TelepĂŒlĂ©srendezĂ©si eszközök 2018. Ă©vi mĂłdosĂ­tĂĄsĂĄval kapcsolatos összefoglalĂł

Településrendezési eszközök módosításának célja: 
 
  1. A balmazújvárosi Global Green Europe Kft. a telekföldi konzervüzem területén tervez beruházást, ahol az IG-3X építési övezet kiterjesztést kéri a tulajdonában lévƑ 085/44 hrsz-ú területre is. A beruházással egyrészt jelentƑsebb mértékƱ kapacitást, másrészt munkahelyteremtƑ foglalkoztatást kíván bƑvíteni. 
  2. Rózsa Péter balmazújvárosi lakos a tulajdonában lévƑ 0461/29 hrsz-ú ingatlan építési övezetében oktatási-nevelési célú épületet szeretne elhelyezni.
 Mivel az 1. számú módosítás konkrét beruházáshoz, fejlesztéshez kapcsolódik, ezért a KépviselƑ-testület 187/2017. (IX. 20.) számú döntésével kiemelt fejlesztési területté nyilvánította a területet a beruházás megvalósítása miatt, gazdaságfejlesztés érdekében.
 
A módosításokkal kapcsolatban a településfejlesztési koncepcióról, az integrált településfejlesztési stratégiáról és a településfejlesztési eszközökrƑl szóló, valamint egyes településrendezési sajátos jogintézményekrƑl szóló 314/2012. (XI. 8.) Korm. rendelet szerinti egyszerƱsített eljárás, az egyes tervek, illetve programok környezeti vizsgálatáról szóló 2/2005. (I. 11.) Korm. rendelet szerinti eljárás, valamint a kiemelt térségi és megyei területrendezési tervek, valamint a településrendezési tervek készítése során az országos, a kiemelt térségi és a megyei övezetek területi érintettségével kapcsolatosan állásfoglalásra kötelezett államigazgatási szervek körérƑl és az eljárás részletes szabályairól szóló 282/2009. (XII. 11.) Korm. rendelet szerinti eljárás került lefolytatásra. Az állami fƑépítész az írásos, végsƑ szakmai véleményezési szakaszban a záró szakmai véleményét megadta, melyben, nem kifogásolta a helyi építési szabályzat és szabályozási terv módosítását.
 
A KépviselƑ-testület 143/2018. (VIII. 28.) számú határozatával döntött a településszerkezeti terv jóváhagyásáról, 17/2018. (VIII. 28.) számú rendeletével pedig módosította a Balmazújváros Helyi Építési Szabályzatáról szóló 46/2000. (XII.15.) számú rendeletét.
 
 
 

ÉRTESÍTÉS

Értesítjük Balmazújváros Tisztelt lakosságát és a jogi személyeket, hogy 2018. október 23-án, kedden a hulladékszállítás az ünnepre való tekintettel elmarad!

Helyette: 2018. 10. 20-án, szombaton történik a hulladékszállítás.

A megszokott helyen az elszállítani kívánt hulladékot kérjük reggel 6 óráig helyezzék ki.

 

                                              

Hajdúsági Hulladékgazdálkodási Nonprofit Kft.

 

Téli rezsicsökkentés

 

 

 

 

Tisztelt balmazújvárosi lakosok!

 

 

A téli rezsicsökkentés végrehajtását követƑen szükségessé váló további intézkedésekrƑl szóló 1364/2018. (VII.27.) Korm. határozat alapján a téli rezsicsökkentésben korábban nem részesült, a vezetékes gáz- vagy távfƱtéstƑl eltérƑ fƱtƑanyagot felhasználó háztartások is egyszeri természetbeni támogatásban részesülhetnek a fƱtési költségek viselésével összefüggésben.

 

A Korm. határozat a háztartás fogalmát a szociális igazgatásról és szociális ellátásokról szóló 1993. évi III. törvény 4. § (1) bekezdése alapján alkalmazza, mely szerint háztartás alatt az egy lakásban együtt lakó, ott bejelentett lakóhellyel vagy tartózkodási hellyel rendelkezƑ személyek közössége értendƑ.

