hatósági szolgáltatásról” szóló 312/2012. (XI. 8.) Korm. rendelet 10. § (4) bekezdés h) pontja alapján értesítem a tisztelt ügyfeleket, hogy Balmazújváros Város Önkormányzat Jegyzője, mint elsőfokú építésügyi hatóság a Debrecen, Széchenyi u. 32. szám alatti, 9089/1 helyrajzi számmal jelölt belterületi ingatlanon megépített vegyes rendeletetésű épület használatbavételi engedélyezési eljárása ügyében BAL/1256-4/2020 iktatószámon, IR-000568753/2020 iratazonosító számon függő hatályú döntést hozott. 
     
    – Kifüggesztés napja: 2020. január 15. 
    – Levétel, döntés közlésének napja: a hirdetmény kifüggesztését követő 15. nap (2020. január 30.) 
    – Eljáró hatóság: Balmazújváros Város Önkormányzat Jegyzője – 4060 Balmazújváros, Kossuth tér 4-5. 
    – Az ügy tárgya: vegyes rendeltetésű épület használatbavételi engedélyezési eljárása 
    – Az ügy száma: BAL/1256/2020 
    – Kérelmező neve: Pércsi 37 Kft. (4034 Debrecen, Vámospércsi út 37.) 
    – Ügyfelek: a debreceni 9091, 9089/2 hrsz-ú ingatlanokkal rendelkezni jogosultak, valamint a 9089/1 ingatlanra bejegyzett jogosultak és vevők 
     
    A tisztelt ügyfelek (vagy maghatalmazottjuk) a döntést a Balmazújvárosi Közös Önkormányzati Hivatal (4060 Balmazújváros, Kossuth tér 4-5.) földszint 13-as szobájában megtekinthetik és átvehetik. 
     
    Ügyfélfogadás: Kedd 7:30-18:00, Szerda 7:30-12:00, Péntek 7:30-11:30
     
    Az Ákr. 85. § (5) bekezdés b) pontja alapján ha törvény vagy kormányrendelet másként nem rendelkezik, a döntés közlésének napja a hirdetmény kifüggesztését követő tizenötödik nap. Jelen hirdetmény hatóságom hirdetőtábláján (4060 Balmazújváros, Kossuth tér 4-5. földszinti hirdetőtábla), valamint a https://balmazujvaros.hu/ oldalon kerül elhelyezésre. 
     
    A döntés ellen 2020. február 11. követő naptól számított 15 napon belül, a hatóságomnál, a kormányablaknál vagy az Építésügyi Szolgáltatási Pontnál benyújtott, de a Hajdú-Bihar Megyei Kormányhivatal Hatósági Főosztály Építésügyi Osztálya (4026 Debrecen, Darabos u. 9-11.) részére címzett 
    fellebbezésnek van helye. 
     
    Ha a fellebbező fellebbezése benyújtásakor már rendelkezik az ÉTDR rendszerben elektronikus tárhellyel, akkor fellebbezésében meg kell jelölnie, hogy az elektronikus tárhelyén tárolt dokumentumok közül melyeket mellékeli fellebbezéséhez, vagy hozzáférést kell biztosítania az első- és másodfokon eljáró 
    hatóságnak a dokumentumokhoz. 
    Fellebbezni csak a megtámadott döntésre vonatkozóan, tartalmilag azzal közvetlenül összefüggő okból, illetve csak a döntésből közvetlenül adódó jog- vagy érdeksérelemre hivatkozva lehet. A fellebbezést indokolni kell. A fellebbezésben csak olyan új tényre lehet hivatkozni, amelyről az elsőfokú eljárásban azügyfélnek nem volt tudomása, vagy arra önhibáján kívül eső ok miatt nem hivatkozott. 
    A fellebbezés illetékköteles, mértéke 30.000 Ft. 
     
    Balmazújváros, 2020. január 15. 
     
     Dr. Hajdu Miklós jegyző megbízásából: 
     Boruzs Andrea 
     tanácsos 
     
     
  • LEADER Szakmai és Tájékoztató Fórum

  • MEGHÍVÓ PARTNERSÉGI FÓRUMRA

    MEGHÍVÓ PARTNERSÉGI FÓRUMRA
     
    Balmazújváros Város Önkormányzat képviselő-testületének Balmazújváros város településképének védelméről szóló 26/2017. (XII. 29.) önkormányzati rendelet módosítása tárgyában partnerségi / lakossági fórum kerül megtartásra, melyre ezúton tisztelettel hívunk minden érintettet és érdeklődőt.
     
    Az elkészült előterjesztés és rendelet-tervezet a https://balmazujvaros.hu/telepulesrendezes menüpont alól letölthető. Az ezzel kapcsolatos vélemények, javaslatok a fórumon és azt követő 8. napig írásban a Balmazújvárosi Közös Önkormányzati Hivatal Titkárságán leadhatók.
     
    A fórum kezdésének időpontja: 2020. január 13. (hétfő) 15.00 óra.
    Helye: Balmazújváros Városháza földszinti házasságkötő terem
    A rendelet módosításának célja:
    A magasabb szintű jogszabályi előírásoknak való megfelelés biztosítása.
     
    Balmazújváros, 2020. január 03.
     
    Dr. Hajdu Miklós
    jegyző 

     

  • Új helyi felhívások

    .

     

     

     

     

     

     

    TOP CLLD HELYI FELHÍVÁSOK

     

     

    Tájékoztatjuk a Tisztelt Balmazújvárosi lakosságot, hogy a Balmazújvárosi Helyi Közösség 2019.01.29-én helyi pályázati felhívásokat jelentetett meg a településen működő intézmények, vállalkozások, civil szervezetek számára városi kulturális-közös ségi élet infrastrukturális adottságainak bővítése, valamint a sokszínű, együttműködő és -élő, hagyományait őrző, továbbadó helyi közösség megteremtése céljából.

     

    A helyi felhívások kivonatolt tartalmát az alábbiakban közöljük és egyúttal kérjük az érdeklődőket, hogy a felhívások teljes szövegének megismeréséhez látogassanak el a következő internetes felületre:

     

    https://balmazujvaros.hu/clld

     

    TOP-7.1.1-16-H-066-2.2

    Közösségi terek kialakítása,fejlesztése

    A felhívás indokoltsága és célja:

    A város meglévő szabadtéri, nyitott közösségi terei felújításra, modernizálásra szorulnak, továbbá több városrészben egyáltalán nem áll a lakosság rendelkezésére közösségi célt szolgáló tér, miközben nagy igény lenne rájuk. Különösen a kisgyermekes családok számára kulcsfontosságú, hogy a gyermekek mozgásigényét megfelelően ki tudják elégíteni, fejlesztve a mozgáskoordinációjukat. Igényként jelent meg új játszóterek kialakítása, a meglévők fejlesztése, melyek közösségi térként is funkcionálnak, erősítve a családok közötti kapcsolatokat.

    Támogatást igénylők köre:

    a) helyi önkormányzati költségvetési irányító és költségvetési szervek (GFO 32);

    b) önkormányzati többségi tulajdonú gazdasági társaság (GFO 11, 57);

    c) többségi önkormányzati tulajdonban lévő nonprofit gazdasági társaság (GFO 11, 57);

    d) egyesület (GFO 516, 517, 519, 521, 525, 526, 528, 529);

    e) egyházi jogi személy (GFO 55);

    f) alapítvány (GFO 563, 565, 569);

    g) közalapítvány (GFO 561);

    h) nonprofit gazdasági társaság, szervezet (GFO 57; GFO 599);

    i) szociális szövetkezet (GFO 121);

    j) mikro-, kis- és középvállalkozás (GFO 113, 116, 117, 226,228)

    k) társasház, lakásszövetkezet (GFO 692,593).

    l) önálló vállalkozó (GFO 23)

     

    Jelen felhívás keretében a támogatási kérelem benyújtására konzorciumi formában is van lehetőség.

    A rendelkezésre álló forrás:

    6,314 852 millió Ft

    A támogatott támogatási kérelmek várható száma:

    1-7 db

    Az igényelhető támogatás összege:

    min. 800.000 Ft, max. 6.314.852 Ft.

    A támogatás maximális mértéke az összes elszámolható költség 100 %-a.

     

    Helyi támogatási kérelmek benyújtásának időszaka:

     

    Helyi támogatási kérelmek benyújtásának módja és helye:

     

    2019. év 03. hó 01. naptól 2019. év 04. hó 01. napig van lehetőség.

     

    A helyi támogatási kérelmet 1 elektronikus adathordozón (doc, xls, pdf-fájl formátumban, kizárólag CD/DVD lemezen), valamint az aláírásokkal ellátott dokumentumokat (helyi támogatási kérelem adatlap, nyilatkozatok) 1 eredeti papír alapú példányban nyújtja be, zárt csomagolásban postai küldeményként, vagy személyesen a Balmazújvárosi Helyi Közösség alábbi címére: 4060 Balmazújváros, Kossuth tér 4-5.

    Személyes benyújtásra kizárólag Balmazújvárosi Helyi Közösség helyi akciócsoport ügyfélszolgálat nyitvatartási idejében van lehetőség: hétfőtől csütörtökig 8:00-16:00 óráig, pénteken 8:00-14:00 óráig.

     

    A projekt végrehajtására rendelkezésre álló időtartam:

    12 hónap, de legkésőbb: 2019.11.30. napig

    A támogatás forrása:

    Jelen felhívás forrását az Európai Regionális Fejlesztési Alap és Magyarország költségvetése társfinanszírozásban biztosítja.

     

     

    TOP-7.1.1-16-H-066-3.2

    Közösségi programok szervezése

    A felhívás indokoltsága és célja:

    A helyi fiatalok igényei sok esetben nem találkoznak a közművelődési intézmények kínálatával, a kimondottan fiataloknak szervezett programok száma forráshiány miatt csekély. A fiatal korosztály nem tudja artikulálni igényeit, ezért fontos lenne diák-, ifjúsági közéleti aktivitást erősítő kezdeményezéseket támogatni.

    Támogatást igénylők köre:

    a) helyi önkormányzati költségvetési irányító és költségvetési szervek (GFO 32);

    b) önkormányzati többségi tulajdonú gazdasági társaság (GFO 11, 57);

    d) egyesület (GFO 516, 517, 519, 521, 525, 526, 528, 529);

    e) egyházi jogi személy (GFO 55);

    f) alapítvány (GFO 563, 565, 569);

    g) közalapítvány (GFO 561);

    h) nonprofit gazdasági társaság, szervezet (GFO 57; GFO 599);

    i) szociális szövetkezet (GFO 121).

    j) mikro-, kis- és középvállalkozás (GFO 113, 116, 117, 226,228)

    k) önálló vállalkozó (GFO 23)

     

    Jelen felhívás keretében a támogatási kérelem benyújtására konzorciumi formában is van lehetőség.

    A rendelkezésre álló forrás:

    68,2502 millió Ft

    A támogatott támogatási kérelmek várható száma:

    13-136 db

    Az igényelhető támogatás összege:

    minimum 500.000 Ft, maximum 5.000.000 Ft

    Helyi támogatási kérelmek benyújtásának időszaka:

     

    Helyi támogatási kérelmek benyújtásának módja és helye:

     

    2019. év 03. hó 01. naptól 2019. év 04. hó 01. napig van lehetőség.

     

    A helyi támogatási kérelmet 1 elektronikus adathordozón (doc, xls, pdf-fájl formátumban, kizárólag CD/DVD lemezen), valamint az aláírásokkal ellátott dokumentumokat (helyi támogatási kérelem adatlap, nyilatkozatok) 1 eredeti papír alapú példányban nyújtja be, zárt csomagolásban postai küldeményként, vagy személyesen a Balmazújvárosi Helyi Közösség alábbi címére: 4060 Balmazújváros, Kossuth tér 4-5.

    Személyes benyújtásra kizárólag Balmazújvárosi Helyi Közösség helyi akciócsoport ügyfélszolgálat nyitvatartási idejében van lehetőség: hétfőtől csütörtökig 8:00-16:00 óráig, pénteken 8:00-14:00 óráig.

     

    A projekt végrehajtására rendelkezésre álló időtartam:

    12 hónap, de legkésőbb: 2019.11.30. napig

    A támogatás forrása:

    Jelen felhívás forrását az Európai Szociális Alap és Magyarország költségvetése társfinanszírozásban biztosítja.

     

     

    TOP-7.1.1-16-H-066-4.2

    Kerékpáros turizmus támogatása

    A felhívás indokoltsága és célja:

    Jelen felhívás célja a HKFS-ben foglaltaknak megfelelően a kerékpárosok mindennapjait megkönnyítő fejlesztések végrehajtása, annak érdekében, hogy a helyi kerékpáros csoportok és baráti közösségek lehetőségei, valamint a térség nyújtotta turisztikai potenciál együttesen kiteljesedhessenek.

    Támogatást igénylők köre:

    a) helyi önkormányzati költségvetési irányító és költségvetési szervek (GFO 32);

    b) önkormányzati többségi tulajdonú gazdasági társaság (GFO 11, 57);

    c) többségi önkormányzati tulajdonban lévő nonprofit gazdasági társaság (GFO 11, 57);

    d) egyesület (GFO 516, 517, 519, 521, 525, 526, 528, 529);

    e) egyházi jogi személy (GFO 55);

    f) alapítvány (GFO 563, 565, 569);

    g) közalapítvány (GFO 561);

    h) nonprofit gazdasági társaság, szervezet (GFO 57; GFO 599);

    i) szociális szövetkezet (GFO 121);

    j) mikro-, kis- és középvállalkozás (GFO 113, 116, 117, 226,228).

    k) önálló vállalkozó (GFO 23)

     

    Jelen felhívás keretében a támogatási kérelem benyújtására konzorciumi formában is van lehetőség.

    A rendelkezésre álló forrás:

    8 millió Ft

    A támogatott támogatási kérelmek várható száma:

    1-4 db

    Az igényelhető támogatás összege:

    minimum 2.000.000 Ft, maximum 8.000.000 Ft

     

    A támogatás maximális mértéke az összes elszámolható költség 100 %-a.

    Helyi támogatási kérelmek benyújtásának időszaka:

     

    Helyi támogatási kérelmek benyújtásának módja és helye:

     

    2019. év 03. hó 01. naptól 2019. év 04. hó 01. napig van lehetőség.

     

    A helyi támogatási kérelmet 1 elektronikus adathordozón (doc, xls, pdf-fájl formátumban, kizárólag CD/DVD lemezen), valamint az aláírásokkal ellátott dokumentumokat (helyi támogatási kérelem adatlap, nyilatkozatok) 1 eredeti papír alapú példányban nyújtja be, zárt csomagolásban postai küldeményként, vagy személyesen a Balmazújvárosi Helyi Közösség alábbi címére: 4060 Balmazújváros, Kossuth tér 4-5.

    Személyes benyújtásra kizárólag Balmazújvárosi Helyi Közösség helyi akciócsoport ügyfélszolgálat nyitvatartási idejében van lehetőség: hétfőtől csütörtökig 8:00-16:00 óráig, pénteken 8:00-14:00 óráig.

     

    A projekt végrehajtására rendelkezésre álló időtartam:

    12 hónap, de legkésőbb: 2019.11.30. napig

    A támogatás forrása:

    Jelen felhívás forrását az Európai Regionális Fejlesztési Alap és Magyarország költségvetése társfinanszírozásban biztosítja.

     

     

    Kedvezményezett neve: Balmazújváros Város Önkormányzata

    Projekt azonosítószáma: TOP-7.1.1-16-2016-00066

    Projekt címe: Balmazújváros kulturális és közösségi tereinek infrastrukturális fejlesztése és a helyi közösségszervezés ösztönzése

    Szerződött támogatás összege: 37.500.000 Ft

    Támogatás mértéke: 100%

    A projekt tervezett befejezési dátuma: 2019.11.30.

     

     

    További információ kérhető:

    Balmazújváros Város Önkormányzata, Emelet 2. (H-Cs: 8:00-16:00, P: 8:00-14:00)

    Telefon:52/580-102

    Email:clld.balmazujvaros@gmail.com

     

     

     

     

  • 2019. évi Szelektív szállítási időpontok

  • Változások a kéményseprés terén

     

     

    Az Országgyűlés október tizenhetedikei döntése nyomán január elsejével megváltoznak a kéményseprés szabályai. A törvénymódosítás lényege, hogy az egylakásos épületek – a családi házak – tulajdonosai az általuk használt tüzelő- fűtőberendezés fajtájától függően évente, vagy kétévente, továbbra is ingyenesen, a nekik megfelelő időpontban maguk igényelhetik a kéményseprőipari ellenőrzést.

    2018. január elsejét követően nem kapnak a kéményseprőipari szervtől, illetve egyes településeken az önkormányzati közszolgáltatótól a kéményellenőrzés időpontját megajánló értesítést. A kéményseprő az ingatlantulajdonos kezdeményezése nyomán érkezik majd és végzi el a sormunkában előírt feladatokat. Az ingatlanhasználó tehát ekkortól szabadon egyeztetheti a területi szolgáltatóval – köztük a katasztrófavédelemmel – a kéményellenőrzés időpontját és nem függ a szolgáltató munkavégzési menetrendjétől. A szolgáltató megrendelés alapján végzi el a sormunkában meghatározott feladatokat, amelyek lakosság körében továbbra is ingyenesek maradnak.
     
    A lakossági körön kívüli ingatlanok – egyéni vagy társas vállalkozások székhelyeként, telephelyeként vagy fióktelephelyként bejegyzett ingatlanok – esetében, ahogyan jelenleg is, az adott megyében, illetve ellátási területen nyilvántartásba vett kéményseprőipari egyéni vállalkozóktól vagy szolgáltató cégektől megrendelésre, díjfizetés ellenében történik az égéstermék-elvezetők vizsgálata.
     
