Szűrő
  • Meghívó Nemzetközi Diáktalálkozóra

    Balmazújváros Város Önkormányzata
     
    és a
     
    Balmazújvárosi Kistérség Humán Szolgáltató Központ
     
    Nemzetközi Diáktalálkozóra hívja Önt
     
    Időpontja: 2016. április 01-03.
     
    Helye: Garabonciás Diákszálló
     
    Balmazújváros, Batthyány u. 1.
     
    A rendezvény célja:
     
    A Magyarországon tanuló nemzetközi diákok és a Balmazújvároson élő diákok közötti személyes és baráti kapcsolatok kiépítése, valamint a helyi diákok részére nyelvtanulási és anyanyelvi környezetben való gyakorlási lehetőség felkínálása, illetve külföldön való tanulási lehetőség mintájának bemutatása, megismertetése. 
    A helyi fiatalok világnézetének és látásmódjának tágítása. Idegen kultúrák megismerése a Magyarországon élő cserediákok által, így adva lehetőséget a ,,cserediák” rendszerre.
     
    Kérdéseitekkel fordulhattok Szilágyi Márk
     
    YFU area representative coordinator (angyalka koordinátorhoz)
    Elérhetőségei: szilagyi.mark@gmail.com
    06-30/382-3253
  • Sajtóközlemény

    Balmazújváros Város Önkormányzata  16.000.000  forint támogatást nyert a „2015. évi Fejlesztési pályázat” című pályázati kiíráson 50%-os támogatási intenzitással, amely kiírást az Országos Környezetvédelmi és Természetvédelmi Főfelügyelőség Nemzeti Hulladékgazdálkodási Igazgatóság jelentette meg. A 16.000.000 forintos összköltségvetésű beruházás keretében a közszolgáltatók gyűjtési rendszereinek fejlesztése valósult meg. Ennek keretében az üveg csomagolási hulladék házhoz menő gyűjtőrendszere került korszerűsítésre, bővítésre.
     
    Balmazújváros Város Önkormányzata az OKTF-NHI-FPR-2015-001 számú pályázati konstrukció keretében 16.000.000 Ft vissza nem térítendő támogatást nyert, a saját önerő 8.000.000 Ft, a projekt összköltsége 16.000.000 Ft.
    A pályázat fő célja a közszolgáltatók gyűjtési rendszereinek fejlesztése. Ennek keretében az üveg csomagolási hulladék házhoz menő gyűjtőrendszerét kívánta Balmazújváros Város Önkormányzata korszerűsíteni, bővíteni.
    A projekt megvalósítása révén a szelektív hulladékgyűjtés kényelmesebbé válik a háztartásonkénti gyűjtőrendszerrel, a fogyasztók igényeihez jobban igazodó módon készíthető elő az újrahasznosítás, javul a gyűjthető hulladékok mennyiségi és minőségi aránya is. A projekt elősegíti lakosság környezettudatos magatartásának fejlődését. A korábbi felmérések szerint a lakosság jelentős része azért nem vesz részt a szelektív hulladékgyűjtésben, mert nem tudják, mit és hogyan lenne érdemes gyűjteni, illetve sokaknak gondot okoz a hulladék elszállítása a gyűjtőszigetre, ezért a házhoz menő gyűjtési rendszer kialakításával és fejlesztésével ezen probléma kiküszöbölésre kerül.
    Mindemellett a szelektív hulladékgyűjtés az újra feldolgozás első lépése, ezzel rengeteg pénzt és energiát lehet megspórolni a gazdaságba való visszajuttatáskor. Emellett ez igen csak kíméli a környezetet.
    A pályázat megvalósítása során 1646 darab üveg csomagolási hulladék-gyűjtő edényzet kerül beszerzésre és kihelyezése a lakosság részére, ami által a környezetvédelmi és a gazdaságossági problémák enyhítése is megtörténik.
     
    „A projekt az OKTF Nemzeti Hulladékgazdálkodási Igazgatóság támogatásával valósult meg.”
     
     
    Balmazújváros Város Önkormányzata
    4060 Balmazújváros, Kossuth tér 4-5.
    hivatal@balmazujvaros.hu

     

  • Önkormányzati termőföldek bérbeadása

     

    Balmazújváros Város Önkormányzata bérbeadásra meghirdeti a tulajdonában lévő alábbi mezőgazdasági hasznosítású földterületeket:

     

    • 5342 hrsz.-ú, 7. sorszámú szántóként hasznosított, 4236 m2 területnagyságú, 8,47 AK értékű ingatlan,

    • 5334 hrsz.-ú, 6. sorszámú szántóként hasznosított, 2354 m2 területnagyságú, 4,71 AK értékű ingatlan,

     

    Az ingatlanokra határozott idejű szerződés köthető, melynek időtartama 3 év.

     

    A pályázatok benyújtásának határideje: 2016. április 13. délelőtt 9.00 óra.

     

    Az ingatlanokról további információ a Városháza (4060 Balmazújváros, Kossuth tér 4-5.) földszint 3. irodájában, vagy 52/580-102 telefonszámon kérhető.

     

    Balmazújváros Város

    Önkormányzata    

  • LAKOSSÁGI FELHÍVÁS

    Az elmúlt évek adatai alapján a 2015/2016. évi fűtési szezonban megnőtt a kéménytüzek száma a szilárdtüzelésű tüzelőberendezést használó lakóingatlanokban. Ennek fő oka a nem megfelelő tüzelőanyag használata és a kémények karbantartásának hiánya. A fűtési költség csökkentése érdekében sokan tüzelőberendezéseikben égetik el a háztartási hulladékot, mely azonban nem csak jogszabályba ütközik, de környezetszennyező, egészségkárosító és a kéményekben életveszélyes állapotot is előidézhet.

    A háztartási hulladékok elégetését a levegő védelméről szóló 306/2010. (XIL 23.) IConn. rendelet tiltja, a rendelet alapján háztartási tüzelőberendezésben kizárólag a papírhulladék és veszélyesnek nem minősülő, kezeletlen, száraz falmlladék égethető el. Az előírások megsértőivel szemben a környezetvédelmi hatóság eljárást indít és bírságot szabhat ki.

    A szilárd anyagok elégetésével füstgáz, korom, hamu és salak keletkezik. Az égés során olyan mérgező összetevők szabadulnak fel, illetve olyan kémiai reakciók indulhatnak he, amelyek új mérgező vegyületeket hozhatnak létre, levegőbe jutásuk esetén beépülnek a környező talajba, növényzetbe, élővizekbe, és ezeket a mérgező anyagokat lélegzik be a környezetében élő emberek is. A műanyag, gumi, egyéb kőolajszármazék alapanyagú hulladék, festékkel, vegyi anyagokkal kezelt fa és egyéb hulladékok elégetésekor keletkezett égéstermék emberi szervezetbe jutása légzőszervi megbetegedésekhez vezethet, elősegíti a rosszindulatú betegségek kialakulását, a nehézfémeket tartalmazó por károsíthatja a veséket, elpusztítja az agysejteket, tüdő- és májkárosodást okozhat.

    Az utóbbi években mind többen állnak vissza vegyestüzelésre, ill. építenek be kiegészítő fűtésként kandallókat. Szilárd- és olaj tüzelőanyagok használata során korom- és kátránylerakódás képződik a kéményekben, a nem megfelelő tüzelőanyag használata pedig megnöveli ezen lerakódás mértékét, mely az égéstermék-elvezető belső keresztmetszetének szűkülését okozza. A kémény leszűkült keresztmetszete több veszélyt is hordoz magában: a tüzelőberendezés nem kap elég levegő-utánpótlást a működéséhez, ezért szívóhatás alakul ki a kéményben és az égéstermék a tüzelőberendezésen keresztül visszaáramlik a lakótérbe, füst, - illetve szén-monoxid mérgezést okozva ezzel. A kéményben lévő nagymértékű korom és kátránylerakódás egy intenzív fűtés esetén a nagy külső- és belső hőmérséklet különbség hatására belobbanhat, kéménytüzet okozva ezzel. A kémény bekötőnyílásain vagy kitorkollásán kinyúló lángnyelvek könnyen átteljedhetnelc a lakóépület éghető anyagú épületszerkezeteire, a környezetében lévő bútorzatra.