 

A fent hivatkozott Korm. határozat alapján háztartásonként egy darab igénybejelentés nyújtható be az érintett helyi önkormányzatnál, legkésƑbb 2018. október 15. napjáig.

 

Az igénybejelentƑ nyomtatvány az önkormányzat 9-es 10-es irodájában kérhetƑ és akár helyben ki is tölthetƑ.

 

A benyújtási határidƑ elmulasztása jogvesztƑ (késƑbb nem pótolható).

 

Kérjük a tisztelt lakosságot, hogy igénylésüket a fent megjelölt napig szíveskedjenek benyújtani!

 

 

LÉGY TE IS TưZOLTÓ!

 

A Hajdú-Bihar Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság Igazgatója beosztott tƱzoltó és gépjármƱvezetƑ munkakör betöltésére toborzó tevékenységet végez.

 

A beosztás betöltésének feltételei:

 

-        magyar állampolgárság;

 

-        cselekvƑképesség;

 

-        büntetlen elƑélet;

 

-        betöltött 18. életév;

 

-        állandó belföldi lakóhely;

 

-        érettségi;

 

-        a beosztás ellátásához szükséges egészségi, pszichikai, fizikai alkalmasság, valamint kifogástalan életvitel vizsgálat;

 

-        az alapvetƑ jogok törvény szerinti korlátozásának elfogadása.

 

 

ElƑnyt jelentƑ körülmény:

 

-        rendvédelmi, honvédelmi tapasztalat;

 

-        „C” típusú gépjármƱvezetƑi engedély;

 

 

 

Az említett feltételeknek megfelelƑ személlyel Igazgatóságunk felnƑttképzési szerzƑdést köt. A hallgatónak ezt követƑen 5 hónapos, bentlakásos tƱzoltóképzƑ (TƱzoltó II. képzés 2019. február) tanfolyamon kell részt vennie.

 

A megyében mƱködƑ katasztrófavédelmi szerveknél (tƱzoltóparancsnokságok, Ƒrsök) a beosztással járó feladatok:

 

-        gépjármƱvezetƑi és beosztott tƱzoltói feladatok ellátása;

 

-        tƱzoltással, mƱszaki mentéssel kapcsolatos feladatok ellátása.

 

A beosztással járó illetmény és egyéb juttatások megállapítása a rendvédelmi feladatokat ellátó szervek hivatásos állományának szolgálati jogviszonyáról szóló 2015. évi XLII. törvény és végrehajtási rendeletei alapján történik.

 

Jelentkezés módja:

Az érdeklƑdƑk részére toborzó tájékoztatást tartunk:

·       2018. szeptember 27-én (csütörtök) 10.00 órától és 14.00 órától

·       2018. október 2-án (kedd) 10.00 órától és 14.00 órától

az igazgatóság (4027 Debrecen Böszörményi út 46-56.) I. emeleti tantermében.

 

 

Az érdeklƑdƑk az alábbi dokumentumokat hozzák magukkal:

 

-        az állami iskolai végzettséget és a szakmai képesítéseket tanúsító okiratokat eredetben

-        a hivatásos állományban eltöltött idƑrƑl szóló igazolást

-        a „C” típusú gépjármƱvezetƑi engedélyt

-        jegyzeteléshez szükséges írószert

 

 

További tájékoztatás: Hajdú-Bihar Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság

   Humán Szolgálat

   Telefonszám: 06-52-521-943

   Elektronikus levélcím: Ez az e-mail cĂ­m a spamrobotok elleni vĂ©delem alatt ĂĄll. MegtekintĂ©sĂ©hez engedĂ©lyeznie kell a JavaScript hasznĂĄlatĂĄt.