    Nincs változás a társasházakat és lakószövetkezeti ingatlanokat illetően: az osztatlan közös tulajdonú gyűjtőkémények ellenőrzése továbbra is tervezett sormunka keretében valósul meg országszerte.

     

  • Óvodába hívogató

    Egyesített Óvoda, és Bölcsőde Intézmény
    4060 Balmazújváros, Vörösmarty u. 34-36.
    , fax: 52/370-316
    E-mail: balmazovi@gmail.com

     

     

    Balmazújvárosi Egyesített Óvoda és Bölcsőde Intézmény óvodái az alábbi időpontokban várják szeretettel a leendő óvodásokat és szüleiket egy kis ismerkedésre, betekintésre.

    Az óvodákban lehetőség nyílik arra, hogy még az óvodába lépés előtt megismerkedhessenek mind a szülők mind a gyermekek az adott óvodai környezettel, dolgozókkal, játék eszközökkel, csoportszobákkal.
     


    Mesevár óvoda: 2018. január 24. (Szerda) 1630

    Napsugár óvoda: 2018. január 25.(Csütörtök) 1700

    Nyitnikék óvoda: 2018. január 26. (Péntek) 1700

    Százszorszép óvoda: 2018. január 29. (Hétfő) 1700

    Csicsergő óvoda: 2018. január 30. (Kedd) 1700


     

  • Tájékoztató az illegális hulladékégetés humán- és környezet-egészségügyi kockázatairól

    A levegő védelméről szóló 306/2010. (XII.23.) Korm. rendelet 4.§-a értelmében:

    „Tilos a légszennyezés, a diffúz forrás környezetvédelmi követelményeknek nem megfelelő működtetése miatt fellépő levegőterhelés, valamint a levegő lakosságot zavaró bűzzel való terhelése, továbbá a levegő olyan mértékű terhelése, amely légszennyezettséget okoz.”.

    Továbbá a 306/2010. (XII.23.) Korm. rendelet 27. §-a szerint:

    „(1) E § rendelkezéseitől jogszabály eltérően rendelkezhet.

    (2) Hulladék nyílt téri, vagy a hulladékok égetésének feltételeit rögzítő jogszabályban foglaltaknak nem megfelelő berendezésben történő égetése, a háztartásban keletkező papírhulladék és veszélyesnek nem minősülő, kezeletlen fahulladék háztartási berendezésben történő égetése kivételével tilos. Nyílt téri hulladékégetésnek minősül, ha a hulladék - az elemi kár kivételével - bármilyen okból kigyullad.

    (3) Lábon álló növényzet, tarló és növénytermesztéssel összefüggésben keletkezett hulladék nyílt téri égetése tilos.”

    Az Országos Tűzvédelmi Szabályzatról szóló 54/2014. (XII. 5.) BM rendelet 225.§ (1) pontja értelmében:

    „(1) Ha jogszabály másként nem rendelkezik, a lábon álló növényzet, tarló, növénytermesztéssel összefüggésben és a belterületi ingatlanok használata során keletkezett hulladék szabadtéri égetése tilos.”

    A fenti rendelkezések alapján az illegális hulladékégetés magában foglalja illegális hulladéklerakók felgyújtását, avar és más kerti hulladékok, parlagterületek és mezőgazdasági hulladékok, illetve háztartási tüzelőberendezésben való hulladékok égetését is.

    Napjainkban nagyon sokféle műanyagot használunk, mely jelen van a ruháinkban, a használati és berendezési tárgyainkban, építőanyagokban és műanyaggal csomagolunk. Ennek következtében a műanyag zacskók, eldobható műanyag palackok képezik a háztartási hulladék egy részét. A műanyagok lassan bomlanak le a természetben, ha pedig elégetjük őket, szennyezik a levegőt és károsíthatják az egészségünket.A fahulladékok többsége különböző gyanta és lakk maradványok mellett faanyagvédő anyagokat - biocidokat - is tartalmazhat, így égésük során szintén jelentős káros anyag kibocsátással kell számolni.

    A közszolgáltatás keretében elszállított települési hulladék összetételének felét a KSH 2014-es adatai alapján papír (12,9%), műanyag (14,5%) és bio hulladékok (22,6%) teszik ki.

    A közel múltban, a lakossági szektorban nagyon sokan tüzelőanyagot váltottak takarékossági célból, így a gázfelhasználás csökkenésével párhuzamosan a szilárd biomassza felhasználás folyamatos, a lignit mennyisége jelentős növekedést mutat a 2008-2012. közötti időszakban. Szerencsére a növekvő trend az utóbbi két évben megtört, az enyhe tél, és ezáltal a kisebb tüzelőanyag szükséglet miatt. A lakossági (szilárd) tüzelésnek a gáztüzeléssel szemben a szilárd szennyezőanyag kibocsátása jelentős, mely a levegő aeroszol terhelésének számottevő növekedéséhez vezet, mely jelentős egészségkárosító hatással bír. Ráadásul a szilárd tüzelőanyagokat (szén, fa, biomassza) sokszor keverik a háztartásban keletkező hulladékokkal.

    A háztartásokban keletkező hulladékok közül kályhákban, illetve udvaron nyílt térben leggyakrabban elégetett anyagok a következők:

    • műanyag italcsomagolás és egyéb PVC műanyaghulladék
    • textilipari hulladékok
    • import bálás használt ruha
    • műgyantát, műanyagot, festéket tartalmazó farostlemez, rétegelt lemez, bútor és nyílászáró
    • gumiabroncs
    • kábelek
    • kerti hulladékok
    • színes, fényes papír hulladékok

    A hulladékok égetésekor egyrészt számolnunk kell az anyagi összetételéből eredő káros anyag kibocsátással, másrészt a nem tökéletes égés, a relatíve alacsony égetési hőmérsékletnél keletkező, illetve felszabaduló káros melléktermékek jelenlétével is:

    • szén-monoxid a szénvegyületek tökéletlen égése során képződik
    • szilárd részecskék az égetés talán egyik legkritikusabb légszennyező anyagai
    • Nitrogén-oxidok az égetés során a levegő és a hulladék nitrogén tartalmának oxidációjából származik
    • Hidrogén-klorid és hidrogén-fluorid savas gázok mennyisége a hulladékban lévő klór és fluor tartalomtól függ
    • kén-dioxid kibocsátás a hulladékban, barnaszénben, lignitben lévő kén-tartalom függvénye
    • A műanyag tartalmú hulladékok égetése során nagyon sokféle, mérgező és rákkeltő hatású égéstermék keletkezik (illékony szerves vegyületek (VOC), policiklikus aromás szénhidrogének (PAH), poliklórozott bifenil-származékok (PCB), dioxinok, furánok, ftalátok, ketonok, aldehidek, szerves savak, alkének és egyéb szerves vegyületek).
    •  A hulladékok égetése során jelentős a fém-kibocsátás is, mivel a hulladékokban lévő fémtartalom lényegesen meghaladja a hagyományos tüzelőanyagok fémtartalmát. A fémek jelentős része az égés során gázhalmazállapotba megy át, majd a lehűlés során, rárakódik (kondenzálódik) a porszemcsékre. A nehézfémek 80-90%-a a 2 mikrométernél kisebb szemcséken található meg (Cd, Zn, As, Hg, Ni, Pb, Cr).

     

    A dioxinok, a furán származékok, valamint a füstben jelenlévő fémek az égés során keletkező porral együtt leülepednek a talajra, a növényzetre, és a tápláléklánc révén is bejuthatnak az emberi szervezetbe.

    Mire figyeljünk:

    • Használjunk megfelelő tüzelőanyagot (hasított, lehetőleg száraz tűzifa, fabrikett, fapellet, kezeletlen papír)

    • Használjunk a lakóingatlannak és az alkalmazott tüzelőanyagnak megfelelő tüzelőberendezést

    • Fokozzuk a lakóépület energiahatékonyságát (homlokzati szigetelés, nyílászárók cseréje)

    • Ne égessünk hulladékot és erre hívjuk fel a környezetünkben élők figyelmét is, tekintettel az egészségkárosító hatásra!

    • Ha a szomszédunk hulladékkal tüzel, az alábbi jogszabályok lehetnek a segítségünkre:

    - 306/2010. (XII.23.) Kormány Rendelet 36. § részletezi a  levegőtisztaság-védelmi ügyekben eljáró hatóságokat

    - a panaszokról és a közérdekű bejelentésekről szóló 2013. évi CLXV. Törvény

    Forrás:

    http://burningissues.org/lukebiomass.html

    http://www.bcairquality.ca/reports/agttobsc.html

    http://www.epa.gov/ttn/chief/eiip/techreport/volume03/iii16_apr2001.pdf

    http://levego.hu/sites/default/files/kiadvanyok/Ne_egesd_el.pdf

    http://futsokosan.kormany.hu/

    http://net.jogtar.hu/jr/gen/hjegy_doc.cgi?docid=A1300165.TV

    http://net.jogtar.hu/jr/gen/hjegy_doc.cgi?docid=A1000306.KOR

     

    Kerti hulladékégetés

    Általában a kerti hulladékkal (avar, fűnyesedékek és gallyak) a bennük lévő vegyszermaradvány is elég, és sok esetben a meggyújtott zöldbe műanyag és egyéb háztartási szemét is keveredik, tovább fokozva a kibocsátott légszennyező anyagok egészségkárosító hatását. Az avar égetése során nagy mennyiségben keletkezik szén-monoxid, kisméretű részecske (PM), nitrogén-oxidok és különféle szénhidrogének (metil-etil-keton, etil-benzol, sztirén, fenol, dioxinok, benz[a]pirén).

     A környezet védelméről szóló 1995 évi LIII. törvény lehetőséget ad az önkormányzatoknak, hogy szabályozzák az avarégetést:

    „48. § (4) A települési önkormányzat képviselő-testületének hatáskörébe tartozik:

    b) a háztartási tevékenységgel okozott légszennyezésre vonatkozó egyes sajátos, az avar és kerti hulladék égetésére vonatkozó szabályok rendelettel történő megállapítása,”

    Amennyiben egy településen az önkormányzat nem alkot rendeletet az avarégetésről, alapértelmezésben a tevékenység tilos, ha pedig alkotott rendeletet, az abban előírtakat kell betartani.

    Megoldás lehet a komposztálás, hiszen a szerves eredetű anyagok és hulladékok szinte kivétel nélkül komposztálhatók, így valamennyi kerti hulladék és az avar is. A komposztálás során nem szennyezzük a levegőt, nem károsodik egészségünk, mindemellett értékes humuszhoz, növényi trágyához jutunk. A komposztálás folyamata általában 1 év, de bizonyos növények komposztálása évekig eltarthat.

    A kertben képződött zöldhulladék elszállítása is megoldás lehet, például a Fővárosi Közterület Fenntartó Zrt. 2006. júniusától gyűjti Budapest zöldövezetes kerületeiben a kerti zöldhulladékot. A vidéki településeken a helyi közszolgáltatónál érdemes érdeklődni a zöldhulladék elszállításának lehetőségeiről.

    A zöldhulladék elszállítását a hulladékgazdálkodási közszolgáltatás végzésének feltételeiről szóló 385/2014. (XII. 31.) Korm. rendelet szabályozza.

    Forrás:

    http://www.ltvtrans.hu/hir_10/illegalis-hulladeklerakas.php

    http://www.szon.hu/ongyilkos-szokas-az-avaregetes/184296

    http://www.alsoors.hu/komposzt/tanacsado.pdf

    http://www.fkf.hu/portal/page/portal/fkfzrt/hulladekkez/szelektiv_gyujtes/zoldhulladek_gyujtes

     

    Az égetés során keletkező leggyakoribb légszennyező anyagok jellemzői és az emberi egészségre gyakorolt hatásai

     A szén-monoxid (CO)

     A szén-monoxid színtelen és szagtalan, a levegőnél könnyebb, erősen mérgező gáz, a szénvegyületek tökéletlen égése során képződik. Mind zárt térben, mind szabad levegőn kockázati tényező. Zárt térben fokozottan veszélyes, hiszen ott könnyen földúsulhat: a sűrűsége csak 3-4%-al kisebb, mint az ugyanolyan hőmérsékletű levegőé, így a zárt terekben a magasabb részeken fog először felgyülemleni.

    A szén-monoxid (CO) egészségkárosító hatása

    A szén-monoxid gyengíti a vér oxigénszállító képességét, oxigénhiányos állapotot okozhat. A szén-monoxid mérgezés tünetei a fejfájás, hányás, súlyos esetekben eszméletvesztés és halál - bár a rövid ideig tartó expozíció hatása visszafordítható.

    Az idült hatások tünetei: fejfájás, szédülés, álmatlanság, szívtáji fájdalmak, idegrendszeri tünetek, a szívinfarktus gyakoriságának növekedése. A halálos CO mennyiség függ a kortól, az általános egészségi állapottól (különösen veszélyes szívbetegség esetén) és az érintett személy aktuális oxigénszükségletétől.

    Forrás:

    WHO Air quality guidelines for particulate matter, ozone, nitrogen dioxide and sulfur dioxide, Global update 2005, Summary of risk assessment

    http://www2.sci.u-szeged.hu/eghajlattan/lev_egeszseg.pdf

    Környezethigiénia jegyzet (szerk.: Dr. Szoboszlai Sándor, Dr. Kriszt Balázs.) A légköri levegő szennyezettsége fejezet (10-27. oldal) Környezetgazdálkodási agrármérnök képzés BSc., Szent István Egyetem, Gödöllő, 2015

    Aeroszolok (Particulate Matter: PM)

    A szilárd részecskék az égetés talán egyik legkritikusabb légszennyező anyagaiA légköri aeroszol egy diszperz kolloid rendszer, levegőben (mint diszpergáló közegben) eloszlatott finomszemcsés (10µm alatti részecske átmérőjű) szilárd vagy folyékonyhalmazállapotú anyagok gyűjtőneve. Néhány óra időtartamtól legfeljebb két hétig tartózkodnak a légkörben.

    Az aeroszolokat szemcseméretük alapján három nagy csoportra lehet bontani: a 10 mikrométer átmérőjű szemcséket „durva” részecskéknek (PM10) nevezik, ezek a szemcsék lejutnak az alsó légutakba. A 2,5 mikrométernél kisebb átmérőjű, „finom” részecskék(PM2,5) alkotják a belélegezhető frakciót, ezek már lejutnak a tüdő léghólyagocskáiba is. A legkisebb részecskék arövid élettartamú (alig 1 óra), Aitken-féle részecskék, melyeknek átmérője kisebb, mint 0,08mm. Ezek, a tüdő léghólyagocskáin keresztül bekerülnek a véráramban, így a belső szervekbe is.

     

    Az aeroszolok egészségkárosító hatása

     

    Az aeroszol terhelés rövidtávú emelkedése izgatja a nyálkahártyákat, könnyezést, orrviszketést, köhögést és nehézlégzést válthat ki. A tüdőben felszívódva helyi gyulladásos folyamatot indíthat el, továbbá a véráramba bekerülve elindítja a véralvadás folyamatát, aminek következtében vérrögösödés léphet fel. Ennek következménye a szív-érrendszeri betegségek számának növekedése a szennyezett napokon, a legsúlyosabb kimenetel az érelzáródás (embólia), ami halálos kimenetelű is lehet. Növekszik az asztma és a krónikus légcsőhurut fellángolások miatti orvoshoz fordulások száma is.

    Hosszú távú egészséghatásai: a várható élettartam jelentős csökkenése, a szív- és érrendszeri, a légzőszervi betegségek, valamint a tüdőrák kialakulása. Irodalmi adatok támasztják alá, hogy a közlekedés eredetű levegőszennyezés (magában foglalva az aeroszol terhelést is) a forgalmas utak mentén élő lakosság körében nagyobb mértékben fejti ki a káros hatásokat. A WHO szerint az aeroszolok jelenléte még a legalacsonyabb koncentrációban is káros.

    További problémát jelent, hogy az aeroszolok felületéhez toxikus szennyezőanyagok kötődhetnek. Ilyenek a dioxinok, a policiklikus aromás szénhidrogének (PAH-ok), a nehézfémek, stb. A PAH-ok 95%-a a finomszemcsés anyagokhoz (PM2,5) kötődik. Egyes policiklusos aromás szénhidrogének nemcsak toxikusak, hanem karcinogének is és becslések szerint a tüdőrák kockázatát 7,8-szeresére növelik.

     

    Forrás:

    WHO Air quality guidelines for particulate matter, ozone, nitrogen dioxide and sulfur dioxide, Global update 2005, Summary of risk assessment

    http://www.tiszta.levego.hu/pm10.html

    Környezethigiénia jegyzet (szerk.: Dr. Szoboszlai Sándor, Dr. Kriszt Balázs.) A légköri levegő szennyezettsége fejezet (10-27. oldal) Környezetgazdálkodási agrármérnök képzés BSc., Szent István Egyetem, Gödöllő, 2015

    Venkataraman C, Friedlander SK. Source resolution of fine particulate polycyclic aromatic hydrocarbons – using a receptor model modified for reactivity. J AirWaste Management; 1994; 44: 1103-08.

    Zmirou D, Masclet P, Boudet C, Dechenaux J. Personal exposure to atmospheric polycyclic hydrocarbons in a general adult population and lung cancer assessment. J Occup Environ Med 2000; 42(2): 121-6.

    Baek SO, Field RA, Goldstone ME et al. A review of atmospheric polycyclicaromatic hydrocarbons: sources, fate and behaviour. Water, Air Soil Pollution, 1991;60: 279-300.

