Tartalékos és szerződéses katonákat toboroz a honvédség

Nyomtatás
Készült: 2017. szeptember 15. péntek

Több mint kétszáz fő jelentkezett eddig Hajdú-Bihar megyéből területvédelmi tartalékos katonának. A Magyar Honvédség új, területi alapon szervezett tartalékos rendszerébe járásunkból is várják az érdeklődőket.

 

Napjainkban egyre több helyen lehet találkozni azzal a megállapítással, hogy a katonai pálya egyre népszerűbb a munkát keresők körében. Az elmúlt időszakban megemelt illetmény és a fejlődő jövedelemrendszer, illetve a stabil és biztos munkahely lehetősége sokaknak vonzóvá teszi az egyenruhás szolgálatot. Azt talán kevesebben tudják, hogy a honvédségben lehetőség van olyan szolgálatot is vállalni, amelyet iskolai tanulmányok vagy meglévő munkahely mellett is lehet végezni. Ez pedig nem más, mint a tartalékos szolgálat, amelyről Nagy Zoltán alezredessel, a Magyar Honvédség Katonai Igazgatási és Központi Nyilvántartó Parancsnokság 2. Katonai Igazgatási Központjának parancsnokával beszélgettünk.

 

- Mostanában a médiában gyakran esik szó a Magyar Honvédség tartalékos rendszeréről. Mit kell erről pontosan tudnunk?

 

- Az Alaptörvény értelmében Magyarország biztonságának három pillérét a Magyar Honvédség ereje, a szövetségi rendszer és az állampolgárok hazafias elkötelezettsége, áldozatvállalása jelenti. Ezek egymással szoros összefüggésben állnak, a honvédelmi vezetésnek pedig eltökélt célja, hogy a tartalékos rendszeren keresztül tovább erősítse az állampolgárok részvételét a haza védelmében. A tartalékos rendszer korábbi formáját 2011-ben újították meg, ekkortól beszélhetünk önkéntes műveleti, illetve önkéntes védelmi tartalékos szolgálatról. Az idei évtől pedig a rendszert kibővítették egy új, területi elven szerveződő önkéntes területvédelmi tartalékos kategóriával. A honvédelmi vezetés egyik célja, hogy ne legyen a magyarországi megyékben olyan járás, amely nem rendelkezik tartalékos katonával, bizonyos létszámú kiképzett katonai erővel. Éppen ezért az ország valamennyi járásában és fővárosi kerületében területi elven szerveződő, úgynevezett önkéntes területvédelmi tartalékos századok alakulnak, melyekhez bárki csatlakozhat, akik lakókörnyezetük és közösségük érdekében készek a biztonsági kihívásokra reagálni.

 

- Milyen feladatban vehetnek részt a területvédelmi tartalékosok?

 

- Az állomány feladatát képezheti többek között veszély- és katasztrófahelyzetben (pl. árvízi védekezés) történő igénybevétel, rendezvénybiztosítási, toborzási, illetve különböző díszelgési feladatok ellátása a járási vagy települési rendezvényeken. Nagyon fontos kiemelni, hogy a területvédelmi tartalékosok felkészítése és az alkalmazása a lakóhelyéhez legközelebb, lehetőség szerint alapvetően helyben történik a járásban, esetleg a megyén belül, évente összesen 20 napban.

 

- Lehet –e arról többet tudni, hogy milyen juttatások járnak mindezért?

 

- Igen, természetesen lehet. Az önkéntes tartalékos katona szerződéskötési díjra, rendelkezésre állási díjra továbbá a tényleges szolgálatteljesítés időtartamára – a rendszeresített szolgálati beosztáshoz tartozó besorolási osztálynak és besorolási kategóriának megfelelő – alapilletményre, laktanyai elhelyezésre, térítésmentes élelmezési és ruházati ellátásra, továbbá utazási költségtérítésre jogosult.

 

- Hogy áll a rendszer „kiépítése”, mennyien jelentkeztek eddig a szolgálatra?

 

- Örömmel mondhatom, ahogy egyre jobban megismerik az emberek a lehetőséget, annál többen keresik fel a toborzó irodát. Eddig a megyéből közel háromszázan regisztráltak, és kezdték meg a felvételi eljárást. Most már a toborzással és a jelentkeztetéssel párhuzamosan az alkalmasság vizsgálatok megszervezése, illetve a szerződéskötések előkészítése is napi feladattá vált, azaz elmondható, hogy intenzív szakaszához érkezett a területvédelmi tartalékos rendszer feltöltése. Legutóbb sajtónyilvános eseményen 20 fő kötötte meg szerződését, akik között a 100. hajdúsági területvédelmi tartalékos katona is aláírta vállalását. Közülük, akik a civil életükkel, hivatásukkal, tanulmányaik folytatásával össze tudják egyeztetni, már az ősz folyamán részt vesznek az első kiképzésükön, illetve megkapják a tartalékos szolgálat ellátásához szükséges felszereléseiket.

 

- Egy utolsó, ám igen fontos kérdés. Hogyan lehet jelentkezni katonának?

 

- A katonai pályára történő toborzás folyamatos, a honvédséghez csatlakozhat minden nagykorú, magyarországi lakóhellyel rendelkező, büntetlen előéletű és cselekvőképes magyar állampolgár, a mindenkori öregségi nyugdíjkorhatár betöltéséig. Várjuk a tartalékos szolgálatra jelentkezőket, de ugyanúgy várjuk azokat is, akik szerződéses katonaként szeretnének bekerülni a seregbe. Érdeklődni, illetve jelentkezni a megyei toborzó ügyfélszolgálatokon, a Kormányablakokban, illetve interneten keresztül az Irány a sereg (www.iranyasereg.hu) honlapon lehetséges.