Lengyel Menyhért (1880 - 1974)

1880. január 12-én, Lebovics Menyhért néven született a Hajdú vármegyei Balmazújváros egyik tanyáján, Híresháton.
Balmazújvárosi volt, mint a nála tizenhét évvel fiatalabb pályatársa, Veres Péter. Mindketten a tanyavilágból vitték magukkal a szegény emberek világának ismeretét. „Életem könyve” című önéletrajzi írásában is szeretettel idézi a szalmafödeles házacskákat, a földes szobát, a búbos kemencét, a béres gyerekeket, akikkel együtt játszott. Négy éven keresztül éltek Híresháton, az alföldi pusztán, ahol apja gazdatiszt volt. A balmazújvárosi tanyáról Sajóhídvégre került a család. Lengyel Menyhért 1890-től Miskolcon tanult, itt végezte el a felsőkereskedelmi iskolát.
Az érettségi vizsga után Budapestre költözött és újságírással foglalkozott. Itt is kitűnt falusi ízekkel tűzdelt stílusa. Ráébredt, hogy még nem eléggé művelt, sokkal többet kell tanulnia az életről és az irodalomról is. Ezért sokat olvasott és színházba járt.

Később Kassára került, ahová szüleit is magával vitte. Tisztviselőként dolgozott, szabadidejében pedig vidéki riporterként tevékenykedett. Biztosítási ügynökként itt írta meg „Biztosítási Eszmék” című kis könyvét. Főnöke örömmel vette, hogy a vidéki hivatalnok szabadidejében is üzleti eszmékkel foglalkozik, de különösebb elismerést nem kapott érte. Szerette volna, ha felfigyelnek rá és Pestre helyezik, de ez csak később következett be egy személycsere folytán. Pesten nem volt ismerőse, ezért ideje nagy részét olvasással, színházba járással és a kávéházak látogatásával töltötte, így hozta össze a sors a Nemzeti Színház rendezőjével, Hevesi Sándorral. Ekkor már megírta „A nagy fejedelem” című drámáját, melyet átadott Hevesinek. A darabot 1907-ben be is mutatták a Thália színpadán, melyből a hazugságot gyűlölő és az igazságot védő író szólt a nézőkhöz. Nagy közönség-, és szakmai sikert aratott. Hivatali főnöke is magához hívatta és elismerése jeléül hat havi szabadságot adott fizetéssel és útiköltséggel, hogy figyelemmel kísérje a berlini Reinhard színház művészetét. Visszajövetele után be kellett számolnia a látottakról, hallottakról.
Ezt követően a drámaírásnak szentelte idejét. A század első felének egyik legsikeresebb szerzője lett. Továbbra is az emberiség nagy kérdéseire kereste a választ, mint például „A hálás utókorban” is. A drámát a Nemzeti Színház mutatta be, és a legnépszerűbb drámaírók sorába emelte a szerzőt. A mű meghozta a hivatalos elismerést is. Az MTA Vojnits díjával tüntették ki. Egymás után írta sikeresnél sikeresebb színdarabjait. A színházak örültek, ha kéziratot kaptak tőle, mert egy Lengyel bemutató biztos sikert jelentett. Ilyen volt a „Falusi idill” című szatirikus komédiája is, amelyben a magyar vidéki életmódot ironizálja.
1909-ben mutatták be a „Tájfun” c. darabját, mellyel hazai-, európai-, és világsikert aratott. A Tájfun sikere, mint a nevében hordozott szél, végig söpört az egész világon. Minden jelentősebb európai nyelvre lefordították. A dráma sikerét a hiteles dramaturgiai feszültség, a színpad ismerete, jól pergő dialógusok és a hatásos témaválasztás jelentette. Technikailag is bravúrosan oldotta meg feladatát. 1914-ben Th. H. Ince amerikai rendező megfilmesítette.
A Nyugat írói, költői, kritikusai is maguk közé fogadták és a Nyugatban közölték okos, higgadt, jóízű nyelven fogalmazott cikkeit.
„Szép idők következtek. Minden héten felvettem a nagy összegű tantiémet, bankszámlát nyitottam; egyik mérnök öcsém Kolozsváron alapított vállalatot, a másik szintén mérnöknek készült a Műegyetemen, szüleimet szép csendes lakásba Budapestre hozattam, szívbajos apámnak teljes nyugalmas élete lett.”

