Don-kanyar. A kifejezés, mely a mai napig nézőpontok és látásmódok ütköztetését generálja, történészi vitákra ad alkalmat, de nem mentes a politikai és ideológiai csatározásoktól sem. Ugyanakkor 78 évvel ezelőtt ilyenkor, már javában zajlott az úgynevezett doni áttörés, mely kétség kívül a magyar hadtörténelem legnagyobb emberáldozatot követelő tragédiája. Nekünk, utódoknak, pedig kötelességünk, legalább ezen a napon az emlékezés.

Az évforduló kapcsán szeretnék eloszlatni néhány, máig ható téveszmét, toposzt és bolsevik hazugságot. Hiszen az újabb kutatások, ideológiáktól mentesen, teljesen más tényekről árulkodnak.

- "A 2. magyar hadsereget tudatosan rosszul felszerelve, így direkt halálra ítélve, áldozatnak küldték a frontra."

A magyar királyi 2. honvéd hadsereg fegyverzetét és felszerelését a honvédség összes alakulatától egyenlő mértékben elvont anyagból és német kiegészítésből állították össze. Az ország rendelkezésére álló teljes fegyvermennyiség csaknem felét megkapta a frontra vonuló hadsereg. Egy 1942. február 10-én keltezett honvédelmi miniszteri rendelet a következőket írta elő: a szóban forgó alakulatok kellálladékát (előírt fegyverzeti és felszerelésbeli mennyiség) teljes mértékben fel kell tölteni; a rendelkezésre álló hadianyag közül hadihasználhatóság szempontjából a legjobbat kell adni; egyes anyagcikkekből – főleg ruházat – a rendszeresített kellálladékon felüli tartalék anyagot is be kell állítani. Tehát ilyen felszereléssel indították a keleti hadműveleti területre csapatainkat.

- "A 2. magyar hadsereg tagjai gyáván menekültek a harcok elől, sőt fegyvereiket eldobálva rendezetlenül özönlöttek vissza."

Az ismert körülmények ellenére a csapatok napokig tartották magukat. Sőt, egyes alakulatok olyan ragyogó fegyvertényekkel tűntek ki, melyek méltóak a magyar katonai hírnévhez. Véleményem szerint ide sorolandó, még a Don folyó partjához érés előtti, július elején történt tyimi áttörés, és a nyári hídfőcsaták egyes epizódjai is. Viszont a januári-februári események kapcsán szólni kell az egri „Dobó István” 14. honvéd gyalogezred hősies védekezéséről, Osztrogoszk és Ilovszkoje kitartó védelméről, majd a kitörésekről és Vargyassi Gyula vezérőrnagy vezette harccsoport helytállásáról is. De meg kell említeni azt a tényt is, hogy a zalaegerszegi 17/III. zászlóalj 1943. január 27-én, a honvéd alakulatok közül utolsóként hagyta el a Don menti állásait. A még hosszasan tovább sorolható fegyvertények, kicsit sem a „gyáva menekülést” támasztják alá.

- "200.000 magyar katona halt meg a Don-kanyarban"

A magyar királyi 2. honvéd hadsereg véres vesztesége összesen körülbelül 126 ezer főre tehető. Hozzávetőlegesen ez 50 ezer hősi halottat, 50 ezer sebesültet és 26 ezer hadifoglyot jelent. Tehát egyértelműen és szomorúan kijelenthető, hogy a Don-kanyarban nagyságrendileg 50 ezer magyar honvéd vesztette életét.

- "Jány Gusztáv hadsereg-parancsnok hadparancsa, melyben gyáváknak nevezte a 2. magyar hadsereg tagjait"

A magyar királyi 2. honvéd hadsereg parancsnokának, vitéz Jány Gusztáv vezérezredesnek valóban volt egy hadseregparancsa 1943. január 24-én, mely a következőképpen kezdődött. "A 2. magyar hds. elvesztette becsületét, mert kevés – esküjéhez és kötelességéhez hű – ember kivételével nem váltotta be azt, amit tőle mindenki joggal elvárhatott." Azonban azt már csak kevesen említik meg, hogy az említett parancsot visszavonta, majd április 4-én felülírta azt. "Az eddig beérkezett harcjelentésekből és egyéb adatokból megállapítom, hogy a 2. magyar hadsereg a téli hadműveletek folyamán becsületét nem vesztette el, hanem sokáig a Don-parton keményen állta a harcot, sőt a hadsereg egyes csapattestei és ennél magasabb kötelékei olyan ragyogó fegyvertényekkel tűntek ki, melyek a régi magyar katonai hírnévhez mindenben méltóak, és felveszik a versenyt bármely hadsereg kimagasló fegyvertényeivel."

Végezetül pedig soroljuk fel a balmazújvárosi áldozatokat. A részletes gyűjtés Soróczki-Pintér Balázs helytörténeti kutató munkáját dicséri. Viszont túlélője is van városunknak, a Debreceni utcán lakó vitéz Radácsi Ferenc emlékeit "A bátorság mezsgyéi 1939-1956" című kötetben, 2015-ben adtam közre.

Dudás József, Dudás András, Ecsedi József, Fige István, Fodor Lajos, Gál József, Gelbmann Oszkár, Gréger Ernő, Harangi Imre, Horváth József, Karádi János, Kertész János, Király János, Kónya Imre, Kónya Sándor, Kulcsár Sándor, Loós Mihály, Nádasdi István, Rózner Bálint János, Szabó Sándor, Tar János, Teichmann Sándor, Tóth János, Tóth Sándor, Varjas (Vágner) Imre, Zabos Péter