    A hulladékkal vagy nedves fával való tüzelés a megspórolt fűtési költségekkel szemben sokkal nagyobb kárt tud okozni, szennyezi a levegőt, károsítja az egészséget, veszélyezteti az anyagi javakat és az emberi életet is, ezért felhívjuk a Tisztelt Lakosság figyelmét, hogy a légszennyezés, a szén-monoxid-mérgezés és a kéménytüzek elkerülése érdekében mindenki csak a tüzelőberendezésének megfelelő tüzelőanyagot használjon, és biztosítsa a kéményseprők részre a kémények rendszeres ellenőrzését, tisztítását!

  • HIRDETMÉNY az óvodai felvételről

    A nemzeti köznevelésről szóló 2011. évi CXC. törvény (a továbbiakban: Nkt.) 8. § (1) bekezdése értelmében az óvoda a gyermek három éves korától a tankötelezettség kezdetéig nevelő intézmény.
    Az óvodai nevelés a gyermek neveléséhez szükséges, a teljes óvodai életet magába foglaló foglalkozások keretében folyik (20/2012. (VIII.31.) EMMI rendelet- a továbbiakban: R.- 12. § (1) bekezdése).
     
    A Nkt. 49. § (1) bekezdése értelmében az óvodába a gyermek harmadik életévének betöltése után vehető fel. 
     
    A szülő a gyermeke óvodai felvételét, átvételét bármikor kérheti. A jelentkező gyermekek felvétele, fogadása az óvodai nevelési évben - amennyiben azt a férőhelyek száma lehetővé teszi - folyamatosan történik.
     
    Az Nkt. 8. § (2) bekezdése értelmében a gyermek abban az évben, amelynek augusztus 31. napjáig a harmadik életévét betölti, a nevelési év kezdő napjától legalább napi négy órában óvodai foglalkozáson vesz részt. 
    A napi négy órában óvodai nevelésre kötelezett gyermek szülője, amennyiben gyermeke az óvodakötelezettséget külföldön teljesíti, köteles arról a beiratkozás idejének utolsó határnapját követő tizenöt napon belül írásban értesíteni a gyermek lakóhelye, annak hiányában tartózkodási helye szerint illetékes jegyzőt (R. 20. § (2)). 
     
    Mit kell tudni az óvodai felvételekről?
    • Az óvodai felvétel, átvétel jelentkezés alapján történik (Nkt. 49. § (1) bekezdése).
    • A szülő gyermeke adottságainak, képességeinek, érdeklődésének megfelelően, saját vallási, világnézeti meggyőződésére, nemzeti hovatartozására tekintettel szabadon választhat óvodát (Nkt. 72. §. (2) bekezdése)
    • Jelentkezni a meghirdetett időpontban a lakóhely szerinti körzetileg illetékes önkormányzati, továbbá nem önkormányzati óvodában lehet (R. 20. § (1) bekezdése).
    • A különélő szülők a gyermek sorsát érintő lényeges kérdésekben a gyermek elhelyezését követően - közös szülői felügyelet hiányában is - együttesen gyakorolják jogaikat, kivéve, ha a különélő szülő felügyeleti jogát a bíróság korlátozta, szüneteltette vagy megszüntette.
                  
    A 2016/2017. nevelési évre a beiratkozás időpontja: 2016. május 2-4.
    (hétfő 8- 14 óráig; kedd 14- 17 óráig; szerda 8-16 óráig)
                
    Helyszín: Egyesített Óvoda és Bölcsőde Intézmény Százszorszép Óvodája, 
    Balmazújváros, Vörösmarty u 34-36.
     
     
    Felhívjuk a kedves szülők figyelmét, hogy az egyes óvodákba várható túljelentkezés miatt nem tudunk biztosítékot vállalni arra, hogy az Önök által megjelölt intézménybe tudjuk majd elhelyezni gyermeküket. 
     
    • A beíratáskor be kell mutatni a gyermek személyazonosítására alkalmas, a gyermek nevére kiállított személyi azonosítót és lakcímet igazoló hatósági igazolványt, továbbá a szülő személyi azonosító és lakcímet igazoló hatósági igazolványát (R. 20. § (3) bekezdése), nem magyar állampolgár kiskorú óvodai beíratásánál a szülőnek igazolnia kell azt is, hogy milyen jogcímen tartózkodik a gyermek Magyarország területén (Nkt. 92. §).
     
    Az óvodai jelentkezéshez szükséges adminisztratív, formai feltételek tehát a következők:
     
    • Gyermek és szülő lakcímkártyával igazolt lakcíme (lakóhelye vagy tartózkodási helye)
    • A gyermek születési anyakönyvi kivonata 
    • A szülő érvényes személyazonosító okmányának típusa, száma (szemig, útlevél, kártyajogosítvány) 
    • Gyermek TAJ kártyája
    • A gyermek esetleges betegségeit igazoló dokumentum
    • A sajátos nevelési igenyű gyermekeket nevelő óvodába való felvételhez a szakértői és rehabilitációs bizottság javaslata szükséges. A sajátos nevelési igényű gyermekek óvodai nevelése az e célra létrehozott gyógypedagógiai intézményben, konduktív pedagógiai intézményben, óvodai csoportban történhet (Nkt. 47. §).
     
    A gyermeket elsősorban abba az óvodába kell felvenni, amelynek körzetében lakik, illetőleg ahol szülője dolgozik. 
    Az óvodai felvételről, átvételről az óvoda vezetője dönt. Ha az óvodába jelentkezők száma meghaladja a felvehető gyermekek számát, az óvodavezető bizottságot szervez, amely javaslatot tesz a felvételre (Nkt. 49. § (2) bekezdése).
    • Az óvoda vezetője a felvételi, átvételi kérelmek elbírálásáról - a döntést megalapozó indoklással, a fellebbezésre vonatkozó tájékoztatással írásban - értesíti a szülőket 2016. június 3-ig,  a beiratkozást követő 22 munkanapot követően.
    Jogorvoslati eljárás szabályai:
    Az óvoda döntése ellen a szülő a közléstől, ennek hiányában a tudomására jutásától számított tizenöt napon belül eljárást megindító kérelmet nyújthat be az óvodavezetőnél a fenntartóhoz. (Nkt. 37. §).
    Az óvodavezető az eljárást megindító kérelmet, az ügy összes iratával nyolc napon belül - elbírálás céljából - önkormányzati óvoda lévén a fenntartó önkormányzat jegyzőjéhez küldi meg. Az ügyben a fenntartó jár el és hoz másodfokú döntést.
    A szülő a fenntartó döntésének a bírósági felülvizsgálatát kérheti, a közléstől számított harminc napon belül, jogszabálysértésre hivatkozással.
    Ezen eljárás pontos határidőit az adott óvodák és fenntartóik határozzák meg.
     
    • Az új gyermekek fogadása a nevelési év első napjától folyamatosan történik.
    • Az Egyesített Óvoda és Bölcsőde Intézmény működési köre Balmazújváros város közigazgatási területe, szabad férőhelyei terhére igény esetén a környező települések gyermekeit is fogadhatja.
     
    Az első óvodai foglalkozási nap:
     
    A 2016/2017-es nevelési év első napja: 2016. szeptember 1. (csütörtök)
     
    Ekkor történik az eddig bölcsődében elhelyezett, óvodába felvett gyermekek átvétele is.
     
    További információ:
    A fentieken túl az óvoda vezetője tud tájékoztatást adni telefonon, illetve előre egyeztetett időpontban személyesen is.
     
    Balmazújváros, 2016. március 1.
     