     

    Nitrogén-oxidok

     Az égetés során a levegő és a hulladék nitrogén tartalmának oxidációjából származik. A nitrogén-oxidok nagyon reakcióképes gázok, melyek kulcsszerepet játszanak az ózon és a fotokémiai szmog egyéb összetevőinek keletkezésében. A kén-dioxid mellett meghatározó a szerepük a savas esők kialakulásában is, és így az erdők pusztulásában.

     

    Nitrogén-oxidok egészségkárosító hatása

     A nitrogén-oxidok légzőszervi megbetegedésekkel és tüdőproblémákkal hozhatók összefüggésbe. A nitrogén-oxidok magas koncentrációja valószínűleg hozzájárul a szív- és tüdőbetegségekhez, továbbá csökkenti a szervezet ellenálló képességét a légúti fertőzésekkel szemben. Állatkísérletek alapján a nitrogén-oxidok magas koncentrációja felgyorsíthatja a rákos betegségek lefolyását.

    A nitrogén-dioxid és reakciótermékei csökkentik a tüdőfunkciót, és különféle légzőszervi tünetek kockázatát növelik. Rendkívül magas koncentrációi esetén a légutak összeszűkülnek mind az asztmás, mind a nem asztmás egyéneknél. Az asztmásak ugyanakkor érzékenyebbek a nitrogén-dioxidra, mint az egészségesek. Kimutatták, hogy a forgalmas utak mentén élő emberek közül többen válnak asztmássá.

     

    Forrás:

    WHO: Health Aspects of Air Pollution with Particulate Matter, Ozone and Nitrogen Dioxide, 2003

    WHO Air quality guidelines for particulate matter, ozone, nitrogen dioxide and sulfur dioxide, Global update 2005, Summary of risk assessment

    Környezethigiénia jegyzet (szerk.: Dr. Szoboszlai Sándor, Dr. Kriszt Balázs.) A légköri levegő szennyezettsége fejezet (10-27. oldal) Környezetgazdálkodási agrármérnök képzés BSc., Szent István Egyetem, Gödöllő, 2015

    PETERS, J. M. ET AL. A study of 12 Southern California communities with differing levels and types of air pollution. II Effects on pulmonary function. American journal of respiratory and critical care medicine, 159: 768–775 (1999)

     

    Kloridok és Fluoridok

     A hidrogén-klorid (HCl) és a hidrogén-fluorid (HF) savas gázok mennyisége a hulladékban lévő klór és fluor tartalomtól függ, általában a hulladékokban magas ezen anyagoknak az aránya.

     

    Kloridok és Fluoridok egészségkárosító hatásai

     A hidrogén-klorid a tüdőt károsítja és a krónikus hörghurut kialakulásában játszik szerepet. A hidrogén-fluorid hosszan tartó, magas koncentrációjú expozíciója fluorózist okozhat, ami elsősorban a csontrendszert károsítja.

     

     

    Kén-dioxid

     A kén-dioxid klasszikus szennyezőanyagnak nevezhető, mivel egészségkárosító hatása már a szénre alapozott ipari forradalom elterjedése óta megfigyelhető, kibocsátása a hulladékban lévő kén-tartalom függvénye. Alapvető szerepet játszik a savas-esők kialakulásában, veszélyes a vízi élővilágra nézve.

     

    A kéndioxid egészségkárosító hatásai

     A kéndioxid az élő szervezetekre nézve mérgező hatású. Tisztán belélegezve fulladásos halált, kis mennyiségben légzési nehézséggel járó mérgezési tüneteket okoz. A kéndioxid izgatja a nyálkahártyát, a légző rendszert, hörgő összehúzódást, krónikus hörghurutot és csökkent légzésfunkciót okoz.

    Az expozíció során a légzőszervi, szív- és érrendszeri betegek állapota rosszabbodhat. Az asztmás, a krónikus tüdő- és szívbetegek sokkal érzékenyebben reagálnak a SO2 okozta légszennyezettségre.


    Forrás:

    WHO Air quality guidelines for particulate matter, ozone, nitrogen dioxide and sulfur dioxide, Global update 2005, Summary of risk assessment

    Környezethigiénia jegyzet (szerk.: Dr. Szoboszlai Sándor, Dr. Kriszt Balázs.) A légköri levegő szennyezettsége fejezet (10-27. oldal) Környezetgazdálkodási agrármérnök képzés BSc., Szent István Egyetem, Gödöllő, 2015

     

    Szerves vegyületek

    Az illékony szerves vegyületek (VOC), policiklikus aromás szénhidrogének (PAH), poliklórozott bifenil-származékok (PCB), dioxinok, furánok, ftalátok, ketonok, aldehidek, szerves savak, alkének és egyéb szerves vegyületek keletkezhetnek az égetés során. Legtöbbjük bioakkumulációra hajlamos, azaz feldúsulhatnak szervezetünkben. Számos vizsgálat támasztja alá, hogy egyes vegyületek károsíthatják az immunrendszert, kromoszómákhoz kapcsolódnak, daganatos megbetegedéseket idézhetnek elő, megzavarják a hormonháztartást, viselkedésbeli változásokat okozhatnak és csökkenthetik az intelligenciát.

     

    Illékony szerves vegyületek (VOC) egészségkárosító hatása

    Elsősorban a szem, az orr és a torok nyálkahártyáját izgatják. Súlyosabb esetekben fejfájást, koordinációs zavarokat és hányingert idézhetnek elő. Hosszútávon az illékony szerves vegyületek - melyek egyúttal potenciális rákkeltő anyagok is - károsíthatják a májat, a vesét és a központi idegrendszert.

    Egészséghatás szempontjából a formaldehid (CH2O) az egyik legveszélyesebb VOC. A nyálkahártya, kötőhártya felszínéhez kötődik, a szövetek fehérjéit elroncsolja, nehézlégzést, köhögést, fáradságot, bőrkiütést, komoly allergiás tünetek okozhat. Huzamos expozíció során bronchitis alakulhat ki. A formaldehidet az Egészségügyi Világszervezet Nemzetközi Rákkutatási Hivatala (WHO, IARC) humán karcinogénnek minősítette.

    A másik igen jelentős egészségkárosító hatású illékony szerves vegyület a benzol, mely szintén human karcinogén vegyület. Az emberi szervezet lipidekben gazdag szöveteiben (idegrendszer, csontvelő, mellékvese, zsírszövet) halmozódhat fel. Krónikus mérgezésben vérképzőszervi elváltozások, fehérvérűség, nyirokszervi daganatok fejlődhetnek ki. Gyakorlatilag nem állapítható meg olyan expozíciós szint, melynél nem okoz egészségkockázatot.

     

    Policiklikus aromás szénhidrogének (PAH) egészségkárosító hatása

    A policiklusos aromás szénhidrogének olyak vegyületek, amelyek összekapcsolódó aromás gyűrűkből állnak. A szerves anyagok tökéletlen égésekor keletkeznek. Környezetszennyező anyagként azért jelentősek, mert a PAH vegyületek egy része bizonyított karcinogén, mutagén és teratogén hatással is rendelkezik.

    A finom részecskék révén a tüdőbe kerülve károsítják a tüdő sejtjeit. A daganatkeltő hatáson kívül több PAH vegyület károsítja az immunrendszert is. Az egészségkárosító hatások megismerése érdekében számos vizsgálatot végeztek kísérleti állatokon. Ezek alapján állatokban a benz[a]antracén papillomákat okozott a gyomorban, továbbá tüdő tumort idézett elő. Helyileg adagolva a benzo[j]fluorantén a bőr felszínén papillomát és karcinómát okozott nőstény egerekben. A tüdő szöveteiben nőstény patkányoknál, a benzo[j]fluoroantén és benzo[k]fluorantén laphámrákot indukált. A benzo[a]pirén kitettség szintén tüdő papillomát és tüdőrákot okoz, továbbá bőr karcinómát. Belégzéssel légcső papillomát és karcinomát okoz hörcsögökben, pikkelysejt karcinómát patkányokban.

     

    Poliklórozott bifenil-származékok (PCB) egészségkárosító hatása

    A poliklórozott bifenilek (PCB), több klórt tartalmazó szerves vegyületek, melyekben a klóratomok egy bifenil gyűrűhöz kapcsolódnak. Jelenlétükre elsősorban transzformátorokból származó hulladék olajokban, illetve hulladék-kondenzátorokban számíthatunk.

    A PCB-k toxikussága, illetve bomlása a klóratomok számától és helyétől függ. A PCB vegyületekről ismeretes, hogy toxikusak, mutagének és mérgezőek a reprodukcióra nézve. Az EPA, WHO - IARC és DHHS (USA Egészségügyi Minisztériuma) a PCB-ket állatokban bizonyítottan, emberben valószínűsíthetően rákkeltőnek tartja.PCB kitettség bőr és szem elváltozásokat, légzészavarokat, tüdőkárosodásokat, csökkenő immunreakciókat, valamint máj-, vesekárosodást okoz. A terhes nők PCB kitettsége fejlődési rendellenességeket, különösen idegrendszeri károsodásokat okozhat a születendő gyermeknél.

     

    Az akrolein egészségkárosító hatása

    Az akrolein vagy akrilaldehid a legegyszerűbb telítetlen aldehid, mely főként fa, pamut vagy papír (cellulóztartalmú anyagok) égésekor keletkezik. Számos egyéb anyag, például polietilén, polisztirol, olajok, illetve zsírok égetésekor is létre jöhet. Rendkívül irritáló gáz, bőrfelületet, a szemet, a nyálkahártyákat és a légutakat ingerli, erős köhögést, bőrhólyagosodást, tüdővizenyőt okoz.


    vinil-klorid egészségkárosító hatása

    Természetben nem fordul elő, színtelen, enyhén édeskés szagú, narkotikus hatású, gyúlékony gáz. A WHO, IARC és az EU besorolások szerint is 1-es kategóriájú, bizonyított humán rákkeltő anyag. Akut toxicitása kicsi, belélegezve azonban narkotikus hatású, szédülést, fejfájást, eszméletvesztést okoz. Irritálja a szemet, a bőrt és a légzőszerveket. Hatással lehet a központi idegrendszerre, a májra, a lépre, a vérképző szervekre.

     

    Dioxinok egészségkárosító hatása

    A dioxinok a dibenzodioxin-vegyületek közé tartoznak, amelyekben a benzol gyűrűk több hidrogénatomja helyén klóratom található. Leginkább klórozott műanyagot tartalmazó hulladékok, fa, szénhidrogének nem eléggé magas hőmérsékleten történő, tökéletlen égése során keletkeznek. A dioxinok porszemcsék felületére tapadva a környezeti levegőből is bejuthatnak az emberi szervezetbe. Az egészségre gyakorolt hatását illetően az egyik legveszélyesebb vegyületcsoport, mivel a dioxinok perzisztensek a környezetben és fel is halmozódhatnak az emberi szervezetben. Egészséghatás szempontjából a tetraklór-dibenzo-p-dioxin (2,3,7,8-TCDD) a legfontosabb, mivel a besorolása szerint hivatalosan állatokban és emberben egyaránt bizonyítottan rákkeltő. A többi poliklórozott dibenzo-para-dioxin nem sorolható a humán karcinogén vegyületek közé.

    A poliklórozott dibenzo-p-dioxinok (PCDD) vegyületekről a rákkeltő hatások mellett az eddigi kutatások alapján ismert, hogy károsítják az emberi immunrendszert, a Seveso-tragédia után végzett kutatás szerint a májműködés átmeneti zavarát, a központi és a periferiális idegrendszer károsodását, sőt hosszú távon cukorbetegséget és endometriózist okoznak. Számos egyéb emberi egészséget károsító hatás ismert, pl. pajzsmirigyműködés-zavar, gyermeken fogzománc-fejlődési rendellenességek és a szaporodási képességek (normális fiú/lány születési arány megváltozása) károsodása is.

    Rákkeltő hatásuk, magas toxicitása, és perzisztens tulajdonságuk miatt környezeti koncentrációjukra a legszigorúbb határértékek lettek előírva.

    Forrás:

    J. Thompson: Health Effects of Waste Incineration, British Society of Ecological Medicine, 2005

    http://monographs.iarc.fr/ENG/Classification/latest_classif.php

    http://www2.sci.u-szeged.hu/eghajlattan/lev_egeszseg.pdf

    Pál Károlyné: Műanyaghulladékok égetése, Műszaki könyvkiadó Budapest 1990, ISBN 963 593 384 3, Országos Műszaki Információs Központ és Könyvtár Budapest, 1998

    http://www.muszeroldal.hu/assistance/Legszennyezok_hatasai.pdf

    http://www.atsdr.cdc.gov/PHS/PHS.asp?id=139tid=26

    http://www.inchem.org/documents/icsc/icsc/eics0939.htm

    http://www.scorecard.org/chemical-profiles/hazard-indicators.tcl?edf_substance_i...

    http://www.inchem.org/documents/iarc/vol69/dioxin.html

    http://www.ncbi.nlm.nih.gov/pubmed/12460794?dopt=Abstract 
    http://www.ncbi.nlm.nih.gov/pubmed/16898675?dopt=Abstract 
    http://www.ncbi.nlm.nih.gov/pubmed/15751269?dopt=Abstract 
    http://www.ncbi.nlm.nih.gov/pubmed/12821272?dopt=Abstract 
    http://www.ncbi.nlm.nih.gov/pubmed/15345345?dopt=Abstract

     

    Fémek

    A hulladékok égetése során jelentős fém-kibocsátással is kell számolni, mivel a hulladékokban lévő fémtartalom lényegesen meghaladja a hagyományos tüzelőanyagok fémtartalmát. A fémek jelentős része az égés során gázhalmazállapotba megy át, majd a lehűlés során, kondenzálódik a porszemcsékre. A nehézfémek 80-90%-a a 2 mikrométernél kisebb szemcséken találhatók meg, így azok lejuthatnak a tüdő léghólyagocskáiba is.

     

    Kadmium egészségkárosító hatása

    A kadmium a legmérgezőbb elemek közé tartozik, veszélyességét fokozza, hogy a vesében raktározódik. Legtöbb vegyületét minden nemzetközi szervezet rákkeltő anyagként sorolja be. Mérgező hatással van a vesére, a májra, befolyásolhatja a csontsűrűséget, a heréket, és megzavarhatja a hormonális és az immunrendszer, valamint a szív- és érrendszer működését is. A kadmium emellett felhalmozódik az emberi és állati szervezetben. A kadmium felszívódása a gyomor-béltraktusból gyorsan végbemegy, lerakódása után a vesében és a májban még évek múlva is kimutatható. A kadmium felhalmozódása a szervezetben gyengíti az immunrendszert, tüdőgyulladásra, tüdőtágulatra és a hörgők gyulladására, ízületi gyulladások kialakulására hajlamosít, illetve elősegíti ezeknek a betegségeknek a kialakulását. Csontrendszer, idegrendszer és nyálkahártya károsító hatása van. A kadmium korlátozottan átjut a méhlepényen, valamint a vér-agy gáton is.

    Az emberi szervezetben történő felhalmozódása esetén általános tünet: a fáradtság, ingerlékenység, szomjúságérzet fokozódása.

     

    Arzén egészségkárosító hatása

    Az arzén emberben bizonyítottan rákkeltő hatású, hosszantartó expozíció bőr-, tüdő-, vese- és hólyagrákot okoz. Rövidebb ideig tartó expozíció esetén a gyomor-bélrendszert és az idegrendszert károsítja. A heveny mérgezés tünetei a hányás, hasmenés, szárazság és karcoló érzés a torokban, szomjúság, görcsök, ájulás, később bénulások. Még akkor is, ha a mérgezés nem volt halálos, a lábadozás igen lassú, a betegek hosszú ideig kimerültek, olykor szellemi gyöngeség marad vissza.

     

    Higany egészségkárosító hatása

     A higany és vegyületei a többi nehézfémtől eltérően nem a részecskékre ülepszik ki, hanem megmarad gázhalmazállapotban. A higany sejt- és idegméreg, gátolja egyes enzimek működését, felhalmozódik az emberi szervezetben, elsősorban a vesében, májban, csontokban, agyban raktározódik el. A higanyszennyezés krónikus hatása lehet többek között a stressz-tűrőképesség csökkenése, a koncentráció- és emlékezőképesség gyöngülése, depresszió, látási zavar, fáradtság, ingerlékenység, szédülés, beszédzavarok, asztma, immungyengeség, ízületi és gerincfájdalmak. A higanymérgezés pajzsmirigy-megnagyobbodáshoz is vezethet.

     

    Nikkel egészségkárosító hatása

    A nikkel toxikus, mérgező fém, az általa kiváltott egészség-problémák leggyakoribb formája az allergia. Tüdő (asztma) és bőrproblémákat okozhat. Több nikkel vegyületet bizonyítottan emberi rákkeltő anyagként tart számon a Nemzetközi Rákkutató Intézet (International Agency for Research on Cancer – IARC) és a WHO. Felhalmozódhat a vesékben, a húgyhólyagban, prosztatában, mellékvesében is.

     

    Ólom egészségkárosító hatása

    Az ólom különösen a fejlődő szervezetekre (magzatokra, csecsemőkre, kisgyermekekre) jelent komoly veszélyt. Károsítja mind a perifériás, mind a központi idegrendszer működését, és vérképzőrendszeri zavart is okoz. Az ólom kiürülése a szervezetből igen lassú folyamat, a széklettel és a vizelettel távozik, de csekély mennyiségekben. A felhalmozódás során (idült, elhúzódó módon) kialakult ólommérgezés rontja a férfiak nemzőképességét (lassítja a spermiumok mozgását, szexuális problémák), izom és csont-fájdalmakat, emésztőrendszeri zavarokat, májpanaszokat, vérszegénységet, idegrendszeri panaszokat, illetve fáradékonyságot és ingerlékenységet okoz. Súlyosabb esetben már göcsös fájdalmakat vált ki az izmokban (ólomparalízis) és az ízületekben, gyomorban és bélrendszerben (ólomkólika), az arc hamuszürke elszíneződését (ólomkolorit) és súlyos vese és idegrendszeri tüneteket okoz, általános legyengülést és étvágytalanságot hoz létre az ólom telítettség.

