Az ÉAOP-2.1.1/A-2f-2009-0009 azonosítószámú projekt „Balmazújváros Városi Termál- és Strandfürdő komplex fejlesztése” című beruházás bemutatása

Nyomtatás

                                                          

earfu.jpg nfu.jpg

 

 

 

ujszechenyiterv.jpg

SAJTÓKÖZLEMÉNY

2012. június. 29.

Átadták a balmazújvárosi Kamilla Gyógy-, Termál- és Strandfürdőt

2012. június 29-én ünnepélyes keretek közt átadták az új Kamilla Gyógy-, Termál- és Strandfürdőt. Az átadón megjelent több önkormányzat vezetősége, a helyi gazdasági élet képviselői, valamint a kormányzati képviselők, köztük Tállai András, a Belügyminisztérium Önkormányzatokért Felelős Államtitkára is, aki felszólalásában példaértékűnek nevezte a fejlesztést.

A Balmazújvárosi Termál- és Strandfürdő komplex fejlesztése 2010-ben kezdődött el. A fejlesztés 437.799.561.- forint vissza nem térítendő európai uniós forrásból és önkormányzati saját forrásból valósul meg.

A színvonalas átadó rendezvényre a lakosság is kiemelt figyelmet szentelt, hiszen a tikkasztó meleg ellenére közel 500-an jelentek meg. A program hivatalos részeként a polgármesteri, államtitkári köszöntők és beszédek után következett az épület megáldása és a szalagátvágás.

A fejlesztés célja, hogy a kiváló adottságokkal rendelkező Balmazújvárosi Termál- és Strandfürdő – és nem utolsó sorban maga Balmazújváros – elfoglalhassa méltó helyét ebben a rendszerben, és új színfoltként, vonzó alternatívát és gazdag programot kínálhasson a régióba érkező belföldi és külföldi turistáknak egyaránt.

Nemzetközi és hazai szinten egyaránt növekszik a kereslet a minőségi egészségturisztikai szolgáltatások iránt. Ez az észak- alföldi régióban keresleti oldalon elsősorban a gyógyvízre alapozott turizmus élénkítését eredményezi, amit a kínálati oldalon még csak meglehetősen hiányosan és centralizált formában tud biztosítani. Szükség van tehát a szolgáltatások decentralizációjára – a Hajdúszoboszló központúság oldására- továbbá a meglévő szolgáltatások színvonalának növelésére.

Projekt címe: Balmazújvárosi Termál- és Strandfürdő komplex fejlesztése (ÉAOP-2.1.1/A-2f-2009-0009)
Kedvezményezett: Balmazújvárosi Városgazdálkodási Nonprofit Közhasznú Kft. (4060 Balmazújváros, Vasút sor 1/a)

A projekt az Európai Unió támogatásával, az Európai Regionális Fejlesztési Alap társfinanszírozásával valósul meg.

nfu_regalap.jpg

img_4265_1024.jpg img_4266_1024.jpg img_4283_1024.jpg
img_4293_1024.jpg img_4294_1024.jpg img_4316_1024.jpg
img_4284_1024.jpg img_4336_1024.jpg img_4350_1024.jpg
img_4382_1024.jpg

img_4357_1024.jpg

img_4375_1024.jpg

img_4331_1024.jpg
img_4399_1024.jpg img_4401_1024.jpg img_4402_1024.jpg

ujszechenyiterv.jpg

SAJTÓKÖZLEMÉNY

2012. június. 30.

Nyílt nap keretében ismerhette meg a lakosság az új Kamilla Gyógy-, Termál- és Strandfürdőt Balmazújvároson

A 2012. június 29-i ünnepélyes átadó után a lakosság és az érdeklődők részére nyílt napot tartottak az új Kamilla Gyógy-, Termál- és Strandfürdőben. A jelenlévők megcsodálhatták a közel 2000 négyzetméteres belső térrel rendelkező, kiemelten öko-szemlélettel épített intézményt. A fürdő ezen új részlegében több olyan szolgáltatás is helyet kapott, amely a már meglévő kültérieknek ideális kiegészítője. Így a fürdő igazi négyévszakos intézménnyé fejlődött, ami jelentős potenciált jelent a város turisztikai vonzerejének növelésében.
Érdemes külön is kiemelni azt a szaunavilágot, mely a régióban egyedülálló szolgáltatáscsoportként a finn, bio és infra mellett – igazi kuriózumként - a rönk szaunázást is biztosítja a kikapcsolódás és feltöltődés e formáját kedvelők részére.

A Balmazújvárosi Termál- és Strandfürdő komplex fejlesztése 2010-ben kezdődött el. A fejlesztés 437.799.561.- forint vissza nem térítendő európai uniós forrásból és önkormányzati saját forrásból valósult meg, melynek keretén belül a fürdő gyógyászati részlegén is jelentős fejlesztések valósultak meg. Így az egyre nagyobb trendnek számító medical wellness is a kiemelt jelentőségűvé válik Balmazújvárosban. A medical wellness – mint új turisztikai ágazat – a gyógyászati szolgáltatásokat ötvözi a pihenés és kikapcsolódás célú utazásokkal. Szerencsére az Észak-alföldi régió – és így benne Balmazújváros is – termékeny termálvíz készlettel rendelkezik, amely ennek világviszonylatban is egyedülálló előnyöket jelent.