                                          Balmazújváros Város Önkormányzatával egyeztetve: 
     
     
                                                                                                                         Vezendi Andrásné
                                                                                                                           intézményvezető
     
  • TÁJÉKOZTATÁS - Szünidei gyermekétkeztetésről

    TÁJÉKOZTATÁS
    Szünidei gyermekétkeztetésről

    A Balmazújvárosi Közös Önkormányzati Hivatal felhívja a Tisztelt Szülők/Törvényes képviselők figyelmét, hogy a gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatásról szóló 1997. évi XXXI. törvény alapjána gyermek lakóhelye, vagy ha a gyermek életvitelszerűen a bejelentett tartózkodási helyén lakik, a tartózkodási helye szerinti települési önkormányzat a szünidei gyermekétkeztetés keretében a szülő, törvényes képviselő kérelmére a déli meleg főétkezést a hátrányos, halmozottan hátrányos gyermek részére ingyenesen biztosítja.

    Az ingyenes szünidei étkezés a tavaszi szünetben valamennyi, azaz 3 munkanapon keresztül (2016. március 24., 25., 29.) étel elvitelével vehető igénybe. Az étel felvételének helyszíne:

    4060 Balmazújváros, Dózsa Gy. u. 17-23. (Balmazújvárosi Általános Iskola székhely intézménye).

    A szünidei gyermekétkeztetés formanyomtatványon igényelhető, melynek benyújtási határideje 2016. március 18. (péntek).

    A formanyomtatvány beszerezhető:

    • Balmazújvárosi Közös Önkormányzati Hivatal fsz. 10. számú irodájában (4060 Balmazújváros, Kossuth tér 4-5.)
    • Egyesített Óvoda és Bölcsőde Intézmény valamennyi intézményegységében 4060 Balmazújváros, Vörösmarty utca 34-36.
    • 4060 Balmazújváros, Bimbó köz 2.
    • 4060 Balmazújváros, Bolyai utca 59.
    • 4060 Balmazújváros, Hortobágyi utca 18.
    • 4060 Balmazújváros, Kossuth utca 19.
    • Balmazújvárosi Általános Iskola valamennyi feladatellátási helyén 4060 Balmazújváros, Dózsa Gy. utca 17-23.
    • 4060 Balmazújváros, Móricz Zs. utca 1-3.
    • 4060 Balmazújváros, Hortobágyi utca 12.
    • Balmazújvárosi Kistérség Humán Szolgáltató Központ (4060 Balmazújváros, Veres Péter utca 6-8.)
    • A nyomtatvány letölthető Balmazújváros honlapjáról is: www.balmazuivaros.hu

    A szünidei gyermekétkeztetés igénybevételéhez szükséges nyilatkozat benyújtása személyesen a Balmazújvárosi Közös Önkormányzati Hivatal Hatósági Osztály Szociális Csoportján, valamint a fenti intézmények valamelyikében lehetséges.

    Balmazújvárosi Közös Önkormányzati Hivatal

  • Kötelező zárva tartás

    Balmazújváros Város Önkormányzat Képviselő-testülete megalkotta az üzletek éjszakai nyitva tartási rendjéről szóló  2/2016. (I. 27.) számú önkormányzati rendeletét, melyet a 7/2016. (II. 26.) sz.   önkormányzati rendelettel módosított. 
     
    Ennek értelmében 2016. április 01. napjától  Balmazújváros Város közigazgatási területén működő vendéglátó üzletek hétfő, kedd, szerda, csütörtök és pénteki napokon 00.00 óra és 05.00 óra között,  szombat és vasárnapi napokon 02.00 óra és 05.00 óra között, továbbá hétfő, kedd, szerda, csütörtök és  vasárnapi napokon 22.00 óra és 05.00 óra, illetőleg nyári időszakban 23.00 óra és 05.00 óra között nem tarthatnak nyitva.
     
    A rendelet alkalmazásában:
    a) vendéglátó üzlet: kereskedelmi vendéglátóhely, melegkonyhás vendéglátóhely, cukrászda, italüzlet, egyéb vendéglátóhely (pl. ételbár, bisztró, pecsenyesütő, büfé, falatozó, fagylaltozó, kávézó, söröző, borozó, stb.),
    b) éjszakai nyitva tartás: 22.00 óra és 6.00 óra közötti nyitva tartási idő.
    c) nyári időszak: június 01. és augusztus 31. közötti időszak.
     
    A rendelet hatálya nem terjed ki 
    a) a városi rendezvények (pl. Kastélykerti esték, gyermeknap, stb.) időpontjára,
    b) az önkormányzat, az önkormányzat intézményei által megtartott rendezvények helyszíneire,
    c) a legalább 15 fekvőhellyel rendelkező szálláshely szolgáltatást is nyújtó egységek  ingatlanán álló vendéglátó üzletekre,
    d) lakodalmak, esküvők helyszíneire,
    e) munkaszüneti napokra (január 1., március 15., húsvét hétfő, május 1., pünkösd hétfő, augusztus 20., október 23., november 1., december 25-26.) és az azokat megelőző napokra.
     
  • Szelektív Hulladékgyűjtési Naptár 2016

  • 2015.04.27-30. Emlőszűrő vizsgálat

    FELHÍVÁS!
     
    Ezúton értesítjük a 45-65 év közötti
    balmazújvárosi hölgyeket, hogy számukra
    2015. április 27-30. között
    illetve május 04-én
    Debrecenben
    emlőszűrő vizsgálat szerveződik.
     
    A vizsgálat INGYENES, minden érintett hölgy névre szóló meghívót kap a szűrés helyének és pontos idejének megjelölésével.
    Kérjük éljen a felkínált lehetőséggel és menjen el a szűrővizsgálatra!
     
    Amennyiben kérdése van, érdeklődjön háziorvosánál, a helyi védőnői szolgálatnál, vagy a Kenézy Emlőcentrumnál.
    (Debrecen, Jerikó u. 17-19. Tel:52/536-865)
     
    Ne feledje, a szűrővizsgálat életet menthet!
     
    Hajdú-Bihar Megyei Kormányhivatal
    Balmazújvárosi Járási Hivatal
    Járási Népegészségügyi Intézete
  • Ebzárlat és Legeltetési tilalom elrendelése

    Ebzárlat és Legeltetési tilalom elrendelése
     
    A Hajdú-Bihar Megyei Kormányhivatal Hajdúböszörményi Járási Hivatal Hajdúböszörményi Járási Állategészségügyi és Élelmiszer – ellenőrző Hivatala az illetékességi területén működő valamennyi települési Önkormányzat (Hajdúböszörmény, Hajdúdorog, Balmazújváros, Hortobágy, Tiszacsege, Egyek, Újszentmargita) teljes közigazgatási területére
     
    a 2015. április 05-től 2015. április 26-ig tartó időszakra
     
    ebzárlatot és legeltetési tilalmat rendel el,
     
    tekintettel arra. hogy Hajdú-Bihar megye területén ebben az időszakban kerül sor a vadon élő állatok tavaszi veszettség elleni, szájon át történő immunizálására (az oltóanyagot tartalmazó csalétek repülőgépes kiszórására).
     
    A vakcinázás hatékony és biztonságos végrehajtása érdekében a veszettség elleni védekezés  részletes szabályairól szóló 164/2008. (XII.20.) FVM rendelet 8. § (5) bekezdése szerint a vakcinázás kezdetétől számított tizennégy napig az érintett területeken az illetékes járási főállatorvos ebzárlatot és legeltetési tilalmat köteles elrendelni.
     
    Az ebzárlat tartalma alatt tartási helyén minden ebet és macskát elzárva, illetőleg az ebeket megkötve úgy kell tartani, hogy azok más állattal vagy emberrel ne érintkezhessenek. Zárt udvarban az ebek elzárását vagy megkötését mellőzni lehet, amennyiben azok onnan biztosan nem szökhetnek ki. Ebet tartási helyéről kizárólag pórázon vezetve és szájkosárral szabad kivinni. A település területéről kizárólag érvényes veszettség elleni védőoltással rendelkező ebet vagy macskát kizárólag a hatósági állatorvos vizsgálatát követően, annak engedélyével szabad kivinni.
     
