Bérlakás 2017.

Nyomtatás

 

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS

 

 

 

Balmazújváros Város Önkormányzata pályázat útján költségalapú bérbeadásra meghirdeti a Széchenyi Terv bérlakás programjának keretében épített és támogatott, Veres Péter u. 57. sz. alatt lévő lakásait.

 

A pályázat lebonyolítása Balmazújváros Város Önkormányzat Képviselő-testületének a lakások és helyiségek bérletére vonatkozó egyes szabályokról szóló 37/2009. (XI.25.) számú rendeletben meghatározott feltételekkel történik.

 

 

  1. A pályázat célja

 

Olyan fiatalok, fiatal házasok, gyermekes családok támogatása, akik önálló lakóingatlannal nem rendelkeznek, de belátható időn belül, illetve a lakásbérlet ideje alatt saját lakáshoz jutásuk anyagi hátterét elő tudják teremteni.

 

A költségalapon bérbeadásra kerülő lakások esetében további cél, hogy a bérlő saját lakáshoz jutása érdekében takarékoskodjon, s a folyamatosan és határidőben befizetett lakbér meghatározott részét – a helyi rendeletben szabályozottak szerint – önkormányzati támogatásként, a saját lakás vásárlásakor vagy építésekor visszakaphassa.

 

 

 

  1. A pályázók köre

 

Önkormányzati bérlakásra pályázatot nyújthat be:

 

  • aki nem rendelkezik Balmazújváros város közigazgatási területén lakás 100%-os tulajdon-, vagy haszonélvezeti jogával,

  • a pályázat benyújtásáig bármikor önkényes lakásfoglalóként nem költözött bármilyen lakásba,

  • továbbá nagykorú, magyar állampolgár, vagy állandó tartózkodási helyre jogosító személyi igazolvánnyal rendelkező bevándorló,

  • a pályázat benyújtásának időpontjában önkormányzati lakás, vagy egyéb önkormányzati ingatlan bérleti, illetve közüzemi díj tartozása nincs.

 

 

 

 

 

 

 

 

    1. A pályázat benyújtásának szabályai, módja

 

 

  1. A pályázat tárgyát képező lakás leírása

 

A költségalapon bérbeadásra meghirdetett, Balmazújváros Veres Péter u. 57. sz. alatt található lakások nettó (hasznos) alapterülete, szobaszáma, és komfortfokozata:

 

2. lakás (Veres Péter u. 57/2.) 39,99 m2 1+1/2 szobás összkomfortos

6. lakás (Veres Péter u. 57/6.) 39,99 m2 1+1/2 szobás összkomfortos

 

A lakás önálló gáz- és elektromos mérőórákkal, valamint önálló víz almérő órával van ellátva, és a szennyvízcsatorna-hálózatra rá van kötve. Lakáshoz önálló gázüzemű fűtési mód van kialakítva, a melegvízellátást villanybojler biztosítja.

 

 

  1. Bérleti díj

 

A lakás bérleti díját Balmazújváros Város Önkormányzat Képviselő-testületének az önkormányzati bérlakások béreinek megállapításáról szóló 19/2004. (IV. 28.) számú rendelet 4. § (1) bekezdése alapján 350,-Ft/m2/hó összegben határozza meg.

 

Az Önkormányzat a bérleti díjat évente az illetékes bizottság határozatának megfelelően – amennyiben ezt a lakások fenntartásával kapcsolatban felmerülő költségek indokolják – megemeli.

 

A költségalapon létesített bérlet legfeljebb 5 éves időtartamra létesíthető.

 

 

  1. Lakás megtekintése

 

Az Önkormányzat lehetőséget biztosít a pályázóknak, hogy a bérleményt megtekintsék. A lakások megtekinthetőségét a lakások kezelője a Balmazújvárosi Városgazdálkodási Nonprofit Közhasznú Kft. biztosítja (4060 Balmazújváros, Vasút sor 1/a. Tel.:580-678)

 

 

  1. A pályázat benyújtásának határideje és módja

 

A pályázatokat a Hatósági osztály által kiadott formanyomtatványon kell benyújtani, a nyomtatványon feltüntetett mellékletek becsatolásával.

 

A nyomtatványokat a mellékletekkel együtt az erre a célra kiadott zárt, borítékban kell benyújtani a Balmazújvárosi Közös Önkormányzati Hivatal földszint 3. irodájában, ahol elismervényen igazolják a pályázat átvételét.

 

 

A pályázat benyújtásának határideje: 2017. november 17. (péntek 11.30. óra)

 

 

 

 

 

 

  1. A pályázat értékelésének szempontjai

 

A költségalapú bérbeadásra meghirdetett lakások pályázatát a beadási határidőt követő 15 napon belül Balmazújváros Város Önkormányzatának Pénzügyi, Mezőgazdasági és Környezetvédelmi Bizottsága véleményezi, majd a pályázatok véleményezését követően a bérlő személyéről a Képviselő-testület dönt.

 

A pályázatok értékelése Balmazújváros Város Önkormányzat Képviselő-testületének 37/2009 (XI. 25.) számú rendelete 1. sz. melléklete szerint felállított pontrendszer alapján történik. A rendelet 12. § (2) bekezdése értelmében pontazonosság esetén az a pályázó nyer, aki a legtöbb hónapra előre megfizeti a megállapított havi lakbér összegét.

 

A pályázókat az Önkormányzat levélben tájékoztatja a pályázati eredményről. A nyertes pályázó sorszáma a város hirdetőtábláján is kifüggesztésre kerül.

 

Amennyiben a benyújtott pályázat a helyi rendeletben szabályozott feltételeknek nem felel meg, úgy azt a Képviselő-testület érvénytelennek nyilváníthatja.

A Képviselő – testület fenntartja a pályázat eredménytelenné nyilvánításának jogát.

 

Balmazújváros, 2017. október 17.

 

 

 

Balmazújváros Város Önkormányzata

 

Mellékletek:
Download this file (3. Pályázati felhívás.doc)3. Pályázati felhívás.doc[ ]28 kB
Balmazújvárosi Közös Önkormányzati Hivatal - 4060 Balmazújváros, Kossuth tér 4-5. - Tel.: (52) 580-102 Email: hivatal@balmazujvaros.hu
Egységes orvosi ügyelet:52/311-104 _____________________________ Mentőszolgálat hívószáma: 104 _____________________________ Gyógyszertári állandó ügyelet: (20)405-3827 - Bocskai u. 2-4.

____________________________

Balmazújváros Város
Önkormányzata


4060 Balmazújváros
Kossuth tér 4-5.


Telefon:+36(52)580-102
Fax:+36(52)370-035

Web: www.balmazujvaros.hu

 

 

Copyright © 2024 Balmazújváros. Minden jog fenntartva.
Ma: 2024-03-28 van. PointLink.