SzƱrƑ
  • MagĂĄncsƑd 2015 szeptemberĂ©tƑl – csalĂĄdi csƑdvĂ©delem

    A családi csƑdvédelemmel kapcsolatos elsƑ hírek 2011. márciusban jelentek meg hazánkban, amikor nyilvánvalóvá vált, hogy a bajba jutott devizahitelesek problémáját a piac nem fogja tudni megoldani. A KDNP már 2009-ben kérte a családi csƑd bevezetését, de ez visszhang nélkül maradt.
     
    A magáncsƑd és a családi csƑdvédelem (a kettƑ ugyanaz) felvetése és a bevezetés között számtalan év telt el, azonban 2011 után a magyar kormány különbözƑ módszerekkel igyekezett védeni a devizahiteleseket, így a magáncsƑd bevezetése nem volt olyan sürgƑs, mint akkor.
     
    A Magyarországon korábban teljesen ismeretlen családi csƑdvédelem rendszerét azok számára dolgozták ki, akik törleszteni már nem tudnak, de egy vagyonfelügyelƑ segítségével még megmenthetƑ az otthonuk (jelzáloghitel esetén), illetve nem kerülnek teljesen reménytelen helyzetbe. Az elmúlt évek ennek az egyszerƱ meghatározásnak a pontos, számításokon alapuló jogszabályba foglalásával teltek.
     
     
     
    Nézzük tíz pontban, melyek a legfontosabb tudnivalók a magáncsƑdrƑl:
     
    1.) A csƑdvédelem önkéntesen igényelhetƑ.
    2.) 2015. szeptember 1-jétƑl a nem fizetƑ jelzáloghitelesek, 2016. október 1-jétƑl bárki igénybe veheti.
    3.) Olyan személy igényelheti, akinek a tartozása (nem a hitele összege!) legalább 2 millió és legfeljebb 60 millió forint.
    4.) Akkor igényelhetƑ, ha az adós legalább 500 000 forintnyi (kamatokkal és járulékokkal növelt) tartozása 90 napnál régebb óta áll fent. A tartozások között lennie kell legalább egy hitelnek is.
    5.) Csak akkor igényelhetƑ, ha az adósság összege az igénylƑ csƑdvagyonának 100% és 200% közötti részét teszi ki. A csƑdvagyon az ingóságok és ingatlanvagyonok összege, továbbá a következƑ öt évben várható bevétel összege.
    6.) A magáncsƑd idƑszaka alatt az adós kevesebbet törleszt, mint amennyit kellene. A csƑdvédelem lejártakor a megmaradt tartozást elengedik. Az engedmény akár 95% is lehet.
    7.) A csƑdvédelem alatt csƑdbiztos felügyeli az igénylƑ, a hozzátartozói és a vele egy háztartásban élƑk költéseit. Egy-, két- és háromfƑs családok esetén fejenként a legkisebb öregségi nyugdíj másfélszeresét költhetik el szabadon (vagyis három fƑ esetén kb. 120 000 forintot), négy fƑtƑl pedig csak a legkisebb öregségi nyugdíj összegét családtagonként (4 fƑ esetén szintén kb. 120 000 forint). Ennél nagyobb költéshez a csƑdbiztos beleegyezése szükséges.
    8.) A csƑdvédelem alapesetben 5 évre szól, de meghosszabbítható 7 évre. Egy személy életében egyszer veheti igénybe a csƑdvédelmet.
    9.) Ha valaki bármilyen formában csal, azt örökre kizárják a csƑdvédelembƑl.
    10.) Az adósnak vállalnia kell, hogy ha nincs munkája, keres. Fontos továbbá, hogy nem viselkedhet úgy, hogy magatartása miatt megbüntessék, elbocsássák stb. – vagyis csökkenjen a törlesztƑképessége.
     
    A 2012-es javaslat szerint a családi csƑdvédelem lényege, hogy a bajba jutott család gondnokot kap, aki segít beosztani a havi fizetést, segélyt, nyugdíjat az adósnak (és családjának). A gondnok lehet szociális munkás, pénzügyi szakember vagy családvédelmi szakember is. A szakember feladata, hogy azoknak a családoknak mutasson kiutat, segítsen bevételeik beosztásában, amelyek nem tudják fizetni a számlákat vagy a banki törlesztéseket, de nem azért, mert anyagi eszközeik elégtelenek, hanem
     
    1.) azért, mert nem tudják megfelelƑen beosztani a jövedelmüket, vagy
    2.) nem hajlandóak megválni olyan vagyontárgyaiktól, amelyek értékesítésével jelentƑs pénzhez jutnának.
     