 

 

 

Pébégåz palack automatåkat nyit a FLAGA Magyarorszågon

 Pébégáz palack automatákat nyit a FLAGA Magyarországon

Hazánkban egyedülálló innovációval lép elƑ a FLAGA HUNGÁRIA Kft., Magyarország meghatározó pébégáz szolgáltatója. Pébégáz palack automatákat nyit országszerte. A berendezések elhelyezésére és az innovatív szolgáltatás népszerƱsítésében több, a vevƑk által kedvelt és jól ismert áruházlánc biztosított lehetƑséget. Az automaták az áruházak parkolójában, kerültek elhelyezésre, ahol a vásárlók egyszerƱen és kényelmesen tudnak gázpalackot cserélni a nap 24 órájában egybe kötve mindennapi bevásárlásaikkal.

A FLAGA az automatákat PALACKOMAT néven hozza forgalomba. Használata csupán néhány percet vesz igénybe, teljesen automatizált, kiszolgáló személyzetet nem igényel. A gyorsaságról az automata egyszerƱ kezelhetƑsége, és a bankkártyás fizetés gondoskodik.


 

 Az elsƑ készülékek kihelyezéséhez a Penny Market biztosított lehetƑséget.


 

A vásárlóknak az automatákból a hagyományos, háztartási felhasználású 11,5 kg –os töltetƱ palackok mellett lehetƑsége van - a piacon mindeddig egyedülálló - propángáz töltetƱ Flaga Superlight palackot vásárolni, amely kényelmes, könnyen használható és környezetbarát. Félig áttetszƑ anyagának köszönhetƑen jól látható mennyi gáz van benne, s mivel súlya lényegesen könnyebb a többi palack súlyánál ezért a hölgyek is egyszerƱen mozgathatják és ideális barbecue-záshoz.


 

A biztonságos, jó minƑségƱ, PB gáz most már gyorsan és egyszerƱen elérheti a vásárló a nap 24 órájában.

A Flaga neve összefonódott a biztonsággal a megbízhatósággal és az innovációval.


 


 

A FLAGA-ról

A FLAGA Hungária kft. a világszerte mƱködƑ UGI International leányvállalata. Az 1882-es alapítású UGI Corporation (United Gas Improvement) az Egyesült Államok elsƑ lakossági energiaszolgáltatója. Szolgáltatásai között a PB-gáz, a földgáz és az elektromos áram szolgáltatása a legjelentƑsebb. A UGI mintegy 13 ezer dolgozót foglalkoztat világszerte, és 1929 óta jelen van a New York-i tƑzsdén.

Európai üzletét 1999 óta a FLAGA cégcsoport viszi, amely 11 országban van jelen és a cseppfolyós pébégáz-piacon vezetƑ szerepet tölt be. A FLAGA hazánkban elƑször 2006-ben lépett piacra, majd a Shell Gas 2009 évi és a TOTAL Hungária 2015-ös akvizíciójával vált az ország egyik vezetƑ PB-gáz szolgáltatójává. A FLAGA Magyarországon a pébégázt tartályos és palackos kiszerelésben is forgalmazza és jelentƑs szerepet tölt be az autógáz piacon is.


 


 

# # #

További információ:

dr. Böszörményi Zoltán

+36 30 329 8483

Ez az e-mail cím a spamrobotok elleni védelem alatt åll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript hasznålatåt.


 



 

LOMTALANÍTÁSI TÁJÉKOZTATÓ

LOMTALANÍTÁSI TÁJÉKOZTATÓ

FELHÍVÁS

 

A lomtalanítás jelenlegi gyakorlatát számos kritika érte. Legnagyobb problémát a „guberálók” ténykedése okozta. További nehézséget jelentett az, hogy a „potyautasok”, szolgáltatási díjat nem fizetƑk is ugyanúgy igénybe vehették ezt a közszolgáltatást, mint a becsületesen fizetƑ ügyfelek.

Fentiek miatt a HHG Nonp. Kft. tájékoztatja a Tisztelt Ingatlantulajdonosokat, hogy a LOMTALANÍTÁS rendszere átalakult!

2018. évtƑl csak a telefonon, vagy e-mail-ben megrendelt, elƑre egyeztetett idƑpontban kérhetƑ a lomtalanítás.