    Az érvényes veszettség elleni védőoltással rendelkező
     
    – vadász ebek
    – a fegyveres erők és fegyveres testületek ebei
    – a katasztrófa-mentő ebek
    – a segítő és terápiás ebek, valamint a látássérült embereket vezető ebek
     
    rendeltetési céljuknak megfelelő használatuk idejére mentesek a fenti korlátozások alól.
     
    Az ebzárlat alatt befogott kóbor húsevő állatokat hatósági megfigyelés alá kell helyezni az ebzárlat
    időtartalmára.
     
    Az ebzárlat alatt húsevő állatok összeengedésével járó rendezvény nem tartható.
     
    A legeltetési tilalom ideje alatt az állatok legeltetését településen belül az erre kijelölt helyen, ennek
    hiányában a település határától számított 1000 méteren belül kell megszervezni.
     
    Az állatok vándorolva történő legeltetése tilos!
     
    A legeltetési tilalom nem vonatkozik az állandóan legelőn tartott, illetve a legelőre kihelyezett állományokra.
     
    Dr. Szegedi László
    járási főállatorvos
  • Civilek támogatása

    Az ISzK Bizottság

    DÖNTÉSE

    2015. március 17.

    29/2015 (III.17.) számú ISZKB határozat alapján

     

     

    1.)Balmazújvárosi 48-as Olvasó Népkör Közhasznú Egyesület 100. 000 Ft

    2.)Diáksport Bizottság 100. 000 Ft

    3.)Magyar Máltai Szeretetszolgálat Balmazújvárosi Csoport 100. 000 Ft

    4.)Galamb és Kisállattenyésztők Egyesülete 100. 000 Ft

    5.)Magyar Vöröskereszt 100. 000 Ft

    6.)Balmazújvárosi Kistérségi Alternatív Kulturális Ifjúsági Egyesület (BAKI) 100. 000 Ft

    7.)Balmazújvárosi ,,Sellő” Horgászegyesület 250. 000 Ft

    8.)”Veréce” Hagyományőrző Egyesület és Népdalkör 50. 000 Ft

    9.)Balmazújvárosi Kyokushin Karate Klub 100. 000 Ft

    10.)Balmazújváros Városi SE - Ökölvívó Szakosztály 100. 000 Ft

    11.) Balmazújvárosi Környezetbarát Horgász Egyesület 100. 000 Ft

    12.)Balmazújvárosi Leány Kézilabda Sportegyesület (BLK SE) 100. 000 Ft

    13.)Civil Érdekérvényesítés és Lobbi a Balmazújvárosi Kistérségért Civil Szövetség - Ft

    14.)Munkanélküliek és Álláskeresők Egyesülete 100. 000 Ft

    15.)Rákóczi Olvasó Népkör 150. 000 Ft

    16.) Kamilla Terápiás és Diáksport Egyesület 50. 000 Ft

    17.) Balmazújvárosi Környezetvédelmi Csoport Egyesület (BaKCsó) 100. 000 Ft

    18.)Balmazújvárosi Németfalusiak Egyesülete 150. 000 Ft

    19.) Balmaz Karate Egyesület 150. 000 Ft

    20.) Hunor Íjász Egyesület 100. 000 Ft

    21.) Kadarcs Hagyományőrző Gazdakör Egyesület 225. 000 Ft

    22.)Katrinca Néptánccsoport Egyesület 100. 000 Ft

    23.),,Esélyegyenlőség a gyermeknek a gyermekért” Alapítvány 75. 000 Ft

    24.)Németfalusi Óvodáért Alapítvány 300. 000 Ft

    Az alapítványok pályázatát a képviselő testület a 60/2015. (III.18.) számú ÖNK határozattal hagyta jóvá.

  • Óvodai beiratkozás 2015. május 4-6. között

    HIRDETMÉNY
    az óvodai felvételről
     
    A nemzeti köznevelésről szóló 2011.évi CXC. törvény (a továbbiakban: Nkt.) 8.§ (1) bekezdése értelmében az óvoda a gyermek három éves korától a tankötelezettség kezdetéig nevelő intézmény.
    Az óvodai nevelés a gyermek neveléséhez szükséges, a teljes óvodai életet magába foglaló foglalkozások keretében folyik (20/2012.(VIII.31.) EMMI rendelet- továbbiakban: R.- 12. § (1) bekezdése)
     
    A Nkt. 49. § (1) bekezdése értelmében az óvodába a gyermek harmadik életévének betöltése után vehető fel. 
     
    A szülő a gyermeke óvodai felvételét, átvételét bármikor kérheti. A jelentkező gyermekek felvétele, fogadása az óvodai nevelési évben- amennyiben azt a férőhelyek száma lehetővé teszi-, folyamatosan történik.
     
    A szülő kötelessége, hogy biztosítsa gyermeke óvodai nevelésben való részvételét, továbbá tankötelezettségének teljesítését (Nkt. 72. § (1) bekezdése).
    A napi négy órában óvodai nevelésre kötelezett gyermek szülője, amennyiben gyermeke az óvodakötelezettséget külföldön teljesíti, köteles arról a beiratkozás idejének utolsó határnapját követő tizenöt napon belül írásban értesíteni a gyermek lakóhelye, annak hiányában tartózkodási helye szerint illetékes jegyzőt (R. 20. § (2) bekezdése). 
     
    Az Nkt. a 2015. évre vonatkozóan az óvodai nevelést már a három évesekre, valamint a halmozottan hátrányos helyzetű gyermekekre vonatkozóan tette kötelezővé.
     
    Mit kell tudni az óvodai felvételekről?
    - Az óvodai felvétel, átvétel jelentkezés alapján történik (Nkt. 49. § (1) bekezdése).
    - A szülő gyermeke adottságainak, képességeinek, érdeklődésének megfelelően, saját vallási, világnézeti meggyőződésére, nemzeti hovatartozására tekintettel szabadon választhat óvodát (Nkt. 72. § (2) bekezdése)
    - Jelentkezni a meghirdetett időpontban a lakóhely szerinti körzetileg illetékes önkormányzati, továbbá nem önkormányzati óvodában lehet (R. 20. § (2) bekezdése).
    - A különélő szülők a gyermek sorsát érintő lényeges kérdésekben a gyermek elhelyezését követően - közös szülői felügyelet hiányában is - együttesen gyakorolják jogaikat, kivéve, ha a különélő szülő felügyeleti jogát a bíróság korlátozta, szüneteltette vagy megszüntette.
                  
    A 2015/2016. nevelési évre a beiratkozás időpontja: 2015. május 4-6.
    (hétfő 8- 14 óráig; kedd 14- 17 óráig; szerda 8-16 óráig)
                
    Helyszín: Egyesített Óvoda és Bölcsőde Intézmény Százszorszép Óvodája, 
    Balmazújváros, Vörösmarty u. 34-36.
     
    Felhívjuk a kedves szülők figyelmét, hogy az egyes óvodákba várható túljelentkezés miatt nem tudunk biztosítékot vállalni arra, hogy az Önök által megjelölt intézménybe tudjuk majd elhelyezni gyermeküket. 
     
    - A beíratáskor be kell mutatni a gyermek személyazonosítására alkalmas, a gyermek nevére kiállított személyi azonosítót és lakcímet igazoló hatósági igazolványt, továbbá a szülő személyi azonosító és lakcímet igazoló hatósági igazolványát (R. 20. § (3) bekezdése), nem magyar állampolgár kiskorú óvodai beíratásánál a szülőnek igazolnia kell azt is, hogy milyen jogcímen tartózkodik a gyermek a Magyarország területen (Nkt. 92.§).
     
    Az óvodai jelentkezéshez szükséges adminisztratív, formai feltételek tehát a következők:
     
    1. Gyermek és szülő lakcímkártyával igazolt lakcíme (lakóhelye vagy tartózkodási helye)
    2. A gyermek születési anyakönyvi kivonata 
    3. A szülő érvényes személyazonosító okmányának típusa, száma (szem.ig, útlevél, kártyajogosítvány) 
    4. Gyermek TAJ kártyája
    5. A gyermek esetleges betegségeit igazoló dokumentum
     
    - Roma nemzetiségi nevelést folytat magyar nyelven az Egyesített Óvoda és Bölcsőde Intézmény valamennyi telephelye. 
     