    A csƑdbiztos feladata, hogy tárgyaljon a bankokkal és közüzemi cégekkel, és próbáljon közvetíteni a felek között, jellemzƑen engedményeket kicsikarva a szolgáltatóktól.
     
    A magáncsƑddel kapcsolatos kormányzati munka 2015 elején váltott magasabb sebességbe. A tervezet szerint a csƑdközelben levƑ magánszemélyek (és családjuk) szakemberek segítségét igényelhetik: a kisebb összegƱ elmaradások rendezésére pénzügyi, szociális vagy akár jogi szakértƑk is kirendelhetƑk. A magáncsƑd természetébƑl következƑen a rendszerbe csak olyanok léphetnek be, akiknek van vagyonuk és bevételük: mivel a csƑdvédelem lényege, hogy a gondnok osztja be a család bevételeit, a családnak értelemszerƱen rendelkeznie kell bevételekkel – illetve pénzzé tehetƑ vagyontárgyakkal (pl. jármƱvel vagy nyaralóval, plazmatévével és egyéb, a létfenntartáshoz nem szükséges, de értékes 
     
    További információ:
  • HƑsĂ©griasztĂĄs

    2015. augusztus 29-én 00.00-órától az egész ország területére vonatkozó hƑségriasztást adott ki dr. Paller Judit, országos tisztifƑorvos. Az intézkedésre az Országos Meteorológiai Szolgálat elƑrejelzési adatai, valamint az Országos Közegészségügyi Központ ajánlása alapján került sor. Az elƑrejelzési adatok változatlansága esetén a hƑségriasztás 2015. szeptember 1-én, éjfélig tart, szükség esetén meghosszabbítható. A hosszabbításról a lakosságot ismét tájékoztatja az Országos TisztifƑorvosi Hivatal. Kérjük Önöket, hogy a hƑségriasztás ideje alatt fokozottan vegyék figyelembe a lakosságnak szóló ajánlásban leírtakat, amelyek a címre kattintva válnak elérhetƑvé .

  • VĂĄgĂĄnyzĂĄr (2015. szeptember 07-tƑl 2015. szeptember 09-ig)

    Értesítjük Tisztelt Utasainkat, hogy

    2015. szeptember 07-tƑl 2015. szeptember 09-ig

    Tócóvölgy - Balmazújváros állomások között végzett pályakarbantartási munkák miatt a hirdetményen feltüntetett vonatok menetrendje módosul, illetve Debrecen - Balmazújváros között vonatpótló autóbuszok közlekednek a sötétített alappal jelölt menetrend szerint.

     

  • TĂĄjĂ©koztatĂĄs

    TÁJÉKOZTATJUK A TISZTELT LAKOSSÁGOT, HOGY A BALMAZÚJVÁROSI KÖZÖS ÖNKORMÁNYZATI HIVATAL
    2015. AUGUSZTUS 8-ÁN, (SZOMBAT) PÉNTEKI ÜGYFÉLFOGADÁSI REND 
    SZERINT VÁRJA AZ ÜGYFELEKET, 7.30-TÓL 11.30-IG.
     
    2015. AUGUSZTUS 21-ÉN (PÉNTEK)
    A BALMAZÚJVÁROSI KÖZÖS ÖNKORMÁNYZATI HIVATAL ZÁRVA TART.
  • A HortobĂĄgyi Nemzeti Park LĂĄtogatĂĄsi SzabĂĄlyzatĂĄnak mĂłdosĂ­tĂĄsa

     
    Engedje meg, hogy felhívjam szíves figyelmét arra, hogy a Hortobágyi Nemzeti Park Igazgatóság Látogatási Szabályzata a helyi lakosok számára lehetƑséget biztosít ingyenes éves lovastúra-bérlet kiváltására. A bérlet feljogosítja tulajdonosát a Hortobágyi Nemzeti Park erre kijelölt részein történƑ lovaglásra.
     
    Kérem, hogy tegye közzé települése lakosai körében ezt a lehetƑséget (a település honlapja, hírlevél, önkormányzatának hirdetƑfelületeken történƑ kihirdetés, egyéb lehetƑségeiket kihasználva).
     
    Az éves lovastúra-bérletrƑl, valamint az egyéb lehetƑségekrƑl Látogatási Szabályzatunkban talál bƑvebb információkat, melyet csatolva küldök Önnek. A szabályzat 6. számú melléklete tartalmazza részletesen a lovastúra-bérletre és egyéb lovastúrákra vonatkozó információkat.
     
