2018. évi EURÓPAI MOBILITÁSI HÉT KREATÍV PÁLYÁZATI FELHÍVÁS

Nyomtatás

 

Az Innovációs és Technológiai Minisztérium, az Agrárminisztérium és az Emberi Erőforrások Minisztériuma Európa legnagyobb közlekedéssel összefüggő környezetvédelmi kampányához csatlakozva, „MIX & MOVE” címmel rajz-, fotó- és csoportos kreatív pályázatot hirdet.

 

A pályázat témája:

 

A 2018. évi Európai Mobilitási Hét szlogenje a „MIX & MOVE” a közlekedési multimodalitás fontosságára hívja fel a figyelmet. A multimodalitás egy úton a különböző közlekedési módok igénybe vétele, összefűzése, például kerékpárral az állomásra vagy pályaudvarra és onnan autóbusszal illetve vonattal tovább. A multimodalitás nem a távoli jövő, hanem már a jelen közlekedése. A túlzott és szükségtelen autóhasználatot számos (nagy)városban a közlekedési eszközök helyes megválasztása és összekapcsolása váltja fel. Így csökkennek a települések útjain a forgalmi torlódások, mérséklődik a légszennyezés és biztonságosabbá válnak az utcák a legvédtelenebb személyek a gyermekek, idősek, a gyalogosok és a kerékpárral közlekedők számára is. A kerékpár és a közösségi közlekedés rendszeres használatával spórolhatunk is, hiszen kevesebbet kell költeni üzemanyagra és parkolásra.

 

A beküldendő pályázati anyagok mutassák be a valós vagy elképzelt ideális lehetőségeket a különböző közlekedési eszközök megválasztására. Ábrázolják azt, hogy hogyan segíti elő környezetük és a saját egészségük megőrzését, ha a közlekedők az információs eszközöket helyesen megválasztva tervezik útjaikat, használják az utazáshoz a közösségi szolgáltatások nyújtotta lehetőségeket és járműveket. A pályázati alkotások mutassák be, hogy rövidebb- hosszabb távolságokat is meg lehet tenni az egyéni autóhasználatot mellőzve, egyéb közlekedési módok igénybe vételével, akár sétálva vagy kerékpározva. A művek hívják fel a figyelmet a környezetünkre és egészségünkre gyakorolt kedvező hatásokra, pozitív élettani következményekre.

 

Nevezési kategóriák:

  1. rajz

  2. szabadon választott, kreatív alkotás

  3. fotó

Egyéni korosztályok:

  1. óvodás

  2. általános iskola, 1-2. osztályos

  3. általános iskola, 3-4. osztályos

  4. általános iskola, 5-8. osztályos

  5. középiskolás

  6. felnőtt

Minden nevezési kategóriában külön díjazzuk az alábbi csoportok legjobbjait:

  1. óvodás korcsoport

  2. iskolás korcsoport

  3. felnőtt korcsoport

  4. családi alkotások

 

A pályázatra a határon túli alkotók pályaműveit is várjuk.

 

 

 

További feltételek:

 

Rajz kategóriában egy alkotó kizárólag egyetlen alkotással pályázhat.

Rajzpályázati kategóriának számít a ceruza, zsírkréta, filctoll, grafit, pasztell, festék alapú anyagok használatával készült pályamű. A rajzokat nem szükséges képkerettel ellátni. Javasoljuk, hogy a nevelési–oktatási intézmények a gyermekek rajzpályázatait összegyűjtve küldjék el.

 

Szabadon választott kreatív alkotás: a felsorolt rajzeszközökön kívüli anyagok, például fa, papír, műanyag, ragasztóanyag stb. felhasználásával, vagy ezek rajzeszközökkel történő kombinációjával készült pályaművek.

 

Kérjük, hogy a rajzok és a kreatív alkotások esetén a pályázati munka hátuljára ragasztással (nem eltávolítható módon) helyezzék el az olvashatóan kitöltött pályázati adatlapot. A pályázati adatlap hiánytalan kitöltése, a pályázattal egyidejű megküldése esetén mindősül érvényesnek a pályázat leadása. Hiányosan kitöltött adatlap a pályázatból való kizárást vonja maga után.

 

Kérjük, hogy a pályázat témájának azonosítása érdekében adjanak egyedi címet alkotásuknak, és ezt a címet adják meg az adatlapon.

 

Fotó kategóriában egy pályázó legfeljebb 3 db digitális vagy digitalizált JPG formátumú felvételt küldhet be. A kép mérete nem haladhatja meg a 3 Mb-ot.

Minden felvétel file-neve a pályázó családneve és keresztneve és a kép rövid (egy-két szavas) címe. A küldemény terjedelme ne legyen nagyobb, mint 10 Mb. Nevezni lehet a pályázati témához kapcsolódó valós életképekkel, de megengedett a technikai alkalmazásokkal, digitálisan összevágott fantázia-fotóalkotás is.

Az alkotásokat elektronikusan lehet benyújtani a alább megadott e-mail címre. Kérjük, hogy a pályázati anyag mellé csatoltan küldjék meg a kitöltött pályázati adatlapot is.

 

A pályázatokat az alábbi címekre eljuttatva lehet elküldeni:

 

Postai úton (rajz és kreatív alkotások):

Innovációs és Technológiai Minisztérium

Európai Mobilitási Hét” pályázat

1440 Budapest, Pf. 1.

 

Elektronikus úton (fotók):

Ez az e-mail cím a spamrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.">Ez az e-mail cím a spamrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. e-mail címre

 

Pályázati határidő:

A pályázatok postára adási vagy e-mailen történő beküldési határideje: 2018. július 16. 24:00

A határidő lejárta után elküldött pályázatokat a zsűri nem tudja figyelembe venni.

 

Díjazás, jutalmak, eredményhirdetés:

Az alkotásokat szakmai bírálóbizottság véleményezi, amely a megadott kategóriákban korcsoportonként hirdet győzteseket. A legsikeresebb művek alkotóit a minisztériumok és a támogatók által felajánlott díjakkal jutalmazzuk. A fődíjakon túl, a bírálóbizottság döntése alapján további értékes különdíjak, csoportos programlehetőségek találnak majd gazdára.

 

Az eredményhirdetésre és a díjátadó ünnepségre az Európai Mobilitási Hét ideje alatt (2018. szeptember 16-22.) kerül sor. A rendezvény pontos időpontjáról, helyszínéről és további részleteiről a díjazott alkotókat és a nevelési–oktatási intézményeket a későbbiekben tájékoztatni fogjuk.

 

A bírálóbizottság fenntartja magának a jogot, hogy a pályaművek értékelésekor, amennyiben egyes korcsoportoknál nem érkezik megfelelő számú pályamű, korosztályokat és kategóriákat összevonjon, vagy más díjazási módokat állapítson meg.

 

A legjobb alkotásokból a pályázat kiírói kiállítást rendezhetnek. A pályázat beküldésével a pályázó vagy kiskorú pályázó esetén annak törvényes képviselője hozzájárul ahhoz, hogy a pályamű nyilvánosság előtt, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium internetes felületein, kiadványaiban megjelenjen az alkotó nevének és életkorának feltüntetésével.

 

A beérkezett alkotásokat nem küldjük vissza. Előzetes egyeztetés után az eredményhirdetést követően 2018. november 30-ig átvehetők az Innovációs és Technológiai Minisztérium Gépjármű-közlekedési és Vasúti Főosztályán (Budapest III. kerület, Árpád fejedelem útja 79.).

 

A pályázat koordinátorainak elérhetősége és további információk a www.emh.kormany.hu weboldalon találhatóak.