    - A sajátos nevelési igenyű gyermekeket nevelő óvodába való felvételhez a szakértői és rehabilitációs bizottság javaslata szükséges. A sajátos nevelési igényű gyermekek óvodai nevelése az e célra létrehozott gyógypedagógiai intézményben, konduktív pedagógiai intézményben, óvodai csoportban történhet (Nkt. 47. §).
     
    A gyermeket elsősorban abba az óvodába kell felvenni, amelynek körzetében lakik, illetőleg ahol szülője dolgozik. 
    Az óvodai felvételről, átvételről az óvoda vezetője dönt. Ha az óvodába jelentkezők száma meghaladja a felvehető gyermekek számát, az óvodavezető bizottságot szervez, amely javaslatot tesz a felvételre (Nkt. 49. § (2) bekezdése).
    - Az óvoda vezetője a felvételi, átvételi kérelmek elbírálásáról - a döntést megalapozó indoklással, a fellebbezésre vonatkozó tájékoztatással írásban - értesíti a szülőket 2015. június 3-ig , a beiratkozást követő 21 munkanapon belül. 
     
    Jogorvoslati eljárás szabályai: 
    Az óvoda döntése ellen a szülő a közléstől, ennek hiányában a tudomására jutásától számított tizenöt napon belül eljárást megindító kérelmet nyújthat be az óvodavezetőnél a fenntartóhoz. (Nkt. 37. §).
    Az óvodavezető az eljárást megindító kérelmet, az ügy összes iratával nyolc napon belül - elbírálás céljából - önkormányzati óvoda lévén a fenntartó önkormányzat jegyzőjéhez küldi meg. Az ügyben a fenntartó jár el és hoz másodfokú döntést.
    A szülő a fenntartó döntésének a bírósági felülvizsgálatát kérheti, a közléstől számított harminc napon belül, jogszabálysértésre hivatkozással.
    Ezen eljárás pontos határidőit az adott óvodák és fenntartóik határozzák meg.
     
    - Az új gyermekek fogadása a nevelési év első napjától folyamatosan történik.
     
    - Az Egyesített Óvoda és Bölcsőde Intézmény működési köre Balmazújváros város közigazgatási területe, szabad férőhelyei terhére igény esetén a környező települések gyermekeit is fogadhatja. 
     
    Az első óvodai foglalkozási nap:
     
    A 2015/2016-os nevelési év első napja: 2015. szeptember 1. (kedd)
     
    Ekkor történik az eddig bölcsődében elhelyezett, óvodába felvett gyermekek átvétele is.
     
    További információ:
    A fentieken túl az óvoda vezetője tud tájékoztatást adni telefonon, illetve előre egyeztetett időpontban személyesen is. 
     
     
     
    Balmazújváros, 2015. március 17.
     
                                 
     
     
             Balmazújváros Önkormányzatával egyeztetve: 
     
     
     
     
                                                                                                                         Vezendi Andrásné
                                                                                                                           intézményvezető
     
  • Eboltás 2015

    Eboltás

    Értesítjük a Tisztelt Lakosságot, hogy Balmazújvárosban az ebek összevezetéses veszettség elleni vakcinázását az alábbiak szerint végezzük:

     

    2015. 04. 01. (szerda) 48-AS NÉPKÖR
       
    Dr. Csikos Antal 9-12 óra
    Dr. Csikos Antal 15-18 óra
       
    2015. 04. 02. (csütörtök) VÁROSGAZDÁLKODÁS
       
    Dr. Csikos Csaba 9-12 óra
    Dr. Csikos Csaba 15-18 óra
       
    2015. 04. 03. (Péntek) ÁLLATVÁSÁR
       
    Dr. Huszenicza András 9-12 óra
    Dr. Huszenicza András 15-18 óra
       
    2015. 04. 10.  (Péntek) ÁLLATVÁSÁR
    Dr. Bácsi Imre 9-12 óra
    Dr. Bácsi Imre 15-18 óra



    Az oltás ára a helyszínen 4000 Ft, mely magában foglalja a vakcinázás, féregtelenítés és az ÁFA költségét.

    FONTOS: 2013. január 1-e után, csak microchippel ellátott ebek olthaták. Amely ebeknél ez eddig nem történt meg, ahelyszínen elvégezzük a megjelölést, ennek díja: 4000 Ft.

    Az oltás a 164/2008. (XII. 20.) FVM rendelet szerinti kisállat egészségügyi könyv kiállításával, és a 2015-ös hologramos matrica beragasztásával érvényes, ezért akinek van könyve, az hozza magával, akinek nincs, annak a helyszínen kiállítunk egyet, ennek díja 500 Ft.
     

    A KÖNYV KIÁLLÍTÁSA ÉS A VAKCINÁZÁS CSAK UGYANANNAL Az ÁLLATORVOSNÁL TÖRTÉNHET!

  • 2015.03.27. Véradás

    A Magyar Vöröskereszt Területi Szervezete lakossági Véradást szervez 2015. március 27-én (péntek)
    11:00-17:00-ig Balmazújvároson a Debreceni utca 12. szám alatt található irodaházban.
     
     
    Szeretettel várunk minden segíteni szándékozó véradót!
    A véradásra személyi igazolványát, lakcím-és TAJ – kártyáját kérjük, hozza magával!
     

     

  • Akció hosszabbítás a Kamilla Gyógyászaton!

    A nagy érdeklődésre tekintettel akciónkat meghosszabbítjuk 2015. 04. 20-ig!!!

    Balmazújvárosi nyugdíjasoknak ingyenes, egyéb lakosoknak kedvezményes gyógyászati akció!

    A balmazújvárosi Kamilla Gyógyfürdő Gyógyászatán a 15x4-es fürdőgyógyászati kúra igénybevétele esetén nyugdíjasoknak most nem kell önrészt fizetni, illetve egyéb korú lakosoknak az önrész 4.500 Ft (18.000 Ft helyett).

    (A helyszínen 9.000 Ft-ot kell fizetni, melyből az önkormányzat a nyugdíjasoknak a teljes összeget, egyéb korú lakosainknak 4.500 Ft-ot a feltételek teljesülése esetén visszatérít.)

    Az akció 2015. 01. 19. és 2015. 04. 20. közötti bejelentkezés esetén, csak a 15x4-es kúrára vonatkozik.

    Balmazkártyával és öregségi nyugdíjjogosultságot (rokkant is) igazoló határozattal együtt érvényes.

    Információ kérhető a 06-52/821-400-as telefonszámon.

  • Figyelem! (itthon.hu)

    
    
    
    
    Figyelem!
     
     
    Tudomásunkra jutott, hogy a szállásadók közt egy a Magyar Turizmus  Zrt. itthon.hu domain nevéhez hasonló itthon.info címen elérhető  honlapra toboroznak regisztrálókat.
     
    Felhívjuk szíves figyelmét arra, hogy a megtévesztően hasonló  elnevezés ellenére az említett honlappal és annak szolgáltatásaival a  Magyar Turizmus Zrt. semmilyen kapcsolatban nem áll.
     
     
    Üdvözlettel:
     
    Magyar Turizmus Zrt.
     
  • Kalandos utazás a családok világába

  • Meghívó kerékpárút ünnepélyes átadására

    MEGHÍVÓ 

     

    Hivatásforgalmi célú kerékpárút létesítése Balmazújváros és Nagyhegyes települések között 

    ÉAOP-3.1.3/A-11-2011-0001 

     

     

     

    Ünnepélyes átadás 

    Tisztelettel meghívjuk Önt a beruházás ünnepélyes avatására 2014.március 27-én, csütörtökön 13.00-kor. 