    Külön kiemelném a legfontosabb információkat:
     
    - A HNP Látogatási Szabályzata megváltozott a múlt évben, annak betartása mindenki számára kötelezƑ;
    - a Hortobágyi Nemzeti Park településeinek lakossága regisztrációt követƑen igényelhet ingyenes éves lovaglási bérletet; - csak egyéni céllal lehetséges az „ingyenesség” igénylése, és csak annak a személynek, akinek a nevére szól a vagyonkezelƑi hozzájárulás, van lehetƑsége a meghatározott útvonalon és feltételekkel lovagolni, másra át nem ruházható és minden más eset lovastúra vezetésnek minƑsül, melyre külön szabályozás vonatkozik;
     
    Ezúton kívánom kifejezni abbéli reményemet, hogy ezzel az intézkedésünkkel nemcsak segítem a túralovaglás népszerƱsítését, hanem a nemzeti parkkal határos települések lakosai számára is tehetünk egy baráti gesztust.
    Az önkormányzat, település vezetƑi részérƑl számítok továbbá támogatásukra a tekintetben is, hogy a Látogatási Szabályzat megismertetésével (akár az oktatási intézményeikben tanuló diákok, és szüleik tájékoztatását is kérve) segítsék, hogy minél jobban megƑrizhessük a települést körbevevƑ természeti értéket, segítenek abban, hogy a Szabályzatban foglaltakat közös erƑvel betartassuk.
     
    A HNPI Látogatási szabályzata itt érhetƑ el.
  • TÁJÉKOZTATÓ A HELYI VÁLASZTÁSI BIZOTTSÁG TAGJAIRÓL

    TÁJÉKOZTATÓ

    A HELYI VÁLASZTÁSI BIZOTTSÁG TAGJAIRÓL

     

     

    Tájékoztatom Önöket arról, hogy a választási eljárásról szóló 2013. évi XXXVI. törvény 23.§-a szerint a helyi választási bizottság három tagját és legalább két póttagot a települési önkormányzat képviselƑ-testülete a helyi önkormányzati képviselƑk és polgármesterek általános választásának kitƱzését követõen, legkésõbb a szavazás napja elõtti negyvenkettedik napon (2014. augusztus 31.) választja meg.

     
    A helyi választási bizottság a választópolgárok független, kizárólag a törvénynek alárendelt szerve, amelynek elsõdleges feladata a választási eredmény megállapítása, a választások tisztaságának, törvényességének biztosítása, a pártatlanság érvényesítése és szükség esetén a választás törvényes rendjének helyreállítása.


    Balmazújváros Város Önkormányzat KépviselƑ-testülete a 190/2014. (VIII.18.) számú határozatával döntött a helyi választási bizottság tagjainak és póttagjainak megválasztásáról.

     

    Balmazújváros településen mƱködƑ Helyi Választási Bizottság megválasztott tagjai, póttagjai:

     

    Tagok:
    Szabó Sándor

    Leiter Katalin

    Szabó Istvánné

     

    Póttagok:
    Berecz Adél

    Pinczés Ferenc

     

     

    A Helyi Választási Bizottság

    -        hivatali helyiségének címe: 4060 Balmazújváros, Kossuth tér 4-5.

    -        telefonszáma: (52) 580-100

    -        fax száma: (52)370-035

    -        email címe: valasztas@balmazujvaros.hu


    Balmazújváros, 2014. augusztus 27.

     

     

                                                                                                              dr. Bencsik Judit s.k.

                                                                                                                      HVI VezetƑ 

  • Újra Ă­jĂĄszverseny a KrĂĄter-tĂłnĂĄl

     

     

     

  • MegkezdƑdtek a vĂ­zelvezetƑ rendszer rekonstrukciĂłs munkĂĄlatai

     

    Balmazújváros vízelvezetƑ rendszer rekonstrukciója 

    ÉAOP-5.1.2/D2-11-2011-0042

     

    A projekt az Európai Unió támogatásával, az Európai Regionális Fejlesztési Alap társfinanszírozásával valósul meg.

    MegkezdƑdtek a vízelvezetƑ rendszer rekonstrukciós munkálatai

    Balmazújváros Város Önkormányzatának ÉAOP-5.1.2/D2-11-2011-0042 kódszámú pályázata 2012. július 27. napján támogatásban részesült. Ennek értelmében a Kedvezményezett 320.769.305,- Ft összköltség mellett, 304.730.840,- Ft támogatásból kívánja megvalósítani a "Balmazújváros vízelvezetƑ rendszer rekonstrukciója" elnevezésƱ projektjét. A beruházás önereje 16 038 465 Ft, amelyre az önkormányzat két forrásból szintén támogatást vesz igénybe, így nem szükséges önkormányzati hozzájárulás a projekt megvalósításához.

