KÖSZÖNET A SZOCIÁLIS MUNKA NAPJÁN

Nyomtatás
Készült: 2020. november 12. csütörtök

A mai napon, november 12-én a társadalom megbecsülésének jeleként ünnepeljük a szociális munka napját.

A szociális munka az egyik legnemesebb szolgálat, melyhez a szakmai ismeretek birtokán túl valódi elhivatottság és áldozatvállalás is szükséges. Ez egy olyan hivatás, melyet véleményem szerint nem lehet az iskolapadban megtanulni, megtanítani vagy munkatapasztalattal megszerezni. A szociális területen dolgozó emberek, a segíteni akarás miatt választották hivatásukat, rendelkeznek a jóindulat, az együttérzés, a megértés képességeivel. Büszkeséggel tölt el, hogy Balmazújváros szociális területen dolgozói erejüket, idejüket nem kímélve, olykor felülmúlva, önzetlenül segítik az elesetteket, a betegeket, az önhibájukon kívül anyagi és emberi támasz nélkül maradtakat.

 A mai napon szeretném megköszönni a Balmazújvárosi Kistérségi Humán Szolgáltató Központ, a Nefelejcs Idősek Otthona és az Esély Otthon valamennyi dolgozójának munkáját és további munkájukhoz sok erőt, és jó egészséget kívánok! Természetesen köszönettel tartozunk azoknak az embereknek is, akik karitatív formában nyújtanak segítséget bajba jutott embertársaiknak, teszik ezt jó szívvel, gyakran név nélkül.

Velük együttműködve mindannyiunk közös felelőssége bajba jutott embertársainkon való segítségnyújtás!

____________________________

Balmazújváros Város
Önkormányzata


4060 Balmazújváros
Kossuth tér 4-5.


Telefon:+36(52)580-102
Fax:+36(52)370-035

Web: www.balmazujvaros.hu

 

 

Copyright © 2020 Balmazújváros. Minden jog fenntartva.
Ma: 2020-12-05 van. PointLink.