Az intézmény szolgáltatási köre háromgenerációs, így a család minden tagja megtalálja a számára megfelelő kikapcsolódási lehetőséget az év minden napján

A fejlesztés célja, hogy a kiváló adottságokkal rendelkező Balmazújvárosi Termál- és Strandfürdő – és nem utolsó sorban maga Balmazújváros – elfoglalhassa méltó helyét ebben a rendszerben, és új színfoltként, vonzó alternatívát és gazdag programot kínálhasson a régióba érkező belföldi és külföldi turistáknak egyaránt.

Projekt címe: Balmazújvárosi Termál- és Strandfürdő komplex fejlesztése (ÉAOP-2.1.1/A-2f-2009-0009)
Kedvezményezett: Balmazújvárosi Városgazdálkodási Nonprofit Közhasznú Kft. (4060 Balmazújváros, Vasút sor 1/a)

A projekt az Európai Unió támogatásával, az Európai Regionális Fejlesztési Alap társfinanszírozásával valósul meg.

nfu_regalap.jpg

dsc03025_1024.jpg dsc03027_1024.jpg dsc03028_1024.jpg
dsc03030_1024.jpg dsc03040_1024.jpg dsc03041_1024.jpg
dsc03042_1024.jpg img_4396_1024.jpg img_4397_1024.jpg
img_4403_1024.jpg img_4404_1024.jpg img_4405_1024.jpg

ujszechenyiterv.jpg

SAJTÓKÖZLEMÉNY

2012. augusztus 20.

Kiállítás és promóciós játék az új Kamilla Gyógy-, Termál- és Strandfürdő szervezésében

Az augusztus 20-i rendezvényeket övező vendégforgalmat remekül használta ki az új balmazújvárosi Kamilla Gyógy-, Termál- és Strandfürdő. A Debrecen Plázában rendezett háromnapos kiállításon és promóción az érdeklődők nem csak információkat kaptak az új fürdőről, hanem akár kedvezményes belépésre jogosító utalványokat is. A rendezvény három napja alatt mintegy 5000 érdeklődő került kapcsolatba az intézménnyel közülük több mint 400-an ajándékutalványokat is nyertek.

A piaci bevezetés időszakában lévő intézmény 2012. július 29-én – szakmai nap keretein belül – fog tartani egy piacra bevezető rendezvényt, ahova a szervezők várják az önkormányzati, gazdasági és a civil terület szereplőit, hogy megismerjék azokat a lehetőségeket és kapcsolódási pontokat, amelyeket kiaknázva maguk is nyerhetnek a  jelenlegi balmazújvárosi fejlesztéssel.

A Balmazújvárosi Termál- és Strandfürdő komplex fejlesztése 2010-ben kezdődött el. A fejlesztés 437.799.561.- forint vissza nem térítendő európai uniós forrásból és önkormányzati saját forrásból valósul meg, melynek célja, hogy a kiváló adottságokkal rendelkező Balmazújvárosi Termál- és Strandfürdő – és nem utolsó sorban maga Balmazújváros – elfoglalhassa méltó helyét ebben a rendszerben, és új színfoltként, vonzó alternatívát és gazdag programot kínálhasson a régióba érkező belföldi és külföldi turistáknak egyaránt.

Projekt címe: Balmazújvárosi Termál-és Strandfürdő komplex fejlesztése (ÉAOP-2.1.1/A-2f-2009-0009)
Kedvezményezett: Balmazújvárosi Városgazdálkodási Nonprofit Közhasznú Kft. (4060 Balmazújváros, Vasút sor 1/a)

A projekt az Európai Unió támogatásával, az Európai Regionális Fejlesztési Alap társfinanszírozásával valósul meg.

nfu_regalap.jpg

SZAKMAI RENDEZVÉNY

Kamilla Gyógy-, Termál- és Strandfürdő piacra bevezető szakmai rendezvény

dsc02898.jpg dsc02930_1024.jpg dsc02934_1024.jpg
dsc02954_1024.jpg dsc02978_1024.jpg dsc02986_1024.jpg
  dsc02907.jpg  

 

Balmazújvárosi Közös Önkormányzati Hivatal - 4060 Balmazújváros, Kossuth tér 4-5. - Tel.: (52) 580-102 Email: hivatal@balmazujvaros.hu
Egységes orvosi ügyelet:52/311-104 _____________________________ Mentőszolgálat hívószáma: 104 _____________________________ Gyógyszertári állandó ügyelet: (20)405-3827 - Bocskai u. 2-4.

____________________________

Balmazújváros Város
Önkormányzata


4060 Balmazújváros
Kossuth tér 4-5.


Telefon:+36(52)580-102
Fax:+36(52)370-035

Web: www.balmazujvaros.hu

 

 

Copyright © 2024 Balmazújváros. Minden jog fenntartva.
Ma: 2024-12-03 van. PointLink.