     

    Króm egészségkárosító hatása

    A krómot illetően nagy különbség van a hat- és három vegyértékű króm között. A Cr(VI) toxikus, humán daganatkeltő, a Cr(III) esszenciális, nélkülözhetetlen nyomelem. A króm felhalmozódhat a májban, a vesében, kimutatható a vizeletben és a vérben.

    A króm (VI), irritáló és maró hatása révén, lokálisan károsítja a bőrt és nyálkahártyákat. Ekcémával járó allergiás dermatitist, krónikus rhinitist, az orrnyálkahártya kifekélyesedését válthatja ki, asztma kialakulásában is szerepet játszhat. A súlyosan mérgező Cr(VI) a sejtekbe jutva károsítja a DNS-t. Az EPA álláspontja szerint a Cr(VI) emberben és állatokon egyaránt bizonyítottan rákkeltő hatású, belégezve tüdőrákot, lenyelve pedig gyomordaganatot idézhet elő.

     

    Forrás:

    http://nrszh.hu/html/szakmai_oldalak/iranyelvek/31fejezet.pdf

    http://www.kk.pte.hu/docs/protokollok/FOGL-Krom-toxicitas.pdf

    J. Thompson: Health Effects of Waste Incineration, British Society of Ecological Medicine, 2005

    http://monographs.iarc.fr/ENG/Classification/latest_classif.php

    www.kockazatos.hu

    http://taplalkozas.bioenergetikus.hu/nehezfemek.php

    Neil Tangri: Waste Incineration: a Dying Technology, GAIA,2003

    http://www.inchem.org/documents/icsc/icsc/eics0062.htm

    Peter Gebhardt: Quecksilberemissionen durch die Müllverbrennung,, 2005.

    Készítette: Országos Környezetegészségügyi Igazgatóság (http://oki.antsz.hu) - 2016

     

  • Népszerű a katonai pálya megyénkben

     
    Az elmúlt évben megyénkből több mint 430 fő létesített szerződés vagy tartalékos jogviszonyt a Magyar Honvédséggel. A sereg az idei évben is többféle szolgálatformával várja a katonaság iránt érdeklődőket.
     
    Hosszú évtizedekre visszamenőleg igaz az a megállapítás, hogy a hajdúság mindig is sok katonát adott a hazának, legyen szó akár a világháborúk időszakáról, akár napjainkról. Jó példa erre a tavalyi év is, hiszen ahogy a számok mutatják, népszerű volt a katonai szolgálat vállalása térségünkben. Ennek okairól Nagy Zoltán alezredessel, a Magyar Honvédség Katonai Igazgatási és Központi Nyilvántartó Parancsnokság 2. Katonai Igazgatási Központ parancsnokával beszélgettünk:
     
    Mennyien léptek be pontosan a Magyar Honvédség kötelékébe az elmúlt évben megyénkből?
     
    Örömmel mondhatom, hogy Hajdú-Bihar megyében továbbra is nagy az érdeklődés a katonai szolgálatvállalás iránt, amit mi sem bizonyít jobban, hogy 2017-ben 252 fő vonult be a megyéből szerződéses katonai szolgálatra, és további több mint 180 fő önkéntes tartalékosként vállalt szerepet a honvédelemben.
     
    Szerződéses és tartalékos szolgálat. Mi a kettő között a különbség?
     
    A szerződéses katonai jogviszony jelenti nálunk az állandó, napi munkaviszonyt. Ez esetben a katona a szerződésében vállalt ideig szolgál a honvédség valamelyik alakulatánál, egy meghatározott munkakört lát el havi fizetésért. Szükség esetén gyakorlatokon vesz részt, határvédelmi feladatokat lát el, illetve külföldi misszióban szolgál. A tartalékos viszony ezzel szemben azoknak szól, akik tanulmányaik vagy meglévő munkahelyük mellett szeretnének részt vállalni honvédelmi feladatokban. A 2017-ben bevezetett legújabb szolgálati ág, az önkéntes területvédelmi tartalékos szolgálat például azoknak jelenthet nagyon jó megoldást, akik bár érdeklődnek a honvédség iránt, de még nem biztosak abban, hogy számukra megfelelő ez a hivatás, vagy esetleg vonakodtak huzamosabb ideig lakóhelyüktől távol lenni. Feladatuk többek között veszély- és katasztrófahelyzetben (pl. árvízi védekezés) történő igénybevétel, rendezvénybiztosítási, toborzási, illetve különböző díszelgési feladatok ellátása. A területvédelmi tartalékosok felkészítése éves szinten húsz napot vesz igénybe, amely a katona elfoglaltságától függően akár hétvégére is eshet. Ez a felkészítés, illetve a tartalékosok alkalmazása a lakóhelyéhez legközelebb, lehetőség szerint alapvetően helyben történik a járásban.
     
    Ön szerint miért lehet vonzó szolgálatot vállalni a seregben?
     
    A Magyar Honvédség, azon belül is a szerződéses szolgálat stabil, biztos megélhetést, kiszámítható életpályát nyújtó munkahelyet és karrierlehetőséget jelent – ezekkel a kedvező körülményekkel manapság már ritkán találkoznak a munkavállalók. Sok más egyéb mellett nem elhanyagolható, hogy az érettségivel rendelkező katonák kezdő alapfizetése havonta bruttó 235.000 forint, de az alapfokú végzettséggel rendelkezők is mintegy bruttó 175.000 forintot vihetnek haza. Ez az összeg pedig a seregben eltöltött évek folyamán növekszik, hiszen a „ranglétrán” való előrehaladás ezt garantálja. Az alapfizetés mellett étkezési és utazási támogatásban is részesülnek a katonáink, illetve ezt az összeget számos plusz juttatás, pótlék, valamint az esetleges többletmunkáért járó kifizetés tovább növelheti. A tartalékos szolgálatot vállalók szerződéskötési, illetve rendelkezésre állási díjra, valamint – behívásuk idején – a tényleges szolgálatért járó illetményre jogosultak. Ez az összeg akár több százezer forint is lehet éves szinten.
     
    Kiket várnak a soraikba és milyen megkötések vannak a jelentkezők felé?
     
    Katonai szolgálatra minden 18. életévét betöltött, büntetlen előéletű, magyarországi lakóhellyel rendelkező személy jelentkezhet, aki legalább alapfokú végzettséggel és kellő elhivatottsággal rendelkezik. A jelentkezőknek pedig szolgálatformától függően alkalmassági vizsgálaton kell részt venniük.
     
    Már csak egy utolsó, ám annál fontosabb kérdés maradt hátra. Hol lehet jelentkezni katonának?
     
    A katonai pálya iránt érdeklődők személyesen a megyeszékhelyeken lévő toborzó irodákban jelentkezhetnek, Debrecenben személyesen a Péterfia u. 58/a. szám alatt tud velünk találkozni az érdeklődő állampolgár.
     

    Smidróczki Róbert

  • TRVZRT leolvasó (2018. február 15-ig)

    Tiszamenti Regionális Vízművek Zrt.
    leolvasói munkakörbe
    munkatársat keres.
     
    Elvárások:
     
    - B kategóriás jogosítvány
    - Saját gépjármű
     
    A munkakör betöltésénél előny, de nem feltétel középfokú végzetség.
     
    Elvárt Kompetenciák:
     
    • Terhelhetőség
    • Precizitás, Rugalmasság
    • Magas fokú kommunikációs és problémamegoldó képesség
    • Önállóság a munkavégzésben
     
    Amit kínálunk:
     
    • Béren kívüli juttatás
    • Stabil vállalati háttér
     
    Az alábbi területekre keresünk munkavállalókat:
     
    • Balmazújváros és vonzáskörzete
    Jelentkezés fényképes magyar nyelvű szakmai önéletrajzzal és bruttó bérigény megjelölésével az alábbi e-mail címen:
     
     
    Jelentkezési határidő: 2018. február 15.
  • 2018. évi kéményseprőipari sormunka ütemterve

    Tájékoztatjuk a Tisztelt Lakosságot, hogy a BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság Gazdasági Ellátó Központ, mint kéményseprőipari szerv a 2018. évi kéményseprőipari sormunka ütemterveit megyei bontásban elkészítette.
     
    A sormunka elvégzésének tervezett ideje a mellékelt táblázatban szerepel.
     
    Az ütemterv és a tevékenység ellátásával kapcsolatos minden további részletes információ a szervezet lakossági honlapján - www.kemenysepres.katasztrofavedelem.hu - elérhető.
  • Egyenlő Bánásmód Hatóság januari időpontjai

     

  • ÉRTESÍTÉS - szelektív- és üveghulladék szállításról

    ÉRTESÍTÉS
     
     
    Értesítjük Balmazújváros Tisztelt lakosságát, hogy 2018. január 8-án (hétfőn) és 9-én (kedden) szelektív- és üveghulladék szállítás lesz!
    Az elszállíttatni kívánt hulladékot, reggel 6 óráig, a megszokott helyre, kérjük kitenni.
     
    Hajdúsági Hulladékgazdálkodási Nonprofit Kft.
  • Ügyfélmentes nap a Kormányablakban

    Tájékoztatjuk a Tisztelt Lakosságot, hogy 2017. február 28-án (kedd) a szokásos éves karbantartás miatt a Kormányablakban szünetel az ügyfélfogadás.

    Megértésüket köszönjük

  • megfigyelési körzet feloldása

    Ügyiratszám: HB/06-ÉLB/00012-98/2017 
    Ügyintéző: Dr. Bakos Nóra
    Járványügyi és Állatvédelmi Osztály
    Telefon: 70/436-0509

    Tárgy: megfigyelési körzet feloldása 
    Hív. szám:-
    Melléklet: -

    A Hajdú-Bihar Megyei Kormányhivatal első fokú élelmiszerlánc-felügyeleti hatósági jogkörében eljárva meghoztam az alábbi

    HATÁROZATOT.

    Hajdúnánás, Hajdúdorog, Görbeháza, Balmazújváros és Hajdúböszörmény-Pród közigazgatási területének érintett részeire a HB/05-ÉLBF/136-137/2016 és HB/06-ÉLB/12-51/2017 iktatószámon kiadott határozatokkal magas patogenitású madárinfluenza fertőzöttség megállapítása miatt elrendelt megfigyelési körzeti korlátozó intézkedéseket

    2017. január 23. napjától feloldom.

    A megfigyelési körzet intézkedéseinek feloldásáról az érintett terület lakosságát a helyben szokásos módon értesíteni kell.

    Jelen határozat a közléssel jogerős és végrehajtható.

    A határozat ellen közigazgatási úton jogorvoslatnak helye nincs.

    A határozat a közléssel jogerős, ellene fellebbezésnek közigazgatási úton helye nincs, azonban a határozat közlésétől számított 30 napon belül jogszabálysértésre hivatkozással annak felülvizsgálata keresettel kérhető a Debreceni Közigazgatási és Munkaügyi Bíróságtól. A keresetlevelet az I. fokú határozatot hozó szervnél, azaz a Hajdú-Bihar Megyei Kormányhivatal Élelmiszerlánc-biztonsági és Földhivatali Főosztály Élelmiszerlánc-biztonsági és Állategészségügyi Osztálynál (4030 Debrecen, Diószegi út 30.) lehet benyújtani vagy ajánlott küldeményként postára adni eggyel több példányban, mint ahány fél az ügyben érdekelt. A kereseti kérelem elektronikus úton is benyújtható, benyújtásának helye: https://e-kormanvablak.kh.qov.hu/client

    A bíróság a pert tárgyaláson kívül bírálja el, a felek bármelyikének kérelmére azonban tárgyalást tart. Tárgyalás tartását az ügyfél a keresetlevélben kérheti.

    INDOKOLÁS

    A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (a továbbiakban: NÉBIH) Állategészségügyi Diagnosztikai Igazgatóságának M2016-10065817 számú eredményközlője szerint Hajdúböszörmény-Pród településen magas patogenitású madárinfluenza betegség előfordulása került megállapításra.

    A megbetegedés továbbterjedésének megakadályozása érdekében a madárinfluenza elleni védekezés részletes szabályairól szóló 143/2007. (XII. 4.) FVM rendelet 16. § (1) bekezdés b) pontja alapján a főosztály a nevezett településeknek az elrendelő határozathoz mellékelt térkép szerinti részeire megfigyelési korlátozó intézkedések kialakítását rendelte el.

    A fertőzött gazdaság kiürítését követően a madárinfluenza elleni védekezés részletes szabályairól szóló 143/2007. (XII. 4.) FVM rendelet 46. §-ában előírt takarítás és fertőtlenítés befejezésének napjától számított 30 nap 2017. január 15. napján letelt. A megfigyelési körzetben elhelyezkedő gazdaságokban madárinfluenzára utaló betegség tünetei nem mutatkoztak.

    A fentiek alapján a rendelkező részben foglaltak szerint döntöttem.

    A megfigyelési körzet feloldását a madárinfluenza elleni védekezés részletes szabályairól szóló 143/2007. (XII.4.) FVM rendelet 31. §-a alapján rendeltem el.

    Jelen határozat a közigazgatási hatósági eljárás és szolgáltatás általános szabályairól szóló 2004. évi CXL. törvény (a továbbiakban Két.) 71. § (1) és 72. § (1) bekezdésének, valamint a 86.§ (1)-(2) bekezdésének megfelelően került kiadásra.

    Jelen eljárásra vonatkozóan az élelmiszerláncról és hatósági felügyeletéről szóló 2008. évi XLVI. törvény 45. § (5) bekezdése alapján külön jogszabály igazgatási szolgáltatási díjat nem állapít meg.

    A határozat fellebbezésre tekintet nélküli végrehajthatóvá nyilvánítását a Két. 101. § (5) bekezdés a) és c) pontja alapján rendeltem el.

    A határozat bírósági felülvizsgálata a közigazgatási hatósági eljárás és szolgáltatás általános szabályairól szóló 2004. évi CXL. törvény 100. § (1) bekezdés e) pontja, (2) bekezdése, valamint a 109. § (1) bekezdés a) pontja alapján biztosított.

    Jelen döntés kiadmányozására a Hajdú-Bihar Megyei Kormányhivatal Kiadmányozási Szabályzatáról szóló 1/2017. (1.1.) HBMKH Kormánymegbízotti Utasítás alapján a Hajdú-Bihar Megyei Kormányhivatal mezőgazdasági igazgatási feladatkörében eljáró Élelmiszerlánc-biztonsági és Földhivatali Főosztály vezetője jogosult.

    A Hajdú-Bihar Megyei Kormányhivatal hatáskörét a földművelésügyi hatósági és igazgatási feladatokat ellátó szervek kijelöléséről szóló 383/2016. (XII. 2.) Korm. rendelet 20. § (1) bekezdés c) pontja határozza meg.

    Debrecen, 2017. január 23.

     

  • Országhatár - Albertirsa 750 kV-os távvezeték

    Tisztelt Jegyző Úr/Asszony!

    Tájékoztatjuk Önöket, hogy a tárgyban megjelölt távvezeték üzemeltetője és egyben tulajdonosa, a MAVIR Magyar Villamosenergia-ipari Átviteli Rendszerirányító ZRt. (1031 Budapest, Anikó u. 4., a továbbiakban MAVIR ZRt.) megbízásából társaságunk 2017. január 23-án megkezdi a távvezeték kikötött portáloszlopainak beszabályozását.

    A munkavégzés a MAVIR ZRt. bejegyzett vezetékjoga alapján történik. A munkák során, a terepen való mozgás közben gépeink taposási kárt okozhatnak az érintett ingatlanokon, amelyért a terület használóját a hatályos jogszabályok alapján kártalanítás illeti meg. Ezen igényeket a károsodott ingatlanok használói a térségben jelenlevő, a munkákért felelős építésvezetőnek személyesen, vagy levélben jelenthetik be a következő címen:

    MVM OVIT Országos Villamostávvezeték Zrt.

    1158 Budapest, Körvasút sor 105.

    Felkérjük Önöket, hogy a helyben szokásos módon jelen értesítésünket közzétenni, és az esetlegesen Önöknél jelentkező károsultakat a megjelölt címre irányítani szíveskedjenek.

     

     

  • Gyásznap Magyarországon! Gyertyagyújtás 13 órakor Balmazújvároson

    Gyásznap Magyarországon!
    Gyertyagyújtás 13 órakor Balmazújvároson
     
    A veronai buszbaleset áldozataiért elrendelt nemzeti gyásznapon Balmazújváros Város Önkormányzata a Hivatal mögötti kisparkban 13 órakor csendes gyertyagyújtással emlékezik.
     
    ,,Nem a halál ellen kell küzdenünk, hanem ameddig lehet, csillagként fényleni!"
     
    Szenti Tibor gondolatának jegyében várom lakosainkat, hogy kifejezzük együttérzésünket a gyászoló családoknak.
     
    dr. Veres Margit
    polgármester
     
     
     
  • Vízmérő állás bejelentése (TRV Zrt.)

    Tiszamenti Regionális Vízművek Zrt.

    Tisztelt Felhasználóink!

