Mihalkó Gyula kalapos mester
Az egyik legrégebbi kézmûves foglalkozásnak számít a városban a természetes alapanyagból - birka gyapjúból - való pásztorkalapok készítése.
A kalapkészítés hagyománya a Mihalkó családban az 1800-as évekre nyúlik vissza.
Magyarországon, Hajdú-Bihar megyében, Balmazújvároson élek és dolgozom. A Balmazújváros mezőváros, a hortobágiy puszta szélén fekszik, közel Debrecenhez és Hajdúszoboszlóhoz.
Az egyik legrégebbi kézműves foglalkozásnak számít a természetes alapanyagból - bárány gyapjúból - való pásztorkalapok készítése.
A kalapkészítés hagyománya a Mihalkó családban az 1800-as évekre nyúlik vissza. A kalap készítést édesapámtól és Mihalkó Zoltán nagbátyámtól tanultam meg, akinek az apja, d e már a nagyapja is ezzel foglalkozott. Fejfedőket készítek a környék lakói számára, hortobágyi kiskunsági pásztorkalapokat, továbbá süvegeket, paraszt és polgári kalapokat, népitáncos és suvenir mini kalpokat.
A kalapkészítés aprólékos és nehéz munka, melynek lényege a következő: előbb szétverem a gyapját szálakra majd összegyúrom. Annál erősebb egy kalap minél több erővel gyúrjuk be. A kimért gyapjút kétféle veszem és egy szerzszámmal - , aminek a neve fakpóna - fellazítom és fákba eresztem. Egy pásztorkalap négy fakból készül el. A nyégyből előbb kettőt, majd a kettőből egy kalapot állítok össze filcolással és nemezeléssel.
Az elkészült tompot forró vízben gyúrjuk 2 órahosszig. A gyúrás hatására a gyapjú összemegy és sűrűsödik.
A begyúrt tompot formára húzom, megszárítom, majd befestem. Újra szárítom, keményítem, formázom, végül levasalom.Ezután következik a bevarrás és a díszítés, glancolom.
A népi iparművész címet 1999-ben a Népművészet Mestere címet 2003-ban kaptam meg. Műhelyemben a kalapok megrendelhetők, készítésük folyamata megtekinthető. Elnevezésük szerint az alábbi kalaptípusokat készítettem, melyekből néhányat fotókon is bemutatok.
Mihalkó Gyula népi iparművész
4060 Balmazújváros, Szegfű sor 1/a.
Tel:(06-52) 377-336;
Mobil:06 30 528-8015; e-mail: mihalkgy@freemail.hu