    Az eseményen részt vesz: 

     

    Bodó Sándor, a Hajdú-Bihar megyei közgyűlés elnöke 

    Dr. Mező Ferenc, az ÉARFÜ Nonprofit Kft. ügyvezetője 

    Tiba István Balmazújváros Város polgármestere, országgyűlési képviselő 

    Bajusz Istvánné Nagyhegyes Község polgármestere 

    Szabados Krisztián, a Régió Terv Kft. ügyvezetője 

     

    Helyszín: Nagyhegyes és Balmazújváros közigazgatási határa-gyülekező a Polgármesteri Hivatal előtt 

     

    A program közös kerékpározással indul a polgármesteri hivatalok elől és a kerékpárút ünnepélyes átadására a települések közigazgatási határán kerül sor. 

     

     

    Részvételére számítunk! 

     

  • Tájékoztató szabadtéri tüzek megelőzése érdekében

    Tájékoztató szabadtéri tüzek megelőzése érdekében
     
    A katasztrófavédelemről és a hozzá kapcsolódó egyes törvények módosításáról szóló 2011. évi CXXVIII. törvény szerint minden állampolgárnak alapvető joga, hogy megismerje a környezetében lévő katasztrófaveszélyt, a védekezési szabályokat, valamint tájékoztatást kapjon az életet, testi épséget, az anyagi javakat és a környezetet veszélyeztető hatásokról.
     
    Megyénkben az utóbbi években megnövekedett a szabadtéri tüzek száma. A tavaszi tüzek jellemzően a hóolvadás utáni, február-áprilisi csapadékmentes időszakra esnek. Ezekben a hónapokban kezdődik a kora tavaszi rét- és tarlóégetés. A gondatlanul meggyújtott és nem kellően felügyelt tűz könnyen átterjed a környező erdőkre is. A tűz tovaterjedését segíti, hogy a vegetáció még nem zöldült ki, és az előző évről nagy mennyiségű elszáradt lágyszárú növényzet, illetve lomb található a területen, amely száraz időben könnyen lángra lobban. A szabadtéri tüzek a természetben, a környezetben okozott súlyos károk, a lassan regenerálódó ökológiai pusztítások miatt jelentősek. 
     
    A szabadtéri tüzek megelőzése érdekében az alábbi fontos előírások betartására hívjuk fel a lakosság figyelmét:
     
    A földhasználó köteles a termőföldnek nem minősülő ingatlanon a növényzet gondozását rendszeresen elvégezni, ha ez az ingatlan más célú hasznosításának megfelelő terület felhasználást nem akadályozza, illetőleg nem korlátozza (mellékhasznosítás).
    A földhasználó köteles a termőföldet művelési ágának megfelelő termeléssel hasznosítani, vagy termelés folytatása nélkül a talajvédelmi előírások betartása mellett a gyomnövények megtelepedését és terjedését megakadályozni (hasznosítási kötelezettség).
    A tavaszi és nyári időszakban a szabadtéri területeket meg kell tisztítani a száraz aljnövényzettől. Kellő figyelmet kell fordítani a települési utak környezetének tisztán tartására. A kerti hulladékokat szükség szerint el kell szállítani az ingatlanokról. 
     
     
    Mikor van lehetőség az égetésre? – általános jelleggel TILOS!
     
    A főszabály alól több jogszabály teszi lehetővé a növényi hulladék égetését, bizonyos feltételek teljesülése esetén!
     
    Belterületen – avar és kerti hulladék égetése 
     
    A „Hulladék nyílt téri, vagy a hulladékok égetésének feltételeit rögzítő jogszabályban foglaltaknak nem megfelelő berendezésben történő égetése, a háztartásban keletkező papírhulladék és veszélyesnek nem minősülő, kezeletlen fahulladék háztartási berendezésben történő égetése kivételével tilos. Nyílt téri hulladékégetésnek minősül, ha a hulladék – az elemi kár kivételével – bármilyen okból kigyullad.”
     
    Balmazújváros Város Önkormányzat Képviselő-testületének a helyi környezet védelméről, a település tisztaságáról szóló 9/2009. (IV.29.) számú önkormányzati rendelete szabályozza az avar és kerti hulladék égetésére vonatkozó szabályokat. A rendelet értelmében az avart, a kerti hulladékokat (növényi maradványokat), egyéb a háztartásban keletkezett szerves anyagokat – ha a környezetre veszélyt nem jelentenek – elsősorban komposztálással kell kezelni. Égetéssel azon anyagok semmisíthetők meg, melyek komposztálásra, újrafelhasználásra alkalmatlanok, illetve ha a komposztálásra nincs mód vagy lehetőség. Az égetés során a helyben (telken belül, illetve azt határoló közterületen) keletkezett avar és kerti hulladék semmisíthető meg. Az égés folyamatának gyorsítására légszennyező vagy bűzös segédanyag nem alkalmazható.
    Az avar és kerti hulladék égetése között más egyéb hulladék égetése tilos. Az égetést csak szélcsendben, vagy gyenge szélben, és kellően száraz avar és kerti hulladék esetén szabad végezni. Az égetést telken belül kell végrehajtani, közterületet e célra igénybe venni tilos. 
    Az égetés helyének és idejének megválasztásával a szomszédokra és környezetre figyelemmel kell lenni. Az égetés során az általános tűzvédelmi szabályokat be kell tartani. Tilos az égetés szociális, egészségügyi intézmények (rendelő), gyermek-, ifjúsági-, kultúr-, sportlétesítmények 100 méteres körzetében, azok működési ideje alatt. A tűz őrzéséről és veszély esetén annak eloltásáról a tűz gyújtója köteles gondoskodni.
    A helyszínen olyan eszközöket és felszereléseket (vízzel telt vödör, kerti slag, lapát stb.) kell készenlétben tartani, amelyekkel a tűz terjedése megakadályozható. Az égetés befejeztével a tüzet el kell oltani, a parázslást meg kell szüntetni. A szunnyadó parázslás miatti újragyulladás megakadályozására a tűz helyét ellenőrizni kell.
    A lakosság egészségének és a környezet tisztaságának védelme érdekében az avar és kerti hulladék égetése évente két időszakban megengedett:
    a./ tavasszal március 15. és május 15. között,
    b./ ősszel szeptember 15. és november 30. között.
    Fenti időpontokon kívül, valamint vasárnap és ünnepnapokon avart és kerti hulladékot égetni tilos. A megjelölt időszakban sem végezhető égetés, amennyiben azt az arra jogosult hatóságok tiltják.
     
    Kerti égetés tűzvédelmi szabályai:
     
    - kizárólag szélcsendes időben végezhető az égetés, ha feltámad a szél, annak erősségétől függően a tűzet azonnal el kell oltani,
    - a kerti hulladékot csak olyan helyen és területen szabad égetni, ahol az égetés és annak hősugárzása a személyi és vagyonbiztonságot nem veszélyezteti, vagyoni és környezeti kárt nem okoz,
    - a tűz őrzéséről és veszély esetén annak eloltásáról a tűz gyújtója köteles gondoskodni,
    - a tűz helyszínén olyan eszközöket és felszereléseket kell készenlétben tartani, amelyekkel a tűz terjedése megakadályozható, illetőleg eloltható. (lapát, kerti csapra szerelt locsolótömlő),
    - az égetés befejezésével a tüzet el kell oltani és a parázslást meg kell szüntetni,
    - az égetendő kerti hulladék nem tartalmazhat semmilyen más kommunális, ipari eredetű, illetve veszélyes anyagot tartalmazó hulladékot.
     
     
    Az égetés feltételei külterületre vonatkozóan:
     
    a) Növény-egészségügyi okból
     
    A lábon álló növényzet, tarló és növénytermesztéssel összefüggésben keletkezett hulladék nyílt téri égetése tilos. Az erdőterületen található védett növénytársulásokban a teljes talaj-előkészítés és a vágásterületen az égetés csak növény-egészségügyi indokból vagy természeti kár megelőzése, illetve elhárítása miatt végezhető.
     
    b) Természeti területen – gyep, nád
     
    A természet védelméről szóló 1996. évi LIII. törvény 21. § (1) bekezdésének b) pontja szerint természeti területen a környezetvédelmi felügyelőség engedélye szükséges „a gyep, valamint a nád és más vízi-növényzet égetéséhez.” Mivel ez idáig a környezetvédelmi felügyelőség nem adott ki ilyen engedélyt, ezért jelen időszakban természeti területen is bárminemű növényi hulladék égetése TILOS!
     
    c) Erdőben és 200 m-es körzetében
     
    Törvény alapján „erdőben tűz gyújtására és fenntartására – az erre a célra kijelölt helyek kivételével – csak az erdőgazdálkodó, annak hiányában az erdő tulajdonosa írásbeli engedélye birtokában levő személy jogosult.”
     
