KÖZLEMÉNY (TOP-7.1.1-16-H-066-2.2. módosítás 2)

Nyomtatás
Készült: 2021. március 12. péntek

Tisztelt Lakosság!

A Balmazújvárosi Helyi Közösség az általa 2021. március 10-én jóváhagyott TOP-7.1.1-16-H-066-2.2 – Közösségi terek kialakítása, fejlesztése című helyi felhívását módosította az alábbiak szerint:

  • 3.5.2. A projekt végrehajtására rendelkezésre álló időtartam c. pontban a következő mondat A projekt fizikai befejezésére a projekt megkezdését, vagy amennyiben a projekt a támogatói okirat hatályba lépéséig nem kezdődött meg, a támogatói okirat hatályba lépését követően legfeljebb 12 hónap áll rendelkezésre.”

 

az alábbiak szerint módosul, meghatározott időpontot kijelölve a projektek zárására:

„A projekt fizikai befejezésére a projekt megkezdését, vagy amennyiben a projekt a támogatói okirat hatályba lépéséig nem kezdődött meg, a támogatói okirat hatályba lépését követően legfeljebb 18 hónap áll rendelkezésre, de maximum 2021.09.30. napjáig teljesíteni kell.”

Indoklás:

A módosítás azért szükséges, hogy az aktuális felhívás keretében a projektek 100%-osan megvalósulhassanak. Továbbá, hogy a már Támogatói Okirattal rendelkező projektek megvalósítására is elegendő idő álljon a Kedvezményezettek rendelkezésére.

Megtekinthető az alábbi honlapon:

https://balmazujvaros.hu/clld/helyi-felhivasok/uj-felhivasok

További információ kérhető:

Balmazújváros Város Önkormányzata,

(H-Cs: 8:00-16:00, P: 8:00-14:00)

Telefon:52/580-102, 64-es melléken, 06-30-510-6303

Email:Ez az e-mail cím a spamrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

Balmazújvárosi Helyi Közösség                                                           

HACS munkaszervezete

____________________________

Balmazújváros Város
Önkormányzata


4060 Balmazújváros
Kossuth tér 4-5.


Telefon:+36(52)580-102
Fax:+36(52)370-035

Web: www.balmazujvaros.hu

 

 

Copyright © 2024 Balmazújváros. Minden jog fenntartva.
Ma: 2024-12-21 van. PointLink.