     

    A rendkívüli hideg időjárás miatt, azzal a kéréssel fordulunk Tisztelt Felhasználóinkhoz, hogy segítsék a most soron következő januári leolvasási munkánkat azzal, hogy az aktuális vízmérő állást 2017.01.20-ig az alábbi elérhetőségek valamelyikén jelentsék be:

     

    • Call Center: 06 40/180-124

    • személyesen az ügyfélszolgálaton

    • helyi vízóra leolvasó szakemberünknél

    • TRV Zrt. honlapján

     

    Megértésüket és segítségüket előre is köszönjük!

    Szolnok, 2017.01.13.

  • VÁLLALKOZÓI FÓRUM A MEGYEI SZINTŰ FOGLALKOZTATÁSI EGYÜTTMŰKÖDÉSEK MEGVALÓSÍTÁSÁÉRT (TOP-5.1.1.-15-HB1-2016-00001)

    MEGHÍVÓ

     

    VÁLLALKOZÓI FÓRUM a megyei szintű foglalkoztatási együttműködések megvalósításáért (TOP-5.1.1.-15-HB1-2016-00001)

    időpont: 2017. JANUÁR 17. (kedd) 14 ÓRA

    helyszín: Balmazújváros Önkormányzatának Kupola terme

    4060 Balmazújváros, kossuth tÉr 4 -5.


     

    Tisztelt Vállalkozó!

    Az idei évben elsőként kerül megrendezésre a munkaerő-piaci szolgáltatások megvalósítását célzó támogatások és a hazai vállalkozások fejlesztését, növekedését segítő vállalkozói fórumra, amelyre tisztelettel meghívjuk Önt.

    A fórum célja, hogy a megyénkben megvalósítani kívánt foglalkoztatási és gazdaságfejlesztési együttműködéseket valamint a vállalkozások versenyképességének megőrzését, javítását szolgáló pályázati lehetőségekről kapjanak részletes tájékoztatást.

    A vállalkozói fórum témakörei a következők:

    1. A megyei önkormányzat által megvalósítandó foglalkoztatási és gazdaságfejlesztési pályázat keretein belül a vállalkozások részére nyújtandó bér-és járulék támogatás, valamint a foglalkoztatást elősegítő képzésben történő támogatásról.

    2. Tájékoztatás a Gazdaságfejlesztési- és Innovációs Operatív Program (GINOP), valamint a Vidékfejlesztési Program (VP) aktuális pályázati lehetőségeiről.

    3. A közvetlen brüsszeli források felhasználásának lehetőségeiről a vállalkozások részére.


     

    Megtisztelő részvételére számítunk.

     

    Pajna Zoltán                                                                                          Dr. Veres Margit

    elnök                                                                                                       polgármester

     


     

  • III. BIZTONSÁGOS LAKÓKÖRNYEZET

    III. BIZTONSÁGOS LAKÓKÖRNYEZET

    1. A FŰTÉSI ESZKÖZÖK BIZTONSÁGOS HASZNÁLATÁNAK SZABÁLYAI

    Minden évben több halálesetet okoz a szén-monoxid-mérgezés, ami pedig megelőzhető a fűtőberendezések, kémények rendszeres karbantartásával, ellenőriztetésével, valamint szén-monoxid-érzékelő felszerelésével. Fontos, hogy az érzékelők működését rendszeresen ellenőrizzük, a szükséges karbantartásokat (elemcsere, tisztítás) elvégezzük.

    • Legyünk óvatosak és körültekintőek, amikor nyílt lánggal üzemelő fűtő-, melegítő- vagy főzőkészüléket használunk.

    • Csak engedélyezett, kifogástalan műszaki állapotú tüzelő- és fűtőberendezést szabad használni.

    • A gázfogyasztó-berendezések üzemképes, biztonságos állapotban tartása a tulajdonos, üzemeltető felelőssége, aki köteles gondoskodni arról, hogy a berendezés műszaki biztonsági felülvizsgálatát öt évenként szakember elvégezze.

    • A gázzal üzemelő készülékeket ajánlott a gyártók előírásainak megfelelően évente szakemberrel ellenőriztetni.

    • Ellenőriztessük rendszeresen szakemberrel a tűzveszélyes folyadékkal (olajjal) üzemelő fűtőkészüléket. Ne a berendezés közelében tároljuk a fűtőanyagot. Fűtőanyagot csak a kihűlt állapotú fűtőberendezésbe szabad tölteni.

    • Szilárd tüzelőanyaggal (fa, szén, szalma stb.) üzemelő berendezés közelébe éghető anyagot nem szabad tenni, a kipattanó szikra felfogására fémből készült és vízzel töltött szerkezetet használjunk. A tüzelőberendezés ajtóit állandóan tartsuk csukott állapotban. A berendezés tisztítását csak lehűlt állapotában végezzük. A hamut és a salakot lehetőleg lehűtött állapotában ürítsük fémkonténerbe. Forró hamut tilos üríteni épületben vagy annak közvetlen közelében, illetve ahol az tüzet okozhat, pl.: száraz aljnövényzet.

    • A tüzelő-, fűtőberendezéshez csak a gyártó által ajánlott tüzelőanyagot szabad használni.

    • A szilárd tüzelőanyaggal üzemelésű tüzelő- és fűtőberendezést csak szilárd tüzelő- vagy engedélyezett begyújtó anyaggal gyújtsuk be és üzemeltessük.

    • Nem helyezhetőek el berendezési tárgyak a fűtőtestek és a hozzá kapcsolódó füstelvezető csövek közelében.

    • A gyermekeket tartsuk távol a fűtőberendezések újratöltésekor.

    • A tüzelőanyaggal üzemelő fűtőberendezés használatakor győződjön meg arról, hogy a szellőzés megfelelő, így megelőzhető a szén-monoxid-mérgezés.

    • A tartalék folyékony tüzelőanyagot megfelelően lezárva és jól szellőztetett helyiségben kell tárolni, lehetőleg a házon kívül.

    • A gázzal üzemelő tűzhelyet ne használja fűtés céljára (nem biztonságos és mérgező gázok keletkezhetnek).

    • Villamos hősugárzó használatakor ne terhelje túl a hálózatot, közelébe éghető anyagot nem szabad helyezni. Ne használjon villamos berendezést, ahol az vízzel érintkezhet.

    • Üzemelő fűtőberendezésbe körültekintően kell nyúlni, mivel a magas hőmérséklet, illetve a nyílt láng égési sérüléseket okozhat.

    • Ne próbáljuk házilag magunk, vagy olcsó munkát ígérő „szakember” bevonásával javítani a gázfogyasztó készüléket, mert ahhoz speciális szerszám, alkatrész, kellő szakismeret és jogosultság szükséges.

    • A gázfogyasztó-készülék lángőrét tilos kiiktatni, működését műszakilag módosítani.

    1. A KÉMÉNYEKKEL KAPCSOLATOS BIZTONSÁG

    1. A karbantartás és ellenőrzés fontossága

    • Az erre kijelölt szervezet szakemberei a kéményeket éves gyakorisággal ellenőrzik. Saját biztonságunk érdekében tegyük lehetővé az ellenőrzést, engedjük be a kéményseprőt!

    • Hibás kémény esetén a közszolgáltató előírja annak kijavítását.

    • Közvetlen élet-, vagy tűzveszély esetén a kéményseprő köteles kezdeményezni az érintett készülék üzemen kívül helyezését.

    Mit ne tegyünk:

    Ne próbáljuk házilag magunk, vagy szakember nélkül javítani a kéményt, mert ahhoz speciális szerszám, alkatrész, kellő szakismeret szükséges.

     

    Mire figyeljünk:

    • A kémény használaton kívüli bekötő- és tisztító nyílását nem éghető anyaggal hézagmentesen lezárva kell tartani.

    • Ne tömítsük el a régi nyílászárókat, ne takarjuk el a szellőzőket.

    • Ha zárt helyen gázszagot vagy szúrós, fojtós égéstermékszagot érzünk:

      • azonnal szellőztessünk,

      • zárjuk el a gázvezeték főelzáró szerelvényét,

      • ne használjunk szikrát okozó készüléket, eszközt (villanykapcsoló, telefon, gyufa, stb.)

      • hagyjuk el a helyiséget,

      • kintről telefonon értesítsük a gázszolgáltatót.

    • Ha fejfájást, émelygést érez:

      • szellőztessen,

      • zárja el az égéstermék visszaáramlását okozó készüléket,

      • menjen szabad levegőre.


     

      1. A szénmonoxid (CO) veszélyei, a CO jelző

    A szén-monoxid-mérgezés megelőzhető!

    Az otthon tartózkodás önmagában is számos veszélyt rejthet magában. Ezek közül az egyik legveszélyesebb egy mérgező gáz jelenléte, ami leggyakrabban a fűtési időszakban, ám azon kívül is okozhat mérgezést, súlyosabb esetben pedig halált. Ez a gáz a köznyelvben „csendes gyilkosnak” is nevezett szén-monoxid.

     

    Mi is az a szén-monoxid?

    A szén-monoxid (vegyjele: CO) az emberi érzékszervek számára „láthatatlan”, hisz ez egy színtelen, szagtalan, íztelen, a levegőnél egy kicsivel könnyebb, mérgező gáz, amely tökéletlen égés során jön létre. Belélegezve gátolja a vér oxigénszállító képességét, mivel erősen kapcsolódik az oxigént szállító hemoglobinhoz. A szén-monoxid-mérgezés nehezen észrevehető, hiszen annak tünetei: rosszullét, szédülés, fejfájás, hányinger és fáradtság könnyen összetéveszthetőek egyéb betegségek tüneteivel. Magas szén-monoxid-koncentráció esetén ájulás, és néhány percen belül halál is beállhat.

     

    A szén-monoxid-koncentráció

    Mivel ez a gáz kis koncentrációban is rendkívül mérgező, egy speciális mértékegységben, ppm-ben (parts per million, milliomod részben) mérik a jelenlétét. Egy ppm-nyi gáz jelenléte annyit jelent, hogy egy köbméter levegőben egy köbcentiméter van belőle. Tekintsük át a csendes gyilkos különböző koncentrációinak az emberi szervezetre gyakorolt hatását.

    • 200 ppm koncentrációjú szén-monoxid enyhe fejfájást, fáradtságot, szédülést, és két-három órán belül hányingert okoz.

    • 400 ppm töménységű szén-monoxid erős fejfájást okoz egy-két órán belül, három óra elteltével pedig életveszélyessé is válhat.

    • 800 ppm koncentráció ebből a gázból hányingert, émelygést, két órán belül eszméletvesztést, három órán belül pedig halált okoz.

    • 1600 ppm erős fejfájást, szédülést és hányinger okoz húsz percen belül, a halál egy órán belül áll be.

    • 3200 ppm jelenléte már öt-tíz percen belül erős fejfájást, hányingert és émelygést okoz, tizenöt-húsz percen belül pedig halált.

    • 6400 ppm koncentrációban már egy-két percen belül tapasztalhatóak e fenti tünetek, a halál beállta tíz-tizenöt percen belül várható.

    • 12800 ppm koncentráció néhány percen belül halált okoz.

    Ez a gáz annyira mérgező tehát, hogy ha a lakásunk levegőjének 1,28 térfogatszázalékát eléri, három percen belül halált okoz.

     

    Milyen gyakoriak Magyarországon a szén-monoxid-mérgezéses esetek?

    Évente átlagosan 400 esetben riasztják a katasztrófavédelem tűzoltóegységeit szén-monoxid-mérgezéssel összefüggő esethez.

    • 2012-ben 192 riasztás érkezett a katasztrófavédelem műveletirányítási központjaiba a 105-ös segélyhívó számon a „csendes gyilkossal” kapcsolatban, 235-en szenvedtek valamilyen mértékű mérgezést és tizennégy ember vesztette életét.

    • 2013-ban a szén-monoxid-mérgezésről vagy annak gyanújáról szóló bejelentések száma – az érzékelők egyre elterjedtebb használata miatt – 342-re emelkedett. 375-en szenvedtek valamilyen sérülést vagy enyhébb mérgezést, tizenhárom emberen pedig már nem lehetett segíteni.

    • 2014-ben szén-monoxid miatt 430 esetben riasztották a tűzoltókat, 355-en szenvedtek mérgezést és tizenketten vesztették életüket.

     

    Hogyan keletkezhet otthon szén-monoxid és mit tehetünk ellene?

    Mivel a szén-monoxid-mérgezések gyakorisága megnő a téli időszakban, így tévesen a fűtési szezonnal hozzák kapcsolatba, pedig az év egészében jelenlévő veszélyről van szó. A szén-monoxid veszélyes mennyiségű feldúsulása a lakásban alapvetően három okra vezethető vissza:

    1. Nem megfelelő a nyílt lánggal égő berendezés műszaki kialakítása.

    2. A nyílt lánggal égő berendezés levegő utánpótlása nem biztosított.

    3. Elmaradt a berendezések karbantartása, tisztítása, vagy a kéményseprés

     

    Nem megfelelő a nyílt lánggal égő berendezés műszaki kialakítása

    A balesetek megelőzését úgy alapozhatjuk meg legjobban, hogy a tervezéssel, kivitelezéssel és az üzembe helyezéssel megfelelő szakembert bízunk meg. Soha ne becsüljük alá ezeket a feladatokat, a tervező, a tervek szerint eljáró kivitelező és az üzembe helyezéshez szükséges szakemberek gondos munkája garantálja a rendszerek biztonságos működését.

     

    A nyílt lánggal égő berendezés levegő utánpótlása nem biztosított

    A hőt termelő berendezések üzemeltetéséhez nélkülözhetetlen az égéshez szükséges oxigén. Egy köbméter földgáz tökéletes elégetéséhez például körülbelül tíz köbméter levegő szükséges. Azok a berendezések amelyek nyílt égésterűek, vagyis a szoba levegőjét használják az égéshez, szellőzőkön és az ajtók és ablakok légrésein keresztül juthatnak oxigénhez.

    A fűtési költségek csökkentése miatt napjainkban igen népszerű a régi nyílászárók cseréje, és helyettük jól szigetelő ajtók, ablakok beszerelése. Az évszázadokon át használt fakeretes nyílászárók légrésein az égéshez szükséges levegő akadálytalanul áramolhatott be a lakótérbe. Az újonnan beszerelt, jól szigetelő nyílászárók légáteresztő képessége minimális, ezért jelentősen csökken az épületbe bejutó oxigén mennyisége. Ha más módon nem biztosított a levegő pótlása, akkor a tüzelőberendezés gyorsan elhasználja az égéshez a helyiség oxigénjét, és vákuum keletkezik. Így a levegő-utánpótlás hiánya miatt a kémény – bármennyire megfelelő műszaki állapotú – nem képes az égésterméket elvezetni, szellőzése megfordul. Egyre tökéletlenebb égés alakul ki, és a szén-monoxid halálos mennyiségben való megjelenése csak idő kérdése.

     

    Szellőzőrácsok letakarása

    Gyakori, hogy a szellőzőrácsokat takarékossági szempontok miatt letakarják, ami roppant veszélyes. Fogadjuk meg a régi tiltó táblák tanácsait: a szellőzőnyílások eltakarása tilos és életveszélyes!

    A mérgezéses esetek körülbelül egynegyede a fürdőszobában következik be, hiszen e helyiségek alapterülete és légtere jellemzően kicsi. A vízmelegítő, vagy a kazán működése során elhasználja a helyiség levegőjét, ezért nagyon fontos a fürdőszoba megfelelő szellőzéséről gondoskodni. Ha letakarjuk a szellőzőt, máris életveszélyes állapotot teremtettünk.

    A fürdőszobai gázüzemű készülék működésére jelentősen kihat az, ha a használatával egy időben a konyhában, vagy a mellékhelyiségben elszívó működik. Ebben az esetben ugyanis nem jut megfelelő mennyiségű levegő a fürdőszobai gázkészülékhez, visszaáramlik az égéstermék és fennáll a veszélye a szén-monoxid-szint megemelkedésének.

     


     

    A szén-monoxid-mérgezés tehát több légmozgást előidéző épületgépészeti berendezés együttes használata miatt is kialakulhat!

    Más épületgépészeti berendezések jelentősen ronthatják a tüzelőberendezések levegőellátását és az égéstermék elvezetését. A konyhai páraelszívók, a mellékhelyiségek szagelszívói, különböző tüzelőanyaggal üzemeltetett kéményes, nyílt égésterű tüzelőberendezések lakáson belüli együttes üzemeltetése, a központi porszívó, a szárítós mosógép, a mobil klíma egyidejű működése mind szerepet játszhat a csendes gyilkos keletkezésében.

    Ha az épület minimális légáteresztő képességű nyílászárókkal van felszerelve, ezek a berendezések együtt működtetése is képes megfordítani a kéményekben az áramlás irányát, ami ideális a szén-monoxid-keletkezésének. A kandallók kéményei ugyanilyen hatást fejtenek ki a gázzal üzemelő berendezések kéményeire (nem feltétlenül a kandalló termeli a szén-monoxidot, hanem a kandalló üzemeltetése során a gáztüzelő-berendezés kéményében fordul meg az áramlás iránya).

    Egy lakásban tehát ezen épületgépészeti berendezéseket összességében kell kezelnünk, rendszerként kell rájuk tekintenünk, nem pedig mint egymástól független fűtő-, főző-, melegítő eszközökre. Az egyik akadályozhatja a másik levegő utánpótlását, együttes üzemeltetésük így halálos gázkoncentrációt is eredményezhet. Beszerzésük, felújításuk, az épület szellőzésére kiható átépítés során minden esetben konzultáljunk szakemberekkel.