A lomtalanítás a hulladékszállítási díjat megfizetƑ, és tartozással nem rendelkezƑ ingatlanhasználó által, Társaságunkkal elƑre egyeztetett napon (max. évi 2 alkalommal), egyedi megrendeléssel kért, házhoz menƑ jelleggel történik.

Balmazújvároson 2018. 09. 17. – 2018. 10. 05. között az alábbi idƑpontokra kérhetƑ a lomtalanítás:

 

HétfƑi szállítási nap

Keddi szállítási nap

2018. 09. 17.

2018. 09. 18.

2018. 09. 24.

2018. 09. 25.

2018. 10. 01.

2018. 10. 02.

 

A jelentkezés során szükséges megadni a hulladék várható mennyiségét és fajtáját is, amely alkalmanként legfeljebb 1 m3 lehet. A ki nem használt alkalmak száma a következƑ évre nem vihetƑ át!

A lakótelepi övezetekben a közös képviselƑ kérheti a lakókkal elƑzetesen egyeztetett idƑpontban a lomtalanítást (Ƒszi idƑpontban).

 

Lomtalanítás kérése:

Az intézéséhez a következƑ adatok szükségesek:

  • név, cím, a számlán található vevƑ azonosító,

  • elszállítandó lom mennyisége (m3) és fajtája

  • elérhetƑség (vezetékes, vagy mobil telefonszám)

A további információk és jelentkezés a HHG Nonp. Kft Ügyfélszolgálati irodájában, az alábbi elérhetƑségeken:

Cím: 4220 Hajdúböszörmény, Radnóti M. u. 1.

Tel.: +36 20 / 518-2709

e-mail: Ez az e-mail cím a spamrobotok elleni védelem alatt åll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript hasznålatåt.">Ez az e-mail cím a spamrobotok elleni védelem alatt åll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript hasznålatåt.

 

Nem kerül elszállításra:

  • elbontott gépjármƱ karosszéria

  • építésbƑl – bontásból származó hulladék, nyílászáró

  • veszélyes hulladék (olaj, festék, akkumulátor, képcsöves TV stb.)

  • elektronikai hulladékok

  • ágnyesedék, szƑlƑvesszƑ, zöldhulladék

  • személyautó-, teherautó-, és traktor gumiabroncs

  • háztartási hulladék

  • csomagolási karton-, papír-, és mƱanyag hulladék

  • üveghulladék

  • kézi erƑvel nem rakodható, túlsúlyos, vagy túlméretes hulladék

 

A mindennapokban keletkezƑ nagydarabos lomhulladék, amely a kukába nem fér bele, a HHG Nonp. Kft. hulladéklerakójába adható le, nyitvatartási idƑben, térítés ellenében.

 

Kérjük fentiek szíves tudomásul vételét!

 

SegítƑ közremƱködésükben bízva:

Hajdúsági Hulladékgazdálkodási Nonprofit Kft.

 

HƑsĂ©griasztĂĄs (2018.08.21)

Az Emberi ErƑforrások Minisztériuma országos tisztifƑorvosi feladatok 
ellátására jogosult fƑosztályvezetƑje az Országos Meteorológiai 
Szolgálat elƑrejelzési adatai, valamint az EMMI Klímaváltozás és 
Környezeti Egészséghatás ElemzƑ Osztály szakmai ajánlásait figyelembe 
véve az ország egész területére vonatkozóan 2018. augusztus 21-én (kedd) 
12.00 órától 2018. augusztus 23-án (csütörtök) 24.00 óráig II. fokú 
hƑségriasztást adott ki.

LÁTÁSSÉRÜLTEK FIGYELMÉBE AJÁNLJUK!

1. Tanulmányi támogatás: 

Tanulmányi támogatást igényelhet minden olyan látássérült tagunk, aki felsƑoktatási intézményben (fƑiskola, egyetem) végzi tanulmányait. A pályázat feltétele érvényes tagsági igazolvány és iskolalátogatási igazolás.
Támogatás összege 10000 Ft.
Pályázni kizárólag írásban, az egyesület irodájában beszerezhetƑ, vagy honlapunkról a
letölthetƑ dokumentumok alól letöltött, kitöltött és aláírt adatlapon lehet.