            A kivételek:
     
    vágástéri hulladék égetése az erdőgazdálkodó által,
    erre a célra kijelölt és tűzvédelmi szempontból megfelelő kijelölt tűzrakó helyen kialakított,
    mészégető és faszénégető helyen.
     
    Törvény alapján fokozott tűzveszély esetén az erdő határától számított kétszáz méteren belüli területre a miniszter – átmeneti időre – általános tűzgyújtási tilalmat rendelhet el. Tehát a tűzgyújtási tilalom elrendelése a kivételekre is vonatkozik!
     
    Amennyiben az égetés feltételei a fenti jogszabályi környezet, illetve hatósági engedélyek alapján adottak, akkor az élet- és vagyonbiztonságot szem előtt tartva az Országos Tűzvédelmi Szabályzatról szóló 28/2011. (IX. 6.) BM rendelet alábbi előírásait kell betartani:
     
    A tervezett égetés helyét, időpontját és terjedelmét a megkezdés előtt legalább 24 órával az illetékes katasztrófavédelmi kirendeltségnek írásban be kell jelenteni. A tarlónak minden oldalról egyidejűleg történő felgyújtása tilos. Az égetéshez csak a tarlómaradványok használhatók fel.
    Tarló- vagy a növényi hulladékégetés csak úgy végezhető, hogy az a környezetére tűz- és robbanásveszélyt ne jelentsen. A tarlót, illetve az érintett szakaszokat az égetés megkezdése előtt legalább 3 méter szélességben körül kell szántani, és az adott területen az apró vadban okozható károk elkerülése érdekében vadriasztást kell végrehajtani.
    A fasorok, facsoportok védelmére a helyi adottságoknak megfelelő, de legalább 6 méteres védősávot kell szántással biztosítani. A tarlóégetést 30 ha-nál nagyobb területen szakaszosan kell végezni, és csak az egyik szakasz felégetése után szabad a másik szakasz felégetéséhez hozzáfogni.
    A tarlóégetés időtartamára tűzoltásra alkalmas kéziszerszámmal (ásó, ásólapát, lapát, szikracsapó) ellátott, megfelelő létszámú, kioktatott személy jelenlétéről kell gondoskodni, és legalább egy traktort ekével a helyszínen készenlétben kell tartani.
    A tarló- vagy a növényi hulladékégetés célját szolgáló tüzet őrizetlenül hagyni tilos, és veszély esetén vagy ha a tűzre már szükség nincs, azt azonnal el kell oltani. A tarló- vagy a növényi hulladékégetés befejezése után a helyszínt gondosan át kell vizsgálni és a parázslást, izzást – vízzel, földtakarással, kéziszer-számokkal stb. – meg kell szüntetni.
     
     
    A tűzvédelmi hatósági feladatokat ellátó szervezetekről, a tűzvédelmi bírságról és a tűzvédelemmel foglalkozók kötelező élet- és balesetbiztosításáról szóló 259/2011. (XII. 7.) Korm. rendelet 2013. január 17-én az alábbi szankcióval bővült:
     
    Aki az előírt hasznosítási, vagy mellékhasznosítási kötelezettség elmulasztásával a tűzesetek megelőzéséről nem gondoskodik 60.000-200.000 Ft-ig terjedő tűzvédelmi bírsággal sújtható.
     
    A rendelet tűz előidézéssel kapcsolatos további hatályos szankciói:
     
    Aki tűzvédelmi előírás megszegése miatt tüzet idéz elő, 100.000-1.000.000 Ft-ig terjedő tűzvédelmi bírsággal sújtható.
    Aki tűzvédelmi szabály megszegésével tüzet idézett elő és az oltási tevékenységben a tűzoltóság beavatkozása is szükséges, 200.000-3.000.000 Ft-ig terjedő tűzvédelmi bírsággal sújtható.
  • Téli gazdaesték (2014. március 10.)

    MEGHÍVÓ

    Tisztelt Gazdálkodó!

      

    A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara

    Hajdú-Bihar Megyei Szervezetének szervezésében megrendezendő

     „TÉLI GAZDAESTÉK” megyei rendezvénysorozat keretében Agrárfórumot tartunk, melyre tisztelettel meghívjuk.

    A fórum helye, ideje:

    Veres Péter Általános Művelődési Központ

    (Balmazújváros Kossuth tér 18.)

    2014. március 10. (Hétfő) 10 óra

    A rendezvény fő témái:

    1. MVH aktualitásai  

    Előadó: Klepács Györgyi (HBM-i MVH Kirendeltség vezető)

     

    2. A zöldítés, mint a KAP reform egyik legvitatottabb eleme.

    Előadó: Madarász István (VM Agrárközgazdasági Főosztály)

     

    3. A trágyakezelést és trágyatárolást érintő változások 2014-től.

    Előadó: Kujáni Katalin (VM Mezőgazdasági Főosztály)

     

    Balmazújváros, 2014. Február 28

     

    Tisztelettel:    

    Kányási Mihály s.k.

    falugazdász

    NAK Hajú- Bihar Megyei Szervezete

  • Támogatásban részesülő helyi civil szervezetek

    Az Intézményfelügyeleti, Szociális és Közbiztonsági Bizottság 2013. március 14-i döntése értelmében a helyi civil szervezetek a 2013-as év során az alábbi támogatásokban részesülnek:

     

    Az ISZK Bizottság döntése

    2013. március 14.

  • Óvodai beiratkozás

    Óvodai beiratkozás az Egyesített Óvoda és Bölcsőde Intézménybe:

    Időpontja: 2013. április 17-18-19. napja, 8 és 18 óra között.
    Helyszíne: Balmazújváros, Kossuth u. 19.

  • Akció!

    Ismét ingyenes a fürdőgyógyászat a balmazújvárosi nyugdíjasok részére! A balmazújvárosi Kamilla Gyógyfürdő Gyógyászata akciót hirdet 2013.03.12-től 2013.04.12-ig. 15x4-es fürdőgyógyászati kúra igénybevétele esetén önrészét átvállaljuk.

    Az akció 2013.03.12 és 2013.04.12 közötti bejelentkezés esetén , csak a 15x4 kúrára vonatkozik. Balmazkártyával   és   öregségi nyugdíjjogosultságot (rokkant is)
    igazoló határozattal együtt érvényes.

    Információ: 821-400
    www.kamillafurdo.hu
    Kamilla Gyógyászat

  • Március 15

  • Ishinomaki - Balmazújváros

    A Balmazújvárosi Kistérség Humán Szolgáltató Központ adománygyűjtést szervez a 2011-es Japán földrengésben és cunamiban árván maradt gyermekek részére.
    Az adománygyűjtés az első lépés Balmazújváros és Kitakami-Cho-Ishinomaki települések közti gazdasági, kulturális és oktatási kapcsolatok kialakítására.
    A katasztrófában 15880 ember vesztette életét, nagyon sokan megsérültek, eltűntek. Rengeteg lakó és középület rommá dőlt, megrongálódott, a településen az egyik iskola összes tanulója és tanára meghalt.
    Ishinomaki néhány túlélő árváját városunk meghívta a Balmazújvárosi Napok idejére szállást, étkezést biztosítva.
    A két város közti tolmácsolásban, kapcsolattartásban Fábrik Gyula nyelvtanár nyújt segítséget.
    A gyerekek és kísérőik a Humán Szolgáltató Központ dolgozói segítségével fognak ismerkedni Magyarország nevezetességeivel, a helyi kultúrával, hagyományokkal, szokásokkal, nemzeti értékekkel. Kirándulások alkalmával megismerik a Hajdúság és Hortobágy természeti szépségeit.
    A csoport kalauzolására azért az intézményünkre esett a választás, mert a dolgozók egy része egy pályázaton nyert intenzív angol nyelvoktatásban vesz részt, amely nagyon fontos a gyerekekkel való közvetlen kapcsolat kialakításában.
     Amint azt a felhívásban is közzétettük, szeretnénk egy adománycsomagot küldeni a Japán városba, ezért kérnénk a lakosság, vállalkozók segítségét, akik már oly sokszor segítettek. Elsősorban magyarsággal kapcsolatos tárgyakat, jelképeket, játékokat, magyar népmeséket tartalmazó DVD-ket angol nyelven, plüss kabalákat stb. várunk a Humán Szolgáltató Központ központi irodájába, amely a Veres P. u. 8. szám alatt található. Az adományok leadási határideje: 2013. április 30. Telefonos elérhetőségünk: 52/580-599

