Soós Imre (1930 - 1957)

1954-ben Jászai -díjjal tüntették ki.

A balmazújvárosi szegényparaszti család nyolc gyermeke közül az egyik Soós Imre. Nagyszülei egyike analfabéta, ő maga is néhány elemivel dicsekedhetett. A család földművelésből él időtlen idők óta, a legkisebb tagjától a legidősebbig bezárólag. Dologidőben tanulásra és iskolába járásra, meg hasonló haszontalanságokra nincs idő, csak a természet szabta munka van, ami akkor épp arra a gyermekre jut a családban. Majd őszön és télen és rossz időben lehet "egyéb huncutságokkal" is foglalkozni. "Mennyi kedvességgel mesélt nagyanyjáról, aki nem tudta biztosan, ki az idősebb: Imre anyja, vagy nagynénje, mert a korkülönbség kicsi volt, így az idők folyamán összecserélte őket. Meg egyáltalán ki anyakönyvezte ötven-hatvan évvel azelőtt egy zsellér isten tudja hányadik gyerekét?" Ezt a paraszti világot hagyja maga mögött, amikor egy utazó színész-statisztaválogató stábnál szerencsét próbál. Jelentkezése inkább csak amolyan próbálkozás. Szöveget mondatnak vele, és szakemberek rögtön felismerik a benne rejlő tehetséget. Szárnyat kap vándorló kedve, és a válogató-bizottság biztatásának hatására jelentkezik Budapesten a főiskolára, ahová elsőre felveszik az épphogy 18. életévét betöltött ifjút.

Miközben a sztárcsináló gépezet egyre magasabbra emeli, ő egyre inkább érzi saját fogyatékosságait, és ez zárkózottá, félszeggé és végtelenül szerénnyé teszi. Érettségijének hiányát gyakorta olvasással, forgatási szünetekben történő "lámpa melletti" tanulással pótolja. Éjszaka, hajnalban olvas és magol, kétszeres erővel tanul, igen mély elszántsággal igyekszik lemaradásait behozni. Igyekezetének következtében hamar felzárkózik. A színészmesterség dolgaival viszont egyre kevesebbet törődik társainál, ami sokak ellenérzését váltja ki vele szemben. Az viszont igaz, hogy helyzetgyakorlatoknál pillanatok alatt rátalál a figura lényegére, és igen meggyőzően, később kevés módosítást igénylően, szinte kipattan belőle a szerep. Mások hatalmas alapműveltséggel, heteken át küzdve találnak rá egy szerep megformálásának körvonalaira, Soós Imre ezzel szemben első olvasatra kialakít egy megformálási metódust, összegzi magában, majd néhány kulcs-gesztus kipróbálásával máris kész a szereppel. Majd megy olvasni Aranyt, meg Petőfit, mert abból épp lemaradása van... Főiskolai évek zárásául Fagyejev Az ifjú gárda - c. darabjában játszik, és Szergej Tyulenyin szerepe nagy feltűnést kelt főiskola-szerte a vizsgaelőadáson, talán erre szokták mondani, hogy "őstehetség". Főiskolai évei során végig filmez, "Dalolva szép az élet" (1950), majd "Civil a pályán" (1951), majd végzése évében az "Állami áruház"-ban dolgozik.

1952-ben diplomázik, majd a Debreceni Nemzeti Színházhoz kerül. A Főiskolát követően ugyan a Madách Színház le akarjaImage szerződtetni, de a színház nem kap rá állami engedélyt, Soósnak szülőföldjére, Debrecenbe kell menni, odahelyezik. Soós a propaganda gépezet hírhadjáratának köszönhetően a kor ideális "szegényparaszti sorból kiemelkedő alakja", és mint olyant ellenérzésekkel fogadják Debrecenben, szűkebb pátriájában tehát népszerűtlen, "a népi demokrácia tévedésének", "reklámparasztnak" gúnyolják a háta mögött. Alapvetően pedig Soós maga a szerénység, és az alázat, aki pontosan tudja, honnan jön, és mivel tartozik a világnak sorsa megváltozása tekintetében. Papíron ugyan három esztendőn át tagja a színháznak, de ebből az ott töltött időből rengeteget vonatozgat, ingázva Debrecen és a főváros között. Útközben tanulja szerepeit, oda és vissza. Odamenet a ráváró filmgyári "adagot", visszafelé a színházi szerepeit. Debrecennek ezidőtájt pedig igen erős és ütőképes társulata van, de valahogy Soóst nem fogadja be a kollektíva. Tartanak hírétől talán, vagy a politikai hátszél vált ki belőlük tartózkodást, ma már ezt utólag nem igazán lehet kideríteni. Nagyszerű szerepekben tündökölhet ezidőtájt mégis Soós Imre.

Jellegzetes, kissé fátyolos és rekedtes hangja, ízes magyaros beszéde, nyugtalan, izgatott, de ennek ellenére mégis természetes stílusa, kitűnő arcjátéka, jellemformáló ereje szinte első perctől fogva jellemzi mind színpadi játékát, mind filmbeli szerepeit. Hiteles parasztfigurák alakítója, bár inkább sablonként alkalmazzák erre a szerepkörre. Elsőként Vámos László biztosít számára kiugrást a rákényszerített sablonalakok megformálása közül a ráosztott Rómeó szereppel. Kiugró teljesítménye ekkor megmutatja sokoldalúságát, és hogy mennyivel több rejlik a kor standardjain túl is tehetségében. Élete egyik kimagasló szerepévé válik ez a debreceni megmérettetés, afféle karriercsúcs.

1955-ben a Madách Színházhoz kerül. Bizonyos szerepeket egyszerűen nem kap meg, bár eredendően predesztinált lenne rá, sőt nem egy ízben ezt értésére is adják, de mégsem ő játssza el azokat "tanító" célzattal, "forró fejűségét lehiggasztandó". (... a zsenikkel állandóan baj van) Ebben az időben forgatja a magyar filmművészet egyik kimagasló alakításaként Bíró Mátét, a Körhinta című filmben. Színházában egymást követően két siker is fűződik nevéhez: Sarkadi Imre: Szeptember, Pali szerepe (1955), és Móricz Zsigmond: Sári bírójának Jóska alakjának megformálása (1956) Utolsó szerepében Curlyt alakítja a Madách színpadán, 1957. június elején, pár nappal halála előtt.

Halálának körülményei máig tisztázatlanok.