A pályázat benyújtásának határidejérƑl a honlapon és a hírlevélben adunk tájékoztatást.

 

2. Fehérbot támogatás:
Az egyesület 24/2012.09.19. sz. határozata alapján támogatja a tagtársak fehérbot vásárlását.
A támogatás az alábbiak szerint vehetƑ igénybe:
A LÉARE elnöksége határozat visszavonásáig évente, egy alkalommal, egy fƑ részére az érvényes tagsági igazolvánnyal rendelkezƑ egyesületi tagok fehérbot vásárlását támogatja. Az eljárás rendje:
- A fehérbotot vásárló egyesületi tag leadja a névre szóló, vételt tanúsító számlát. A kifizetésrƑl az elnök intézkedik.

- A támogatás mértéke, a megvásárolt bot árának fele, de maximum 5.000.- forint.

 

3. Segédeszköz vásárlás támogatása
Az egyesület az elnökség 2/2017.01.19. számú határozata alapján támogatja tagjai részére a segédeszköz vásárlását
Az Egyesület, a szociálisan rászorult, rendezett tagsági jogviszonnyal rendelkezƑ rendes egyesületi tagokat segédeszköz vásárlási támogatásban részesíti az alábbi feltételek mellett:
• A kérelem benyújtását megelƑzƑen, 1 éve érvényes tagsági jogviszonnyal rendelkezik.
• A kérelmezƑ jövedelme egyedül álló esetén nem haladhatja meg a mindenkori legkisebb öregségi nyugdíj összegének 5-szörösét (142.500 FT);
• együtt élƑk esetében a 4-szeresét (114.000 FT).
A jövedelem meghatározásakor figyelembe kell venni a kérelmezƑ részére folyósított fogyatékossági támogatás, a vakok személyi járadéka, a magasabb összegƱ családi pótlék, és a munkabér összegét.
A támogatás iránti kérelmet a segédeszköz vásárlását tanúsító számla keltétƑl számított három hónapon belül lehet benyújtani az egyesület irodájába.
A kitöltött kérelem formanyomtatványához csatolni kell:
• a kérelmezƑ nevére kiállított eredeti számlát a vásárolt eszközrƑl,
• a segédeszköz használat céljának igazolását, ha a munkavégzést, vagy tanulást segíti,
• a kérelmezƑ és a vele közös háztartásban élƑk jövedelem igazolásait
A kérelmet postai úton, vagy személyesen az egyesület ügyfélszolgálati irodájában kell benyújtani. A kérelem beérkezését követƑen az ügyfélszolgálat munkatársai iktatják, az alaki és tartalmi követelmények meglétét ellenƑrzik. Ha a feldolgozás során hiányosságot találnak, akkor a kérelmezƑt 15 napos határidƑ kitƱzésével hiánypótlásra hívják fel.
A támogatás iránti kérelmet az egyesület elnöksége bírálja el a kérelem befogadását követƑ elnökségi ülésen. Hiánypótlás elhúzódása esetén az elbírálás az ezt követƑ ülésre tevƑdik át.
Az elnökség a vásárolt segédeszköz árának legfeljebb 50%-át támogatja, de a megítélt támogatás nem haladhatja meg a 100.000 Ft-ot.
A korábban támogatásban részesült kérelmezƑ esetében újabb támogatás megállapításakor, figyelemmel kel lenni arra, hogy az azt megállapító elnökségi határozat és a vásárlás tényét igazoló számla kelte között tizenkét hónapnak el kell telnie.
További információ a honlapon olvasható, illetve az ügyfélszolgálati munkatársaktól, és a csoportvezetƑknél kérhetƑ.

dr. Nagy Sándor
elnök

 


Látássérültek Észak-alföldi Regionális Egyesülete
4025 Debrecen, KülsƑvásártér 16.
Tel: 0652412773
Mobil: 06304995848
E-mail:
Ez az e-mail cím a spamrobotok elleni védelem alatt åll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript hasznålatåt.
 

