Id. Varga Antal (1885 - 1944)

Nyomtatás

1885-ben született Balmazújvároson. Elemi iskoláit Újvároson, a gimnázium négy alsó osztályát Hajdúnánáson végezte. A debreceni Református Kollégium Tanítóképzőjében szerzett tanítói oklevelet. 1904-től 1943-ig a balmazújvárosi magyar református, majd a községi iskolává szervezett elemi működött mint tanító, később igazgató. Veres Pétert is tanította. Érdekelte a község múltja s gyűjtötte a régi tárgyakat, irományokat. Ezekből létesítette a község múzeumát, melynek 1944-ig volt a vezetője. Rengeteget tanult, különösen a régészet, az oklevéltan és a történelem érdekelte. Felderítette a Balmazújváros határában előforduló újkőkori telepeket és Árpád-kori leleteket. Rendezte Újváros levéltári anyagát, mely Mátyás koráig vezethető vissza.

Több tudományos tanulmánya jelent meg; egyebek közt nevelés-módszertani írásai, tantervi útmutatói. Elkezdte a "Balmazújváros történetét", melyet halála után fia, Dr. Varga Antal fejezett be. 1944-ben hunyt el.