  • EGT/NORVÉG CIVIL TÁMOGATÁSI ALAP TÁJÉKOZTATÓ FÓRUM

    MEGHÍVÓ

    Az Ökotárs Alapítvány, az Autonómia Alapítvány, a Demokratikus Jogok Fejlesztéséért Alapítvány,
    a Kárpátok Alapítvány – Magyarország és a Hajdú-Bihar Megyei Civil Információs Centrum
    ezúton tisztelettel meghívja Önt az


    EGT/NORVÉG CIVIL TÁMOGATÁSI ALAP
    TÁJÉKOZTATÓ FÓRUMÁRA


    Helyszín és időpont:
    2013. március 14, 13.00-18.00 óra, Megyeháza, Árpád terem (Piac utca 54.)

    Az  EGT/Norvég  Civil  Támogatási  Alap  átfogó  célja,  hogy  „segítse  a  magyarországi  civil  társadalom fejlődését,  valamint  erősítse  részvételét  a  társadalmi  igazságosság,  a  demokrácia  és  a  fenntartható fejlődés  alakításában”.  A  tájékoztató  fórumon  a  Norvég  Civil  Támogatási  Alap  első  pályázati felhívásainak bemutatására kerül sor.

    A konferencia programja:


    13.00-13:30         Érkezés, regisztráció
    13.30-14.00         Az EGT/Norvég Alapok célja, működése és a civil szervezetek támogatása
    14.00-15.30         Az EGT/Norvég Civil Támogatási Alap és a pályázati felhívások bemutatása
    15.30-16.00         Szünet – közben: kávé és frissítők
    16.00-17.30         Az EGT/Norvég Civil Támogatási Alap és a pályázati felhívások bemutatásának folytatása
    17.30-18.00         Kérdések és válaszok a Civil Támogatási Alapról

    A rendezvény nyitott, jelentkezéseket a beérkezés sorrendjében tudunk fogadni! Részvételi szándékát kérjük legkésőbb 2013. március 8-ig jelezze a Civil Információs Centrum elérhetőségein:
    Tel: (52) 311-829, e-mail: dszedebrecen@gmail.com

    Az EGT/Norvég Civil Támogatási Alapról bővebb információk, a részletes pályázati felhívások és a
    kapcsolódó dokumentumok február 12-től elérhetőek a www.norvegcivilalap.hu honlapon!

  • V. KÉZI és GÉPI JUHNYÍRÓVERSENY

    Rákóczi Olvasó Népkör

    4060 Balmazújváros Rákóczi u.39.

       __________________________________________________________________________________

     

    M E G H Í V Ó

     

    A Rákóczi Olvasó Népkör szervezésében

     

    2013. március 23-án (szombaton)

     

    megrendezésre kerül a

    V. KÉZI és GÉPI JUHNYÍRÓVERSENY

     

    Program:

    1300 óra      Megnyitó a Rákóczi Olvasó Népkörben
    1315 óra      Indulás a verseny helyszínére – Balmazújváros Kiskút u. 40 szám
                         Csirkés Imre gazdálkodóhoz
    1400 óra      Kézi juhnyíró verseny

    1500 óra      Gépi juhnyíró verseny

    1900 óra      Eredményhirdetés a Rákóczi Olvasó Népkörben

    2000 óra      Vacsora (Vacsorajegy 2500 Ft/fő)

          Menü: Orjaleves, birka pörkölt, burgonya, savanyúság

    2100 óra      Bál (Báli belépő 1000Ft/fő)

     

     

    A versenyre jelentkezni lehet a 06/30 324-8092-es telefonszámon

     

    Jegyelővétel 2013. március 17-én /vasárnap/ 1300 -1600 –ig

    Rákóczi Olvasó Népkörben (Rákóczi u. 39.)

     

    Jegyek megrendelhetőek a 06/70 931-0775-ös telefonszámon

    Csörgő Istvánné Balmazújváros Zrínyi M. u. 39. sz.

    Mindenkit szeretettel vár a Kör vezetősége

  • HUNGARIKUMOK GYŰJTEMÉNYE

    HUNGARIKUMOK GYŰJTEMÉNYE

     

     

    Tisztelt Balmazújvárosiak!

     

    Csatlakozzanak Önök is ahhoz a kezdeményezéshez, mely szerint a Mihalkó-pásztorkalapok is bekerülhetnek a Hungarikumok Gyűjteményébe .

     

    2012 júniusában lépett hatályba a Magyar Nemzeti Értékekről és Hungarikumokról szóló törvény.

    Az új törvény szerint a hungarikum olyan kiemelésre méltó értéket jelöl, amely a magyarságra jellemző tulajdonságával, egyediségével, különlegességével és minőségével a magyarság csúcsteljesítménye.

    A magyar nemzeti értékekről és a hungarikumokról szóló törvény lényegében kerettörvény, amely a vázát adja majd annak a szabályozási rendszernek, amelyen keresztül megvalósul a magyar nemzeti értékek és a hungarikumok körének a meghatározása, azok felkutatása, dokumentálása, rendszerezése, népszerűsítése, a jelenlegi és a jövő nemzedékkel történő megismertetése és ápolása.

     

    A törvény erejénél fogva hungarikumnak minősülnek a következő nemzeti értékek:

    • A táncház módszer, mint a szellemi kulturális örökség átörökítésének magyar modellje

    • Mohácsi busójárás, maszkos télűző szokás

    • Solymászat mint élő emberi örökség

    • A matyó népművészet – egy hagyományos közösség hímzéskultúrája

    • Budapest – a Duna-partok, a Budai Várnegyed és az Andrássy út

    • Hollókő ófalu és környezete

    • Az Aggteleki-karszt és a Szlovák-karszt barlangjai

    • Az Ezeréves Pannonhalmi Bencés Főapátság és természeti környezete

    • Hortobágyi Nemzeti Park – a Puszta

    • Pécs ókeresztény temetője

    • Fertő / Neusiedlersee kultúrtáj

    • A Tokaji történelmi borvidék kultúrtáj

    A Hungarikum Bizottság döntött a Magyar Értéktárnak a nemzeti értékekkel való további bővítéséről. A testület további feladatai közé tartozik, hogy összeállítsa az alulról jövő kezdeményezéseken alapuló helyi, ágazati és külhoni értéktárakat, majd az így nyilvántartott nemzeti értékek egyedi értékelése és minősítése révén létrehozza a Hungarikumok Gyűjteményét.

     

    Önök, kedves Honlapot Olvasók azzal, hogy Mihalkó Gyula munkásságára, általa a Mihalkó-pásztorkalapokra szavaznak elérhetik, hogy Hajdú-Bihar megye négy, legtöbb szavazatot kapott hungarikumértékét további minősítésre ,,delegálják" a Hungarikum Bizottsághoz.

     

    Szavazataikat leadhatják 2013. február 27. - március 13. között az alábbi helyen:

    www.haon.hu

     

____________________________

Balmazújváros Város
Önkormányzata


4060 Balmazújváros
Kossuth tér 4-5.


Telefon:+36(52)580-102
Fax:+36(52)370-035

Web: www.balmazujvaros.hu

 

 

Copyright © 2024 Balmazújváros. Minden jog fenntartva.
Ma: 2024-12-03 van. PointLink.