     

    Elmaradt a berendezések karbantartása, tisztítása, vagy a kéményseprés

    A lakásban lévő por és a pára szennyezi a tüzelőberendezés hőcserélő felületeit és gátolja az égéstermék elvezetését, ami szintén kedvez a szén-monoxid keletkezésének. Bár csak ötévenként kötelező a gázfogyasztó-berendezéseket szakemberrel felülvizsgáltatni, kifejezetten javasolt ezt gyakrabban, akár évente elvégeztetni. Ez egyébként a berendezések olcsóbb üzemeltetéséhez is hozzájárul.

    A legtöbb tüzelőberendezésnek elengedhetetlen része a kémény. Amennyiben a kémény járata leszűkül (behulló tégla, vakolat, beköltöző madarak, darazsak miatt), akkor a helyiség levegőjét használó, lánggal égő berendezés égésterméke visszaáramlik a lakásba. Ha ez bekövetkezik, a lakásban lévő levegő szén-monoxid-koncentrációja drasztikusan megemelkedik.

    A kémények fokozott igénybevételnek vannak kitéve (korrózió, fagy, dinamikus hőterhelés, lerakódások), emiatt az említett keresztmetszet-szűkületek előbb-utóbb óhatatlanul kialakulhatnak. Ezért elengedhetetlen a kémények rendszeres ellenőrzése, ezek során ugyanis a hibák felderíthetőek, megszüntethetőek, a tragédia pedig megelőzhető. A saját érdekünk tehát, hogy ne akadályozzuk a rendszeres kéményseprői ellenőrzést, felülvizsgálatot, szükség szerint a kémény tisztítását, és fogadjuk meg a szakember tanácsait.

     


     

    Mit tegyünk, ha valaki szén-monoxid-mérgezést szenvedett?Mit tegyünk, ha valaki szén-monoxid-mérgezést szenvedett?

    Szén-monoxid mérgezés esetén több dologra is figyelnünk kell, ha a bajba jutottakon segítünk. A helyiségben vagy akár az egész lakótérben még mindig kimutatható lehet a mérgező gáz ezért azonnal hozzuk ki a bent tartózkodókat és ne lélegezzünk az érintett területen. A szabad levegőn helyezzük biztonságba a mérgezést szenvedett embereket, ájulás esetén pedig alkalmazzuk a stabil oldalfektetést. A lehető legrövidebb időn belül kérjünk szakszerű segítséget, értesítsük a katasztrófavédelmet és a mentőket az ismert segélyhívó számokon. Amennyiben lehetőségünk van a tüzelő-fűtő berendezés biztonságos lekapcsolására, a szellőztetésre és a gázrendszer főcsapjának elzárására, ezeket is tegyük meg.
    Ha valaki magán érzi a szén-monoxid-mérgezés tüneteit, azonnal menjen a szabad levegőre, és tárcsázza a 112-es számot, vagy a katasztrófavédelem műveletirányítási központját a 105-ös segélyhívó számon.

     

    Milyen tüzelőberendezést vásároljak?

    Új tüzelőberendezések kiválasztása során célszerű a külső levegőt közvetlenül használó, a helyiségek légterétől függetlenül üzemeltethető, zárt égésterű berendezéseket előtérbe helyezni. Ilyenek és szakszerű égéstermék-elvezetők használata esetén gyakorlatilag kizárhatjuk a szén-monoxid megjelenését.

     

    Hogyan tudhatom száz százalékos biztonságban az otthonon a szén-monoxiddal szemben?

    Ha minden óvintézkedést megtettünk, tehát a berendezéseinket, épületgépészeti rendszerünket műszakilag megfelelő állapotban tudjuk, biztosított ezek levegő utánpótlása, tisztában vagyunk az együtt üzemeltetés veszélyeivel, valamint beengedtük a kéményseprőt a lakásba, akkor megfelelő biztonságban tudhatjuk magunkat, szeretteinket és háziállatainkat. Azonban, még ez sem zárja ki egy hirtelen meghibásodásból fakadó szén-monoxid-mérgezés veszélyét.

    Ha növelni akarjuk a biztonságunkat, akkor érdemes szén-monoxid-érzékelőt vásárolni.

     

    Milyen szén-monoxid-érzékelőt vásároljak?

    Érzékelőt csak megbízható forrásból, műszaki cikkeket forgalmazó üzletben szabad vásárolni. Vásárlásnál keressék a magyar nyelvű használati utasítással rendelkező és megfelelő minőségű készülékeket. A néhány ezer forintos érzékelők megbízhatósága jellemzően nem megfelelő, ezek hamis biztonságérzetet keltenek bennünk.

    A szén-monoxid-érzékelők tehát csak akkor tudják betölteni funkciójukat, ha megbízható típust szerzünk be, és azt a gyártó előírásainak megfelelő helyre és megfelelő módon telepítjük. Fontos tudni, hogy ezeknek érzékelőknek is van szavatossági idejük. Javasolt az eszközt kétévente megfelelő tanúsítványokkal rendelkező laboratóriumban bevizsgáltatni. A szén-monoxid-érzékelők ellenőrzését soha ne végezzék el otthon. Egy kipufogóhoz tartott, vagy cigarettafüsttel lefújt érzékelő jelez ugyan, ám olyan terhelést kap a „házi teszt” során, hogy az a további biztonságos működésre, életmentésre alkalmatlan. Az érzékelők élettartama (általában 5 év) lejárata előtt le kell cserélni.

     

    Megéri az érzékelő használata

    A katasztrófavédelemhez a mérgező gázzal kapcsolatban beérkező segélyhívások évről évre növekvő számából is jól látható, hogy egyre többen használnak szén-monoxid-érzékelőt Magyarországon. Tavaly például azokban a lakásokban, ahol volt érzékelő, nem történt haláleset. 2014-ben több mint 300-an szenvedtek mérgezést azokban az ingatlanokban, ahol nem volt érzékelő és mindössze 32-en ott, ahol volt telepített érzékelő. Baleset adódhat abból is, ha az érzékelőt nem a megfelelő helyre telepítik, lemerült benne az elem, lejárt a szavatossága, de abból is, ha rossz minőségű készüléket vásároltak. A statisztikai adatokból jól látszik, hogy egy érzékelő megvásárlása biztosan megtérülő beruházás, a gondosan megválasztott, jó helyre telepített szén-monoxid-érzékelő életet menthet. A katasztrófavédelem 2012-ben hozta létre az Országos Tűzmegelőzési Bizottságot, amely az egyik legfontosabb feladatának tekinti a lakosság szén-monoxid-mérgezés témakörében történő széles körű tájékoztatását.

     

    Szén-monoxid a garázsban

    Hasonló veszélyforrást okozhat a gépjárművek zárt térben (garázs, mélygarázs, alagút) történő üzemeltetése. Kerüljük tehát az ilyen helyeken való huzamos tartózkodást, a járművet csak a feltétlenül szükséges ideig járassuk és ha van ilyen, figyeljük a szén-monoxid-érzékelő jelzését.

     

    Összegzés

    Gondoskodjon arról, hogy a kéményseprők a rendszeres ellenőrzést elvégezhessék, a feltárt hiányosságok megszüntetésével együtt járó költségeket ne tekintse feleslegesnek, az a biztonság alapfeltétele!

    Rendszeres időközönként vizsgáltassa meg, hogy tüzelőberendezései megfelelőek!

    Körültekintően üzemeltesse tüzelőberendezéseit, mindig gondoskodjon megfelelő levegő-utánpótlásról!

    Használjon szén-monoxid-érzékelőt, válasszon megfelelő típust és tartsa be a gyártó előírásait!


     


     

    1. FELKÉSZÜLÉS AZ ENERGIAELLÁTÁS HIÁNYÁRA

      1. Alternatív fűtési módok

    • Célszerű egyedi tüzelési megoldásokat (cserépkályhát, olajradiátort, kandallót, vaskályhát, villanykályhát, PB tüzelést) is kialakítani arra az esetre, ha valamiért kimarad a földgázszolgáltatás.

    • A PB gázpalack felszerelése során fokozott figyelemmel kell eljárni, cserélni szükséges a tömítést és ellenőrizni (pl: szappanos vízzel) a csatlakozás tömítettségét.

    • Sérült hibás PB palackot tilos felszerelni, azt vissza kell cserélni.

    • Azokat a PB gázzal üzemelő fűtőkészülékeket, amelyek nincsenek a kéménybe kötve, vagy az égéstermékek szabadba történő kivezetése más módon nem megoldott, soha ne üzemeltesse folyamatosan zárt térben.

    • A helyiség nagyságától és a fűtési fokozattól függően legalább egy-másfél óránként szellőztetni kell a helyiséget, mert a gáz az égés során fogyasztja az oxigént és ezáltal csökken a helyiség oxigénkoncentrációja, miközben jelentős mértékben nő a szén-dioxid mennyisége.

    • Hagyományos tüzelőberendezés (pl. kandalló) használata esetén különös figyelemmel kell lenni a tűzmegelőzésre és a füstelvezetésre.

    • A cserépkályhánál, kandallónál, vaskályhánál ügyelni kell a szikra kipattanásra, mert az tüzet okozhat.

    • A gázszolgáltatás ideiglenes kimaradása esetén el kell zárni a fűtőkészülék záró csapját.

      1. Tartalék-eszközök áramszünet idejére

    Az alternatív világítási eszköz és módszer használata esetén kiemelt figyelemmel kell lenni a tűzbiztonsági szabályok betartására. Javasolt megoldások:

    • Legyen kéznél gyufa, öngyújtó, gyertya, mécses, működő elemlámpa (tartalék elemmel), petróleumlámpa (tartalék petróleum), palackról működtethető gázlámpa, elektromos lámpa stb.

    • Tartson üzemképes állapotban elemről működtethető rádiót, és biztosítson hozzá tartalék elemeket.

    • Az elemről működtetett kommunikációs eszközökön folyamatosan hallgassa a híreket.

    • Áramtalanítsa az elektromos berendezéseket, hogy visszakapcsolásnál ne sérüljenek meg.

    • Villanykályhafűtés esetén szerezzen be más hordozható fűtőtestet, tűzhelyet.

    • Halmozzon fel tartalékokat tüzelőanyagból.

    • Készítsen elő meleg ruhákat, gondoskodjon néhány napra elegendő ivóvíz, élelmiszer, gyógyszer, kötszer beszerzéséről.


     

      1. Segítségkérési lehetőségek

    • Elektromos áram- és gázszolgáltatás egyidejű, tartós kimaradása esetére javasolt az átmeneti szállás megoldása rokonoknál, ismerősöknél;

    • Az áram- és gázszolgáltatás kimaradása esetén kérjen segítséget a szolgáltatók havi, rész- vagy éves számlán lévő hibabejelentő telefonszámán;

    • Kérjen segítséget a szomszédoktól, a ház közös képviselőjétől, a települések helyi lapjaiban és társasházak hirdető tábláin olvasható segélyhívó telefonszámok valamelyikén;

    • Mobiltelefonja legyen üzemképes, feltöltött.


     

    1. HA ELZÁRJA A TELEPÜLÉST A HÓ

      1. Segítségnyújtás krónikus betegek, várandós kismamák, egyéb ellátásra szoruló személyek számára

    Különösen fontos, hogy a krónikus betegek, várandós kismamák, vagy más olyan személyek, akik rendszeresen gyógyszert szednek, vagy egyéb kezelésre szorulnak, felkészüljenek a téli rendkívüli időjárási körülményekre.

    Javasolt, hogy állítsanak össze „készenléti csomagot”, amelyben megtalálják gyógyszereiket és a kezeléshez szükséges eszközöket, illetve ha hosszabb ideig elzárja a településüket a hó, akkor is tudjanak magukról gondoskodni, vagy tudjanak megfelelő helyről segítséget igényelni. Ennek érdekében tároljanak otthon megfelelő mennyiségű tartós élelmiszert és folyadékot, valamint jelezzék helyzetüket az egészségügyi és szociális ellátó intézményben.

     A várandós nők a szokásosnál is gondosabban készüljenek fel a váratlan elindulásra a megfelelő csomag összekészítésével. Amennyiben a kismamát magángépjárművel szállítják a kórházba, elindulásukat és az útvonalat jelezzék a kórház felé.

    Valamennyi esetnél javasolt, hogy a betegek, kismamák a közvetlen szomszédaikat tájékoztassák helyzetükről – a szomszédok legyenek figyelemmel a rászorulókra és hívjanak segítséget, ha rendkívüli eseményt tapasztalnak.

    A segítségkéréshez szükséges elérhetőségek:

    Mentőszolgálat www.mentok.hu 104-es telefonon.

    Rendőrség www.police.hu 107-es és 112-es központi általános hívószámok.

    Katasztrófavédelem www.katasztrofavedelem.hu központi, területi és helyi szervei 105-ös általános telefonszám.

  • TÁJÉKOZTATÓ - Mezőőri járulékról és bevallásáról

    TÁJÉKOZTATÓ

    Mezőőri járulékról és bevallásáról

     

     

     

    Tisztelt Cím!

     

    Balmazújváros Város Önkormányzat Képviselő-testülete 2015. november 30. napján megtartott képviselő testületi ülésén a mezőőri járulék emeléséről döntött, a 21/2015. (XI.30.) számú önkormányzati rendelettel, mely 2016.01.01. naptól lépett hatályba.

     

    A rendelet célja:

    Balmazújváros Város Önkormányzat közigazgatási területéhez tartozó termőföldek - ide nem értve az erdőt, halastavat – őrzéséről mezei őrszolgálat létesítésével gondoskodik. A termőföldek naponkénti és rendszeres bejárásával megbízott mezőőrök szolgálatba állítása a földhasználók által termelt termények és termékek megóvását biztosítja. Cél az elkövetett esetek tetten érhetőek, felderíthetőek legyenek, a szolgálat működése járuljon hozzá a gazdálkodók vagyonának védelméhez.

     

    A rendelet hatálya:

    1. A rendelet területi hatálya kiterjed Balmazújváros Város Önkormányzat közigazgatási területéhez tartozó termőföldekre, ide nem értve erdőt, halastavat.

    2. A rendelet személyi hatálya kiterjed mindazon természetes személyre, jogi személyre, jogi személyiséggel nem rendelkező gazdasági társaságra, aki az (1) bekezdésben meghatározott terület földhasználója, ha az ismeretlen, a tulajdonosa.

    3. A rendelet alkalmazása szempontjából termőföld a föld fekvésétől (belterület, külterület, zártkert) függetlenül valamennyi olyan földrészlet, amely az ingatlan-nyilvántartásban szántó, szőlő, gyümölcsös, kert, rét, legelő (gyep), nádas és fásított terület művelési ágban van nyilvántartva.

     

    Eljárási szabályok:

    1. A mezőőri járulék mértéke egy naptári évben:

      a) zártkerti földtulajdon esetén 1.000,- Ft/év/parcella,

      b) szántó művelési ágú földtulajdon esetén 5.000,- Ft/év/ha,

      c) gyep, rét, legelő, nádas művelési ágú földtulajdon esetén 500,- Ft/év/ha.

    2. A mezőőri járulékot a kerekítés szabályai szerint – a zártkert kivételével – földhasználóként, amennyiben az ismeretlen, tulajdonosonként összevontan, egész hektárra kell megállapítani.

    3. A mezőőri járulék mértékét a Képviselő-testület évente, a tárgyévet megelőző év november 30-ig vizsgálja felül.

    4. Az önkormányzat és az a földhasználó, illetve amennyiben az ismeretlen, a tulajdonos mentesül a mezőőri járulék megfizetése alól, ha az összevont földterület az 1 hektárt nem éri el.

    5. A mezőőri járulék megállapítása a földhasználó, amennyiben az ismeretlen, a tulajdonos önbevallása alapján történik, amit az önkormányzat az ingatlan-nyilvántartás adatai, illetve a mezőőrök helyszíni felmérése alapján ellenőriz.

    6. Ha a bejelentett adatokban változás történik, új bevallást kell benyújtani a változást követő 15 napon belül.

    7. A mezőőri járulékot évente két egyenlő részletben, március 15-ig és november 15-ig kell megfizetni az önkormányzat e célra szolgáló bevételi számlájára.

    8. A mezőőri járulék megfizetésére, amennyiben a földrészletnek több tulajdonosa van, az a kötelezett, aki a földrészletet használja, amennyiben a használó ismeretlen, úgy a tulajdoni hányad arányában a tulajdonosoknak áll fenn fizetési kötelezettsége.

       

    9. A mezőőri járulék fizetési kötelezettség alanya az, aki a naptári év első napján a használója, ennek hiányában tulajdonosa.

      A mezőőri járulék fizetési kötelezettség annak az évnek az utolsó napján szűnik meg, amely évben a kötelezett használati joga, amennyiben az ismeretlen, tulajdonjoga megszűnik.

      A meg nem fizetett mezőőri járulékot az adók módjára behajtandó köztartozások szabályai szerint kell behajtani, amiről a jegyző intézkedik.

       

    A fentiek alapján Balmazújváros közigazgatási területén (belterület, külterület) földhasználattal rendelkezőknek, ennek hiányába a földtulajdonosának bevallást kell benyújtani a Polgármesteri Hivatal Beruházási Osztályához 2016.02.15. napjáig.

    Amennyiben nem érkezik meg a fent említett időpontig a bevallás, úgy a korábbi nyilvántartásban szereplő adatokkal történik az éves mezőőri járulék megállapítása.

     

    A bevallási nyomtatványt a tájékoztató mellé csatoltan megküldjük, melyet pontosan kitöltve, aláírva visszaküldeni szíveskedjen. A nyomtatvány szükség esetén fénymásolható, illetve a www.balmazujvaros.hu honlapról letölthető!

     

    A bevallás elmulasztása mulasztási bírságot von maga után!