    Az építési kiviteli munkák 2013. június 28. napján kezdƑdtek meg, a generál kivitelezƑi feladatokat a közbeszerzési eljárásban nyertes D&D Builder Kft. végzi.

    A város síkvidéki adottságai miatt a csapadékvíz elvezetése nehézségekbe ütközik. A nem megfelelƑ mƱszaki paraméterekkel korábban kialakított csatornák és szikkasztó árkok, valamint azok elfajulásából eredƑ elöntések komoly problémákat okoznak heves esƑzések idején. Az 1999. és 2011. évek közötti idƑszakban összesen kilencszer került belvízvédelmi készültség elrendelésre a város belterületén, a vízelöntés során komoly károk keletkeztek.

    A beterülteti vízgyƱjtƑ területeken keletkezƑ csapadékvizek befogadására, elvezetésére szolgáló nagy kapacitású elfajult földmedrƱ befogadó csatornák (BelsƑ Magdolna ér, Virágoskúti csatorna, 2-0-0 jelƱ csatorna) mederprofilozása, iszaptalanítása, valamint a városközpontban meglévƑ csatorna hálózat fejlesztését, nyílt csatornák zárt csatornává építését (Szoboszlói u, Batthyány u, Veres Péter u, Dózsa György u‚ Csokonai u, Bajcsy Zs. u.), valamint a Nádudvari u, Sas u, Zene utcák környezetében meglévƑ rossz mƱszaki állapotú 1-1-0 jelƱ zárt csatorna rekonstrukcióját tervezi városunk Önkormányzata jelen projekt során megvalósítani.

    A tervezett munkálatok során burkolt mederszakaszok kerülnek kialakításra a városközpontban (Árpád u, Északi sor, Bethlen u, Veres Péter u.), a vasúton túli területeken (Böszörményi u, Nap u, Vasút sor, Hámán K. u, Arany J. u.), valamint a város DK-i (Kossuth u,) és DNy-i részén (Károlyi Mihály u.) a legrosszabb állapotú elfajult földmedrƱ csatornaszakaszokon.

    A projekt célja Balmazújváros kiemelt utca-szakaszai mentén élƑ lakosságának vízkár elleni védelme, a csapadékvíz elöntések okozta károk jövƑbeni megelƑzése, ezáltal a lakosság egészségének és vagyonbiztonságának növelése. A projekt eredménye hozzájárul, és egyben a projekt másodlagos célját képezi a felszíni és a felszín alatti vizek védelme a csapadékvizek rendezett és szabályozott elvezetése révén.

    A fejlesztés megvalósulása pozitív hatással lesz az érintett területen bejegyzett vállalkozásokra és mƱködƑ intézményekre, hozzájárul a befektetƑi kedv növekedéséhez és az oktatás-nevelés színvonalának emelkedéséhez.

    Az utak elöntésébƑl eredƑ eddigi közlekedési nehézségek megszƱnnek, a közlekedés zavartalanná válik.

  • TĂĄjĂ©koztatĂĄs - Augusztus vĂ©gi munkarend

    Tisztelt Ügyfeleink!

    Tájékoztatjuk Önöket, hogy az országos munkarend értelmében a Balmazújvárosi Járási Hivatalban

    2013. augusztus 19. (hétfƑ) pihenƑnap - az ügyintézés szünetel,
    2013. augusztus 20. (kedd) munkaszüneti nap - az ügyintézés szünetel,
    2013. augusztus 23. (péntek) munkanap - hétfƑi rend szerint, 8-13 óráig fogadjuk ügyfeleinket,
    2013. augusztus 24. (szombat) munkanap - pénteki rend szerint, 8-13 óráig fogadjuk ügyfeleinket.

    Rendkívüli esetben munkatársunktól a 06/70/436-2814-es telefonszámon 2013. augusztus 19-én és 20-án is kérhet tájékoztatást.

    Megértésüket köszönjük!

    Dr. Veres Margit
    hivatalvezetƑ

  • III. KrĂĄter-tavi ÍjĂĄszverseny

____________________________

Balmazújváros Város
Önkormányzata


4060 Balmazújváros
Kossuth tér 4-5.


Telefon:+36(52)580-102
Fax:+36(52)370-035

Web: www.balmazujvaros.hu

 

 

Copyright © 2024 BalmazĂșjvĂĄros. Minden jog fenntartva.
Ma: 2024-10-14 van. PointLink.