Az I. világháború ideje alatt „Az Est” megbízásából Svájcban dolgozik, ahová pacifista felfogása miatt költözött. Innen küldi tudósításait a nemzetközi helyzetről. Cikkei háborúellenes, politikai, illetve publicisztikai írások, melyeket magyarul írt, de németre és franciára is lefordították. Ezek az írások „Egyszerű gondolatok” címen kötetben is megjelentek. „A Csodálatos mandarin”- t 1916-ban írta, és a Nyugat c. folyóirat 1917. január 1-jei számában jelent meg. A megzenésítés jogát átadta Bartók Bélának, de a pantomim táncjáték bemutatójára csak 31 év után került sor, amit a zeneszerző már nem élhetett meg.
1917-ben az író magánéletében a boldog és szomorú események váltották egymást. Január 25-én feleségül vette Gerő Lídiát, október 26-án pedig apja halálhíréről értesült.
Az I. világháború után sorozatban írta darabjait, amelyeket itthon és külföldön is sikerrel játszottak. A háború után egy nagyobb utazást tett Amerikába, s az ott szerzett tapasztalatokból „Amerikai Napló” címmel riportkönyv született. Hazatérése után rövid ideig 1929-től a budapesti Belvárosi Színház igazgatójaként dolgozott, 1931-ben pedig a Pesti Napló tudósítójaként Londonba költözött. Angliában több világsikert aratott film forgatókönyvének Ő a szerzője.
1937-ben az USA-ba költözött és Hollywood kedvelt forgatókönyvírója lett. Világsikert aratott filmek szövegkönyveit írta és olyan nagy sztárok játszottak filmjeiben, mint Greta Garbo, Marlene Dietrich, Gregory Peck. A tengeren túli sikerek után visszatért Európába és az 1960-as években Olaszországban telepedett le. Magyarországra nem jött vissza, mivel a fasizmus alatt az egész alföldi rokonsága elpusztult..
Olaszországban az irodalmi élet a világhírességeknek kijáró tisztelettel fogadta. 1963-ban irodalmi munkásságáért Róma város nagydíjával tüntették ki. Itt kezdte el írni emlékiratait, amit már nem adott ki, de alapja volt a Vinkó József által szerkesztett „Életem könyvének” , ami halála után jelent meg.
1956 után egyre gyakrabban járt haza Magyarországra. Többször hónapokat töltött itthon. Tréfásan mondogatta „sok helyütt lehet jól élni, de csak Magyarországon lehet jól beszélgetni”. Bejárta a világot, de mindvégig meg tudta őrizni magyarságát. „Magyarul gondolkodott és magyarul álmodott”. Öregkorában egyre jobban vágyott vissza hazájába.
„Haza szeretnék menni már. Hogy hol van a haza? Magyarország, igen a főváros. Szeretnék felülni egy repülőgépre és kirepülni. Hát, például Magyarországra, a fővárosba. Ott töltöttem a fiatalságomat, otthon érzem ott magam.”
Elhatározása, hogy hazaköltözzön, hosszú készülődés, szervezés után 1974 szeptemberében valósult meg. Hazaérkezett Budapestre, de vágya, hogy szülőföldjét, Balmazújvárost még láthassa, már nem teljesedett be.
1974. október 23-án, Budapesten, 94 éves korában érte a halál.
A Farkasréti temető 25. parcellájában helyezték örök nyugalomba.

Hosszú életének titkát Hubay Miklós így jellemezte: „Ő őrizte meg a legtöretlenebbül, mondhatnám: gyermeki tisztasággal, hitét az emberiség boldogulásában. Az ilyen hit éltet.”