     

     

     

     

    Balmazújváros, 2016. január 18.

    Beruházási Osztály

     

  • Felhívás!

  • Tájékoztatás - Humán Szolgáltató Központ

    Kedves régi és leendő ügyfeleink!

    A Balmazújvárosi Kistérség Humán Szolgáltató Központ Családsegítő Szolgálata az idei évben is várja ügyfeleit az alábbi, ingyenesen igénybe vehető szolgáltatásokkal:

    Tájékoztatás nyújtása és nyomtatványok kitöltésében segítségnyújtás a következő ellátásokkal kapcsolatban:

    • szociális ellátások: települési támogatások, ápolási díj
    • családtámogatás: gyes, gyet, családi pótlék, anyasági támogatás, fogyatékossági támogatás stb.
    • társadalombiztosítási ellátások: öregségi nyugdíj, nők kedvezményes nyugdíjba vonulása, özvegyi nyugdíj, méltányossági nyugdíjemelés, egyszeri segély, árvaellátás
    • egészségbiztosítási pénztári ellátások: egyszeri gyógyszertámogatás és
    • megváltozott munkaképességűek számára igényelhető ellátások: rokkantsági és rehabilitációs ellátások

    Ügyintézésben segítségnyújtás, nyomtatványok kitöltése, kérelmek, fellebbezések megírása: közüzemi tartozások esetén, válókereset, gyermekelhelyezés ügyében.

    Munkanélküliséggel kapcsolatos tanácsadás: önéletrajz, motivációs levél megírása, munkalehetőségek keresése

    Ingyenes jogi, pszichológiai tanácsadás: előzetes időpont egyeztetéssel.

    Áldozattá válás megelőzése és áldozatsegítés közvetítése.

    Mediáció (családi, párkapcsolati konfliktuskezelés, válás), kapcsolatügyelet igény szerint.

    Dologi javak gyűjtése, továbbítása az arra rászorulók részére: használt ruhák, cipők, könyvek, tartós élelmiszer, játékok, háztartási eszközök, számítógépek, stb.

    Ügyfélfogadás: Hétfő:      8.00 - 12.00
                               Kedd:      8.00 - 18.00
                               Szerda:    8.00 - 16.00
                               Csütörtök: nincs ügyfélfogadás
                               Péntek:    8.00 – 12.00

    Bővebb információt a www.humanszolgaltato.balmazujvaros.hu  oldalon talál.
    Elérhetőség: ÉLETHÁZ  (Balmazújváros, Veres P. u. 8. sz.) Telefon: 52/580-599

    Családsegítő Szolgálat munkatársai

  • NAV Figyelemfelhívás!

    Tisztelt Adózó!
     
    Felhívjuk figyelmét arra, hogy közeledik a 2014. évre vonatkozó - személyi jövedelemadóról, járulékról, egyszerűsített közteherviselési hozzájárulásról, különadóról, egészségügyi hozzájárulásról - (1453) bevallás benyújtásának határideje, 2015. május 20..
    Amennyiben Ön 2014. évben személyi jövedelemadó köteles bevételt szerzett, (pl.: munkaviszonyból, egyéb jogviszonyból szerzett jövedelmet, diákként munkát végzett, munkanélküli ellátásban részesült 2014. évben, év közben nyugdíj megállapítására került sor, közfoglalkoztatásból származó jövedelemben részesült, stb.) bevallás benyújtási kötelezettsége keletkezik!
    Fontos tudni, hogy az adó megfizetése - akár kifizetők által történt az adóelőleg levonása, vagy Ön által csekken, átutalással vagy egyéb módon történt a megfizetése - nem pótolja az adóbevallási kötelezettség teljesítését. Amennyiben bevallási kötelezettségének nem tesz eleget, az adóhatóság 200 000.- Ft mulasztási bírságot szabhat ki.
    Felhívjuk figyelmét arra, hogy az adóhatóság fokozott figyelmet fordít a bevallási kötelezettségek teljes adózói körben történő teljesülésére, illetve annak ellenőrzésére.
    Az adóhatóság nyilvántartási rendszerében szerepel minden szükséges információ - a kifizetőktől érkezett adatszolgáltatások, bevallások feldolgozása révén, mely adózónkérıt tartalmazza az adóköteles kifizetések összegét, időpontját, jogcímét -, amely alapján a bevallási kötelezettség teljesítése vagy annak elmulasztása egyértelműen megállapítható.
    Bevallási kötelezettségének az alábbi módokon tehet eleget:
    1. Amennyiben Ön 2015. január 31-ig nyilatkozatban kéri, hogy a munkáltatója készítse el a bevallását, akkor személyi jövedelemadó bevallást nem kell benyújtania!
    2. Amennyiben 2015. február 16-ig benyújtja a ,,1453NY” jelű nyilatkozatát és kéri, hogy az állami adóhatóság készítse el bevallását, akkor az adóhatóságtól 2015. április 30-ig megkapja a bevallás ajánlatot, melyet leellenőrizve, szükség esetén kijavítva, aláírva szintén 2015. május 20-ig kell visszaküldenie az adóhatóság részére, ezzel eleget tesz bevallási kötelezettségének.
    Ha elfogadja a kiküldött ajánlat tartalmát, vissza sem kell küldenie azt.
    3. Amennyiben Ön megfelel az adónyilatkozat - „söralátét” (14S3ADÓ) - benyújtásának törvényben előírt feltételeinek, akkor bevallási kötelezettségének 2015. május 20-ig ezen nyilatkozat kitöltésével és benyújtásával is eleget tehet.
    4. A 1453-as személyi jövedelemadó bevallás csomagot az adóhatóság már kipostázta az Ön részére. Ha nem kapott bevallási csomagot és nem kívánja az űrlapot az internetről letölteni és kitölteni, kérjük, fáradjon be az Ön lakóhelyéhez, munkahelyéhez legközelebb eső ügyfélszolgálatunkra, ahol ingyenesen rendelkezésére bocsátjuk és személyesen segítséget nyújtunk a bevallás kitöltésével kapcsolatban. Általános tájékoztatás kérés keretében telefonon is érdeklődhet a helyi díjszabással hívható 06-40/42-42-42 telefonszámon.
     
    Figyelmébe ajánljuk a NAV honlapján elérhető bevallás kitöltő program használatát, mely segít Önnek kiszámítani a kötelezettségeit és a bevallásban előforduló hibák lehetőségét nagymértékben csökkenti!
     
    Bevallási kötelezettségének eleget tehet elektronikus úton is, ennek feltétele, hogy az okmányirodában vagy az állami adóhatóság központi ügyfélszolgálatán regisztráltassa magát (ügyfélkaput nyisson). Papír alapú bevallását elküldheti részünkre ingyenesen postán a bevallási egységcsomagban lévő boríték felhasználásával, illetve leadhatja személyesen Ügyfélszolgálatunkon ügyfélfogadási időben (Debreceni központi Ügyfélszolgálatunk ügyfélfogadási ideje: hétfő: 8:00-18:00, kedd és csütörtök: 8:00-12:00, szerda:14:00-18:00, péntek: 8:00-11:00 óráig).
    Ne feledje, hogy a bevallás kitöltésének alapjául szolgáló igazolásokat, bizonylatokat nem kell a bevalláshoz csatolni, azokat meg kell őriznie a saját bevallás példányával együtt 2020. december 31-ig. A benyújtott bevallása csak akkor érvényes, ha azt aláírásával hitelesíti!
    Jelen levelünket általános tájékoztatásnak szánjuk, a magánszemély adózók figyelmét kívánjuk felhívni bevallási kötelezettségük teljesítésére. Amennyiben kifizetőnek, munkáltatónak minősül szíveskedjen fentiekről tájékoztatni a munkavállalóit és azokat a magánszemélyeket, akik részére kifizetést teljesített.
     
    Az adózás közös ügyünk, éljen a törvény által biztosított jogával és rendelkezzen adója 1+1%-áról! 
     
    Debrecen, 2015. január 20. 
    NAV Hajdú-Bihar Megyei Adóigazgatósága
     
  • Megnyitották a Hagyományok Házát Balmazújvárosban

  • Magán pálinkafőzés adója

    Balmazújvárosi Közös Önkormányzati Hivatal

    Adócsoport

    4060 Balmazújváros, Kossuth tér 4-5.

    Tel: 52/580-105/50,25,26 Fax: 52/370-035 e-mail: ado@balmazujvaros.hu

     

    Tájékoztató

     

    a magánfőző a desztillálóberendezés feletti tulajdonszerzést

    az azt követő 15 napon belül köteles a tulajdonos bejelenteni a

    lakóhelye szerinti önkormányzati adóhatósághoz,

    első esetben ezt a bejelentést, a már meglévő berendezésekről

    2015. január 15-éig kell teljesíteni.


    A Magyar Közlöny MK 161/2014. évi számában 2014. november 26-án kihirdetett, az egyes adótörvények és azokkal összefüggő más törvények, valamint a Nemzeti Adó- és Vámhivatalról szóló 2010. évi CXXII. törvény módosításáról szóló 2014. évi LXXIV. törvény alapján módosulnak a jövedéki adóról és jövedéki termékek forgalmazásának különös szabályairól szóló 2003. évi CXXVII. törvény (továbbiakban: Jöt.) egyes rendelkezései.

    A Jöt. módosításának célja az Európai Uniós szabályokkal kapcsolatos harmonizációnak való megfelelés.

    A magánfőzésre és a bérfőzésre vonatkozó szabályok 2015. január 1-jétől jelentős mértékben megváltoztak. Magánfőzésnek továbbra is a párlatnak a magánfőző lakóhelyén vagy gyümölcsöse helyén használható, legfeljebb 100 liter űrtartalmú, párlat-előállítás céljára kialakított desztillálóberendezésen a magánfőző által végzett előállítása minősül, de évente legfeljebb 50 liter mennyiségig.

    2015. évtől a magánfőző desztillálóberendezésének bejelentésével kapcsolatban és a magánfőzésnél az adóbevallással és az adó megfizetésével kapcsolatos eljárásban a lakóhely szerinti önkormányzati adóhatóság - balmazújvárosi lakosok esetében, a Balmazújvárosi Közös Önkormányzati Hivatal Adó Irodája - jár el. [Jöt. 5. § (9) bekezdés]

    Változik a magánfőző definíciója is, magánfőzőnek az a 18. életévét betöltött gyümölcstermesztő személy minősül, aki saját tulajdonú gyümölccsel, gyümölcsből származó alapanyaggal és párlat készítésére alkalmas, saját tulajdonú desztillálóberendezéssel rendelkezik. [Jöt. 63. § (2) 12.]

    A magánfőző az évente előállítható párlatmennyiség túllépése esetén a többletmennyiséget haladéktalanul köteles bejelenteni a vámhatóságnak és a vámhatósággal egyeztetett módon gondoskodni a többletmennyiség megsemmisítéséről. [Jöt. 67/A. § (6) bekezdés]

    A magánfőzésben előállított párlat adója évi 1000 forint, melyet a magánfőzőnek kell megfizetnie, amely a magánfőző lakóhelye szerinti önkormányzatnak a bevétele. A magánfőzőnek az előállított magánfőzött párlat utáni adóbevallási és adófizetési kötelezettségét a tárgyévet követő év január 15-ig – együtt – kell teljesítenie a lakóhelye szerinti önkormányzati adóhatósághoz. Ha a magánfőző nem állított elő tárgyévben magánfőzött párlatot, akkor nem keletkezik tárgyévre vonatkozóan adóbevallási kötelezettsége. [Jöt. 3. § (3) bekezdés, 5. § (9) bekezdés, 64. § (6) bekezdés, 67/A. § (4) bekezdés]

    A magánfőzött párlat kizárólag a magánfőző, családtagjai vagy vendégei által fogyasztható el feltéve, hogy értékesítésre nem kerül sor. A magánfőzött párlat kizárólag alkoholtermék-adóraktár részére értékesíthető. [Jöt. 67/A. § (7) bekezdés]

    Fontos változás, hogy 2015. január 1-jétől a magánfőző a desztillálóberendezés feletti tulajdonszerzést az azt követő 15 napon belül köteles bejelenteni a lakóhelye szerinti önkormányzati adóhatósághoz. E tulajdonszerzés nem engedélyköteles. A bejelentésben meg kell adni a nevét, lakcímét, adóazonosító jelét, a desztillálóberendezés feletti tulajdonszerzés időpontját, a desztillálóberendezés űrtartalmát és tárolásának, használatának helyét, ha az eltér a magánfőző lakcímétől. A magánfőző köteles megőrizni és hatósági ellenőrzéskor bemutatni a desztillálóberendezés feletti jogszerű tulajdonszerzést igazoló iratot. [Jöt. 67/A. § (1)-(3) bekezdés]

    Ha 2015. január 1-jét megelőzően történt a magánfőzésre szolgáló desztillálóberendezés feletti tulajdonszerzés, akkor a magánfőzőnek 2015. január 15-ig kell megtennie a bejelentést. [Jöt. 5. § (9) bekezdés, 67/A. § (1)-(3) bekezdései, 128/K. § (1) bekezdés]

    Az önkormányzati adóhatóság a desztillálóberendezés feletti tulajdonszerzésről szóló magánfőzői bejelentésről, valamint a magánfőző adóbevallásáról értesíti a vámhatóságot és a bejelentéssel, bevallással érintett másik önkormányzati adóhatóságot. Az önkormányzati adóhatóság az értesítést a teljesítést követő hónap 15. napjáig küldi meg az illetékes vámhatóság részére. [Jöt. 67/A. § (5) bekezdés]

    Az adóraktár részére történő értékesítéskor, illetve ha a magánfőző az általa előállított magánfőzött párlattal kíván részt venni párlatok számára meghirdetett versenyen, a párlat eredetét a desztillálóberendezés feletti tulajdonszerzés szerinti bejelentésről, valamint a párlat után megfizetett adóról kiállított önkormányzati adóhatóság igazolás igazolja. [Jöt. 67/A. § (8) bekezdés]

    Magánfőzés esetében az adó megállapításához és az adótartozás végrehajtásához való jog az előállított magánfőzött párlat utáni adóbevallási kötelezettség bevallási határidejétől számított 1 év elteltével évül el. [Jöt. 67/A. § (9) bekezdés]

    Felhívjuk figyelmüket, hogy a törvény hatályba lépését megelőzően előállított magánfőzött párlatra 2014. december 31-ét követően is az előállításkor érvényes rendelkezések az irányadók. A törvény hatályba lépését követően előállításra kerülő párlatok tekintetében azonban már az új szabályokat kell alapul venni. [Jöt. 128/K. § (2) bekezdés]

    A bérfőzésben előállított párlat után is - 2014. december 31. napjával - megszűnik az eddig 50 liter mennyiségig biztosított „0” forintos adómérték. 2015. január 1-jétől a szeszfőzdében bérfőzés keretében, a bérfőzető alapanyagából előállított párlat adója egy bérfőzető részére évente legfeljebb 50 liter mennyiségig 167.000 forint (1 liter 50 térfogatszázalék alkoholtartalmú párlatra vetítve 835 forint), az 50 litert meghaladó mennyiségre 333.385 forint (1 liter 50 térfogatszázalék alkoholtartalmú párlatra vetítve 1667 forint). [Jöt. 64. § (3) bekezdés]

    Fontos változás, hogy jövőre az önkormányzatnak fizetendő évi 1.000 forintos átalányadó ellenében 50 liter tiszta szesz állítható elő magánfőzésben. A saját fogyasztás céljából előállított magánfőzött párlat adómentessége 2015. január 1-jétől megszűnik, és amennyiben tárgyévben a magánfőző állít elő párlatot, 1000 forint/év átalányadó-fizetési kötelezettsége keletkezik.

    Tehát, aki jelenleg balmazújvárosi lakos és 2015. január 1-jét megelőzően magánfőzéshez használt desztilláló berendezést vásárolt, bejelentést kell tenni Balmazújváros Város Önkormányzati Adóhatóságához.

    Erre a célra szolgáló nyomtatvány a város honlapjáról, a www.balmazujvaros.hu címről letölthető.

    A bejelentésben a nevet, lakcímét, adóazonosító jelet, a tulajdonszerzés időpontját és a desztilláló-berendezés űrtartalmát kell megadni, továbbá a berendezés tárolásának, használatának helyét is, ha az eltér a magánfőző lakcímétől. Egy desztilláló-berendezés több személy közös tulajdonát is képezheti, ilyenkor a tulajdonosok választása szerint kell bármelyikük lakóhelye szerinti önkormányzathoz megtenni a bejelentést. Az adott önkormányzat értesíti e bejelentésről a többi érintett hatóságot/adóhatóságot.

    A magánfőzés utáni adóbevallást évente egyszer (első esetben a 2015. évi adóévről 2016. január 15-ig), az átalányadó-fizetési kötelezettséggel együtt, a tárgyévet követő év január 15-ig kell megtenni, illetve teljesíteni a lakóhely szerinti önkormányzati adóhatósághoz.

    Felhívjuk a Tisztelt Magánszemélyek figyelmét arra, hogy a bejelentés elmulasztása mulasztási bírság megállapítását vonhatja maga után, ennek mértéke akár 200 ezer forintig is terjedhet. [Art. 172. § (1) bekezdés]

    Köszönjük, hogy tájékoztatónkat elolvasta és bejelentési kötelezettségét időben teljesíti.

    Balmazújváros, 2015. január 08.