 

BalmazĂșjvĂĄros HVB 11/2018.(VIII.17) szĂĄmĂș hatĂĄrozata

a JOBBIK Magyarországért Mozgalom kompenzációs listáján megüresedett helyi önkormányzati képviselƑi mandátum betöltése tárgyában.

Mellékletek:
Download this file (11-2018. HVB hatĂĄrozat.pdf)11-2018. HVB hatĂĄrozat.pdf[ ]817 kB

TĂĄjĂ©koztatĂł adatok a napközbeni rĂ©szvĂ©telrƑl (2018.08.12.)

Szavazókör Névjegyzék 07:00 09:00 11:00 13:00 15:00 17:00 18:30
# Címe Megj. % Megj. % Megj. % Megj. % Megj. % Megj. % Megj. %
1 Veres Péter Gimnázium
(Batthyány utca 7.)
1017 17 1,67% 87 8,55% 150 14,75% 194 19,08% 214 21,04% 278 27,34% 305 29,99%
2 750 15 2,00% 65 8,67% 125 16,67% 160 21,33% 202 26,93% 244 32,53% 264 35,20%
3 Óvoda
(Kossuth u. 19.)
890 9 1,01% 61 6,85% 117 13,15% 146 16,40% 203 22,81% 248 27,87% 279 31,35%
4 846 8 0,95% 47 5,56% 99 11,70% 120 14,18% 150 17,73% 196 23,17% 231 27,30%
5 Herbária Zrt. üzeme
(Nádudvari utca 56.)
757 16 2,11% 69 9,11% 120 15,85% 162 21,40% 179 23,65% 218 28,80% 237 31,31%
6 859 10 1,16% 37 4,31% 77 8,96% 92 10,71% 115 13,39% 159 18,51% 189 22,00%
7 Általános Iskola
(Dózsa Gy. u. 17-23)
804 5 0,62% 42 5,22% 115 14,30% 179 22,26% 215 26,74% 258 32,09% 292 36,32%
8 929 8 0,86% 56 6,03% 121 13,02% 149 16,04% 173 18,62% 223 24,00% 257 27,66%
9 Általános Iskola
(Hortobágyi út 12.)
1035 12 1,16% 55 5,31% 88 8,50% 123 11,88% 143 13,82% 179 17,29% 205 19,81%
10 788 7 0,89% 55 6,98% 101 12,82% 122 15,48% 146 18,53% 180 22,84% 208 26,40%
11 Óvoda
(Bólyai u. 57.)
1016 10 0,98% 45 4,43% 92 9,06% 109 10,73% 128 12,60% 176 17,32% 203 19,98%
12 898 7 0,78% 44 4,90% 74 8,24% 98 10,91% 122 13,59% 157 17,48% 179 19,93%
13 Általános Iskola
(Móricz Zs. u. 1-3.)
897 15 1,67% 80 8,92% 122 13,60% 157 17,50% 188 20,96% 217 24,19% 247 27,54%
14 826 15 1,82% 67 8,11% 107 12,95% 141 17,07% 161 19,49% 199 24,09% 232 28,09%
15 Óvoda
(Vörösmarty utca 34-36.)
836 14 1,67% 70 8,37% 117 14,00% 152 18,18% 162 19,38% 204 24,40% 238 28,47%
16 902 23 2,55% 70 7,76% 111 12,31% 137 15,19% 156 17,29% 204 22,62% 222 24,61%
17 Szociális otthon
(Nagyhát tanya 28.)
88 6 6,82% 13 14,77% 17 19,32% 18 20,45% 19 21,59% 21 23,86% 25 28,41%
Összesen: 14138 197 1,39% 963 6,81% 1753 12,40% 2259 15,98% 2676 18,93% 3361 23,77% 3813 26,97%

 

____________________________

Balmazújváros Város
Önkormányzata


4060 Balmazújváros
Kossuth tér 4-5.


Telefon:+36(52)580-102
Fax:+36(52)370-035

Web: www.balmazujvaros.hu

 

 

Copyright © 2024 BalmazĂșjvĂĄros. Minden jog fenntartva.
Ma: 2024-03-28 van. PointLink.