    Balmazújváros Város Önkormányzatának Adóhatósága

     

     

     

  • Mikro-, kis- és középvállalkozások munkahelyteremtő beruházásainak támogatása

     

    TÁJÉKOZTATÓ

    a mikro-, kis- és középvállalkozások munkahelyteremtő beruházásainak támogatása

    című pályázatról: NFA-2014-KKV

     

    A Nemzetgazdasági Minisztérium a Nemzeti Foglalkoztatási Alaprész (NFA) 2014. évi központi keretéből nyílt jellegű pályázatot hirdet mikro-, kis- és középvállalkozások (KKV) munkahelyteremtő beruházásainak támogatására. Az NFA-ból 13 milliárd Ft támogatási keretösszeg áll a pályázók rendelkezésére. Ebből 1100-1200 KKV-nál 6500 új munkahely létesíthető, továbbá legalább 12000 már meglévő munkahely megőrzése segíthető. A pályázat alapján a pályázati útmutató szerinti induló beruházás támogatható.

     

    A pályázat célja: a területi különbségek csökkentése, térségi felzárkóztatás, a helyi gazdaság megerősítése, a KKV-k fejlődésének, gazdaságban betöltött szerepük, piaci pozícióik bővítése, új munkahelyek létrehozását eredményező beruházások támogatása; a vállalkozások számára többlettámogatás biztosítása a gazdasági, társadalmi és munkaerő-piaci szempontból kedvezőtlen helyzetű területfejlesztési-statisztikai kistérségekben, településeken; az álláskeresők foglalkoztatásának ösztönzése kiemelt összegű kiegészítő támogatással; a foglalkoztatás regionális különbségeinek mérséklése kiegészítő támogatás biztosításával.

     

    A pályázók köre: A pályázaton kizárólag Magyarországon székhellyel vagy az Európai Gazdasági Térség (EGT) területén székhellyel és Magyarországon telephellyel, fiókteleppel rendelkező KKV-k vehetnek részt az alábbi jogszabályok szerint:

    • a gazdasági társaságokról szóló 2006. évi IV. törvény szerinti gazdasági társaságok,

    • a Polgári Törvénykönyvről szóló 1959. évi IV. törvény 70. §-a szerinti egyes jogi személyek vállalatai,

    • a külföldi székhelyű vállalkozások magyarországi fióktelepeiről és kereskedelmi képviseleteiről szóló 1997. évi CXXXII. törvény szerinti fióktelepek,

    • a szövetkezetekről szóló 2006. évi X. törvény szerinti szövetkezetek,

    • az egyéni vállalkozóról és az egyéni cégről szóló 2009. évi CXV. törvény szerinti vállalkozók.

     

    Elszámolható költségek: kizárólag új műszaki berendezések, gépek, egyéb berendezések, felszerelések, valamint az immateriális javak közül a találmány, a szabadalom, a licenc és a know-how beszerzése során felmerülő - a számvitelről szóló 2000. évi C. törvény (a továbbiakban: Számviteli törvény) 47-48. § és 51. §-a alapján elszámolható és igazolt - azon költségek, amelyek a Számviteli törvény 1. sz. mellékletében szereplő „A. Befektetett eszközök” mérlegsoron belüli „I. Immateriális javak” 2., 3.-ból licenc és 4.-ből a találmány, a szabadalom és a know-how, valamint „II. Tárgyi eszközök” 1-3. mérlegtételek körébe tartozó eszközök beszerzésével, megvásárlásával kapcsolatban merülnek fel.

    A II. Tárgyi eszközök 1. Ingatlanok és a kapcsolódó vagyoni értékű jogok mérlegsorból az elszámolható költségek körében az új épület, épületrész felépítésével kapcsolatos építési költségek, valamint ezen ingatlanok rendeltetésszerű használatának előfeltételét jelentő, jogszabályban nevesített (víz- és csatornahasználati, villamos-fejlesztési, gázelosztó vezetékre vonatkozó hálózatfejlesztési) hozzájárulások vehetők figyelembe. Más építési költség nem számolható el.

     

    A támogatás formája: vissza nem térítendő.

     

    A támogatás mértéke:

    Nem regisztrált álláskereső személy esetén, új munkahelyenként 1,5 millió Ft. Ezen kívül az alábbi kiegészítő támogatásokra lehet pályázni, külön-külön, illetve halmozottan:

    a) amennyiben a beruházás hátrányos helyzetű kistérségben1, településen valósul meg, új munkahelyenként 200 ezer Ft, vagy

    b) amennyiben a beruházás leghátrányosabb helyzetű kistérségben, továbbá a leghátrányosabb helyzetű kistérségekkel azonos elbánásban részesített településen valósul meg, új munkahelyenként 300 ezer Ft,

    c) amennyiben a beruházás befejezését követően a munkaügyi kirendeltségeken nyilvántartásban lévő kiközvetített álláskeresők foglalkoztatására vállalkozik a pályázó, új munkahelyenként 500 ezer Ft,

    d) amennyiben a c) pontban meghatározott álláskeresők közül a helyi cigány kisebbségi önkormányzat, ennek hiányában a roma érdekképviseleti vagy a roma civil szervezet vagy az etnikai szószóló ajánlására a pályázó roma munkavállaló foglalkoztatását vállalja, új munkahelyenként 300 ezer Ft,

    e) amennyiben a beruházás szabad vállalkozási zónában valósul meg, az a) vagy a b) pontban meghatározott kiegészítő támogatáson kívül új munkahelyenként további 400 ezer Ft2.

     

    A pályázat benyújtása:

    A pályázatot 2 példányban (1 eredeti és 1 másolat), külön-külön, egy darab zárt küldeményben, a lapokat lefűzve, rendezett, áttekinthető formában, tartalomjegyzékkel ellátva, az útmutatóban rögzített formai előírásoknak megfelelően, magyar nyelven, az útmutató mellékleteiben szereplő szempontok alapján, kizárólag a pályázati dokumentációban lévő adatlapok kitöltésével kell elkészíteni, amelyhez csatolni kell a pályázati útmutató mellékleteiben szereplő minták alapján összeállított nyilatkozatokat és dokumentumokat. A pályázat tartalmát (a csatolandó dokumentumok, nyilatkozatok kivételével) CD elektronikus adathordozón - word és excel formátum alkalmazásával - is be kell nyújtani.

     

    A pályázatot kizárólag az alábbiak szerint lehet benyújtani:

    A könyvelt postai küldeményként, kizárólag Magyarországon feladott, vagy gyorspostai/futárposta (garantált kézbesítési idejű belföldi postai szolgáltatás) szállítás igénybevételével a pályázatot a beruházás helye szerinti munkaügyi központ részére lehet eljuttatni a 2014. január 9-től 2014. február 14-ig terjedő időszakban. A munkaügyi központok címjegyzéke a pályázati útmutató 12-13. oldalán található. A feladás időpontjának a küldeményen szereplő - a pályázó által igazolható - postára adás bélyegzőjének dátuma számít.

     

    A pályázati dokumentáció megtalálható, letölthető a www.munka.hu honlapról.

     

    1 A hátrányos, leghátrányosabb helyzetű kistérségek, települések és a szabad vállalkozási zóna területi kategória fogalmának magyarázata, a vonatkozó Korm. rendeletek megnevezése az útmutató 17. pontjában található. Amennyiben a pályázatok munkaügyi központokhoz történő benyújtásának határidejéig a vonatkozó hatályos jogszabályok /311/2007. (XI. 17.) és 240/2006. (XI. 30.) Korm. rendeletek/ helyett új jogszabályok lépnek hatályba, a korábbi és az új jogszabályok mellékletében szereplő hátrányos, leghátrányosabb helyzetű kistérségek és települések - ezen pályázat szempontjából - egyaránt kedvezményezetti körbe tartoznak, és igényelhető a területi alapú kiegészítő támogatás. Tehát ha az új jogszabályok szerinti besorolás miatt a kistérség, település a korábbinál kedvezőtlenebb pozícióba került, minden esetben a kistérség, település számára előnyösebb területi besorolást és kiegészítő támogatási összeget kell figyelembe venni.

    2 A szabad vállalkozási zónák hátrányos és leghátrányosabb helyzetű kistérségekben, illetve településeken jöttek létre. Ezért a zónákban ennek megfelelően az új munkahelyenkénti 200, vagy 300 ezer Ft kiegészítő támogatáson kívül további 400 ezer Ft, tehát összesen 600 (200+400 ezer Ft), vagy 700 ezer Ft (300+400 ezer Ft) kiegészítő támogatás igényelhető.  

     

  • Fürdőbelépő nyugdíjasok részére

     

    Fürdőbelépő nyugdíjasok részére

    Erzsébet Kártyán 2014.

     

    Kedvezményezettek köre:

    Azon belföldi illetőségű, öregségi nyugellátásban részesülő 60. életévét betöltött személy, akinek rendszeres havi teljes összegű ellátása nem haladja meg a 147.000,- Ft-ot, valamint további adóköteles jövedelemmel nem rendelkezik.

    Azon pályázó, aki a nyugdíjasok szociális üdülési pályázati felhívására pályázatot nyújtott be, jelen kiírás keretében már nem részesülhet támogatásban.

    A pályázat benyújtásakor kötelezően csatolandó melléklet:

    A Nyugdíjfolyósító Igazgatóság (NYUFIG) által a pályázó nevére kiállított 2013. évi havi nyugellátás megállapítását tartalmazó igazolás.

     

    Elnyert támogatás esetén a támogatott a 2.500,- Ft önerő befizetését követően válik jogosulttá a www.erzsebetprogram.hu oldalon elérhető, valamint a jelen pályázati kiírásban rögzített fürdőhelyszínekre történő belépésre. A jelen pályázattal elnyert támogatás a postai úton kiküldésre kerülő Erzsébet Kártya segítségével vehető igénybe.

    Azon pályázók, akik a 2013. évi Erzsébet-program keretében támogatást nyertek és számukra az Erzsébet Kártya korábban kiküldésre került, a korábban megküldött kártya segítségével vehetik igénybe az üdülési szolgáltatást.

     

    Általános pályázati feltételek:

    Pályázni a   honlapon található elektronikus pályázati adatlap kitöltésével, valamint a kötelezően csatolandó dokumentumok egyidejű feltöltésével lehet.

    Egy pályázati adatlapon kizárólag egy személy nyújthat be pályázatot.

    Az érvénytelenül beadott pályázat hiánypótlására, javítására nincs lehetőség. A pályázók a pályázat benyújtását követően visszaigazoló e-mailt kapnak.

    Az e-mailben található internetes hivatkozásra (linkre) kattintva kell aktiválni a pályázatot, legkésőbb 2014. február 15. napja 24:00 óráig.

    Aktiválás hiányában a pályázatok automatikusan elutasításra kerülnek.

     

    Éljenek a lehetőséggel! Higgyék el, megéri!

  • Balmazújváros kerékpárforgalmi hálózat fejlesztése

  • Ismerjék meg városunk és testvérvárosaink szokásait!

     

    A Hang-Kép Egyesület felvételén ízelítőt láthatnak Balmazújváros és Érmihályfalva hagyományaiból.
     

     
    Ismerjék meg városunk és testvérvárosaink szokásait!
    Cél: közelebb hozni egymáshoz testvérvárosaink lakosságát, civil szervezeteit! 
  • Katona Mária könyvbemutató

  • Januári programajánló

     

    2013. január 19. (szombat) 18 óra- Színházterem

    BEL AMI - A szépfiú (filmdráma)

    Szervező: Veres Péter Kulturális Központ

    Helyszín:Veres Péter Kulturális Központ - Kossuth tér 18.

     

    2013. január 22. (kedd) 18 óra - Ifjúsági és Közösségi ház

    A Magyar Kultúra Napja tiszteletére rendezett Cseh Tamás emlékest

    Szervező: Veres Péter Kulturális Központ

    Helyszín: Ifjúsági és Közösségi Ház - Arany János u. 1/c.

     

    2013. január 23. (szerda) 9 óra - Díszterem

    Balmazújváros Város Önkormányzatának nyilvános Képviselő-testületi ülése

    Szervező: Balmazújváros Város Önkormányzata

    Helyszín: Balmazújváros Város Polgármesteri Hivatala - Kossuth tér 4 -5.

     

    2013. január 24. (csütörtök) 10 óra - Pódium terem

    Vers és mesemondó verseny óvodások részére

    Szervező: Csicsergő Óvoda

    Helyszín: Veres Péter Kulturális Központ - Kossuth tér 18.

     

    2013. január 24. (csütörtök) 16 óra 30 perc - Olvasóterem

    Katona Mária: Két évszázada Balmazújvároson - A balmazújvárosi németek története című, 1997-ben megjelent könyvének második, változatlan kiadása alkalmából szervezett ,,író, olvasó találkozó."

    Szervező: Lengyel Menyhért Városi Könyvtár és a debreceni Déry Múzeum

    Helyszín: Lengyel Menyhért Városi Könyvtár - Dózsa György u. 1.

     

    2013. január 25. (péntek) 10 - 17óra 30 perc

    Lakossági véradó nap

    Szervező: Vöröskereszt Területi Szervezete

    Helyszín: Debreceni u. 12. (volt Vörös Csillag irodaház)

     

    2013. január 31. (csütörtök) 10 óra - Kossuth tér - Bocskai u. sarok

    Kerékpárút átadása - szalagvágás

    Szervező: Balmazújváros Város Önkormányzata

    Helyszín: főtér - Debreceni u kerékpárút szakasza, Polgármesteri Hivatal

     

     

  • Szóval?! Országos Vitaverseny

     

    Szóval?! Országos Vitaverseny
     
    Ezúton szeretnénk meghívni Önt a Szóval?! Országos Vitaverseny rendhagyó sajtóeseményére, amelyen a vitakultúra-fejlesztés és a demokratikus párbeszéd fontosságára hívjuk fel a figyelmet.
     
    A Szóval?! egy két éve indult kezdeményezés, melyet a Külügyminisztérium, az Európai Bizottság és az Európai Parlament hívott életre. A több hónapon és három fordulón át tartó versenyen középiskolások vehetnek részt, akik háromfős csapatokban tehetik próbára érvelési és cáfolási tudásukat. A tavalyi évben a vetélkedőre közel 150 diákcsapat jelentkezett Magyarország 100 középiskolájából.
     
    A Szóval?! idei nyitó eseményén újságírók, sportolók és színészek szó-párbajoznak arról, hogy be kell-e vezetni női kvótákat az Európai Parlamentben?
     
    A szópárbaj csataterén: 
     
    Pepe és Kapa, vagyis Mucsi Zoltán és Scherer Péter színészek, a Jancsó-filmek híres, évődő civakodó párosa, 
    Mészáros Antónia, Minőségi újságírásért díjjal kitüntetett újságíró és Stumpf András, Junior Príma díjas újságíró,     valamint Nagy Tímea kétszeres olimpiai bajnok párbajtőröző és
    Gergely István kétszeres magyar olimpiai bajnok vízilabdázó kapus.
     
    Az eseményt a Külügyminisztérium részéről Győri Enikő EU-ügyekért felelős államtitkár, az Európai Bizottság Magyarországi Képviselete részéről Dr. Szűcs Tamás képviselet-vezető, az Európai Parlament Tájékoztatási Irodája részéről Lővei Andrea megbízott irodavezető, és a verseny szervezői részéről Lévai Balázs nyitja meg.
     
    Időpont: 2013. január 10., csütörtök, 10.00 óra
    Helyszín: Európa Pont (Millenáris Park, 1024 Budapest, Lövőház u. 35.)
     
  • ÉTTERMEK, SZÁLLÁSADÓK FIGYELEM!

     

    ÉTTERMEK, SZÁLLÁSADÓK FIGYELEM!

     

    Január végéig lehet jelentkezni a FARSANGI Torkos Csütörtökre!



    A Magyar Turizmus Zrt. 2013-ban is megszervezi a népszerű Torkos Csütörtök akciót, immár a 8. alkalommal. Jövőre azonban - a néphagyománytól eltérően - kivételesen nem a hamvazószerdát követő csütörtökön kerül sor a magyar gasztronómiát népszerűsítő akcióra, mivel az épp - az étterembe járás szempontjából szintén népszerű - Valentin (Bálint) napra esik.

    A Magyar Turizmus Zrt. ezért - a gasztronómiai szövetségekkel egyeztetve - 2013. január 31-én szervezi meg az akciót Farsangi Torkos Csütörtök néven. A Magyar Turizmus Zrt. és a NetPincér korábbi sikeres együttműködésének köszönhetően az akció hivatalos weboldala továbbra is a www.torkoscsütörtök.hu, vagy www.torkoscsutortok.hu lesz.

    Ismét ezen a weboldalon zajlik majd az éttermek regisztrációja, illetve a vendégek itt találják meg az éttermek listáját és asztalt is foglalhatnak január 14-től online módon. Az éttermek jelentkezését 2013. január 28-ig várják a szervezők. Az éttermi akcióval és a kapcsolódó szálláshelyi kedvezményekkel a SZÉP kártya felhasználást is ösztönözni kívánják.

    A vendéglátóhelyeknek szóló felhívás ITT olvasható

    Az éttermi beszállítók, nagykereskedők IDE kattintva találnak információkat

    A szálláshelyeknek szóló felhívás ITT tölthető le

    Ajánlati adatlap szálláshelyek számára ITT érhető el


     

  • Meghívó koszorúzási ünnepségre

    A VPÁMK és AMI tisztelettel meghívja Önt 2013. január 7-én (hétfő) 10 órakor Veres Péter születésének 116. évfordulója tiszteletére rendezett koszorúzási ünnepségre.

____________________________

Balmazújváros Város
Önkormányzata


4060 Balmazújváros
Kossuth tér 4-5.


Telefon:+36(52)580-102
Fax:+36(52)370-035

Web: www.balmazujvaros.hu

 

 

Copyright © 2025 Balmazújváros. Minden jog fenntartva.
Ma: 2025-01-28 van. PointLink.